Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)

1930-04-30 / 96. szám

í2 XIII. rrF. 96. SZÁM. APRÓHIRDETÉSEK Szavanként ..............S L Vastagbetüve! ------t9 L Legkisebb apró, 10 szó 59 L Állastkeresőkneklszó 4 L Vastag jetiivel - - - - 8 L Kizárólagosan csak vasár­napra feladott apróhirdetés 25százalékkal drágább * Díj előreiizetendőfeSrny PORTÓBÉLYEGG£L ELLÁTOTT JELIGÉS LEVELEKET TOVÁBBÍTÓIK!' L uxus autöt tarthat, ha 100 leiért Kór­ház sorsjegyet vesz, május 20-än milliomos lehet. „Sorsjegyiroda“ Piaţa Un'rii 20. év óta fennálló, “w teljesen újonnan lakkozott és üveges ko­csival, 25 drb. nikkel gyertyatartóval, 2 drb. 4-es luszterrel, 3 ravatal felszereléssel és posztók­kal, továbbá teljesen szortírozott temetkezési cikkek raktára, vezetés hiánya miatt eladó. Cím a kiadóban. MÁV két, magánjárókat, traktorok :t, minden nagyságban, kedvező feltételek mellett szállít Friedrich Test­vérek Timişoara. ? U rak figyelmébe .'Leg­újabb divata férfi­öltöny, Tranchcoat sport ruhát olcsón készít Izi­dor Berkovits, Cluj, Cal. Moţilor 43. I Hintó i egy és két fogatú jutányosán eladó. Malom ucca 28. T önkrement fake­reskedő keres bár­milyen elhelyezkedést, más szakmában is. Szi­ves megkereséseket „Megbízható munkaerő“ jeligére a kiadóba kér. STSS? I* megjelenésű, diplomás ápolónő el­menne privát házhoz ápolni, vagy öreg úr­hoz házvezetőnőnek. Megkeresések „Komoly nő“ jeligére a kiadóba kéretnek. Hirdessen a Keleti Újságban RBrasági inasnak ajánlkozik leszerelt katona, ki asztalilegóny már volt. Vidékre is megy, beszél románul, magyarul. Ajánlatokat „Urasági inas“ jelige mellett kiadóba. S^ényképészek ! Ke­■ restink május 15-re ügyes segédet minden munkára, aki időnként a főnököt helyettesíteni tudná. Csak elsőrangú munkaerőre reflektálunk Ajánlatok és próbamun­ka a következő címre küldendők: Emil Heiter fényképész Petroşeni. K ezdő tanuló és varróleány fizetés­sel felvétetik, Sonderling füzőszalon, Wesselényi ucca 3. há­w* zaspár, a nőnek a háztartási munkálatokat, a férfinek biciklizni kell tudni és a házkörüli összes munkálatokat kell végezni, havi 3500 lei fi­zetéssel és lakással fel­vétetik. Csakis azok je­lentkezzenek, kik jó bi­zonyít ■. ány okkal rendel­keznek. Jelentkezni reg­gel 8—9-ig és délben 12—3 óráig, Lászlónál. Str. Gelu 20 szám. jASjgontUrözést, kézi­vé® munkát készítenék ebédkoszt ellenében. Cim a kiadóban. Kiiltó S£pS K U.önbe járatú búto­rozott szoba kiadó. Hosszú ucca 40, az ud­varban._____________ _ gasórom szoba konyha, *0 veranda május 1-re kiadó. Cim a kiadóban. gfQhelynek és raktárnak al­kalmas tágas, világos helyiségek azonnal kiadók. Malom u. 28. a gzletheJyíség kiadó, «a* esetleg azonnalra is. Cim Unió ucca 10. Odeon. AILL LlJjXXJ JlÁLXJjUlJjdJLkLÍ H8WIJW MjM Wl M Ml. M MlÚjWl M IU» M M M MM IÜÍ MM M Kn M Orkán a tengeren Regény Irtó: KERTÉSZ JÓZSEF (2) >— Oh, Szűz Mária, segíts meg! Oh, Szűz Má­ria segíts meg! — pusmogta leJke befelé a könyör­gést Úgy szerette ezt a nyolcéves kis árvát, mintha ax ő 6zive alul szakadt volna. Távoli rokona volt Mária apjának. Egész fiatal, párhetes asszony volt, mikor a férjét elvette tőle az átkozott tenger. Nem ment férjhez többé. Egész életén ét gyászolta az urát és meddő szivének minden szeretetét a kis Má­riának adta. Akkor szegődött a halászhoz, mikor Mária anyja belehalt abba, hogy életet adott. Cse­léd volt, de anya is. Ismerte a saját szivén keresz­tül az árvaságot s odaadta öreg meleg szivét a két árva embernek: az apának és & leányának, hogy ne érezzék annyira. Neki sem ízlett a leves, melynél a püspök sem teszik különbet. Beleejtette a kanalat a tányérba és mind a két kezével magához szorította a kisleány fejét. — Ne félj, leikecském. Ne félj — mondogatta meggyőződés nélkül. A szél sákongva rohant el a ház mellett. Bele- jajdult a kéménybe. MegTázta az ajtót, megremeg­tette az egész házat. — Szentséges Szűz Anyám! Milyen idő!... mi­lyen idő! Egy hirtelen szélroham belökte az ablaktáblá­kat. A láthatatlan rém betódult a szobába. Kepe- két szakgatott le a falakról, a feszületet lerántotta az ágy felől és ledobta a földre. A felfüggesztett lámpát meglóditóttá, mint ministráns-gyerok a töm- jénes füstöt. A sárga láng pislogva ijedezett, kor­mosán, magasan csapott fel az üveg kürtőben s ki­repült belőle. Sötét lett. Sötét, sötét. Jaj, rettene­tes, ügy kacagott a szél. Az ágytakaró lobogva ver­gődött. A poharak csörömpölve ütődtek össze az asztalon s a halott lámpában kalimpálva táncolt, a lámpaüveg. A szabadtüzhclyről pirosán világított a parázs. Oh, áldott legyen az Ur! Mi lenne vélük, mi lenne vél ük. Teremtő atyám Î A kisleány és az öreg cse­léd a rémülettől megkövültén, egymásba kapasz­kodva állottak. A szél körben szaladt a szobában. Belevágott a tűzhely parazsába, Tüzszikrák pattan­tak széjjel a sötétbe s a rőt parázsból lobogva gyűlt ki a láng. Az öregasszony néhányszor gyorsan keresztet vetett magára. — Oh, ez az átkozott idő. Oh, ez az átkozott idő — motyogta magában. Az ablakhoz szaladt és becsukta. — Öli, Jézuska... Jézuska — zokogta Mária parányi, megkinzott szive és az apjára gondolt, Gina meggyujtotta ismét a lámpát s a rémek- járta szobában a petróleumlámpa sárga fénye reá- világitott a szétdult ágyra, a földön heverő képekre s a sápadt kisleányra. Kint a tengeren, az ordító, hejehujázó, fekete halál megragadta és vitte, vitte diadalmas üvöltés­sel magával a megtépett parányi hajót, az ember­csinálta gyenge tákolmányt, mellyel az ember fel- fuvalkodottságában a végtelenséget lovagolta. — Hahaha, hihilii... Teremtés ura. Parányi fé­reg — sikoltott a szél és egyetlen csapásra leszakí­totta az árbocokról a feszengő vitorlákat, melyek azt akarták, hogy ő, a nagyur, szolgáljon nekik. Néhány pillanatig megkavarta az óriási vásznakat a hajó felett, mint kan ászgyerek a karikás ostort, aztán egyenesre csattantotta — elrohant vele és belevágta a zugó, tajtékzó tengerbe. A megindult végtelen viz, a sötétből feketén meredező hullámok, melyekből fehér ormok pattan­tak szét és világítottak, mint a temetők lidércfé- nyei, harsogó kacagással zúgtak a hajó felé: — Teremtés ura. Parányi féreg . , . Hahahuhu... Elérték a hajót. Reávetették magukat. A korlátok recsegve dőltek össze. Fehér hullámorom vágódott keresztül a fedélzeten s a hajót, mely arra volt te­remtve, hogy ússzon a vizek felett, belenyomta a viz alá. Az emberalkotta parányi hajó ellen összefogott a két végtelen, félelmes hatalom: a tenger és a szél. Vágta, ütötte, tépte, dobta, mint tigriskölykök a közé bük esett, töröttszárnyu madárfiókát s az „Ördög foga”, fekete, odvas sziklái habzó szájjal várták. Az emberek a halálraítélt hajón elkeseredetten küzdöttek. A szél és a hullámok ellentállhatatlanul sodorták a tópettvitorláju, tehetetlen hajót a szik­lák felé, hol mennydörögve tört meg a viz s óriási fehér viznyelvek csattantak a magasba s befestet­ték a komor, fekete sziklafalakat, mint villámlás fé­nye a fekete romok oldalait. Az elitéit hajén tudták az emberek, hogy csak addig tart az élet, mig el nem érik a sziklafalakat. A szél vitte őket egyenesen a sziklák felé és mégis dolgoztak. Véres, beszakadt körmökkel, káromkodva, imádkozva, lesújtva a vizes fedélzetre, tántorogva, tehetetlenül, de kitartó, a lehetetlenben bizó, dacos akarással, kétségbeesett erővel harcoltak a Végzet­tel, mely feketén, teletorokkal üvöltötte reájuk a halált. Ameddig élet van, él a remény! Az emberi akaratot nem birják lefogni az élővé gonoszult vég­telen hatalmak sem. A menny, pokol összefoghat, a megsebezhető tlen elemek rohanhatnak reá, a biztos, elkerülhetetlen pusztulás vicsorgathatja reá a fogát, az igazi ember küzd az utolsó lehelletig s a remény csak Istentől kapott, örök leikével együtt hagyja el őt. Véresen, összenyomoritva, kificamodott béna tagakkal, de éltek és küzdeniök kellett, mert embe­rek voltak és tengerészek. És küzdöttek, apró, ki­csiny, emberparányok voltak, névtelen szürke hősök, halászok, emberek. Az örök fényesség apró mécse­sei, akiket uralkodni rendelt a Teremtő a világ fe­lett s a fellázadt csőcselék halálüvöltése között is uralkodók maradtak, akkor is, mikor meghalni hur­colták őket. Amig élet van, van reménység! Az „Ördög foga” néhány hajóliossznyira volt tőlük. A viz, (mennydörögve tört meg rajta. Elő a fenékhálóval! — ordított Mária apja, a parancsnok, egy hatalmas termetű halász, fölösért formálva két kezéből, olyan hangon, mely tulhar­sogott a szél üvöltésén és a hullámok tombolásán. Elő a fenékhálóval! — Elő a fenékhálóval! — ismételték az emberek a parancsot. Mindenki tudta, tnit jelent ez. Az utolsó kísérlet, az utolsó gyenge horgony. Az utolsó remény, mely a szó teljes értel­mében az élethez köti még egy rövid ideig a halálra­ítélt hajót, melyet a pribékek, a szél és a tenger kérlelhetetlenül vonszoltak a vesztőhely felé. Rohantak. A hullámok berobbantak a fedélzet­re, lesújtottak rájuk, a földhöz tiporták. Felkeltek. Vánszorogtak... Rohantak... A szél mellbevágta őket. Megtántorodtak. Leszegték a fejeiket s vonszolták magukat előre... Rohantak... Az egyik felhajitotta a raktárból a fenékhálót, vastag, kátrányos kötelét a fedélzetre. A szél elkapta és belevágott vele az em­berek arcába. Valaki megragadta a csapkodó kötelet és lefogta. Barna, cserepes kezek markolták meg egymásután. — Hóééé-holli-hé — énekelte egyik-másik. Taktusra, szaporán húzták elő a nagy barna, fenékhálót a lyukból. A szél csak verte, rázta, ütötte őket. A hullámok vágiggázoltak rajtuk. Nem törőd­tek semmivel. Húzták a hálót fel a raktárlyukból. Most nem volt idő jajgatni, nem volt idő imádkozni, káromkodni, most nem volt idő halálra gondolni. Egyetlen dolog volt, ami mindennél fontosabb a vi­lágon: huzni fel a nagy nehéz, olmosvégü hálót. — Héééé-holli-héé — és húzták ölbekapva, tak­tusra. Aztán vállra kapták s megindultak vele hosszú sorba, tántorogva a hajó fara felé. Az „Ördög fogán” bömbölt a halál. A tenger habzó nyálától fehéren csillogó, barna kőfogak ke­resztülvicsorogtak a sötéten. (Folytatjuk.) LERAKAT: Emi! Schuster, [tej Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.~T. körforgóján Cluj-Kolozsvár Str. Universităţii (Eguetem-u.) 3. Telefonj 694, 508.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents