Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-07 / 79. szám
XIII. ÉVP. 78. SZÁM Krj&fnU&jfc 13 ERDÉLY MAGYAR Minden hozzászólás a Keleti Újság az erdélyi magyar szinházi rendszer átcsoportosítását sürgeti Színházi ankétünk első hozzászólásai következnek e helyen. Ezúttal a közönség köréből kaptunk érdekes hozzászólást. amelyre megtettük megjegyzéseinket is. Az erdélyi magyar színjátszás problémája komplexumának a lényegét — mit kell tennünk a jövőre, hol kell elkezdenünk az átcsoportosítást — Szász Endre világítja meg. Legközelebbi alkalommal nehány érdekes közleményt fogunk hozni színigazgatók, színészek. Írótársadalom reprezentánsainak a tollából is. A Keleti Újság hasábjai természetesen nyitva állanak az egész olvasóközönség részére, sőt kérjük is az olvasókat, hogy saját adataikkal, egyéni tapasztalatukkal legyenek segítségünkre e rendkívül nagyfontosságu probléma feldolgozásánál. Egy hang a közönségből: államsegély, magyar színházi alap, országos magyar színi iskola Szinházi ankétunkkal kapcsolatosan egyik ismert kolozsvári bérlő, aki a nevét megnevezni nem akarja, a következőket Írja: — Nem szívesen szólok hozzá a kérdéshez, mert a legsúlyosabb kritikát kellene gyakorolnom színházaink eddigi működésié felett. Miért részesítik naég mindig „kinréleti időben“ a színházakat, amikor azok rideg üzleti váltakozások csupán és teljesen kikapcsolják úgy a nemzeti, mint a kulturális legmagasabb értelemben vett célkitűzésieket? És lia a tiz esztendő mérlegét összeállítjuk, úgy meg kell állapítani, hogy színházaink erkölcsileg ártottak is, nemcsak használtak. * De abban teljesen igazat kell adni Önöknek, hogy borítsunk fátyolt a múltra és csoportosítsuk át az eddigi szinházi politikát. Elsősorban oda kell hatni, hogy a román kormány legalább egy magyar színházat államsegélyben részesítsen. Végtére is a magyar színházak harminckét százalékos jegyadókat fizetnek és az államnak már emiatt is kötelessége minden kulturális megnyilatkozás, akár kisebbségi, akár többségi, anyagilag támogatni. Az államsegélyt parlamenti képviselőinknek ki kell harcolni oly for mán, hogy ez az államsegély a Magyar Párt e célra kreálandó szervéhez utaltassák át és a párt úgy segélyezze a színházat, vagy a színházakat, amint az egyházak szétosztják az egyházi és iskola segély eket. Ettől függetlenül létesíteni kell egy magyar színházi alapot ,amelyből arra érdemes drámai színészeknek a fizetését javítanák fel, külföldi ösztöndijat biztosítanának a számukra és pályadijakat tüzűének ki az erdélyi drámairodalom megteremtésének. Gondoskodnunk kell arról is, hogy sziniiskola létesittessék és ezáltal a szükséges utánpótlások állandóan biztosíttassanak. Szent meggyőződésem, hogy Erdélyben kitűnő szi- nészanyag van, aminek bizonysága, hogy még a világháború után* is nehány igen tehetséges színész és színésznő Erdélyből került fel Budapestre. — Ami az önök által felvetett „reprezentativ“ színházat illeti, helyes az elképzelés. Lám a csehek amikor kisebbségi sorsban éltek, országoshirü színházat tudtak fenntartani a prágai „narodui divad- lot“, amely a cseh kisebbségi kultúrának valóságos fellegvára volt. ügy veszem észre, csehszlovákiai magyar lapok ovasása nyomán, hogy Csehszlovákiában a magyarság számára a cseh kormány Ígéretet tett, hogy megadja a kívánt államsegélyt. Nos, a mi kormányunk, amely annyira egységesnek érzi magát minden kisantant megnyilatkozással szemben, miért nem siet a cseh kormánynak ezt az intézkedését is lekupirozni? (Aláírás.) Hogy áll a magyar színjátszás Csehszlovákiában? Erre a gondolatébresztő inegnyiatkozásra legyen »szabad a következőkben reflektálni: Fölösleges a mult bűneit rekrimiuálni. Az államsegélynek ötlete azonban helyes és talán meg lehet találni azt az atmoszférát, amelyben ez a kérdés a kormánnyal megtárgyalható. Különösen akkor, ha a román inteUekuslek, valamint a román ■szilieszeknek az egyesülete, amelyben a magyar színészek is helyet foglalnak, propagandájukkal tárnokinak e kívánságot. Viszont a cikkiró téved akkor, amikor azt hiszi, hogy Csehszlovákia már megadta az államsegélyt. Erről csak a tárgyalások folynak, eddig még kevés pozitiv eredménnyel. Viszont érdemes a csehszlovákiai magyar színház problémájával nekünk is foglalkozni. Az ottani színjátszás pártolására Országos Magyar Szinpár- toló Egyesület alakult, amely kivívta, hogy az országos képviselőtestület százezer koronát szavazzon meg a szlovenszkói magyar színészetnek, amit ki is utaltak. Az ottani szinpártoló egyesületnek minden városban csoportja van és így a pozsonyi csoport, részletes tervet dolgozott ki egy magyar sziniiskola felállítására. A szinpártoló egyesület tagjai hatvan koronás évi tagdijat fizetnek és most harc folyik, hogy est az összeget leszállítsák, mert igy- többszer nj tagot lehetne, magú verni. Egyes városokban a diákmenzák javára folyó gyűjtés mellett, gyűjtést rendeztek a szinpártoló egyesület javára is és a felszólításnak meg is lett a látható .eredménye. Fenntartható-e a mai erdélyi szánj át szá C-^ * A Keleti Újság szinházi ankétjához a „Nagyvárad“ szerkesztősége is hozzászól. E vezércikk helyén közölt megnyilatkozásból érdemesnek tartjuk a következőket közölni: — Igenis, ran szükségünk jó szinházakra. És a színházak inkább legyenek jók, mint számosak. Vau szükségünk mindenekelőtt, ha nem több, hát egyetlen egy olyan erdélyi magyar színtársulatra, amely nem elégszik meg azzal, hogy a budapesti slágereket a budapestinél gyarlóbb előadásban lekintornázza Erdély városaiban, hanem mérlegelés tárgyává teszi azokat a speciális érdeklődéseket, amik az erdélyi ember és a budapesti ember között bizonyos különbségeket vonnak meg. Nem tudom elhinni például, hogy az erdélyi embert ne érdekelné jobban egy közepes budapesti kommercdarabnál, mondjuk, egy éles szatira, amely mint tükörben tárja a nézőközönség elé a romániai élet ezer ferdeségót. Nem bnksem el, hogy a „Szép kis lakás“-nál hevesebb mértékben ne foglalkoztatná publikumunkat egy-egy színdarab, amelyben a romániai munkás, kereskedő, lecsúszott, tisztviselő életsorsa sir fel akár tragédiában, akár tragikomédiában. Nem hiszem el, hogy ha akadna színház, mely a régi békebeli Nagy Endre és Medgyaszax kabaré példájára teret biztosítana a valóban értéke» magyarországi, vagy többi külföldi színpadi termékek mellett de- pertoárján úgynevezett kis szindn raboknak, jeleneteknek, vagy akár sanzonoknak is, nem hiszem el, hogy akkor ennek a színháznak ne lenne érdeklődő közönsége. Egy ilyen műsorral is felgazdagltott színháznak módjában állana gyökereit a körülöttünk és bennünk zajló élet áradatába leereszteni s ezáltal megadni az élet és a ezinház ama közvetlenebb kapcsolatait egymással, ami mindezideig hiányzott az erdélyi színházaikban. Hogy egy ilyen társulat nem mindenben fedné a színház fogalmát? Lehet. De fedné művészi követelményeinket sokkal inkább, mint a jelenleg működő színházaink. A Kék madár társulat, vagy a Vilnaiak Társulata ha nem is volt prototípusa az ötfelvomásos, jól felszerelt stabil színházaknak, mégis több művészet és több színvonal impresszióját hagyta maga után Erdélyben néhány estéjének lejátszása után, mint tiz év alatt az összes kisebbségi színházaink! Az áüacdá jelleg'«, rcprezea!at!v drámai társulatot ki kell venni a magánvállalkozás alól és önkéntes adózásból aj magyar nemzeti színházat keli építeni A beérkezett hozzászólások sorát Szász Endrének alábbi nyilatkozatával nyitjuk meg: — Gondosan el szoktam ugyan kerülni, hogy kü- löböző aukétok keretei közötti megszólaljak, az az álláspontom, hogy az újságíró Írja meg a maga véleményét, de ne keveredjék a körkérdések szorgalmas nyilatkozóinak társaságába. Ezt az ankétot azonban magam is olyan fontosnak látom, amelynek keretében mindenkinek el kell mondania bármennyire szerény véleményét is az erdélyi magyar színházak problémájáról. Meg kell törni valahára azt a közönyösséget, amellyel az erdélyi magyar közönség ezt a kérdést kezeli és amely sok minden más ok mellett egyik generális eredője az állandósult válságoknak. Az alábbiakban igyekszem a lehető legszűkebbre szabottan elmondani a magam igénytelen prepozícióit : 1. A magyar színtársulatok számárnak leredu- kálódása nem a véletlen miivé. Az igazság az, hogy nincs szükség végtelen számú Ó3 hatra-vakra kiadott koncessziókra. Nézetem szerint feltétlenül fenn kell tartani Erdélyben legalább egy állandó magyar színtársulatot, amely azt a szerepet töltené be nálunk, mint a budapesti Nemzeti Színház Magyarországon. Ennek a színháznak olyan magas irodalmi nívón kell állania, olyan fővárosi szinten álló társulattal kell rendelkeznie, hogy az erdélyi magyarság úgy nézzen fel rá, mint nemzeti műveltségének templomára. Fenntartása érdekében áldozatokat is kell hoznia a romániai egyetemes magyarságnak. Ez a színház lehetőleg csak drámai előadásokat produkáljon, legfeljebb időnként engedje át helyiségét az operett-staggionénak, amelyről később fogok szólni. A kolozsvári (mert, csak itt lehet székhelye a magyar nemzeti kisebbség egyetlen állandó színházának) Nemzeti íázinházat én nőm adnám bérbe, hanem egy megszervezendő, hivatását lelkiismeretesen betöltő, kizárólag erre a célra alakított egyesületre bíznám gondozását, amely vállalkozó igazgatót választana és fizetne. Ugyanez az egyesület létesítené a magyar nemzeti kisebbség szinésziskoláját, amelynek rendes és hivatása magaslatán álló tanári kara volna. Sajnálatos, hogy a kolozsvári magyar színészetnek nincs olyan állandó jellegű otthona, amelynek tulajdonjoga vitathatatlanul az egyetemes magyarságé. A mai, nyári arénának épült színházépület teljesen alkalmatlan arra, hogy finomságokra gondot fordító, zavartalan élvezetet nyújtó előadásokat rendezzenek benne. Akusztikája botrányos, fűteni sem lehet rendesen, inkább cirkusz benyomását teszi, mint színházét. Elég sajnálatos, hogy a magyarság annakidején, amikor a Hunyadi-téri színházat elvették tőle, nem állt a sarkára és nem követelte vissza a Farkas utcai régi színházat. Ez a színház megfelelő restaurálás mellett feleleveníthette volna a kolozsvári magyar színészet fénykorát. Ezen azonban már túl vagyunk. Ha megfelelő kezekbe kerülne ez az akció, a magyarság önkéntes adózással elő iudja teremteni az örökidőkre szóló erdélyi magyar nemzeti szinház költségeit. Ez az épület egyúttal kulturház is lehetne és itt helyezhetnek el « nemzeti szinház mellett működő magyar színész- iskolát is. 2. Kolozsváron kivül még két nagyobb színtársulatnak van létjogosultsága. Egyik Nagyvárad és Szatmár, másik Arad és Temesvár színháza. Az a körülmény, hogy az idén Szalumon, Aradon és Temesváron megismétlődő szinházi botrányok voltak, nem ingathat meg abban a meggyőződésemben, hogy a két-két város korrekt igazgatás mellett eltarthat egy nem nagy, nem túlméretezett, de elsőrangú színtársulatot. 11. Ezenkívül minden igényt kielégítene egy drámai és egy operett-staggione. Ez a két társulat járná be az ország többi városait, nem nagy időt töltve egy helyen és időnként ellátogatva Kolozsvárra és a nagyobb városokba is. Kolozsvárt, mint említettem, operett-társulatra nem lenne szükség, időnként azonban az operett-staggioné játszhatna benne. Ha a színház igazán jó és hivatását száz százalékosan betölt, akkor meg is tud élni. * " —- Ezt a kis vázlatot kanyaritottam ide és befejezésül ideirom még néhány megjegyzésemet. A szinház válsága tagadhatatlanul világjelenség, aminek a rossz gazdasági viszonyokon kivül a mozi hallatlan konkurreneiája az oka. Az, igazi színházat azonban sem a néma, sem a beszélő-mozi nem helyettesítheti soha, semmilyen körülmények között. A mozi akármilyen kiváló színészeket is mozgat, akárhány milliót költ is el a rendezés, nem pótolhatja az élő alakot és élő szót, nem adhatja vi sza hiánytalanul az életet. Egy-egy utcai képet, a természet utánozhatatlan fönségét valóban a maga eredeti, de kissé mégis mindig fényképszerű alakjában láttatja, ée irói finomságok visszaadására teljesen alkalma t- matlan. A mozi egy-két órára elszór:»Vozlöthat, akár egy izgalmas detektivregény, de lelki élményt nyújtani nem tud. — A versenyben nálunk mégis a mozi a győztes.
