Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-23 / 114. szám

XIII. WVF iu. SZÁM. 7 Âz UDR elítéltjeiért! Resica régi lakosságának hatvanöt százaléka munkán élhül — Ha leépít az IÎDR, miért nem állítja vissza a huszonöt év előtti szőkébb keretek rendszerét, mikor nem volt vezérigazgató Resicán? A Keleti Újság cikksorozata az UDR birodalmából (Oravica, május 21.) Rcsic-a egyetlen megfagyott kétségbeesés. Nemcsak az árakban folytatott lefelé licitálás, nemcsak az üres üzletek tűnnek már fel az idegennek, mint legutóbbi ittlétünkkor, hanem ráne­hezednek a városra azok a lézengő, komolyarcu cso­portok, amelyekkel léptea-nyomon találkozunk. Esik az «50 és a város elején csendes csoportok ug­ranak azét a azétfröccsenő kerekek elől. A munkásfelvevő iroda — Hova mennek jó emberek 1 — állitjuk meg a kocsit. — Hazai, — hangzók a felelet. — Merre? — Ki erre, ki arra. Van olyan is, aki Márama- rosba indul, mert ott lakik a családja, bár évek óta itt dolgozik. — Magukat elbocsátották ? — Hetvenen voltunk a kádosztálynál. Ma kint volt a kapun, hogy mehetünk, hát most megyünk is, itt hiába várjuk, hogy ismét felvegyenek. — Van olyan is, aki vár, — bólint rá egy ér- telmesarcu székely munkás. De a mi gyomrunk nem veszi be, hogy minden reggel ott várjuk a kapunál és Cimponex ur megint elküldjön. — Hát csak nem mennek gyalog? — szólunk ki — az esőbe a jólfedetfc kocsi alól. — De igen, mert a vasút drága és nem akartait minket hazazsuppolni. Elköszönünk a csoporttól. Két percig sem me­gyünk, már újabb csoporttal találkozunk, ezek is hazamennek. Elbocsátott munkások. A re- siciaiak mondták később, hogy a hót ele­jén rendszerint igy van. Az országutak tele vannak hazamenő, letört munkáscso­portokkai. Mennek el ebből a városból, mely valamikor kis Amerika volt a számukra, ahol a munkás háromezer lejt is megkeresett hetemként. Ma már az UDR leépítése elérte azt, hogy a régi Resica 65 százaléka munka­nélküli. fej, mennyi szívbe szoruló fájdalmas könny hallgat itt a kapu előtt! És Kis Péter, vagy Nagy Pál mun­kás csendben megfordul, hazamegy a kihűlt tűzhely­hez, az agyon dolgozott asszony, a kimerült gyermek nehéz álma akkor ér véget és ha nyílik az ajtó, az apa visszajött, akkor tudják: a végzet tovább tart, még sincs munka. És nem is lesz többé soha Kin Péter, mag Nagy Pál számára. Az UDR-üzemnek inkább kell az uj, tanulatlan munkás, mint az, akivel gyermekkorában megtanultatta atyja, nagybátyja éa egész eaaládja (mert Resicán gcneráoiók éltek igy), hogy aa UDR mi, hogy az UDR a levegő, ajc élet, a kenyér éa ezt kell szolgálni, ezért kell élni. Ez a generáció mái nem kell az UDR-nek. Ghenea mérnök mái a leépí­tések elején, ezelőtt két érrel kijelentene, bogy 1933-ig egyetlen kisebbségi nem less u UDR-nél. Ghenea mérnök, Cimponem és a többiek igy Sze­reznek maguknak érte érdemeket. Aki a legelőnyö­sebben tervezi meg a kisebbségek kilakoltatását, az a legügyesebb legény a talpán. Mikor kissé kompromittálták a leépítést Arra most már nagy súlyt helyeznek, bogy a leépítések a jövőben tervszerűen menjenek és ne történjék meg az, ami a múltban előfordult, hogy valakit meggondolatlanul, igen hamar küldtek el s emiatt megállt a munka. Mert ez is megtörtént, pél­dául Friebert Béla laboiatóriumi helyettes főnök­kel, akit az elbocsátás titán, már másnap meghívtak az acéllemez részére, mert nem volt, aki munkáját elvégezze. Ennyire ügyelt arra az UDR, hogy csakugyan leépítést csináljon, hogy a fölösleges munkaerőket bocsássa el. Nem akarjuk az elbocsátásokat sorban elemez­ni, mindegyik azonos a másikkal, legrégibb, leg- szakképzettebb hivatalnokokat küldték el és he­lyükbe álltak a fiatalok . . . Meg kell azonban itt említenünk, hogy adatgyűjtés közben beszéltünk er­délyi románokkal, akik nem tudták, miért tartóz­kodunk Resicán s ezek keservesen panaszkodtak, hogy a protekció­sok miatt őket is kicserélik. Figyelmükbe ajánlottuk, hogy az UDR-nek lep­lezetlen nacionalizálási programja van, mire azzal felellek, nincs itt szó nacionalizáláwól, csak pro­tekcióról és újra protekcióról. — Nézze uram, — mondotta as erdélyi romiö fiatalember, — mi örülünk, ha bejutunk akármi­lyen állásba, de itt van egynéhány fiatalember, akik évek óta szabadon lógnak az üzemnél, hol az egyik, hol a másik szakosztálynál, leplezetlenül helyet keresnek maguknak s ahol megtetszik nekik, amelyik állást ki­nézték, azt elfoglalják. A kiszemelt állás betöltője ezzel szemben meg­kapja a felmondását. Nem éreztünk hivatást arra, hogy a széban- forgó urat megvigasztaljuk, do a panasz igen jel­lemző arra, amely az UDR-nél uralkodik. Csak cl kell nézni a resicai hegyoldalra, ott látjuk a Po- pescu Agripa vezérigazgató villáját s itt van az újra visszatérő kérdés: leépitenek-e egyáltalán az UÍDR-nél. Hiszen Popescu Agripa vezérigazgató, talán van olyan hűséges alkalmazottja az UDR részvényeseinek, hogy leépités és üzemrednkció ide­jén ne építtessen a vállalat pénzén villát magának. Olyan villát, amely hatmillió lejbe kerül, tehát többe, mint amennyit a vállalat a le­épített kétszáznegyven tisztviselő bérén meg tudott takarítani. Hiszen Popescu Agripának két és félmillió lej fizetése van. As elküldött tisztviselők otthonától Popesett vezérigazgató hat milliós villájáig Ez azonban nem jelenti azt, hogy az üzemek mind ilyen csoportosan épültek volna le. Itt nem a leépités, hanem a kicserélés volt a főelv. Amit igen világosan bizonyít az a mód, amivel az UDR újab­ban a munkásfelvételeket intézi. A munkásokat ré­gebben a különböző üzemek főnökei vették fel. En­nek a rendszernek megvolt az az előnye, hogy az üzemvezető előre felmerte minden emberét s jól tudta, hova állitsa. Az üzemvezető, aki képzett szakember, könnyen válogathat a munkások között, tűin dig kiválaszthatta azt, akit szakszempontból legelőnyösebbnek tartott. Az uj rendszer megszün­tette az üzemek munkásfelvevő jogát és egy mun­káselhelyező irodát állított fel. Ezzel' ismét egy uj állást kreálhatott. Egy bizonyos Cknponeru ur szá­mára, aki viszont azzal szolgál rá az iránta meg­nyilvánuló bizalomra, hogy nem vesz fel kisebbségi munkást. Két éve működik Cimponem nr irodája, azóta alig került kisebbségi munkás az UDR-hez. Az érdemes férfin különben azelőtt bankhivatalnok volt, tehát e leggar&ntáltabb szakképzettsége van aühoz, hogy szakmunkásokat felvegyen. Munkások a kapuk előtt A reggeli szürkületben nap-nap után lejátszó­dik az a jelenet, mikor a kizárt munkások megjelen­nek a kapuk előtt, melyen piros cédula jelzi, hogy kik állhatnak aznap munkába. Mennyi lehorgasztott Azt ugyanis Popescu Agripa is tudja, hogy va­lamikor, amikor a régi Steg nem termelt a mai ke­retek között, nem is volt igazgató Eésicán. A bu­dapesti igazgatóság egy főintézőt tartott s csak mikor a vállalat megnagyobbodott, tettek egy igaz­gatót az üzem élére. Szinte magától értetődik, hogy ha az ÜDE csakugyan leépítene, előbb a régi rendszert állítaná vissza. Hiszen a leépítést a ter­melési keretek megszükülése teszi szükségessé, a ki­sebb keretek között, épugy, mint régen, huszonöt évvel ezelőtt, most sem kell igazgató, elég egy fő- 'intéző. Az UDB azonban ép az igazgatórendszerre ren­dezkedik be a jövőre is. Az nem lényeges, hogy maga az állam is külföldről rendel min­dent, mert a külföld jóval olcsóbb, mint az ÜDE. De a vakság, a szűk látókör nem engedi ki az ÜDE sorsának intézését rosszakaratú markaiból. Nemcsak a magyar, hanem a tisztán és elfogulat­lanul gondolkozó román közvéleménynek is szántuk ezt a cikksorozatot, mely a betű eszközeivel sze­gény ahoz, hogy eléggé szemléltesse, hogyan Ítélték erre a példátlan sorsra, az önzés, hazugság és pro­tekció vitézei ezt a külföldi viszonylatban is hatal­mas vállalatot. A kidobott régi tisztviselő szegényes hajléká­tói Popescu Agripa hatmillió lejes villájáig utaz­tunk s amit útközben láttunk, hűen elmondottuk. Egyetlen eseményt találtunk útközben, a Kredit­anstalt kölcsönét, amellyel együtt bevonulhatna a bécsi inté­zet ellenőrző bizottsága is. Az egyetlen mód az: megmenteni az egész vál­lalatot és ennek az országrésznek a gazdasági élet­lehetőségét. Gyárfás Endre. A Zeppelin megtette az útvonal felét (London, május 21.) A newyorki Radio Corpo- ration-nek jelentették egyik óceánjárő gőzös szikra­távíróján, hogy a Graf Zeppelin nyugatra maga mö­gött hagyta a Zöld-foki szigeteket és minden nehéz­ség nélkül folytatja útját az óceán felett az egyen­lítő felé. A léghajé ezzel az útvonal felét már megtette. A Chicago Tribune jelenti Pemambuoobél, hogy a Graf Zeppelin fogadására teljesen felkészültek a pernambucói repülőtéren. A leszállásnál segédkező 300 főnyi személyzetet ma estétől kezdve niadóké- szültség'ben a repülőtéren tartják. Az Adrin Biztosító Társaság romániai igazgatósága tudomásul hozza, hogy a íoiyó hó 15-én az illetékes hatóságok jelenlétében megtartott életbiztosítási kötvények nyilvános sorsolásán a következő betükombinációk lettek kihúzva: í. 2. 3. 5. V. R. L F. P. L1.0. RL R. 1T., IF. R.

Next

/
Thumbnails
Contents