Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-17 / 109. szám
2 TUL ÉVF. 009. SZÁM, 1 (Tudósításunk eleje as első oldalon.) ba'dságot kér. Vitázik Sándor Józseffel, aki aggodalmait fejezte ki afölött, nehogy a decentralizációs intézkedések következményeként a vidéki inspektorok visszaéléseket követhetnek el a kisebbségi iskolákkal szemben. Sándor József úgy mondotta ezt, mintha nem tudná, hogy a román nép milyen megértő szellemű a kisebbségekkel szemben. Közbe szólások: Ezt tudja Sándor, csak a külföld számára beszél, a budapesti lapoknak beszél a Népszövetség felé. Sándor József > kijelenti, hogy a Magyar Párt politikai ügyben még nem fordult a Nép- szövetséghez. — Da akart (kiáltják közbe). Sándor: Hogy mit akart, mit nem akart, ez most nem tartozik ide. f)e, ha a Magyar Párt eddig lemondott arról, hogy panaszait a nemzetközi fórum előtt mondja el, úgy nem kifogásolható az, ha itt a törvényhozás két házában tárja ki, ami a szivén fekszik. A Magyar Párt eddig is megtette ezt és ezután is meg fogja tenni. Vaitoianu tábornok: Azt vesszük észre. Sándor: De uraim, Jiá Sem Genfkez nem fordulhatunk, sem itt nem beszélhetünk, akkor hova menjünk? Válaszolok Gürie metropolita kijelentésére, hogy én, noha ismerem a román nép lclkületét, mégis félek a kerületi inspektorok visszaéléseitől. Bocsánatot kérek, én nem a román nép lelkét tettem bírálat tárgyává, hanem a törvényt. Minden népnél vannak erőszakos visszaélő hivatalnokok, akik hatalmi túlkapásokat követnek el. Grurie metropolita: Sándor József egy magánbeszélgetésben kijelentette nekem, miszerint kivá Hatosnak tartja, bogy a törvényben a megértés román géniusza diadalmaskodjék. Sándor: De diadalmaskodjék a mi géniuszunk is. Comsa püspök a következő szónok, aki nagyobb autonómiát kíván az egyházak részére. Több Orthodox tanítóképzőt megszüntettek az utóbbi időben, kéri ezek visszaállitását, hogy az egyház nevelhessen tanítókat magának. Támogatást kér az orthodox iskolák részére. Sándor: De a magyar egyházi iskolák részére is. Ghidionescn professzor, a törvény előadója ismerteti azután az egyes intézkedéseket. Beszéde során több Ízben vitába kfeveredik Sándor Józseffel, akinek szemére veti, hogy több javaslatát a bizottságban elfogadták és a javaslatot még sem szavazza meg. Costachescu közoktatásügyi miniszter védelmébe veszi a magyar szenátort, mondván, hogy igaz, miszerint több javaslatát elfo- • gadták, de többet visszautasították és Sándor már ezért a. bizottságban kijelentette, hogy a törvényt nem fogadhatja el. Beszéde egyik passzusánál szólásra emelkedik Basarab soviniszta felfogásáról ismeretes hunyadnirgyci szenátor, aki azt fejtegeti, hogy Erdélyben milyen Eldorádója van a kisebbségeknek és ő maga is, amikör csak teheti, milyen elnéző' a kisebbségekkel szemben. —- A kisebbségek ne is kívánjanak maguknak kisebbségi törvényt, mert arra nincsen semmi szükség. A szenátus viharos tapssal fogadta a beszédet, amelyre Sándor igy replikázott: — Nem nagylelkűség kell nekünk, — jelentette , ki határozott hangon — hanem jeg és törvény. Ha önök azt hiszik, hogy a magyarok boldogabbak most, mint voltak a románok a régi Magyarországon, akkor nagyon csalódnák. A vita befejeztével Costachescu közoktatásügyi miniszter tartotta meg záróbeszédét. Sándor Józsefnek válaszolva ki jelenti, hogy a törvény technikai j és admjnisztrativ jellegű, tehát nem alapvető. A kisebbségek nyugodtak lehetnek, mivel a törvény lem, miben sem érirrti az egyházakra és iskolákra vonatkozó előbbi törvényeket. Egyébként várja, hogy a kisebbségi egyházi inspektori állásokra kisebbségi tanférfiak is pályázzanak. Fejtegeti a decentralizáció szükségét és kéri, hogy a törvényt szavazzák meg. A kamara ülése A kamarában Lupu tiltakozott az ellen, hogy Ceasoglu lapista képviselőtől a szerdai ülésen megvonták a szót. Ceasoglu ekkor kijelentette ugyanis, hogy beszédét 15 képviselő előtt nem mondja el, majd akkor, ha a kamara a házszabályokban megállapított számban lesz jelen. Erre történt a szó megvonása. Mcroiann többségi a hadikárosnltak ügyének végleges rendezését kéri, majd Vagaunescu annak a Cristache Nicöláe nevű egyénnek ügyét teszi szóvá, aki a kórházban halt meg és akit a liberálisok agy állítottak be, mint rokkantat, aki a rokkant tüntetések áldozata lett. Vagáunescu, aki maga i* rokkant, megállapítja, hogy az illető sohasem volt katona és nem tartozott a rokkantak közé. Ezt Ange- loscu belügyi államtitkár is megerősiti. Napirendén Rascanu képviselő interpellált a moldovai közigazgatás visszaéléseiről. A fiierváf earaszfpârtl pUrfeen ujabl» dramas ieStnM y tán mgkesdödStl Hacíils feiteiigntái© (Belgrádi, május 15.) A Macsek-pör tárgyalásán folytatták Begics alezredes kihallgatását. Trumbies fővédő megkérdezte az állatóügyésztől, hogyan volt lehetséges az, hogy a vádlottat különleges bánásmódban részesítették. A kérdésre az államügyész kijelentette, hogy Begics egészségi állapota tette szükségessé a különleges kezelést s ezért az igäzsag- ügyminiszterium rendeletére számára napi ötven dináros ellátási, pénzt Utaltak ki. Begics sírva mondja el, hogyha nem részesítették volna orvosi kezelésben, úgy bizonyosan elpusztult volna, amire Jelasics izgatottan ugrik fel és elbeszéli, hogy amikor élet és halál között lebegett s három orvos állapította meg, hogy kórházi kezelésre szorul, sírva könyörgött ft vizsgálóbírónak, hogy Szállíttassa kórházba, a bíró ezt azonban indokolás nélkül megta- I gadta. A tárgyalás egész menete a legnagyobb mértékben feszült volt. A védelem és az ügyész többször hevesen összeszólalkoztak. A feszült hangulat ünnepélyessé változott, amikor Macseket, a horvát parasztpárt vezérét vezették be a tárgyalási terembe. A vádlottak és a védők feláilottak s zsebkendőiket lobogtatva kiáltották: Macsek, a horvát nép elnöke. Macsek kihallgatása során kijelentette, hogy teljes mértékben ártatlan az összes vádakban, amelyeket személye körül koncentráltak és amelyekre nézva vallomásokat csikartak ki. A tárgyalás folyik. — Orska Mária állapota válságos. Becsből jelentik: Oráka Mária, a világhírű szinésznő tudvalevőleg súlyos beteg, mert 20 félgrammos veronál- adsgot vett be. A beteget tüdőgyulladás is megtámadta s ezért állapota rendkívül súlyos. Orkán a Regény Ir!ä: KERTÉSZ JÓZSEF 03) Egymásnak adta őket már mindenki. Egymásnak adta őket anyó mosolygós, vizsgáló tekintete, amely az első pillanatban észrevette a változást rajtuk és várta a kidomborodást, mint a kertész a rózsába ojtott szem megeredését. Egymásnak adták őket a ..Vészmadár" matrózai, egymásnak adta őket az egész falu. a nagyapó szelleme, az Isten. A matrózok mosolyogva hagyták magukra az ebéd végeztével. Az emberek cirógató szemekkel néztek utánuk az utcán, ha végigmentek a faluban. Szép pár. Az Isten is egymásnak teremtette őket _ súgtak össze mosolyogva. Mindenki tudta, hogy szeretik egymást, csak ők maguk nem. Ök még mindig kis testvérek voltak és küzdöttek magukban hiábavalóan, oktalanul az ellen a másik érzés ellen, mely egyre erősebbé vált bennük. Júniusi vasárnap délután volt. A nagy, lomha halászbárkák lehorgonyozva, mozdulatlanul pihentek a kikötőben. Ä napfény úgy zuhogott le a világra, mintha millió tündér kibontott aranyhaja omlott volna alá az égből. A megcsókolt földből áradt az élet. Virágba bomlott fák ölelték magukba az aranyzuhátagot s frissen pattant rügyek nyújtózkodtak a fény után. A két fiatal a kicsi udvar gyepén hevert egy leteritett pokrócon. Anyó a szobában beszélgetett Giuseppina nénivel, egy szomszédban lakó halász öreg feleségével, aki átjött vasárnapi látogatóba. a drágaságról. Mária hasonfeküdt s apró kicsi csiklandós kacagásokkal tűrte, hogy fehér macskája körüldarpmbolja az arcát s jámborra húzott pofáját, megmerevített derekát odadörzsölje a nyakához. Pieró távolra húzódva itta a kacagásokat és nézte a leányt. A riap átsütött a ruhájukon s a meztelen bőrüket simogatta,. __ Nézd, milyen édes, Pieró? __kacagott Mária, amint a macska feltartott farokkal dör- zsölődött az arcához. __Túlságosan elkényezteted. Néni volna szabad engedni, hogy az arcodhoz dörzsőlödjék _ mondta Pieró féltékeny hangon. _ Ha kedves is, mégis csak állat és belehencsereg mindenbe __ tette hozzá magyarázólag. _ Olyan finom a szőre, mint a bársony és jólesik, ha végigdörzsöli az arcomat. Te még mindig gyerek vagy, Mária, de most már szégyelsz a babáddal játszani s ezért a macskával játszol _ nevetett Pieró. __ Unatkozom __ szólt Mária, lustán elnyujtózkodva a pokrócon. __Most jó volna kint lenni a tengeren. __ Holnap eljöhetsz velem. A zátonyoknál fogunk halászni. _ Holnap nem lehet. Anyónak kell segi- féneffi a vasalásnál. Most szeretnék. A nap égeti a bőrömet. A kis öbölben meg is törődhetnénk a homokon. Pieró néhány percig hanyattfekve gondolkozott. __ Gyere! __ szólt hirtelen felugorva. __ Bedobjuk a kis csónakot a vízbe és átevezünk az öbölbe. Mária is felugrott. __ Gyerünk! __ szólt lelkesülten. _ Te, cirmos, itthonmaradsz és vigyázol Anyóra __ mondta gyerekhangon a lábához dörgölődö macskának. A nyitott ablakhoz mentek mind a ketten és Pieró beszólt: __ Anyó! Átmegyünk Máriával a kis öbölbe. Nem tartotok velünk Giuseppina nénivel? __Már nekünk öregeknek csak jobban esik elüldögélni a szobában. Pieró. Volt idő, mikor én is szívesebben menteni a kis öbölbe, de az bizony régen volt _ válaszolt GíuSeppiná néni nevetve. __ Menyietek csak gyerekek, de vigyázzatok magatokra. Mária, te vigyél kendőt magaddal. __ De hiszen olyan meleg van, édesanyám. _ Mindegy. Nem lehet tudni milyen idő lesz. mire visszajöttök __ erősködött Anyó és kiadott az ablakon egy kötött hárászkendőt. _ Nem olyan nehéz cipelni ezt, mint a betegséget. Csak vidd magaddal__mondta. Mária nevetve dobta a karjára és megcsókolta az öregasszonyt, aztán szaladva indult lefelé az utón. Pieró lassan utána, _ Fogj meg. ha tudsz! __ kiáltotta vissza kacagva, mikor már jó messzire járt a háztól. Pieró utána eredt. Ismét gyerekek voltak. Ker- getőző kis testvérek. A leány hangosan, sikongató nevetéssel szaladt. A kacagása tele volt hívással. Nyár volt a világon, életeket érlelő, virágokat nyitó napfény ragyogott, Pieró a nyomában voit már Máriának. _ Megvagy! __ kiáltotta hangosan kacagva. A leány megállt. Hangos kacagással si- kolíott. A két karját a magasba csapta és bele- dült kacagó teste, a fiú karjaiba. — Megvagy! _ ismételte kacagva a fiú és erősen magához kapta a karjába hulló, lihegő leányt. Egy darabig úgy maradtak összeölelkezve. A fiú arcáról lassan leszátadt a kacagás s mámorosra gyűlt szomorú szemekkel nézett a leány nevető arcába. A leány egy darabig még nevetni próbáló szemekkel nézett reá, dé a2tán az ö arcáról is lehullott a vidámság s a két szomorúra vált tekinget, úgy nézett egymásba, mint egy tükörbe, melyben a saját arcát látja. Lassan elengedték egymást és szótlanul valami nagy-nagy szomorúságtól megmarkolt lélekkel haladtak egymás mellett az utón. A tengerparton ismét visszatért a vidámságuk. A csillogó, fehér homokkal borított part úgy feküdt a tenger lábánál, mint valami óriási leteritett jégésmedve-bunda a hálószoba padlóján. az ágy mellett. Mária levetette cipőjét és a harisnyáját. Beledobálta a csónakba, aztán fel- íelsikoltő kacagással szaladt a víz felé. Á napsugár csókjától feltüzesedett homok égette meztelen talpát s az ar érzése volt, mintka forró tenyerekén szaladna. .(Folytatjuk.).
