Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-19 / 89. szám
9 3SSSEBStei rmnninanirawg^^ ' Ki a felelős a kajántól víllanyszerencsétlenségréri ? Az elromlott traosformétor miatt kerüli halálos áram a vezetékbe — Â súlyosan sérült vendéglős már túl van a veszélyen (Kolozsvár, április 17.) Városszerte mély részvétet keltett az a borzasztó szerencsétlenség, amely szerdán történt az Iris porcellángyárral szemben levő Muresan-vendéglő pincéjében. A szerencsétlenség, mint tegnapi számunkban beszámoltunk róla, két, halálos áldozatot eredményezett s ezenkivül súlyosan megsebesült egy harmadik egyén is. A halottak: Muresan József villanyszerelő és Hrasch József mechanikus, a harmadik pedig, aki szintén megemlegeti a villanyáram erejét, Muresan János vendéglős. A megindított vizsgálat megállapította, hogy Muresán József szerelő nem a kolozsvári villamos müvek megbizásából vállalta el Muresan János vendéglős elromlott villanyvezetékének megjavítását. A vendéglős ismerte őt s mivel éppen helyiségében tartózkodott, megkérte, hogy végezze el a sürgős javitaşt, amelyet jelentéktelennek gondolt. Muresan Józsefnek tulajdonképpen nem lett volna szabad elvállalnia ezt a munkát, ugyanis a viilamosmü tiltja alkalmazottainak magánmunkálatok végzését. A villanyszerelő lement a pincébe s ahogy hozzákezdett a rövidzárlatos vezeték reparálásához, azonnal megütötte az erősfeszültségü áram, amely a villanyosszékek munkájának gyorsaságához hasonlítható rövid idő alatt végzett életével. Nehány perccel pincébe való leszállását követően utána ment a vendéglős is, hogy ellenőrizze a munkát s meglátván a földön fekvő embert, az első percekben nem tudván, hogy mi baja is történt, hozzáért. Szerencse, hogy egy deszkadarabon állt a pincében. Ez nem engedte a villanyáramot a maga erejében érvényesülni » igy csak egyik kezén szerzett súlyos égési sebeket. Hrasch János mechanikus, a második áldozat a vendéglős kétségbeesett kiáltozásaira szaladt le a pincébe s mivel ő sem volt tisztában azzal, mi is történt tulajdonképpen, gyanútlanul próbálta felemelni • földről a kimúlt Muresan Józsefet s mivel alatta nem volt szigetelő anyag, a hatalmas feszültségű áram kioltotta az S életét is. Ha a súlyosan sebesült vendéglős nem inti hatalmas fájdalmai között a pincébe tolakodókat arra, hogy vigyázzanak, ne nyúljanak semmihez, most talán több áldozatról is Írhatnánk. A páratlan szerencsétlenség után legelőször az a kérdés vetődött fel mindenkiben, hogyan volt lehetséges az, hogy a pincében lefektetett huzalban ily óriási feszültségű, az emberélettel pillanatok alatt végző áram keringhessen. A villanyüzem felülvizsgáló bizottsága megállapította, hogy a pincevezeték, babár be volt kapcsolva a házban fogyasztott áram mennyiségét ellenőriző villanyórába, nem volt hivatalosan bejelentve, tehát a felelősség egyrésze a háztulaj(Washington, április 17.) A szenátusban Black szenátor javaslatot terjesztett elő a bevándorlási kvóta további 25 százalékos csökkentésére. Ha a javaslatot elfogadják, évi harmincezerrel kevesebb ember fog bevándorolhatni az (Berlin, április 17.) Egész Németországban 1 nagy feltűnést keltett a*, hogy Vilmos excsászár két fia, Eitel Frigyes és Ágoston Vilmos egy fajvédő gyűlésen hevesen kikeltek Hindenbnrg köztársasági elnök ellen, aki szerintük, nem ismeri a német népet. A német nép — mondották — háboras szelXIII. 17/. fi. SBĂM, 1 ionosra hárul. Még Így la hihetetlen azonban, hogyan jutott ai 1500 woltos áram a pincevezetékbe. Errenézve kiderült az, hogy a kajántól városrész transzformátora már hosszabb ideje hibás s ez az oka, hogy ilyen magasfeszültségű áram jutott a vezetékbe. A transzformátornak ugyanis az a feladata, hogy a villanyüzemből érkező magas potenciáju áramot alacsony feszültségűvé változtassa át s igy alkalmassá tegye a rendes napi használatra. f*f^f 8 Tehát részben a viilamosmü is felelős a bor- zalmas katasztrófáért. Nem lett volna szabad egy egész városrész villanyszükségletét előkészítő transzformátort romlott állapotban hagyni, hiszen máshol is történhettek volna ebből az okból kifolyólag hasonló szerencsétlenségek. A viilamosmü energikusan elhárítja magáról a felelősséget Muresan József szétfő haláláért, mondván, hogy az nem megbízásukból'; gozott, ez azonban minden ódium alól mégse!* mentesiti. Muresan János vendéglőst a sebészeti klinikán ápolják s értesüléseink szerint élete nine* már veszélyben. Egyesült Államokba, mint eddig. A szenátor javaslatát a munkanélküliség óriási arányaival indokolja meg, mert elkerülendőnek tartja annak fokozódását, ami a mai bevándorlási kvóta mellet feltétlenül bekövetkezne. lemmel él és nem kell neki az a békés liberalizmus, amit Hindenbnrg hirdet. A német sajtó legnagyobb része bóládatlaneknak nevezi a volt hercegeket, akik Hindenbnrg nélkül aligha tartózkodhatnának Németország területén I* kaphatnának bőséges szubvenciót a köztársaság pénztárából. Északamerikában Ismét hiiszonötszázaiékkal akarják csökkenteni a bevándorlási kvótát Vilmos ex-császár két Ha eg^y Safvédo gyűlésen feadai üzent Oregecskék Irta Bükky Mikályné Máívi* néni és nagymama kislánykori jó- barátnők. Amig a hetvenegynéhány év elszaladt felettük, sok időt eltöltöttek együtt. Mindig tudták egymás buját-baját, örömét. Gyerekeik, unokáik szétszóródtak a nagyvilágban s élték a maguk életét, ezt az újfajta, idegen életet. amelyet sem nagymama, sem Málvin néni nem szívelhettek. Ámbár sok dolog van, amit ők is örömmel fogadtak. Nagymama, például, nagyon megszerette a rádiót. Bevezettük neki, hamarosan megtanulta, melyik kereket hova kell csavarni, melyik gombját hogyan kell kihúzni, benyomni, — nagymama fiatalokat megszégyenítő köny- nyedséggel dobálózik olyan szavakkal, mint szelektálás, hullámhossz, detektor, stb. Talán még a jelentésüket is tudja. Nagyon szereti a rádióját. Mióta megvan neki, alig beszél másról. Ha bemegyünk hozzá, rögtön odatuszkolja az embert a gép mellé helyezett két karosszék egyikébe és éppen olyan csodálkozó örömmel újságolja, mint mikor legelőször hallotta megszólalni ezt az ördöngős masinát. — Hallgasd lelkem, hallgasd! Ha! Nocsak, tedd a füledre ezt a kagylót! Ugy-e milyen jó? Mintha itt beszélne a szobában! Málvin néni minden évben meglátogatja nagymamát. Mikor nemrégiben megkaptuk a levelét, hogy jön, nagymamának az volt az első szava: na, majd csodálkozik a rádión! Azelőtt sokkal nagyobb izgalomban szokta várni Málvin nénit. Most éppencsak tudomásul vette, hogy megjön. Málvin néni éppen ebédidőre érkezett. A két kis öregecske megölelgette egymást, megcsókolták egymás orcáját jobbról, aztán balról, aztán megint megölelték egymást. — Isten hozott, lelkem, hozott Isten! — Csakhogy itt vagyok, csakhogy itt vagyok! Ne» lehetett meghatpdás nélkül látni őket, Mindketten kicsi, vékony termetüek. Apró, finom kis madárcsontjuk van. akár a gyerekeknek. Hajuk hófehér és „tupé" van a kis kon- tyuk alatt. Fekete ruhájuknak magas nyaka van, — halcsont is van a ruhájuk nyakában, könnyen meglátni, mert csipkeszövetből van a ruha nyakrésze. Nem tudni egészen biztosan, de lehet, hogy fűzőjük is van. Olyan légiesen vékony a derekuk és a szoknyájuk olyan rendesen ,,kifekszik" és szigorúan „slusszná!" kapcsolódik. Lehetetlen. hogy azt a nehéz, hosszú szövetszoknyát fűző nélkül ilyen szabályosan a helyén lehessen hordani. Rajtunk, tudom nem maradna igy meg az a szoknya. Az ő törékeny kis de- rekük meg elbírja a súlyát. Tipeg-topog a két kis öregecske. Fekete cipőjük orra minden lépésnél elő-előbujik szoknyájuk alól. Málvin néni csontos, eres kis keze tétován kutat szoknyája zsebének kapcsa után. Kis pattintás és keze mélyen eltűnik a belül lógó zacskóalaku zsebben. Előveszi szemüvegtokját, abból a szemüvegét. Megtörölgeti feketeszélü zsebkendőjével és felteszi a szemére: — Na most, lelkem, hadd nézzelek meg alaposan, jó színben vagy-e? Az ókulám nélkül nem igen látok már tisztán. Na. de lelkem, hiszen te megfiatalodtál! Ami igaz, igaz! Na, ennek szivemből örülök! Nagymama kedvesen mosolyog. Jól esik neki a bók. Utánozhatatlan bájjal fogadja és azonnal viszonozza: — Te beszélsz, Málvin? Te beszélsz? Egyidősek vagyunk, de te tiz évvel látszó! fiata- labbnak nálam! Legalább tízzel! — Dehogy, lelkem, dehogy, — feleli szerényen Málvin néni — dehogy, dehogy. De- hiszen mindegy is az már ebben a korban, Megöregedtünk és vége... Ebédután nagymama sietteti Málvin nénit: — Most pedig lelkem, se ne pakolj, se ne olvass, se semmi egyebet ne csinálj, csak hamar dűlj le pihenni egy keveset, mert fertálynégykor már hallgathatjuk a rádiót. — Mi a manó?! Tán nektek is van rádiótok? — Van bizony! Az én jó fiam csinálta nekem. Az én szobámban vanl Gyere csak, hamar, gyere, megmutatom mindjárt. Akár egész álló nap hallgathatod, valahonnan mindig szól« Úgy tudom én már a kezelését, a fiam sem jobban. Gyere már no. gyere... Eltipegíek a nagymama szobájába. Csal; vacsorálni láttuk őket viszont. Rögtön feltűnt rajtuk, hogy bántja őket valami. Lilás, elmosódó szájukszélét még keskenyebbre szorították, de igy sem mult el ajkuk remegése. Nagymama kezében még a villa is a tányérhoz kocogott. Nem néztek egymásra * alig lehetett szavukat venni. Nem tudtuk elgondolni, mi történt köztük? Vacsora után Málvin néni mindjárt bucsuz- kodni kezdett: — Megbocsássatok kedveseim, én elmegyek aludni. Korán keltem, utaztam, elfáradtam és délután meg úgy megfájdult a fejem, hogy már nagyon vártam az estét.... Nem való már az ilyen öreg csontnak kimozdulni a békés otthonából, a megszokott nyugalmából, a csendből ! Hiába, no! A szavak olyan szemrehányóan hangzottak, hogy most már biztosak lehettünk benne, Málvin nénit valami csalódás érte. Bekísértem a szobájába s mikor egyedül maradtunk, azonnal faggatni kezdtem: — Csak nem bántja valami, kedves Málvin néni? Olyan szomorúnak látszik! Suttogóra fogott hangon válaszolt: — Ó. fiam. hát hogyne bántana! így kell viszontlátnom szegény nagymamádat! Ennyire elöregedni egy év alatt, ennyire! — Elöregedni?.... — Ti nem látjátok, fiam, mert mindig vele vagytok, hát nem veszitek úgy észre. De én már esztendeje mult, hogy utóíjára láttam. Azóta tiz esztendőt öregedett, fiam, tiz esztendőtí Ami igaz,'igaz! — De hiszen délben éppen azt tetszett mondani, hogy tiz esztendőt fiatalodott!,., ^
