Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-06 / 52. szám
XIII. ÉVF. 52. SZÁM. ina »Az anyanyelv, a nemzeti hovatartozás sérthetetlen emberi jog!“ Sándor József kifogásolta a szenátusban a népszámlálási javaslatnál, hogy nem intézkedik kel jó világosságban az etnikai hovatartozásról (Bukarest, március 4.) A szenátus keddi ülése csak későn kezdődhetett meg. Hétfőn meg sem lehetett az ülést tartani, mivel a szenátorok nem jelentek meg határozatképes számban. Kedden este 5 órakor kezdte meg tanácskozásait a szenátus. Nehány kisebb jelentőségű interpelláció és a szenátus belső adminisztrációját illető kérdések elintézése után áttértek a napirendre. Sándor József magyarpárti szenátor tartotta meg beszédét a népszámlálási törvényjavaslat vitájában. Két dolog van — mondotta — amelyet külömböző szempontok szerint könnyen meg lehet hamisítani, a történelem és a statisztika. A történelmet minden uj nemzedék a maga érdekei szerint korrigálja, a statisztika pedig a politikának az a tényezője, amelyet ugyancsak a legkülönbözőképpen szoktak interpretálni. A be- nynjtott törvényjavaslat szerint a népszámlálás 103 millióba fog kerülni, ez az összeg azonban nem lesz kidobott pénz, amint azt Lupu dr. állítja, ha a munkálatokat igazán lelkiismeretesen és tudományos alapon fogják elvégezni. Szükséges, hogy a törvény végrehajtási utasítását, magát a végrehajtást és azután a begyűjtött adatok összeszámlálását is a legkomolyabb munkával intézzék. Nagyon sajnálatos, hogy a javaslat nem határozza meg azokat a szankciókat, amelyeket ac erőszakos és önkényeskedő végrehajtó közegekkel szemben kellene előírni. A hamis adatokat bevalló állampolgárok ellen van intézkedés, a tisztviselők jóakaratára és komoly kötelességteljesitésére nézve az egyedüli garancia Raducanu miniszternek a szekcióban lefolyt vitánál tett Ígérete, amely szerint a végrehajtó személyzetet előzetes kurzuson fogják kioktatni. Aggodalmát fejezi ki afölött, nehogy olyanok legyenek a végrehajtóközegek, mint Anghelescu tanítói, akik nem értik u illető kisebbségi gyermekek nyelvét. Kifogásolja, hogy a törvényjavaslat nem intézkedik kellő világossággal az etnikai hovatartozás és a vallás kérdéséről, sem pedig a nevek pontos beírásának kötelezettségéről. akik magukat magyaroknak vallották, erőszakkal zsidóknak Írták be. Az iskoláztatás kérdése tekintetében nagyon súlyos következményei vannak az ilyen elírásoknak. — Az anyanyelv, a nemzetiségi hovatartozás mondotta emelt hangon Sándor József szenátor sérthetetlen emberi jog, amelyet elidegeníteni, elokoskodni nem lehet. Aki hozzányúl eliez a sérthetetlen szentséghez, annak számolnia kell vele, hogy az a noli me tangere erejével veri vissza a merénylő kezét. Minden ilyen merénylet hiábavaló munka îs. lenne, mert az igazság előbb-utóbb úgyis világosságra kerül. A miniszter ur a szekcióban szives volt kijelenteni, hogy a kérdőivek elkészítési munkálataihoz a kisebbségek kiküldötteit is meghivja, ami, készséggel állapítjuk meg, elismerésreméltó dolog a miniszter ur részéről. Hangoztatja ai továbbiakban a szónok, hogy a becsületes népszámlálás csak hasznára lehet az ország egész lakosságának. Tisztán kell látnia, úgy a többségi nemzetnek, mint ai kisebbségeknek és a (Berlin, március 4.) Moszkvai jelentés szerint, - az orosz főváros egyik templomában a hivek tüntettek Sergius metropolita ellen, aki külföldre juttatott nyilatkozataiban letagadta az oroszországi vallásüldözéseket. Amikor a metropolita az oltár elé lépett, hangos füttyök hangzottak el s többen a hivek közül ezt kiáltották :feléje: áruló, Judás, gyáva. A metropolita az istentiszteletet nem tartkülföldnek is, hogy milyen elosztódásn 4» rétegeződé.? ü az ország lakóssága. A javaslatot a Magyar Párt nevében csak úgy fogadhatja el, ha a szekciói tárgyalásokon tett Ígéreteket a törvény szövegében kifejezésre juttatják. Mircea többségi szenátor hangoztatja a kérdőívek megszövegezésének nagy fontosságát. A szövegnek mindenki álbal érthetőnek és a legteljesebb mértékben világosnak kell lennie. Moldovan államtitkár válaszol a felszólalásokra. Hangoztatja, hogy Sándor Józsefnek nincs aggodalomra oka. A román nemzet eléggé biztos a maga erejében álhoz, hogy ne akarjon más nemzetiségekhez tartozókat magához csatolni, sőt ő maga nyugodtan átengedhet tiz, vagy akár százezer embert is. (Nagy taps.) ígéri, hogy a kérdőivek öez- szeállitási munkálataihoz meg fogják hívni a kisebbségek képviselőit is. Hozzáteszi, hogy ag etnikai hovátartozandóság elbírálásának alapja az anya- nyelv lesz, noha erről a kérdésről lehet vitatkozni és az egyik álláspont mellett ugyanannyi érv hozható fel, mint ellene. Sándor József szenátor a szenátus ülését megelőzően beszélgetést folytatott Mironesou külügyminiszterrel, akit kért, hogy a Magyar Párt álláspontja mellett foglaljon ő is állást, az etnikai hová- tartozandóság kérdésében. Mironescu külügyminiszter kijelentette, hogy minden tekintetben azon lesz, hegy a kormány a magyar kedélyeket megnyugtató megoldást találjon, annál is inkább, mivel óhajtása, hegy Magyarországgal a legbékésebb viszonyban éljen az ország. A javaslat részletes vitáját szerdán kezdi meg a szenátus. háttá meg. Amidőn az ellenséges hangulat leesett- desitésére a hivek közé akart menni, a köréje csoportosunk letépték miseruháját, a keresztet ki akarták venni kezéből s talán meg Í3 verik ha gyorsan nem távozik. Egy másik templomban Sergius előre hirdetett istentiszteletét a hivek teljesen bojkottálták. Â temesvári Tumi Cipőgyár Rt. és a Reimer Testvérek és Társai E őrgyára Rt. fuzionálnak Sergius metropolitát hívei megtámadták a templomban, mert megcáfolta as oroszországi vallásiíidözések hírét Utal a szónok Raducanu miniszternek a szekciói vitában tett kijelentésére, hogy az etnikai hovátartozandóság megbirálásánál az anyanyelv lesz az irányadó. Szükségesnek tartja, hogy a törvény határozottan mondja ki, hogy az etnikai hovátartozandóság bejelentése az egyének minden kényszer nélküli, azabad vallomása alapján történjlék. Ebben az irányban nagyon szomorú tapasztalatai vannak a kisebbségeknek. Felemlíti, hogy az Averescu-féle népszámlálásnál az illető népszámláló közeg őt is mindenáron Alexandrunak akarta beírni. Sok eset van arra, hogy a német, vagy románnyelvü magyarokat németeknek és románoknak Írták be, az orthodox vallásu székelyeket románoknak jelölték és a régen római katolikus vallásra áttért zsidókat, „Transsylvania“ Bank Részvénytársaság CLUJ-KOLOZSVÁR Fiókintézetek s Torda Gyulafehérvár Marosujvár Maroshévíz Ditró • Gyergyószentmiklós Csíkszereda CsikBzentmárton Kézdivásárhely Mécs Kirendeltség: Aranyosgyéres Elfogad betéteket, leszámítol váltókat, bárhova teljesít átutalásokat, meg hitelezéseket ■I KE Temesvári tud. jelenti: A termelési koncentrá r ció és racionalizálás elvét kívánja megvalósítani az a nagyszabású tranzakció, amely közelebbről jön létre a kolozsvári Renner Testvérek és Társai Bőrgyára Rt. és a temesvári Turul Cipőgyár Rt. között. A Turul Cipőgyár Rt. igazgatósága tegnap ülést tartott, amelyen tudomásul vette a fúzióra vonatkozó elvi megállapodást és felhatalmazta a végrehajtóbizottságot, hogy a fúziót perfektuálja. A fúzió részleteire és gazdasági jelentőségére még visszatérünk. Csütörtökön az egész világon nagyarányú kommunista megmozdulásra számítanak Amerika összes városaiban riadó°készült3éghe helyezték a rendőrségeket — A szovjet agíiácíőfa az angol ipari területeken (Newyork, március 4.) Március hatodikára a kommunista világszervezet mindenütt nagyarányú megmozdulást helyezett kilátásba. A harmadik inter- nácionálé központi bizottsága utasítást küldött külföldön tartózkodó exponenseihez, melyben elrendelte csütörtökre a legmesszebbmenő kommunista akciókat. A külföldi kommunista vezetőknek agitátorokat kell kiküldeniök az ipari gócpontokba s ott a munkanélküliek előtt ismertetniük kell a világ- gazdaság mai állását a kihangsúlyozni, hogy a mai tőkés társadalmi rend mellett a termelés sohsem fog megszabadulni a munkanélküliek tömegeitől. Ismertetni kell előttük az imperialista hatalmak gyarmati politikáját, a szinesbőrü emberek elnyomását s azt, hogy a hatalmak már háborút készülnek indítani a szovjet eUen. Ezért a munkanélküli tömegeknek fel kell késziilniök és március 6-ikán már demonstráU niok kell elhatározottságukat és hűségűket. A lap szerint a szovjet agitátorai már meg is kezdték szubverziv munkásságukat a Preston—Leeds— Scheffield—Birkenhead ipari területen. Á Daily Telegraf newyorki jelentése szerint az amerikai kommunisták nyíltan bejelentették, hogy március hatodikén nagyarányú tüntetéseket rendeznek. Emiatt a kormány intézkedésére az összes városok egész rendőrségét riadóké- szültségbe helyezik is a középületeket‘ mégis érezhető erősített rendőrosztagok szállják meg. Valószínűnek tartják, hogy a milíciát is igénybe kell venni, mert a kommunisták számítanak a munkanélküliek elkeseredettségére, kiknek számát az Egyesült Államokban több mint hétmillióra teszik, másrészt az utóbbi napokban a robbanóanyagraktárakból nagymennyiségű dinamitot loptak el, ami szintén a készülő akciók komolyan veszélyes voltát árulja el. Újabb jelentések szerint tegnap a kommunisták három titkos gyűlését leplezték le. A rendőrség számos letartóztatást eszközölt. Elrendelték a lőszerraktárak fokozott őrzését, mert az utóbbi napokban a newyorki, csikágói és bosztoni lőszerraktárakból mintegy száz kilogramm dinamitot loptak el. Ebből arra következtetnek, hogy a kommunistái forradalmi akcióra készülnek. Forster, az amerikai kommunisták vezére március hatodikára tüntető gyűléseket hivott egybe. Ezeken a világkapitalizmus ellen akarnak agitálni s utána zavargást kell inszcenálniok. A műnknél küliek körében az ipari vidéken máris óriási agitáció folyik. A szenátus tegnapi ülésén is szóba került a munkanélküliek körében beindított agitáció. A demokrata szenátorok támadást intéztek Hofower politikája ellen, -amely a munkanélküliséget mindinkább fokozni fogja.