Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-14 / 85. szám
XIII. ÉVF. 85. SZÁM 17 A KONYHA Vaja» galuskák csőben sülve Egy kis gyorsforralóba adunk két és féldeci t«— jet, csöpp sót és öt deka vajat. Ha forr, belekeverünk tizenkét deka lisztet, a tűzön simára elkeverjük, levéve a tűzről, egyenként három egész tojást vegyítünk hozzá, azután hat deka reszelt pármai vagy ementáli sajtot. Ezen tömegből sózott forróvizbe apró galuskákat szakgatunk bele, ha a felszínre jöttek, kissé még főzzük, azután szitára kiszedjük a galuskákat. Ugyanolyan sajtos, tejes mártást készítünk, mint a makarónihoz, ugyancsak egy-két tojássárga,- val. Egy tűzálló edényt vajjal kikenünk, ráadunk egy kanálnyi mártást, erre a galuskát a többi mártással bevonjuk, reszelt sajttal meghintjük, olvasztott vajja. locsoljuk és a forró sütőben pirosra sütjük. Orosz élesztős lepényitek (Blinls). Egy deka friss élesztő, négy deka liszt és mintegy decire való langyos tejjel hig kovászt készítünk. Enyhén meleg helyen körülbelül két és félórán át kelesztjük. Tizennégy deka lisztet összevegyülünk mintegy másfél deci langyos tejjel, beleadjuk a megkelt kovászt, csöpp sót é3 két tojássárgát. Kanállal jól eldolgozzuk a tömegei, azután ruhával letakarva, ismét kelni hagyjuk félórán keresztül. Ekkor hozzáadjuk a két tojás kemény habbá felvert fehérjét és két deka langyosra melegített vajat. Ha éppen van, adhatunk hozzá egy kanálnyi tejszínhabot is. Negyedóra múlva széles serpenyőbe mintegy nyolc deka zsírt és hat deka vajat adunk. Ha a tűzhely lapján jól megmelegedett, kis merőkanalanként beleadjuk a tömegből, távol egymástól és mindkét oldalán pirosra sütjük. Melegen megtálaljuk és minden lepénykére reszelt pármai vagy ementhaii sajtot adunk. Kaviárhoz adva a lepénykét, természetesen a sajtot elhagyjuk. Sertésbordák kelbimbókkal párolva. Három személyre. Hat darab bordát (cotelettet) a húsverővel megveregetve, megsózzuk, liszttel kissé hintjük és serpenyőbe kevés forró zsírba rakva, mindkét oltjaláp hirtelen átsütjük. A belül még nyers bordákat eg^a.ábaskába rakjuk. A serpenyőben maradt zsírban egy kanálka paradicsomot pirítunk, kevés liszttel hintjük, ha ez is megpirult, feleresztjük egy .^aaái vízzel vagy levessel. A felforrt levet a bordákra öntjük és letakarva, lassan pároljuk. Személyenként egy jó maréknyi tisztított kelbimbót forrásban levő, sózott vízbe dobunk és félig megfőzzük, majd leszűrve, hideg vizben lehűtjük és szűrőben lecsurgatjuk. A kelbimbókat azután kevés vajban átpároljuk, sót, törött borsót és vágott petrezselymet adunk rá és a félig megpuhult bordákhoz adva, azokkal együtt puhára pároljuk. Ha kedveljük, adhatunk a bordákhoz kevés finomra vágott fokhagymát is. Vajjal bnjtogatatt élesztős tészta. Tizenöt deka vajat hét deka liszttel jól eldolgozunk a nyújtójával és hidegre állítjuk. Két deka friss élesztő, két kockacukor, kánál langyos tej és megfelelő mennyiségű liszttel sürü kovászt készítünk ég megkelesztjük. A gyúródeszkára kimérünk huszonnégy deka finom lisztet, hozzáadunk két dóka porcukrot, kávéskanálnyi disznózsírt, két tojássárgát. * megkelt kovászt, csöpp sót és langyos tejet. A kezünkkel jól átdolgozzuk a tésztát, azután cipóba formáljuk, a liszttel meghintett deszkára tesszük ős jó féligre megkelesztjük. Ekkor kinyújtjuk, belehelyezzük a vajat és Ugyanúgy, mint a vajas tésztát; háromszor duplán hajtogatjuk. Közben-ltözben mindenkor 10—15 percig pihentetjük a tésztát, de nem hideg helyen, hanem ott maradhat a deszkán, a háromszori dupla hajtogatás után tíz percig még pihentetjük a tésztát, azután kinyújtjuk és felhasználjuk. Ha kedveljük, tehetünk a tésztába reszelt cit- rornhéjat és kevés rumot is. Ezen tészta, ha jól van elkészítve, jobb a vajas tésztánál is. Készíthetünk a tésztából lekváros kiflit vagy táskát, túrós kalácskát (delklit), mákos Ualácskát. cseresznyés-, meggyesvagy almás lepényt stb., stb. Fenyvesmadarak sülve. Személyenként két darab fenyvesmadarat veszünk. A madarakat szárazon megtisztítjuk a tolláitól, a fejet rajta hagyjuk, a belsörészt pedig eltávolítjuk. A fejből a szemeket kiszedjük, a mellekre egy szelet füstölt szalonnát adunk, visszahajtjuk rá a fejet és a két lábat a szemüregen áthúzzuk. Megsózzuk a madarakat, kevés zsírt aduni; rá és a forró sütőben körülbelül 15 percig sütjük. Mindegyik madár alá egy kissé mélyített kerek, vagy négyszögletes fehérkenyér- vagy zsemlyeaiapot sütünk vajban, úgyszintén minden madárhoz számítva két kis szivalaku kenyérszeletet. Néhány darab csirke-, vggy egyéb ??á>~ nyasmájat zsírban igen kéve* hagymával megsütünk, mmntmm.miitmiiusiiiniiiiiiiun:!:ii;tiftmijiiuuuK3iniiii:!muiumni!imm]iiuusi3imwipi>c i MERCUR ÖÍ«@DÍ& I .8S.233BI Clyj, Cí.tea Victorie! 22 S B I szállítja az össes Rorpânţa területén I levő címeket, kívánt szakmák szerint I csoportosítva, borítékra vagy cinasza- j lagra megírva. ÁrajrRlsttdi készséggel szsj?á:u!tS{. g j ÍTHillHll!!!C311!Il!ilitHi;]KirrmnilC2il!!t;ili!IIUIiiltUli|jlC2l!lll!lllll!S3lll!l!i::;ii::i;:i!l!IIIUUUI!lUil'i L'drksicrnveuéá, é.jő érzések, Kipálás, íickaduzzadás Ms est© vágyén egy jó meleg láb- ftríföt, saeli'baa ©Eöxöäeg néhány téka Szerit Rókus-lábsót felold. Az így keletkezett oxigénes, tejszerü viz egy csapásra elmulasztja a láb összes bántalmait. A Szent Rókus lábsósíürUőtől láhai valósággal újjászületnek annyira, hogy járkálhat egész nap, táncolhat egész éjjel, szaladgálhat egész délután dolgai után a legcsekélyebb fáraöságérzet nélkül. Egy nagy csomag Szent Rókus-lábsó ára 50 lei. Kapható mindenütt. Ha valahol nem volna, beszerezhető, RozsDyai gyógyszertár Arad, Piaţa Avram laneu. REPR. GENERAL: SOCIETATEA ANONIMĂ, GR. CRISTEA & CIE, BUCUREŞTI. 46 B-DUL I. C. BRÄTIANU 46 AURORA PETROLIFERĂ CLUJ, CALEA REGELE FERDINAND NR. 62 Ac erótaljes halnenyerss motor és a hél esapaqy; s főtengely sima járási és hosszú élettartamot biztosítanak a motornak. Az automatikus kiouyoivilósü hydraulikus baisó expanziós négykerók (ék minden eseíben tökéletesen biztosan működik, bármilyen időjárás mellett is. Alacsony fekvésű, erős, acél- ólvözetü alváz, a legnagyobb tartóssággal bir, mégis minden ieissloges súly nélkül. Az összes erősen igénybe vett alkatrészek Chrom Vanadium ácsiból valók, amely háromszor szivósabb mint a közönséges acél. Rendelje meg a Dodge Brothers teherautók illusztrált katalógusát. IrădînaH való üres H szoba kerestetik. Unió ucca előnyben. Ajánlatok „Erősen központi“ jeligére i iadóha. törött borssal fűszerezzük, drótszitán áttörjük, összekeverjük és a kenyerszeţetekre kenjük. A tálra helyezzük a kenyémlapckat, ráadjuk a sült madarakat, körülrakjok a szivalaku csontokkal, díszítjük zölddel, a saját szaftját pedig külön adjuk. Libám áj szeletek gombával. Mindenekelőtt apróra vagdalt borjucsontokból, melyeket zöldség és kevés hagymával a sütőben megpirítunk, azután feleresztve vízzel, kevés barna rántással berántunk, a rendes módon jól kiforralt mártást készítünk. Szép, nagy májat szeletekre vágunk, lisztbe mártott húsverővel kissé lapítjuk, sózzuk, borssal és liszttel hintjük és serpenyőben kevés zsírban mindkét oldalon megsütjük. Néhány tisztított champignont szeletekre vágunk, vajban lepiritjuk, az átszűrt mártásból hozzáadunk, kissé még forraljuk, azután madeira bort, vagy konyakot és egy darabka teavajat adunk bele. Podruzsik Béla i3C£>3»:8»:8a<e:e:6c&:i«íü^^ Újból kapható: SCHÍDLOF SPANYOL NYELVTAN vászondobozban 272.— lei. LINGUA SPANYOL SZÓTÁR mindkét rész egybekötve 272.— lei. ü,a"3 LEPAGE CLUJ. *A mi Dodge Brothers teherautónk már négy év óta szakadatlanul és rendszeresen végzi munkáját; eddig már több mint 190,000 Km-f telt meg. Rskodóképessége a legkeményebb munkában tókólalesan ki lett próbálva. Kiváló hasznát láttuk és mindenben a legnagyobb megelégedést vívta ki. T. E. r rod? sasig;*i állást & keres egy nvoicévi gyakorlattal l író, megbízható, intelligens, románul, magyarul és németül beszélő ifodaszol- ga. Cim a kiadóban. S zakképzett droguista segéd,önálló munkaerő, román, német, magyar nyelveket birja, azonnal belépésre állást keres. Vidékre is megy. Címeket „Droguista“ jeligéié a kiadóba kér. E gy ’ól bevezetett ipari 1 mhez 500.000 leijei tusát keresek. Cím a Uiadób; n. K erssek egy mindenest, ki jói tud főzni. Rákóczi ut 55, az üzletbe. Kitd$ lagft i K ísíSó azonnal szép, nagy, kiilönbojáratu üres szoba. Dorobanţi* iur t Honvéd u.) 73, balra 2. ajtó. réí s?e&a konyha, fürdőszoba, nyári és mosókonylia május 1-re kiadó. Értekezhetni Sir. Fán tünete 2/b. ar szíaSossníílieíy “ azonnal kiadó, a kiadóban. BBUmiERS TEHlltAllféK sgcreseli perfekt fog- technikust. Cim: A. Begin dentist Rraiîa, Str. Ing. Traiana No. 1. a víSáq ’esgyersabb és lentöké- ietesebb MOTORKEREKE KÉPVISELET: ELECTRON, Temesvár. ^ *» • I» ■ Mm /Hk Am. M\. Am. Am. . -m. A*. Am. tm m a»[