Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-15 / 107. szám

XIll. ÉVF. 107. SZÁM. neaua és ínésíet SOS' (*) Román énekhangverseny Berlinben. Berlini tudósítónk jelenti: A berlini Singakadémia díszter­mében tartotta meg a napokban a „Cântarea Româ­nie“ berlini hangversenyét. A hangversenyen, ame­lyen a berliniek is szép számmal jelentek meg, az ottani román követség, a kereskedelmi képviselet és a német-román kereskedelmi kamara reprezentánsai is részt vettek. A Cântarea României első berlini kirándulására egészen modem szerzőket is magával vitt. Jora-ban a német kritika színes, eleven, vérrel és ideggel dús muzsikust ismert meg, akire Bartók tagadhatatlanul hatott ugyan, de aiki megértette és földolgozta azt a hatást, amelyet kapott. A kórus összevágó éneke jó hatást keltett. Mareei Botez, a temperamentumos dirigens finom, csiszoló Ízlésével pompásan kézben tartja az énekeseket. Az amfitea- iralisan magasodó pódiumon festői látvány volt a 33 szánesruhás hölgy, mögöttük 2D feketébe öltözött férfi. Nagyobb sikert aratott a népszerű Vidu „Lu­gosi tánca“, -amelyet közkivánatra megismételtek. Koncert után tudósítónk meglátogatta Botez urat, aki láthatólag örült neki. — Kijelentem, — mondotta, — hogy nagyon sok barátom van a magyarok között, akiket ezút­tal üdvözlök. Köszönöm a magyar sajtónak, hogy ezt a produkciót is figyelemmel -kisérte. Üdvözlöm a Keleti Újságot! Meg -kell állapítanom, hogy jó gondolat volt a berlini hangverseny. Ez a kisé-rlet megérte a pénzt. (P- j.) * Megjelent a Róka legújabb száma, a szokott dús tartalommal. Aktuális tréfák, rajzok, viccek. A legolcsóbb vicclap. Ara hat lej. Â MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Ma és holnap is a diadalmas Fedora, Valóság­gal megbabonázva távozott tegnap a közönség a Magyar Színházból. Pola Negri Fedora alakítása le­nyűgözte, magával ragadta az egész közönséget. A művészet csúcspontja az, amit Pola Negri produ­kál a Fedorában. Pártnerei: Lukács Pál és Normann .Kerry is a tökéletesség színvonalán mozognak. Egy­hangú volt a vélemény, hogy a Fedora az utóbbi évek leghatalmasabb filmremeke. A Fedora az a film, amelyet meg kell nézni mindenkinek, mert fe­lejthetetlen élményben lesz része. Az egymásra torlódó események miatt a Fedora már csak ma és holnap (utoljára) látható a Magyar Színházban. Előadások: 3, 5, 7 és 9 órakor. Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Fedora után SZAHARA (Jack Holt). A Ma­gyar Színház mozi-műsorában a Fedora után ismét egy igazi világszenzáció következik. Pénteken fog­ják bemutatni Jack Holt hires alakításával a Szaharáit, vagy a Sivatag hősei-t. Ezen szenzációs, nagy filmre most felhívjuk a közönség figyelmét. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Pénteken 3, 5, 7 és 9 órakor: SAHARA! (A Siva­tag névtelen hősei.) Újdonság, először! Fősze­replő Jack Holt. Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor: SAHARA! (A Si­vatag névtelen hősei.) Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Szombaton éjjel 11 órakor: Pandora szelencéje. Szigorúan csak felnőtteknek. Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Vasárnap délelőtt 11 órakor: A pokol. (Dante örök- életű remekműve filmen.) Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Vasárnap délután 3, 5, 7 és 9 órakor: SAHARA! (A Sivatag névtelen hősei.) Helyárak: 30, 20 és 10 lej. CORSC-FILMSZINHÁZ MŰSORA Szerdán 5, 7 és 9 órakor: TATJANA. Orosz szerelmi dráma. Főszereplők: Mona Maris, Har­ry Halm, Heinrich George, Jutta Jól. Előjáték: Szines, énekes revüfilm. Csütörtök 5, 7, 9 órakor: Premier! MACISTE. (Napoleon futárja.) A legjobb, legérdekesebb alakítása Macistének! SELECT-MOZGO Jön: Richard Tauber, Németország legjobb tenoris- tájának egyetlen beszélő és éneklő filme: RÉGI DAL. Mélyen megható dráma, melynek többi sze­repeit Werner Fuetterer és a bájos Maria Solveg alakítják. URÁNIA-MOZGÓ Szerda: Vörös ügyész, érdekes bűnügyi dráma, mely nek főszerepét Bernhard Goetzke és André La­fayette alakítják. Csütörtök, május 15. BUDAPEST. 10.15: A Manditsr-szalonzenekar hangversenye. 13: Déli harangszó. 13.05: Gramofon- hangverseny. 17: Rádió Szabad Egyetem. 18.10: A m. kir. földművelésügyi minisztérium rádióelőadás sorozata. 18.40: Operettrészletek és keringek. 20.25: A m. kir. Operaház előadása: Falstaff vigopera. 21.30: Magyari Imre és cigányzieineikarának hang­versenye. BÉCS. 16.30: Silving-zenekar. 22.30: Ka­marazene. ZÜRICH. 21: Házi zenekar. 21.30: Sal­vaţi, a milánói Scala tenoristáján-ak hangversenye. 22.30: Indulók és keringők. BUKAREST. 17: Rá­diózenekar. 20: Gramofon. 21: Massenet: „Manón“ c. operája gramofonon. MILANO. 18: Gramofon. 20.15: Vacsorái zene. 22.15: Vegyes zene, utána könnyűzene. MÜNCHEN. 17.25: Preda Bolognai zongoraművésznő játéka. 17.55: Vidám csekélységek. 18.25: Házi trió. 20.30: Gramofon. 21.15: Ünnepi -hangverseny berliniből. PRÁGA. 12.15: Gramofon. 13.36: Déli zene. 20.40: Evezős est. 21.50: Hang­verseny. KATTOWITZ. 17.20: Gramofon. 18.45: Kamarazenét 20: Irodalmi negyedóra. 21.30: Köny- nyüzene. Péntek, május 16. BUDAPEST. 10.15: A rádió házikvártettjének hangversenye. 13: Déli harangszó. 13.05: A m. kir. Országos- Tiszti Kaszinó szalonzenekarának hang­versenye. 16.45: Czeke Vilma mesél a gyermekek­nek. 18: Az Első Citerakör hangversenye. 18.50: Császár Elemér dr. egyetemi tanár előadása: „Ké­pek a magyar irodalom múltjából.“ 19.25: Zongora- négyesek. 19.40: Dr. Ernst, Häekl németnyelvű hu­fmoros előadása. 21: Farkas Jenő és cigányzeneka­rénak hangversenye. 11.50: Részletek az „Alvinci huszárok“ c. operettből. BERLIN. 17.30: Szórakoz­tatózene. 18.20: Mainardi csellómüvész játéka. 20.30: Fúvós -hangverseny. 21.45: Wedekind: „Zene“ c. négy képből álló erkölcsrajz-a, uitána szórakoztató est. BRIT NEMZETI MŰSOR: 17.15: Könnyű zene. 19.40: Corelli egy hegedümüvének az előadása. 23.25: Tánczene. BRESLAU. 17.30: Mai francia zene gramofon. 21.30: Méta kisasszonynak náthája van, hangjáték. 22.30: „Mesék a hóban“, Stoltz egy- felvo-násos operettje. BUKAREST. 16: A Marcu- zenek-ar -könnyű és román zenéje. 18: Rádióegyetem. 19: Gramofon. 20.: Sziimfómkushangverseny. 20.46; Safir keménységű Alkalmi gépek oszíálva. Az összes márkák mélyen leszállított áron „Gir©m“ garage, °Sírada GrSgore Alexandras«! No. 59. Mechanikai műhely Calea Grivit i 187, 189. 191. Vezérképviselet: AMERICAN MOTORS S. A. BUCUREŞTI, CAL. VICTORIEI 105. dugattyúk összes teherkocsijainál a REO az nj motor dugattyúinál egy olyan alumínium keveréket használ, amely a lehető legtökéletesebb mindazok között, ami manapság létezik. Ez a keverék olyan kemény, hogy külön műszereket kellett konstruál­ni, a zafírnál is keményebb hegy­gyei, hogy az anyag faragható le­gyen. Ez a keverék még a legnehe­zebb használatnál sem kopik és nem használódik el. A kopás eddig ismeretlen mérték­re csökkent. Az ércnek rendkívül csekély a tágítása. Ily módon sokkal pontosabb hen­ger nyerhető, mint mostanáig. Ke­ménység, pontosabban lecsökkent ko­pás, tehát megnövekedett eró, nagy meleg vezetés, az összes fontos me­chanikai előnyök, melyek hosszas gyakorlatunk eredményei képpetn az ön rendelkezésére állanak a „GOLD. GROWN“ motornál. A REO TRUCK és autóbusz alváz, speciális autóbusztipnsok, teljesen különböznek a teherkocsikétól. Minden szállítási nemre van egy megfelelő REO, 1 és fél tonnától S és fél tonnáig, 4 sebesség az autó­buszalváznál és 2 tonnás modellek. 4 kerekű hidraulikus fékek belső fékpofákkal. aluminium

Next

/
Thumbnails
Contents