Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-23 / 114. szám
2777. »VF IU. SZÁM. ssbssgrfcssir 3 A szesztörvény tárgyalásában intenziven vesz részt a magyar parlamenti csoport Lényeges módosításokat sikerült elérni a Javaslat bizottsági tárgyalásán - Minden lapot egyformán ér-e az elkobzás — kérdezték a kamarában Megkezdették a magyar kiküldöttekkel a tárgyalásokat ! (Bukarest, május 21.) A román-magyar gazdasági szerződés tárgyalására kiküldött delegációk kedden tartották meg első gyűlésüket. Filalipi külügyminiszteri titkár üdvözölte a magyar delegátusokat, akiknek nevében Nicki meghatalmazott miniszter válaszolt. Kölcsönösen annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy sikerülni fog a két ország között a kereskedelmi szerződést létrehozni. A tárgyalások előreláthatólag május 31-ig véget érnek. A Zichy-barlangnál a lezuhant szikladarab agyonsujtott egy diákot Tragédia a nagyváradi magyar tanulók kirándulásán (Nagyvárad, május 21.) Megrázó szerencsétlenségnek esett áldozatául a nagyváradi Gojdu- liceum magyar szekciójának egy hetedikosztályos növendéke. A magyar szekció római katolikus növendékei Csillag Nándor hittanár és egy segédlel- feész vezetésével a révi Zichy-barlanghoz rándultak ki, mintegy százan. Egyrészük hajnalban, másik részük reggel nyolckor indult teherautókon. A diákok tizenötöd turnusokban hatoltak be a Zichy-barlangba s igy hosszú ideig tartott, amíg az egész kiránduló társaság megnézhette a barlangot. A várakozók a vízesés fölötti területen álldogáltak. A sziklafal alatt állott Nagy József, tizenhétéves, hetedikosztályos tanuló, amikor a magasból két darab, emberfej nagyságú kó' zuhant le. Az egyik szikladarab a szerencsétlen Nagy Józsefnek a fejét és a nyakszirtjét találta. A diák jajszó nélkül előrebukott, arccal a földre és többé nem mozdult. Társai és Csillag tanár szaladtak hozzá, hanyatt fektették, szólították, szivét hallgatták és életjelt sikerült is felfedezni testében, de eszméletre többé nem tért, néhány perc múlva kiszenvedett. Az egész kis diáksereget mélyen lesújtotta a hirtelen jött tragédia. Megrázkódott lélekkel állották körül a halott ifjú holttestét, a szerencsétlen társukon már nem segíthettek. A kirándulásnak vége szakadt, Csillag tanár hazaküldötte a teherautókon a fiukat, ő maga ott maradt a kiszenvedett növendék holtteste mellett. Nagyváradon azonnal értesítették a Szent Jó- zsef-internátusnak az igazgatóságát. Enn^k az in- temátusnak volt Nagy József a diákja. Jelentést tettek az ügyészségre, ahonnan kiszállott a hivatalos bizottság, annak megállapítása végett, hogy terhel-e valakit feleló'sség a szerencsétlenségért. Táviratot küldöttek a fiú édesanyjának az arad- megyei Mágyarpéeskára, akinek egyetlen gyermeke volt a szegény fiú s akinek olyan nagy reménysége volt a fiában. A hivatalos vizsgálat megadta az engedélyt a holttestnek Nagyváradra való beszállítására. Az éj folyamán Csillag tanár szállíttatta be a halott diákot a Zichy-barlangból. — Eerde Máriát a fegyelmi bizottság is felmentette a nemsetgyalázási vád alól Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: Ismeretes, hogy Berde Mária, az ismert erdélyi Írónő ellen nemzetgyalá- zási port indítottak egy Szegeden, az ottani Dugo- vics Titusz társaságában tartott beszédéért, illetve egy ebben mondott hasonlatáért. Berde Mária ellen az iskolai hatóságok is megindították a fegyelmi eljárást s az ügyet a négy egyetemi tanárból és egy semmitőszéki bíróból álló bizottság most tárgyalta le Bukarestben. A bizottság előtt Berde Mária bemutatta a marosvásárhelyi törvényszék felmentő Ítéletét, amire a fegyelmi bizottság is fölmentette. (Bukarest, május 21.) A kamara pénzügyi bizottsága szerdán a szesztörvényí'vette tárgyalás alá. Az értekezleten a Magyar Párt részéről Bethlen György gróf elnök, Hegedűs Nándor, Wilier József, Paretz Béla és Abrudbányai Ede vettek részt. A magyar képviselők több^izben felszólaltak a mezőgazdasági szeszgyárak és az azzal kapcsolatos ipari vállalatok szerzett jogai érdekében. A törvényjavaslat több pontja jelentős változásán ment át, különösen a szeszes italok illetékére vonatkozóan. A javaslat szerint a borszesz-gyárosok külön szindikátusba fognak tömörülni. Igen fontos változás történt a kvótát megállapító rendelkezésnél, amennyiben a termelési kvótát az 1920—23 évi termelések alapján állapítják meg. A lapelkobzások szigora A kamara ülésén Leon Lupu-párti azt mondta felszólalásában, hogy az élőmarha exportja elé Magyarország részéről nagy akadályokat gördítenek és kérdi, hogy a kormány milyen lépéseket szán(Páris, május 21.) A nemzetközi jóvátételi bank részvényeiből Franciaországra eső tizenhatezer részvény aláírása tegnap délelőtt kilenc órakor kezdődött a jegybank központi intézetében. Délig a részvényeket lejegyezték túlnyomóan 158-as árfolya(London, május 21.) A Daily Herald szenzációs cikket ir a hinduk függetlenségi mozgalmáról. A lap értesülése szerint Gandhi és az angol hatóságok között megindultak a béketárgyalások. A hinduk szabadságharcának vezére kijelentette, * hogy India dominiummá emelése fejében hajlandó beszüntetni a passzív ellenállást, ha az angolok ezenkívül több kikötését teljesítik. Gandhi azt kívánja, hogy az angol-indiai konferencia olyan alkotmánytervezetet dolgozzon ki, amely teljesen kidomborítja India függetlenségét. Követeli ezenkívül a sóadó megszüntetését, a magas százalékú alkoholos italok árusításának betiltását, a külföldi szövetek behozatalának leállítását és a passzív ellenállás során letartóztatottak részére az amnesztiát, továbbá a külön törvényszékek és rendelkezések megszüntetését. Más jelentések szerint Patel, aki Gandhi utóda a mozgalom vezetésében, Bombayban nagy beszédet tartott és ebben élesen bírálta az angolokat és szabad választást engedett önkénteseinek a további harc eszközeinek megválasztásában. Kedden Bombayban Patel beszéde után óriási tüntetés volt, amelyen mintegy százezer ember vett részt. A rendőrök belelőttek a tüntetők tömegébe, sok sebesülés történt. dékszik tenni ez ellen? Pamfil Seiearu a belügyminiszterhez intéz kérdést arról, hogy a lapelkobzások során kétféle mértéket alkalmaznak-e? Ugyanakkor, amikor a független tlapok nem közölhettek semmit, az úgynevezett ler'rt kérdésről, a Vitorul-t, amely izgató cikkeket tartalmaz, mindenütt árulják. Madgearu miniszter azt válaszolja, hogy nincsen kétféle mérték, azokat a lapokat, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, könyörtelenül el fogják konfiskálni. A Viitorul-nak sikerült egy-két példanyszámot elárulni, ami nem jelenti azt, hogy nem lépnek fel vele szemben teljes szigorral. Lucian szociáldemokrata: Miért nem konfiskál- ják el a enzisták hivatalos lapját, amely egyenesen lázadásra buzdítja a lakosságot a zsidók ellen? Madgearu: Ez az ügyészség dolga. Több kisebb törvényjavaslatot szavazott meg a kamara, majd a képviselők a szekcióba vonultak. A kincstárak, jegybankok és a nemzetközi jóvátételi pénzintézet delegátusainak újabb párisi értekezletét csütörtökön a kincstárak képviselőinek külön tanácskozásai vezetik be. Pénzügyi körökben azt hiszik, hogy szombatig meg lesz a teljes megegyezés, minden, a jóvátételi bankot illető kérdésben. pharsavában is nagy tüntetések voltak s itt a rendcsinálás során száz önkéntes sérült meg. Szerda délelőtt Dharsavában kétezer önkéntes újból megtámadta a sóraktárakat. A rendőrök gummibotjaikat használták és több tüntetőt megsebesítettek. Naidu asszony is végignézte a tüntetést, amelynek során őt is letartóztatták. A foglyokat teherautókon szállították el. A tömeg feltartóztatta az autókat s a zendülők és a rendőrség között újból súlyos. összetűzés támadt. A Daily Herald bombayi tudósitója meglátogatta Gandhit a börtönben, akivel hosszabb ideig beszélgetett. A beszélgetésből a tudósitó arra következtet, hogy Gandhi hajlandó volna feladni a pasz- sziv ellenállást és szívesen résztvenne a londoni alkotmányos konferencián. A követeléseiből azonban nem akar engedni. Nagy kockázatot vállalt — mondotta, — ő tudja azt, hogy az a nagy cél, amelyet maga elé kitűzött, nagy árat is követel. Tovább is rendíthetetlenül optimista, mivel eddig, amint mondja, még minden jóslata bevált. A harcot nem adja fel, amíg India teljes függetlenségét nem sikerült kivívni. Gandhi minden szavából izzó angol gyűlölet beszél és az angolokat vádolja a hindu nép szenvedéseiért. Ez a gyűlölet azonban nem homályositja el objektiv Ítélőképességét és az alkirályról nagy tisztelet és megbecsülés hangján nyilatkozott. (London, május 21.) Az indiai kormányzat kiadta jelentését a helyzetről. A jelentés megállapítja, hogy az elmúlt héten az előzőkhöz képest javulás állott be, mert a zavargások megkevosbedtek, de azért a bizonytalanság szimptomái még nem tűntek el teljesen. A hatóságok egész Indiában urai a helyzetnek és a karhatalom dicséretére méltó erőfeszítéseket tesz a rend fenntartása érdekében. A kormányzat a legnagyobb figyelemmel kiséri a nacionalista kongresszus végrehajtóbizottságának működését s megállapította, hogy legújabb törekvéseik főként a külföldi szövetek éis az alkoholfogyasztás bojkottjának szigorítására és az általános adómegtaga1* dásra irányulnak. SE LEÓT MOZGÓ Mai kezdettel mutatja be: COLLEEN MOORE (Az ORGONAVIRAGZAS főszereplője) kiváló művésznőt, legújabb szenzációs hangos filmében, melynek cime: GYERÜNK A POKOLBA Egy fiatal leány mulatságos kalandjai. Monopol Concordia-Film 0 0 0 0 0 0 0 0 & ^MW\^A^VVWV>AAAAA<VWWSAWyVVVSAAAAAA^VWWVt<>^^^VNAA^AVV,WSAA» Franciaországban lejegyezték a Jóvátétel bankrészvényeket mon. Gandhi és az angolok között megindulnak a béketárgyalások Újabb súlyos összeütközések voltak a felkelők és a karhatalom között — Naidu asszonyt is letartóztatták