Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-15 / 107. szám
XIII. ÉVF. 107. SZÁM. 3 A kultuszminíszteriumi törvényben megfeledkeztek arról, hogy kisebbségek is élnek az országban Sándor József nagy beszéde a szenátusban Anghelescu kétféle rendeletét védte Costachescu Minden ]obb uridivatüzletben kapható. A vllaq hojobb TcUremény pallérja: (Bukarest, május 13.) A szenátus keddi ülését délután háromnegyed ötkor nyitotta meg Bratu elnök. A kormány tagjai közül Costachescu közoktatásügyi miniszter és Potarea földmi vei ésügyi államtitkár voltak jelen. Legelőször a hadügyminiszternek Gradisteanu szenátor interpellációjára adott válaszát olvasták fel. Gradisteanu néhány héttel ezelőtt Moldovan volt besszarábiai tartományi igazgató katonai helyzete iránt érdeklődött. A hadügyminiszter mostani válasza megállapítja, hogy a tartományi igazgató lemondott, és katonai helyzetének tisztázása céljából rendelkezésére áll a hatóságoknak. A szenátus ezután az egyesitett kultusz és köz- oktatásügyi minisztérium átszervezéséről szóló törvényjavaslatot vette tárgyalás alá. Ghidionescu előadó ismertető beszéde után Sándor József nagy beszédében többek között a következőket mondotta: Msgbledkez^ek a kisebbségekről Kisebbségi szempontból alaphibája a javaslatnak, hogy összefoglaló és sűrítő törekvésből több helyt egy kalap alá fogva az állami intézmények „adminisztrálását, vezetését és irányítását“ a felekezeti intézmények felügyeletével és ellenőrzésével, a törvény leendő alkalmazásában és végrehajtásában zavart és ellenállást kelt. Megfeledkeztek a helyes disztinkció és szabatosság szükségéről^ A miniszter most jóindulatot ígér, mondotta Sándor József de a törvényszöveg se maradandóbb az emberi jóindulatnál. Felemlíti, hogy Anghelescu, mint miniszter kétféle rendeletet adott ki egyszerre ugyanabban az ügyben, egyet nyilvánosan köz és nemzetközi használatra, egyet pedig ellenkező értelemben titkosan és bizalmasan. Costachescu miniszter: Tiltakozom az ellen, hogy a szónok egy volt román minisztert ilyen megvilágításba helyezzen. Sándor József: Ez történeti tény. Benne van a hivatalos lapban • a Magyar Párt annakidején ezt a kétféle értelmű rendeletet a kamarában leleplezte. Óh, a régi autonómiák i Ezután azt fejtette ki hogy a Regátban nem tudják megérteni az erdélyi szabadságfejlődést, ami nemcsak a protestáns, de katolikus egyházaknak is autonómiát biztosított s az ortodox román egyháznak is. — Furcsa ország is az az Erdély — mondotta — és igy is lesz, amíg a Kárpátok hegyei állanak. így történhetett meg a múltban, hogy a magyar közoktatásügyi miniszter meglátogatva a brassói ortodox román líceumot, az igazgató nyájas, de határozott beszédben közé újabb hivatalokat szúrtak be. Sándor József idézett egy ismert régi közmondást: „Amig az Istenhez jutsz, megesznek a szentek.“ Az egyik metropolita közbeszól és teológiai vita fejlődik ki Sándor és a főpap között. A vitának az elnök vet véget. A helyi, vidéki miniszteri hivatalokról szóló fejezet szerint a felekezeti tanügyi személyzet is, minden fellebbezési jog nélkül és nem az egyházi főhatóság utján ide folyamodjék, mi által nem marad fenn aztán számunkra egyéb, mint esetleg a Köz- igazgatási bírósághoz vagy a Semmitőszékhez való menekülés. Kö 3Ö5 ifjazfjaíás alaSfi — Néhány részletet felsorolva, — folytatta — nagy sérelem reánknézve, hogy a 2—ik és azzal kapcsolatos szakaszok egy direkciót állítanak be az összes kultuszoknak, míg előzőleg a román kultuszminisztériumban is külön kisebbségi felekezeti direktorunk volt. így csak kisebbségi hivatalként egy fő alá kerülünk tisztelt ortodox testvéreinkkel, akiké lesz kétségtelenül a vezetés mig Magyarországon külön ügyosztálya volt a róm. és gör. kát., külön a protestáns és külön az ortodox egyházaknak. E pontnál hiába kértem azt is, hogy a székely egyházi és iskolai ügyek számára is külön direkció állíttassák fel, talán a magyar egyházi és iskolai direkciókkal kapcsolatban.' A felekezeti és magánoktatásról szóló szakasznál is eredetileg iskoláink „igazgatásába és irámyi- tásába" is bele akartak elegyedni anélkül, hogy e direkcióban legalább a főbb kisebbségi nyelvek ismeretéről lenne valamely gondoskodás A bizottságban töröltetni sikerült, ezt a részt, va- ’amint az egyházi funkcionáriusok, lelkészek kinevezésének veszélyét is sikerült elhárítani. Sándor József beszéde után Cocoviei többségi szenátor méltatja a törvényjavaslatot és abban különösen a decentralizáció elvének következetes keresztülvitelét dicséri. A törvény egyike lesz a nemzeti parasztpárt nagy reformjainak, amelyeket eddigi kormányzása alatt megvalósított. Wilkins tenger alatt járé hafóval akar elmenni áss észak” sarkra (London, május 13.) Washingtoni jelentés szerint. Sir Hubert Wilkins északsarki kutató ajánlatot tett az Egyesült Államok haditengerészetének az O. 112 tengeralattjáró egy évi bérbevételére. A kutató kérte ajánlatának elfogadása esetére a tengeralattjáró némi átalakításának engedélyezését is. Wilktns a jármüvet távolbalátóval, rádióval és megfigyelő léggömbbel akarja felszerelni, ezenvWWWW W kívül megbízást adna egy fűtőkészülék elkészítésére, amelyet a tengeralattjáróra szinten n:szerelnének s amely ötven láb vastagságú jégpáncél áttörésére alkalmas lenne. A kutató ugyanis utjának egy részét a sarki tengeren jég alatt akarja megtenni. Ha ajánlatát elfogadnák, Wilkins expedíciója még ezen a nyáron indulna az északi sarkra. A tengerészeti minisztériumban fantasztikumnak minősitik Wilkins terveit. ./W i«.>WV'tfVWWWWM Éhségsztrájkba léptek a Macsek-pör vádlottái (Belgrad, május 13.) A Macsek-pör vádlottai vasárnap óta éhségsztrájkot folytatnak, amely- lyel a rossz, kenyérből és vizből álló élelmezés ellen akarnak demonstrálni. A törvényszék kedden Jelasicsot. hallgatta ki. Jelasicsot a rendőrségi kihallgatások teljesen összetörték, vallomását csak ülve és több megszakítással tudta megtenni. Többször idegrohamot, sirógöresöt kapott és a kihallgatás után ájultan esett ősze. Egyébként visszavonta a vizsgálóbíró és a rendőrség előtt tett összes kijelentéseit. A rendőrségen olyan súlyosan bántalmazták, hogy több helyen vérzett. Az elnök megkérdezte tőle, hogy a vizsgálóbiró előtt miért nem vonta vissza a rendőrségi vallomást. Erre Jelasics elmondotta, hogy egy szál ingben vitték a vizsgálóbiró elé s kinn az ajtónál rendőrségi ágensek várták, akik azzal fenyegették, hogy ha ellentmondásokba keveredik és megcáfolja előbbi vallomását, azonnal visszaviszik a rendőrségre. Komoly vallomást csak a belgrádi vizsgálóbiró előtt mert tenni. azzal fogadta, hogy szívesen látják, mint „vendég“-et, de az autonómia értelmében nem más minőségben. Még csak ezt mertük volna mi megkisérleni Anghelescu úrral szemben. Az egyik főpap közbeszól: Hagyjuk a múltat. Sándor: A múltból épül a jövő. Ha elhagyjuk a múltat, akkor az egyház történelmét is el kellene hagynunk. A „Consiliul“ zsarnoksága A Consiliul Permanemtről szóló szakasz szerint a cousiliumban a kisebbségi ügyeket nem ismerik, magyarul senki sem tud, minket senki se képvisel és a jelekből ítélve talán nem is szeret és igy rólunk nélkülünk határoznak. Ez a liberálisoktól örökölt spanyolfal s mint általán minden ilyen consilium, a miniszteri felelősség kijátszása s minden szenvedéseink kutforrása. A világtörténelemben minden zsarnok consiliumokkal uralkodott. A megyei és kerületi bizottságok működéséről szóló szakaszok a kisebbségi egyházak hatóságainak jogait csorbítják. A vidéki miniszteri direktorátu- 6okkal az iskolafenntartó vezetők és a miniszter Acéláruk KUT7 TT7ÁTVÁS FIA ÖT VEN ÉVE Szakldlsserész helyezte át apám Debrecenből Kolozsvárra üzletét. Előbb a Kandia-uccában. 47 éve mai helyén Calea Victoriei 2 sz alatt áll fenn az ország legrégibb acéláru és látszeresz szaküz 1 ete. Mindig megbizható jóminöségü árut adott és jó munkát végzett, ezáltal nevének tiszteletet és becsületet szerzett . Huszonöt éve elhalt apám példáját követem — és hogy vevőköröm tizeztetközött azámosanévtizedekke1 tisztelnek m8g bizalmukkal : hogy nehéz gazdasági válságok dacára vevőköröm nem apad, hanem növekszik. — ebből következtetem. miszerint nekem is sikerült jó nevet szereznem. •Só hírnevem íe»tartá$át sohasem fogrom elhanyagolni»