Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-25 / 116. szám
2 Till. »TF. m. SZÄX, ^ (Tudósításunk ! Madgcara miniszter: Kérem az urakat, ka olyan sok szakemberről tudnak, nyújtsák be hozzám a listát, amelyet én szívesen figyelembe veszek. Tény az, — folytatja a beszédét, — hogy vannak olyan állami hivatalnokok, akiknek két-három hivataluk is van. Azonban mégis az a véleménye, hogy jobban tette volna Jacobovici professzor, ha a fontos munkát teljesítő előkelő tisztviselőket megkímélte volna a megtámadtatás kényelmetlen helyzetétől. Sehol ennyi tisztviselő Véleménye szerint föltétlenül szükség vau a tisztviselők számának csökkentésére. Ebben az irányban a kormány megkezdte a munkát és már eddig a tisztviselői kar cgytized részét leépítették. Romániában kétszázhuszezer tisztviselő van, ami a lakosság másfélssázalékát teszi ki s ebben a tekintetben az ország jóformán vezet > I az európai államok között. A tisztviselői kérdés szoros összefüggésben van a tisztviselői kar moralizál ásóval, mert hiszen csak felelősségüket teljes mértékben viselő, kötelesség- tudó tisztviselők tarthatnak igényt magasabb fizetésre. Javitani kell a nyugdíjasok helyzetét is, mert nem tűrhető az, hogy becsületben megőszült emberek kolduljanak. A tisztviselő elmozdithatatlansága ellen — Egyáltalában — emeli föl a hangját Mad- gearu — a mi állami berendezésünk rendkívül komplikált. Nagy szükség van az egyszerűsítésre. Sebészeti eljárásra van szükség, az elevenébe kell vágni a kérdésnek. Julius 1-én megkezdi működését egy bizottság, amely mindent ki fog opeiúlni az állami szervezetből, ami szükségtelen. Be kell azonban látni azt is, hogy a leépítés nagyon nehéz. Vannak szerzett jogok, amelyeket valóságos tabunak tekintenek. Végső esetben azonban szükség lesz arra, hogy ezeket a jogokat is felülvizsgáljuk, mert nagyon sok olyan eset van, amelyekben ezek nem reális, hanem csak látszatjogok. Meg kell szűnnie a tisztviselői elmozdithatatlanság rendszerének. Ha valakinek előképzettsége nem felel meg annak a poszt, nak, ahol áll, akkor máshová kell helyezni, hiszen csak arra lehet igénye, amire fölkészült és amire képes. Általában, ha megfigyeljük az állam egyes hivatalait, úgy kétségtelenül azt kell tapasztalnunk, hogy a munka lassan, nagyon sok esetben rendszertelenül folyik, nem tudnak gyors és pontos eredményeket felmutatni és ezen a helyzeten föltétlenül változtatni kell. A régi bűnök reakciójaként modernizálni kell az államháztartást. eleje az első oldalon.) f Jön a vagyonreviziő — Szükség van a közhivatalnokok vagyonának revíziójára — jelentette ki határozottan s a kijelentést a kormánypárt kitörő örömmel fogadta. A szenátorok felállanak és percekig lelkesedéssel tapsolják a pénzügyminiszter nagyfontosságu bejelentését. — Ebben az irányban már eddig is sokat tettünk. Eljárástmkat azonban ki kell szélesíteni s ezért törvényjavaslatot készítek és azt rövid időn belül benyújtom, egyelőre a minisztertanácshoz s minden energiámat latba fogom vetni, hogy A kamarában napirend előtt Tsac többségi kép- I viselő kéri a kormányt, hogy hozzon törvénjrt az j uzsorakamatok letörésére. Pamf'il Seicaru tiltakozik az ellen, hogy a törvényeket olyan nagy tömegbe nyújtják be, hogy azok áttanulmányozására a képviselőknek nincs elegendő idejük. A kamara valóságos regisztráló irodává lett. Csak a legsürgősebb törvényjavaslatokat kell letárgyaltam, különben a rendszer veszélyezteti a kamara presztízsét. Landau cionista képviselő kérdi a belügy és igazságügyminiszterektől, hogy milyen stádiumban van az antiszemita zavargások ügyében beindított ankét? i Cuza szólal fel. Szerinte a zsidók országszerte provokálják a keresztényeket, amin nem is kell csodálkozni, mert a zsidó iskolákban olyan oktatásban részesülnek a gyermekek, hogy azután más ma. gatartást nem is lehet tőlük várni. — Ez — mondja, — a kriminális zsidó vallás következménye. A kijelentésre nagy zaj tör ki, az elnök erélyesen rendreutasitja Cuzát, aki a lármában a többség felé kiáltja: — Dixi et salvavi animam meam. (Megmondtam és megmentettem lelkemet.) Napirenden először a kamara több kisebb hia Javaslatbél rövid időn belül törvény legyen. — Soha sem láttam ennek olyan nagymértékben szükségét, mint most, hogy az adókivetések ellenőrzésénél szerepem van. Nem építhetünk följelentésekre, hanem rendszeres vagyonfelülvizsgálat- ra van szükség. Ez a rendszer a jövőben állandó ellenőrzéssé válik, azonban olyan formában, amely megkímélje a becsületes tisztviselőket a vegzáciők- tÓl. A miniszter beszédére Jaéoboricí profaiezor válaszolt és örömmel állapította meg, hogy a miniszter válaszában igazat adott neki és örömmel üdvözölte a bevezetett és bevezetendő rendszabályokat. lelt szavazott meg, majd áttérlek a fiemzéH gziff- házak átszervezéséről szóló törvényre. Az első szónok Hie Lazar, aki főként * bukaresti opera ügyével foglalkozik. Az eddigi adminisztráció csak a mult évben 11 milliós deficithez vezetett. Kéri, hogy olyan embert állítsanak a nagyfontosságu intézmény élére, aki ugv pénzügyi, mint művészi szempontból kellő garanciát nyújt. Taranu többségi, az öregebb művészek nyugdíjazását, fiatal gárda megszervezését látja szükségesnek. Cuza megállapítja, hogy a javaslat külföldi mintára készült. Szerints a kormány túlságosan utánozza és tekintetbe veszi a külföldet. — Ez nagyon helytelen eljárás, — mondja, — a nemzeti önérzetet nem szabad alárendelni olyan semmiségeknek, mint például a Népszövetség. Raducann miniszter és Joaniteséu kamarai alel- nök erélyesen tiltakoznak Cuza kijelentései ellen. Radncanu: Érdekes, hogy Cuza itt egy véleményen van a szovjetekkel s tudva azt, hogy kik a szovjetek vezetői, Cuza mindenesetre érdekes társaságba keiül. Cuza beszéde további részében abbeli aggodalmát fejezi ki, hogy főként a vidéki színházak a zsidók befolyása alá fognak kerülni, mivel az ő kezükben van a pénz és a sajtó. j0n' ALEXANDER MOISSI JÖK! a világ leghíresebb drámai művésze. Cuza a parlamentben újból heves kirohanást rendezett a zsidók ellen és semmiségnek nevezte a Népszövetséget Orkán a tengeren Regény Irtó s KERTÉSZ JÓZSEF (18) A két szerelmes arrafelé vette az útját, mintha a fénylő szikla, mint ezüstszemü mágnes vonzotta volna ó"ket magához, összeöelelkezve mentek az utón, hallgatagon, mintha ők is részei volnának ennek a csodálatos éjszakának, amelyben minden csendes volt, csak a fény mesélt sejtelmes, gyönyörű meséket. Mikor a sziklához értek, leheveredtek s fényesség csókolta leikeiket kitárták, hogy benne ragyogjon a nagy egyetemes fényben, mely az égből ömlött alá. Pierő, Mária ölébe hajtott fejjel feküdt a sziklán. A leány anyás kezekkel simogatta a fejét s bele- mélyesztve ujjait a dús fürtökbe, fésülte a haját. A fiú néha elkapta a fehér kezet, mely olyan volt a holdsütésben, mint belülről kivilágított üveg és megcsókolta. — Szeretlek — suttogta ilyenkor. — Édes — válaszolta a leány. Lehajolt az arcához és megcsókolta a száját. Ez volt a beszédjük s belesüritették két szóba az egész élet minden mondanivalójának fontosságát. És a hold, mely az izzó föld őstüzéből látta kipattanni az ölelésre születő élet első sejtjét, derűs mosollyal nézett le az ölelkező párra, mintha reájuk ismert volna és behintette őket ezüsttel. Ez a szikla lett az oltárkő, ahová minden este elhozták szerelmüket és felmutatták az életek urának, mint ragyogóau tiszta szentségtartó. A halászkunyhó kiesi szobája szűk vplt nekik. A roppant mindenség- beu épült templom, a végtelen űrrel, a csillagokkal teleszórt boltozattal kellett nekik, hogy legyen hová beleférjen megnyitott lelkűk kiömlő végtejensége. Minden este, vacsora után ide jöttek ki. Leheveredtek és fogták egymás kezét,, simogatták egymás fejét, ajkaik itták egymás ajkáról a csodálatos élet csókokban sűrített borát és âhiţatoş, halk hangon — mintha attól tartottak volna, hogy a barna szikla, az ismerős fák, a barátságosan ragyogó csillagok, meghallhatnák a nagy titkot, amelyet már úgyis mindenki tudott, — suttogták el egymásnak:! — Szeretlek. Ha Pieró hajnalban nekiindult, hogy a Vészmadárral tengerre szálljon, Mária elkísérte a szikláig s mikor anyónak a házajtóból integető alakját elfödték az öreg kövek az nt kanyarulatánál, megálltak, egymásra mosolyogtak. — A viszontlátásra Pieró! — mondta a leány és szemét lesütve, félremosolygó arccal nyújtotta mind a két kezét a fiúnak, mint aki tudja, hogy most mindjárt csókot fog kapni. — Viszontlátásra Mária! — mondta a fiú, megfogva a két kezét. Egy darabig eltartva magától, gyönyörködve nézte a leány friss, hamvas arcát, majd lassan-lassan közelebb vonta magához. Úgy nézett bele közelről, egész közelről, mintha a lelkét keresné benne. Akkor aztán hirtelen az arcához ölelte az arcát és megcsókolta a virágba nyilott csókra tárult leányajkakat. — Vigyázz magadra, Pieró édes! — kiáltott utána Mária, aztán felmászott a szikla tetejére és integetett a hajója felé siető fiú után, míg csak el nem tűnt alakja a szemei elől. így ment ez mindennap. Napsütéstigárő pirkadás- ban, rossz időben, esőben. A szikláig még egymáséi voltak, addig még az ő együttes birodalmuk tartott, csak azután kezdődött a munkás, robotos világ, amely néhány órára elválasztotta őket s ahová csókkal eresztették el egymást, de a szikla tetejéről még oda is át lehetett látni, végig a kanyargó utón. Látni lebe-- tett az öböllxm horgonyzó lomha hajókat, a tenger nagy fényes tükörlapját és a tengerről is már messziről lehetett látni a magas kiugró sziklát s a tetejéről lobogó pici fehér kendőt. Ha a sötét kint fogta a tengeren a dolgozó hajót, Mária kis, gömbölyű viharlámpát gyújtott és felvitte a szikla csuscéra. A tengeren dolgozók szivébe pedig belecsókolt a parányi fény és azt mondta: — Gyertek! Ép vagyok a szeretet gondos őrködő Szeme. Él. vagyok a kis testvér meleg karja, én vagyok az édesanya aggódó szeretet-e, én vagyok az cletetadó szerelmes csók, én vagyok a meleg élet, a friss üdítő ital s a megyetett ágy, a pihenés, a béke, a föld, Pieróuak pedig azt mondta: — Én vagyok: Mária.« Mindenki tudott a szerelmükről és nem akadt egyetlen irigyük sem. A falu a maga gyermekeinek tartotta őket ás egymásnak adta. Esténként, mikor a falu népe letódult a tengerpartra, az érkező hajók elé, az emberek simogató szemekkel néztek a két szerelmesre, mintha a maguk fiatalsága lépkedne el előttük. *— Táncolni szeretnék már Pierő — szólt egy este feléjük a 70 éves Giuseppina néni, amint az urával egy nagy kosár rákot cipelve, elhaladt mellettük. Pieró és Mária nevetve köszöntek az öreg pár felé. — Táncolunk nemsokára Giuseppina néni — válaszolta Pieró. — Mikor te? — bökött feléjük az öreg Giacomin, a Giuseppina néni férje — már én is nagyon táncolhatnék. — Boldogasszonykor megtartjuk a lakodalmat, Giacomin bátya, okkor lesz Mária 18 éves, de akkor aztán reggelig nincs megállás. — Bízd csak rám, öeskös. Tulteszek én még nem egy mai fiatalon. Nem igaz, Mária? ■— kacsintott, legényosen szétpödörve hófehér bajuszát, a piruló leány felé. Egy darabig együtt haladtak a két jó kedvű öreggel és vidáman beszélgettek. Mikor aztán a két öreg1 az elkanyarodó útnál elköszönt tőlük, hirtelen mindketten hátrafordultak. Az utón nem jött senki. Összenéztek, elmosolyodtak és megcsókolták egymást. Egyedül voltak ismét, magukban, önmagukért. Gsszeölel- kozve haladtak és Mária szerelmes tengerésznótát énekelt. Úgy mentek, mint akik számára nyílegyenes világitó ut van vágva a jövő sötétjébe, amelyről letérni, eltévedni nem lehűt. I)erü volt a szivükben, derű volt felettük, derű volt körülöttük, mintha minden, arai körülvette őket, az ő szétsugárzó boldogságuktól derülne, pedig akkor múr a dolgok mögött meglapulva, mint horizont alatti felhők, gyűlt a sötét ború, hogy reánehezedjen erre a két gyönyörű, fiatal életre, hogy megrontsa az ő egyszerű kicsi boldogságukat, mely úgy bimbózott ki belőlük, mint fiatal növények virágjai, az életet érlelő nap csókja alatt. ^(Folytatjuk). \
