Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-22 / 113. szám

\. v\ BUDAPEST V 4 C ír {"Kolozsvár, 1930 májas 22- Csütörtök ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN : K évre 1300 lej, félévre 600 lej, negyet! évre 300 lej, egy hóra 100 lej. 12 oldalas szám ára 5 Ie|. Megvertek egy csengőit Bukaresti urak verték meg, nem a vasárnap délutáni mulatságaikban megtámadott falusi székely legények. Pedig a bukaresti urakra nem rontottak rá puskatussal, ngm kellett a fegyver csövét elfordítani, hogy a golyó ne röpüljön át embersziven. A csendőr nc~-- uraknak tartja azokat a politikusokat, akik elkobzott lappéldá­nyokért törik át magukat a kordonon. Milyen hatalmasak voltak most két esztendeje, mennyi csendőrnek, milyen nagy hadseregnek paran­csoltak, elevenek felett könyörtelenül uralkod­tak. S ugyanazt a hatalmukat akarják vissza­szerezni. S ezért megvernek egy bárgyú csend­őrt, aki nem meri kezét reájuk tenni. Ügy egy­szerű csendőrt, aki azt sem tudja, hogy miért, mi történik vele, csak látja az úri ruhát, tudja, hogy miniszteri székekből kerültek ki az uccára. S a másik csendőr, aki e jelenetet látta, vagy az a harmadik, aki talán még nem is járt soha Bukarestben, csak a hírét hallja ennek a ko­molytalanságában már nem is nevetséges, ha­nem fanyar, unott mosolyt kiváló uccai kakas­viadalnak. bizonyára megcsóválja a fejét: váj­jon mi lesz ebből? Vájjon mi lesz ebből? A kérdés felmerül előttünk is, de nem a kíváncsiságnak a kérdése ez, hanem azé a sejtelemé, amelyből nem lehet jót jósolni, csak- rosszat. Ha a politikus urak ki­mentek az uccára, hogy megmutassák, mennyire nem felnek semmiféle csendőrtől, mert az a fegyverét úgy sem használja, veszélyes példát mutogatnak azoknak a turbulens elemeknek, amelyeknek sokaságában bővelkedik ez az or­szág. Nálunk nem ritka jelenség, hogy kis cso­portok összeverődnek s elhatározzák, hogy ki­mennek az uccára, megmenteni a hazát, aztán következik ártatlan emberek testi épségének, vagyonának a megtámadása és nincsen hatóság, nincsen hatalom, amely a békességet megmen­tené. Mert az ilyen uccai magánhonmentők ma­guk előtt viszik azt a fedezet-jelszavukat, hogy ők a turbulenciával, zavarcsinálással hazafias cselekedetet végeznek. Most ugyanezt csinálják, közvetve és közvetlenül, „saját testükkel" és másoknak az izgatásával maguk a politikus urak Bukarestben, amikor be akarják bizonyí­tani. hogy a csendőrség, karhatalom nem ér semmit ebben az országban. Amikor a rendfenn­tartó közegeket operettfigurákként csalják fel a színpadra, a brettíire. hadd lássa a világ, meny­nyire nincsen a rendnek garanciája. Mert a li­berális pártnak az az értekezlete, amely az ak­ciónak a folytatását, vidékre kiterjesztését ha­tározza el. egyáltalában nem kelti a komolyság­nak a hatását. Jó néhány évvel ezelőtt a mostani kormány­párt parlamenti obstrukció végtelen bonyodal­maiba keveredett s az úgynevezett technikai obstrukciónak a bécsi Reichsratban használt esz­közeit vonultatták fel. Sipot, kerepelőt és egyéb zajcsinálót. A kvesztorok összeszedtek az ülésteremben néhány ilyen darabot s Bratianu Jonel akkori miniszterelnök feketébe öltözött, magához vette ezeket a fütyülőket és azt nyi­latkozta a közönség számára: Most elmegyek Ferdinand királyhoz, bemutatom a bizonyítékait annak, hogy milyen komolytalan az ellenzék. Most. jó néhány év múlva Bratianu Vintila azt kívánja, sőt követeli a párthivcitől, hogy ne a parlamentben csináljanak ilyen hecceket, ne a kamarai kvesztor urakkal birkózzanak, hanem a rendőrökkel, csendőrökkel, hatósági közegekkel és rikkancsokkal egészítse ki ebben a csatában önmagát a párt. A nép mindenütt éhes. a tónkremenés lejtőjén nincsen megállás és akkor ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőség és ktad6htvatal..rtata Unirii (Főtér) 4 '• ; "... Telefon: 5—OS, 6—04 Xin..«vfoIyam £i3-ik szám n-^-- ijgäjgs— ‘ ^— —■— cirkuszbohócok komédiájáról gondoskodik a po­litika a nép számára. Ezt. az ilyen politikát nem kíváncsisággal nézi a nép, hanem valami olyan elkeseredéssel, ami nem lesz értékes az ország számára, ha ezt az elkeseredést a politika még észre sem akarja venni. Az élet keserű s az a politika, akármelyik párt csinálja, pojácáskodás a nagy szomorúság j ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: • érre 56 pengő, félévre 29 peng* negyedévre IS pengő. Egysss ssássa ára 20 fiílér. hátterében, A kormány nem tud megfelelően rendelkezni a hatósági közegekkel, mert azok is politizálnak. A volt miniszterek mindig azt mondják: mit nekem a csendőr. Holnap mások lesznek a volt miniszterek és azok is azt fogják mondani. Így nem haladunk abba az irányba, mely nyugalmat biztosítana és rendet azok szá­mára, akik dolgozni szeretnének. p&u&urőp&í unic kongresszusa Bríand emlékirata mellett állást foglalt (Berlin, május 20.) A páneurópai unió kongresszusa tegnap határozati javaslatot foga­dott el, melyben leszögezik, hogy Briand em­lékirata az unió céljainak megfelel és ez az első reálpolitikai lépés Páneurópa irányában. Ezért az unió felhívja tagjait, kövessenek el mindent abban az irányban, hogy az érdekelt államok fogadják el a memorandumban foglaltakat és járuljanak hozzá az európai szövetkezés megala­kításához. (London, május 20.) A Daily Telegraf diplomáciai munkatársának információi szerint Anglia néhány éven belül aligha ad hivatalos választ Briand emlékiratára. A publicista han­goztatja, hogy Anglia a dominionokra tekintettel sem csatlakozhatik kontinentális alakulathoz, egyébként pedig a koncepció célszerűsége felől is aggodalmai vannak az angol kormánynak. Több más lap is lehetségesnek tartja, hogy Anglia az alakulásban nem vesz részt, ami érté­két természetesen csökkenteni fogja annál is in­kább, mert bizonyára Oroszország és Törökország is kivül marad. (London, május 20.) A Times egyébként örömmel regisztrálja a Young-tervezet életbe léptét. Hangsúlyozza, hogy áldásos hatását már nemsokára éreztetni fogja egész Európa gazda­sági életében, mert a legyőzöttek megszabadul­tak a határozatlan pénzügyi követelések lidérc­nyomásától s hitelképességűket visszanyerve gaz­dasági életüket ujjáépitő munkához kezdhetnek. A lap szerint csak a jövő fogja megmutatni, hogy a Young-tervnek milyen nagy hatása lesz a világ gazdasági jövőjének alakítására. A nemzeti-parasztpárt ellenakcióval akarja a liberálisok uccai tevékenységét megzavarni Aigetoíasu nem bízik Bratianu kormány r avulásának sikerében Bratianu «Ionélnék a fiát akarják a pártclnökségre segíteni (Bukarest, május 20.) A liberális párt köz ponti bizottsága a Viitorul elkobzásával kapcso­latban újból összeült s elhatározta, hogy a leg­élesebben fogja folytatni az ilyen és ehhez ha­sonló akciókat, amikkel a lapclkobzást megakadá­lyozni igyekeztek. Bratianu Vintila szögezte le megnyitó beszédében a liberálisok harcának fel­adatait. Szükségesnek tartja, hogy a megyei szervezetek folytonos és szoros kapcsolatban le­gyenek a párt központjával s minél intenzivebb propagandát fejtsenek ki szóban és írásban a közvélemény „felvilágosítása“ érdekében. Hasz­nálják fel az összes bíráskodási eljárásokat azok felelősségre vonása érdekében, akik nem törvé­nyes alapon járnak ei. A liberálisok erről a gyűlésükről kommünikét is adtak ki, amelyben azt közük, hogy a kormánynak az alkotmányos kérdésben tanúsított magatartása ellen az alkot­mányos rend-védelmében elhatározták a harc to­vábbfolytatását. Természetes, hogy a liberálisok akciójával szemben a kormány sem áll tétlenül. A párt köz­pontja elhatározta, — a Cuvântul értesülése szerint, — hogy mindenütt összehívják a párt- szervezeteket, ismertetik a liberális agitáció igazi célját és a polgárok támogatását kérik a kor­mányzat védelmére. A bukaresti nemzeti pa­rasztpárti organizáció már meg is tartotta első ilyen gyűlését s ezen a szónokok hangoztatták, hogy a nép lelkiismeretének akarata nem fog­ja tűrni a liberális kísérletezéseket. A Cuvântul ^rgetoianunak, a liberális párt ismert, vezérének nyilatkozatait közli a politikai helyzetről. Szerinte a párt újbóli kormányrajö- vetele az utolsó kijátszható kártya lenne. A je­lenlegi helyzetben a pénzügyi elhatározások a döntők s Argetoianu szerint Bratianu Vintilának teljesen meg kell változtatnia a külföldi tökével szembeni eddigi magatartását. Ha nem, akkor kijátszottál:: az utolsó kártyát s a liberális párt esetleges néhány hónapi kormány­zása után gyógyithatatlanul omlik össze. Arge- toianu úgy tudja, hogy a liberális párt kormány­rajutása esetén nagy amortizációs pénztárt akar föiállitani, külföldi segítséggel, amelyhez azon­ban nyilvánvalóan Bratianu Vintila teljes pál- fordulása lenne szükséges, eltekintve attól, hogy nem tudható, hogyan fogadnák ezt a gondolatot azok a pénzügyi érdekeltségek, amelyeknek egy ilyen tranzakció nem volna kellemes. Ugyancsak a Cuvântul arról ir, hogy Bra­tianu Vintila pártelnöksége csak interregnum. A liberális párt elnöke rövid idő múlva George Bratianu lesz, Bratianu Jonel fia, akit a párt­elnökség örökösének tekintenek és a minél előbbi előtérbe tolását siettetik azok, akik Vin­tila pénzügyi politikájától féltik az országot. Mai számunk 12 oldal

Next

/
Thumbnails
Contents