Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-14 / 106. szám

12 XIII. ÉVF. 106. SZÁM. mértékben megvédte s a legkisebb mértékig limi­tálta a Nemzetközi Bank politikai szerepét t azt elsősorban mint gazdasági személyt helyezte Basel város életébe. Ezzel e világgazdasági intézmény vi­szonylatait a saját szempontjából is a legnagyobb tisztasággal rendezte és éppen ezzel biztosította leg­tökéletesebben baseli tartózkodását. Ez a magyará­zata annak, hogy minden más nemzet ajánlatával szemben a Hágában tárgyaló nagyhatalmak a legna­gyobb garanciát abban látták, ha a Bank székhelye Basel lesz. A svájciak körében nagy az érdeklődés a Nem­zetközi Fizetések Bankja és annak jövő tevékeny­sége iránt. Erre vall az, hogy a határozatok megho­zatala előtt maga a szövetségtanács több kiváló szakértőnek, köztük dr. Bachmann-nak, a Svájci Nemzeti Bank elnökének előadását hall­gatta meg és csak azután kezdték meg a kérdés érdemi tárgyalását. Amikor pe­dig a javaslat határozattá vált, a szakértők nagy nyilvánosság előtt tartották meg előadásaikat, hogy a polgárok széles köre is minél részletesebb tájéko­zódást nyerhessen a problémához. Ezek az előadá­sok zsúfolt hallgatóságok előtt folytak le, bizony­ságot téve arról, hogy a demokráciának legelső és legfőbb feltétele: magának a polgárnak érdeklődése és részvétele a közös ügyek intézésében. Dr. Sulyok Álmos. ziiitiniiiitiziniiiiiininnimiHnicitutiitiiinuiiiuiiiiiiiaiiiiiiiHiitnmiiimmcziiiiiiiiiiiiriiiiiiiiiiHia iMákl minden mennyiségben olcsó úron kapható 1 Kft«© g Heiler Sámtsof 1 gabona- és terménykereskedő s , I Cluj, Str. Reg. Maria (volt Deák F. u.) 3 sz. 1 j ainiiiii»aiiiti!iiiniE]iiiiHi!!iutiiiii!i!iiini:iiiiiiiiiiiii]iiiiiiiiiiiiC]iiiiiiiiiiiiE]ii!i:imiiiuiiiiiiiimiuä | Keleteurópai időszámítás. Kedd, május 13. BUDAPEST. 10.15: Hangverseny. 12.15: A m. kir. állami rendőrség zenekarának hangversenye. 15.30: Tiindcrvásár meseórája. 18: Maudits-szalon- zenekar hangversenye. 20: Fixai Horváth Lajos és cigányzenekarának hangversenye. 21: Eckhárdt Ti­bor előadása. 21.20: Színmű előadás a Stúdióból: „A túlbuzgó fiatalember“. 22: Somogyi Gyula fran- cianyélvű előadása, utána gra/mofonliangverseny. BÉCS. 13: Gramofon. 16.30: Bauer-zenekar. MÜN­CHEN. 17.25: Mintazongorázás tanulóknak. 18.25: Kamarazene. 22: Szimfónikus-est. BUKAREST. 17: Jazz. 19: Rádió Egyetem. 20: Gramofon. 22: Tánczene. TOULOUSE. 20.15: Vadászkürt szóló. 21.25: Bécsi zene. 22: Vigopera részletek. 23.30: Moziközvetités. PRÁGA. 12.16: Gramofon. 13.30: Délutáni zene. 20.05: Fúvós zene. 22.35: Tánczene. 21.40: Hangverseny. 23.16: Kávéházi zene. Szerda, május 14. BUDAPEST. 10.15: A m. kir. Tiszti Kaszinó szalonzenekarának hangversenye. 13: Déli harang- szó. 13.05: Eugen Stepan orosz balalajka zenekará­nak hangversenye. 17.10: Felolvasás. 20.50: Gyors- irási tanfolyam. 21.35: Centennáris Goldmarck ka­maraest, majd Bura Károly és cigányzenekarának hangversenye. 23: Cerda-zenekar. BÉCS. 13: Macho- zenekár. 10.30: Silving-zenekar. 22.30: Kamarazene. BRIT NEMZETI MŰSOR. 16.45: Hangverseny. 19.40: Corelli egy hegedümüve. 20.45: Dioxon zon­goraművésznő játéka. 21: Schaw: „A sors ember“ c. színmüve, a Stúdióban. 22.40: Tarka-est. 23.40: Tánczene. BUKAREST. 16: Rádiózenekar. 19: Gva- mofonzene. TOULOUSE. 20.30: Vegyes zene. 21: Gramofon zene. Vásznak, asztal» neműek, paplanok garantáltminőségben, legolcsóbban Sámuel & Co. cégnél kaphatók. CLUJ, Piaţa Unirii No. 12. ZSOLDOS Isolate! Budapest, VII. Dohány u. 84. Telefon: 424—47. Magyarország legrégibb és legjobb előkészítő tanintézete (24. tanév). — Előkészít kóiép* iskolai vizsgákra 4a érettségire V®íeiöss’-H melleit. Szavanként ................ 5 L i Vastagbetüvel - - - - 1© L Legkisebb acró, 10 szó 5© Ll Állástkeresőkneklszó 4 L Vastag betűvel - - - - 8 L| Kizárólagosan csak vasár­napra feiadott apróhirdetés 25££ázatékkal drágább! IjDí^előre fizetendő j APRÓHIRDETÉSEK jfíSrCSAK PORTÓ BÉLYEGGEL ELLÁTOTT JELIGÉS LEVELŰ ’KÉT TOVÁBBITl'XK! édesem I Gondola- tóm, vágyam akarja teljesiteni ? Akkor lepjen meg 100 leies Kórház sorsjeggyel még ma, mert május ÜOán milliomosok lehetünk. Sorsjegyet utánvéttel küld „Sorsjegviroda“ Cluj, P. Unirii 20. T isztviselőtelepen bérbeadó junius 15- re a Str. Bolintineanu, v. Kölcsey ucca elején, tel­jesen uj villában 3 szo­bás összkomfortos lakás. Cim a kiadóban. Byereszlhuros há­rom pedál os uj zon­gora azonnai eladó. Községháza, Beciean. Irattartó fsnyőfaszek- ® rény megvételre ke­restetik. Cimeta kiadóba. CJogássratl snütarer * lecrmoílernebbül b< sm legmodernebbül be­rendezve, nagy páeien- turával, Aradon a 'eg- forgalmasább helyen át­adó, vagy társas viszony­ban folytatható. Ajánla­tok Rudolf Mosse Arad „Fogászat“ jeligére. __ állásiam-----­j F űszer és vaskeres­kedősegéd állást ke­res. „Szorgalom“ jeligé­re a kiadóba. _________ ms urinő, nagy praxissal egyedülálló ur mellé, vágy intézetbe házveze­tőnői állást keres. Meg­kereséseket a kiadóba kér „Nagy praxis“ jeli­gére. Fényképes? női segéd állandó alkalmazást kap­hat. Foto Fisch, Gherla. rntelilgeí i nagy repesünk garancia­képes vasúti újság- kioszk vezetőket. Cim a kiadóban. <Jógj&sekrési y o Jür. mészárosok és vendéglősök részére is .minden méretben. Sörkimérő pultok KERTÉSZ-néí, Targu Mureş. Tel. 314.: Kívánatra árjegyzék Igzücssegédet sünk azonnali Eneţros, detail üzletbe füszerkereskedőse- géd felvétetik. Ajánlatok „Engros“ je igére kiadó­ba küldendők. kere- azonnaü belé­pésre több éli gyakor­lattal bírót, aki bélelés­ben és gallérozásban teljesen önálló. Aján­latokat a fizetési igény, szolgálati hely és idő megjelölésével A. Deutsch Fii céghez, Lu­goj, Regele Ferdinand 10 kérünk. 3®4 t fmnázluiaot végzett jó csa­ládból való fiút tanuló­nak felvesz a Minenra könyv- és papirkeres- kedés, Cluj-Kolozsvár. f nteSíSgcRs t'iatalem- ’* bar kérést?tik táisal- kodónak lábadozó fiat tl- ember wéllé azonnáira. Ajánlatokat Waldmaun Sámuelné Somcata Mare l'inarilvertrettr mit Kapital, für ei­nen Wassens rtike! ge­sucht. Hotel New-York Zimmer 46, PÜSPÖK GYÓGYFÜRDŐ (Oradea maiiét!) 600 év óta használják eredménnyel 42 C. természetes meleg, kénes, radiumos hőforrásait, reuma, köszvény, ischias, csont­törések és női betegségek ellen. Romániában jelenleg eSsö újonnan épített HULLÁOTRANQFŰRDŐ Verseny-uszoda. Kényelmes vasutközlekedés. Napi penzió fürdővel 180.— lejtől, p Ujcnsaa berendezett rituális étterem is. Kérjen prospektust. Püspök gyógyfürdő. Barró'sányehat ma­gas fizetéssel felve­szek, Monostori ut 45 sz. hátul az udvaron. gtsíéKö mezőgazdálkc- - dás minden ágában teljes jártassággal bíró önálló vezetésre képes, nagyobb gazdaságba felvétetik. Személyi ada­tokat, képesítést, eddigi működést, fizetési igényt tartaimazó „Intéző" jeli­géjű kérvényt kiadóhi­vatal továbbit. 11 B^es, megbízható ^ kifutót, esetleg tanu­lót keres Torday építész, Egyetem u. 8. Jelentke­zés délután 5—7. JfiaÉöi£|I$| mi iimn iiiimw mi linn mm—ima mini ® zostnsl átadható egy S'- komfortos legmodef- nchb, ui, 3 szobás lakás Hotei N ew-Ycrk. portás. ^'üiöKbejératu egy­másbanyiló két parkettes másodemeleti szoba kiadó. Irodának, vagy gyermektelen há­zaspárnak alkalmas minden mellékhelyiség nélkül. Értekezni: Str. Berde Mózes u. 2 Ház­mesternél. 3€ ét-három szobás den komforttal a Strada Basarabia lö alatt kiadó. Értekezhetni ugyanott. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ. körforgóján Cluj-Kolozsvár »Sír, Universităţii ißggetam-tb>X 3* Telefon694, 5Q8t~

Next

/
Thumbnails
Contents