Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)

1930-04-02 / 74. szám

’Xlll. UVF. 74. SZÁM. 'Bax&nnfâGk 11 Április 2-án megkezdik a cseh­szlovák-román kereskedelmi szerződés tárgyalásait Bukaresti tudósítónk jelenti: Az ipar- és ke­reskedelemügyi minisztérium elhatározta, hogy áp­rilis 2-án megkezdi a Csehszlovákiával magkötendő kereskedelmi szerződés tárgyalásait. A román delegáció elnök Comşa Jonel szenátor, a kolozsvári Banoa Centrala vezérigazgatója, tag­jai pedig Dumitrescu kereskedelemügyi igazgató, Tulea mérnök, az iparügyi minisztérium képvise­lője, Constantiniu vámigazgató és Caranfií a kül­ügyminisztérium reprezentánsa. Csehszlovákia kép­viseletében Zdenek Augentheler, Csehszlovákia bu­karesti kereskedelmi attaséja fogja vezetni a tár­gyalásokat. Százhetvenhárom tonna uj ércpénz érkezett. Konstansából jelentik: A „Sorrento“ angol gőzös­sel megérkezett a konstancai kikötőbe az uj fém­pénzek második szállítmánya, amelynek súlya 173 tonna. Az érepénzt a Banca Naţionala és a pénzügyminisztérium megbízottai vették át. Stabilizálják a dinárt. Zágrábból jelentik: Az uj állami költségvetéssel kapcsolatosan sor kerül a dinár árfolyamának törvényes stabilizálására is. A stabilizációs árfolyam ugyanaz lesz, amelyen a di­nár értékét ténylegesen jegyzik. Titnlescu nem tárgyal külföldi kölcsönről. Ti- tulescu annak közlésére hatalmazta fel a félhiva­talos román sajtótudósitó, a Bador párizsi szerkesz­tőségét, hogy valótlan egyes lapoknak az a jelen­tése, mintha ő a román állam részére valamilyen kölcsön folyósításáról folytatott volna, vagy foly­tatna tárgyalásokat. V“'­má I wwamfflmsm Nyílttá vált a kolozsvárii feafiaokság Kikapott a Hungária — Megalakult as északi ligabizotfság (Kolozsvár, március 31.) A CFR feloszlató eának nehezen sikerült visszacsinálásával tegnap három bajnoki mérkőzés szerepelt a programon. A legérdekesebb kétségen kivül, a Románia— KMSC meccs voit. A két, nagy csapataink közé tartozó együttes játéka meglehetősen izgalmas s helyenként nívós küzdelmet hozott. A Románia csatársora most is, mint a múlt héten a finisben játszotta ki formáját s akárcsak a ílaggibbor- nak, a KMSC-nek is betette a második félidőben a csekély négy gólt. A KMS O-bcn talán a half- sor volt a legjobb csapatrész, a védelem sok gólnak okozója, a csatársor pedig sehol sem látszott. Meglepetésnek számit a múlt vasárnapon eredményesen szereplő KAC veresége a Haggib- bortól. A vereség oka, hogy a piros-fehérek vé­delme most megközelitőlcg sem nyújtott auy- nyit, miut legutóbb s az egy potyagól beengedé­se megpecsételte a mérkőzés sorsát, mert a csa­társor ezúttal is teljes lövőképtelenségével tün­tetett. , A Universitatea, mint előrelátható volt, nagyarányú győzelemmel tette emlékezetessé a C'FR tavaszi bemutatkozását. A CFR az idén még nem is tréningezett, ez volt első mérkőzése, ami mindenesetre jó alkalom volt az U-nak gól­arányán lényegesen javítani. A bajnokságban most az U. egy ponttal ve­zet a KMSC előtt s hogy ki lesz a bajnok, azt. egymásközti mérkőzésük fogja majd eldönteni, a KMSC azonban csak győzelem esetén lehet első. Találkozásukig nyílt a küzdelem. A magyar bajnokság tegnapi fordulója a Hungária újabb fiaskóját hozta. A tavalyi baj­nokcsapat teljesen összeomlott s most a lelkes Kispesttől is vereséget Szenvedett. Meglepő ered­mény a Pécs Baranya—Bástya elleni szép győ­zelme s a Bocskay otthon elszenvedett veresége. A" Ferencváros könnyen, az Újpest nehezen győ­zött, a két . utolsó, a Nemzeti—Somogy küzdel­me pedig eldöntetlenül végződött. Eredmények: Kolozsvár: Romă ni a—KMSC R észvénytárs aság Cluj, Piéta Unirii (Mátyás kir. tér) 7. Fiókjait Dés, Dicsősaentmárton. <lyuUfíhér- vár, M..Vásárhely, Najjvráraá. Temstváron Saját tőkéi 141 millió lej Alii iáit intézetei: Tordaaraavosvárme­£>«i Takarékpénztár Rt. Tordán AUóíe- héivármegfjrei Gazdasági tfack ái Taka­rékpénztár Rí., Nagyenved. Udvarhtly megver Takar ékpénztár Rt., Székely udvarhelyen és Sz.-Reresztaron. Szí srregenvidékr Takarék és Hitel Rt. Szásírégcabsn és Népbank Rt. bántfybanyadoo £Zamcrujvíri Hitelbank R.T. Szacnosujrároo Éeiéiekei eltogad! Ba éiska: eífoyad. QÚndeB focic&Sgglgfsi Icgelő- nsősebbeii yegest. Engedélyezett deviratiely. Artotsktar» a vasat aoeüstt. m. ' öigSK*. I 5:2 (1:2). Haggibbor—KAC 1:0 (1:0), Uni­versitatea—CFR 5:0 (2:0). Arad: AAC—CFR Piski tí:0 (2:0), Glória—CFR Victoria 1:0 (0:0) ATE—Tricolor 0:0, AMTE—Banatul 1:1 (1:1). Temesvár: TMTE—UDR 2:2 (2:0), Bánátul— Kinizsi 3:2 (2:1), Kadima—Hajdúk 5:0 (2:0), TAC—ZSSE 3:2 (1:0), Politechnika—Rapid 2:2 (2:0). Nagyvárad: NAC—Egyetértés 4:0 (4:0), Törekvés—Makkabea 6:0 (2:0). Nagy­bánya: CSB—MSE Ma rama rossz igét 4:0 (4:0). Budapest: Ferencváros—Attila 6:0 (2:0). Újpest—Budai 11. 2:1 (1:0). Kispest—Hungária 2:1 (1:1). Pécs Baranya—Bástya 2:1 (1:0). Kaposvár: Somogy—Nemzeti 1:1 (1:1). Debrecen: III. kér.—Fc. Bocskai 1:0 (1:0). Szombathely: Sabaria—Törekvés 2:1 (1:1). Prága: Slavia—Victoria Ziskov 8:1 Megalakult az Északi Labdarugó Liga vá­lasztott vezetősége. Az Északi Labdarugó Liga, melynek központja Kolozsvár, tegnap tartotta az érdekelt sportegyesülctek nagy érdeklődése mel­lett első közgyűlését, amelynek célja a ligabi­zottság megválasztása volt. A közgyűlésen össze­sen 21 egyesület képviseltette magát, s miután a vidéki egyesületek annak a kívánságuknak adtak kifejezést, hogy lehetőleg kolozsvári sportembe­rekből állítsák össze a bizottságot, mivel nem bírnák a mindenkori utazási költségek fizetését, a közgyűlés a következőket választotta meg a Ligabizottságba: dr. C. Moldovan U. ifj. Szele Márton KAC, Brúder Ferenc KMSC, Czihczár Imre Haggibbor. A további négy helyre hiva­talból fogják kinevezni a tagokat. Magyarország 1030. évi országos boxbaj- nokságai egyhetes küzdelem után tegnap feje­ződtek be az alábbi eredményekkel: Légsuly: Énekes, bantamsuly: Széles, pehelysúly: Szabó, könnyüsuly: Kondorossy, welter súly: Szobo- levszki, középsuly: Szigeti, kisnehézsiuy: Ivén-, nehézsúly: Bokody. NYÍLTTÉR E rovat alatt közösekért nem vállal felelősséget a Szerk. FELHÍVÁS Breiner Sándor cluji lakos tulajdonát t képező, Clujon, a Szentegyház ucca (Str. ‘ Iuliu Maniu) 4 szám alatt működő »Palace, Palais de Danse“ régi elnevezésű, »Kristály- Palace“ mostani elnevezésű kávéház és bár üzletet megvenni szándékozom. Felhívom ennélfogva nevezett eladó tu­lajdonos összes üzleti hitelezőit, hogy üz­leti követeléseiket Dr. Rosmann Bernát ügy­véd Cluj, Str. Avram láncú 18 sz. alatti iro­dájába 8 nap alatt bejelenteni szívesked­jenek, mert a be nem jelentett, vagy e ha­táridő után bejelentett követeléseket figye­lembe nem veszem. Cluj, 1930 március 31-éu. Müller Gyula Cluj, Sir. Iuliu Maniu 4 be. MOTORKEREK 40 VIS.ÁGREKORDDALI Kérjen katalógust és részletfizetési feltételeket a képviselőtől: ELECTRON, Temesvár. mmesmtmat&saí; Takarékoskodjék! Bizto­sítson az erdélyi magyar egy­házak biztosítóintézeténél, a MINERVA BIZTOSnÓ-nál! Kérjen ajánlatot! Olcsó dij- szabás! Kedvező fizetési fel­tételek ! A MISERVA BIZTO­SÍTÓ RT. címe: Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (volt Ferencz József ut) 37. szám. Telefon 1257. ^ _ a íéleMifltaMs SSbjw!: Dr. Ferenczi Sándor: Psychoanalizis 116 L Dr. Ferenczi Sándor: Ideges tünetek 116 L Dr. Ferenczi Sándoi: Hisztéria-------58 L Szállítja: Lepage, Qnj EC1ÜELEM m fodrász u rákhoz! Miután ünnepek előtt a köszörülések rendesen igen megtorlódnak és ezért a megrendelések lebonyolítása nagy ne­hézségeket okoz, igen kérem nb. meg­rendelőimet, szíveskedjenek a köszö­rülni valókat lehetőleg már most be­küldeni és megrendeléseiket mielőbb feladni Ezesetben biztosiíhatoma szokott preciz munkát és pontos kiszolgálást. MEGJEGYZÉS: Minden fodrászüzlet S jogosult egy ingyen pró b a köszörülésre ! Kiváló tisztelettel: in Mátyás Fia en«lk®f2öFy$, fodrászkellékek taagyrakfára Levélcím: UNICUM-KUN, CLUJ, Calea victoriei No. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents