Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-03 / 50. szám
XIII. ÉVF. 50. SZÁM, Msx&rzMFsxt HIWI illHH — 13 Pesté színészek Erdélyben Irta: Szása Endre Nem tudom, melyik erdélyi városban ütötte fel e sorok megjelenésének pillanatában a sátorfáját Feld Mátyás színtársulata. Úgy vélem, hogy a turné vége felé tartunk, mert semmiképpen sem szeretnék ártani annak a tucatnyi vidéki színésznek, akik ,,fővárosi művészek“ lobogójával utazták be Erdélyt, ,,Kultúrát a vidéknek“ jelige alatt. Hiszen nem első eset, hogy a közönség csalódik várakozásaiban, ilyen malőr már világvárosok publikumát is érte, legutóbb éppen Budapesten történt meg, hogy egy nemzetközi viszonylatban is nagy művésznő, Galii Curci, akinek világhíre Budapest legjobb közönségét csábította be a háromezer néző befogadására épült Városi Színházba, nem a tetszés, sőt elragadtatás tapsorkánját arathatta le, hanem a csalódás, a néma közöny gúnyos mosolyát és a bosszankodás sziszegő hangjait. Tehát nem olyan nagy szerencsétlenség, ha akár Kolozsváron, akár Déván a reklám nagydobjától megszédült közönség egy rossz színpadi produkció kellemetlen meglepetésében részesül. Itt azonban mégis többről van szó, mint a kidobott száz, vagy kétszáz lej miatt érzett bosszúságról. Arról tudniillik, hogy az ilyen megismétlődő kudarcok mégiuüább megingathatják a közönség hitét a jó szín házban, méginkább vészit népszerűségéből a forszírozott mozikultusz által amúgy is erősen megcsappant szinházbajárási kedv, attól tartunk, hogy a momentán zsúfolt ház tál lencséjéért eladjuk az erdélyi magyar színészetbe vetett bizalmat, elsősorban pedig a vendégszereplő magyarországi művészek presztízsén ejtünk nehezen kiköszörülhető csorbát. Ezt a szépséghibát pedig kár volna köztudatba belevinni, nemcsak az erdélyi magyar, hanem a román közönség felé is. Mert mi is történt voltaképpen? Hetekig olvashattunk arról, hogy látogatásával szerencséltet a nagyszerű Budapesti Színház, amely olyan kasszadarabjait fogja előadni, amelyeket Budapesten, sőt más külföldi városokban i* több százszor játszottak és arról is értesülhettünk, hogy a legkitűnőbb pesti színházi együttes tagjai vállvetve gondoskodnak szórakoztatásunkról. Most már az a kérdés, hibát követ-e el az az újság, amely jól tudja, hogy a vendégszereplő színház ténylegesen egy sokadrangu külvárosi „müintézet“ és erdélyi különítménye nem is az eredeti együttes tagjaiból áll, hanem egy alkalmi szedett-vetett ensemblé- ból; a szinrekerülő darabok sivár és ostoba fércelmények, amelyek még a mulattatás céljait sem tudják szolgálni, csak a felháborodás, legfeljebb a részvét érzését válthatják ki. Bevalljuk bűnünket, mindezt jól tudtuk. De tisztában voltunk azzal is, hogy a színházi iroda kommünikéinek ellensúlyozásával a kolozsvári színtársulat tagjainak exisztenciáját veszélyeztetnők, hiszen már bizonyos napokra és bizonyos számú előadásokra szóló szerződésről van szó és a bojkottra való felhívás valóban hátrafelé sülhet el, a színház üres lesz, de a kolozsvári társulat költségvetésének bilánsza talán éppen ezen fog felborulni. Mindezek a meggondolások bírtak bennünket hallgatásra. Már előre szégyenkeztünk a kétségkívül bekövetkező kudarcon, előre láttuk, hogy a közönség becsapottnak fogja érezni magát, azzal is tisztában voltunk, hogy a harmadik, negyedik előadáson üres nézőtér fog tá- tongani a kolozsvári Magyar Színház színpadára, de olyan kényszerhelyzetbe estünk, amelyből sehogy sem tudtunk kievickélni. Ez azonban a dolognak csak egyik, ismételjük, kevésbbé tragikus oldala. Ellenben arról is tudomásunk van, hogy rövid egymásutánban egész sereg valóban nagyszerű budapesti színész & színésznő jön le vendégszerepelni. Ezek között a színésznők és színészek között nehány olyan név van, amelyeket világvárosokban is számon tartanak és amelyek akár hol jelennek meg, dicsőségére válnak a magyar névnek és a magyar szinészkulturának. Tiz év azonban nagy idő és a közönségnek csak kisebb része az, amely eljuthatott mostanában Budapestre és megismerkedhetett az olyan fényes szinészteljesitményekkel, mint amilyeneket Bajor Gizi, Yaszary Piroska, vagy Péchy Erzsi reprezentálnak. Képzeljük el magunkat azonban annak a kolozsvári kispolgárnak a gondolatvilágába, aki Feld papát és társulatát világhirességkéní várta és még a maga primitiv nézőszögéből is meg kellett állapítania, hogy bóvlit kapott, röviden: becsapták. Hogyan fogják a szin&ázi kommünikék és akár a mi vezércikkünk is, elhitetni ezzel a naiv polgárral, hogy a múltkor tévedés történt, ezúttal azonban ténylegesen olyan művészi játékban gyönyörködhetik, amire csak tiz évben egyszer ha alkalma nyílik? De beszéljünk arról is, hogy előkelő román polgártársunkat szintén megtévesztették az öles plakátok és a színházi csalogató szirénhangjai. Szinte lát‘ ^ I ‘ ---- --- i~ --- --- I— — — I — H|_| juk' azt a lenéző ajkbiggyesztést és megvető mosolyt, amely egyszersmindenkorra elintézte az amugysem valami nagy szimpátiával nézett magyar kultúrát és pesti színészetet. Olyanformán festhetett a dolog, mint amikor a protekciós jeles tanulóhoz véletlenül olyan kérdést intéz a tankerületi főigazgató, amelyről előre nem értesülhetett és a jeles ifjú szégyenletesen tudatlanabbnak bizonyul, mint az osztály szégyene. Impresszárió urak! Szinigazgató urak! Egy gyöngéd figyelmeztetés. Ne csőditsük ide Pestről azokat, akik a kutyának sem kellenek ott sem. Higyjük el, hogy Feld papa és Feld nagypapa megmagyarositot- ták a pesti Csikágót (ámbár erősen kételkedünk abban, hogy az ő kulturtevékenysé- gük tette magyarrá Budapestet) mi azonban bála Istennek nem szorulunk magyarosodásra s hozzuk le azokat Kolozsvárra és a többi erdélyi városba, akik igazán nagyok, akikért szívből lelkesedhetünk és akiket ha megnézünk, a pénzünket sem dobjuk ki az ablakon. Ne járassuk azonban le a magyar színészet hitelét és ne járassuk le, ha közvetve is a mi színházi teljesítményeinknek hitelét. Egyébként sok szerencsét a nyári szezonra Feld Matyinak. Ebből a szerencséből azonban nem kérünk többé a magunk számára! 7 meuőoni szivárvány Irta: Hamvas József. A margitszigeti nagyszálló terraszán melegház! 1 csönd van. A nagy üvegtáblákon túl deres a rét. Varjak szállonganak a level étién ágakra. A budai hegyek hava átcsillog a fátyolos ködön. Öreg barátommal régen nem ültünk ilyen közel egymáshoz. Azóta nem volt egymással semmi közössegünk, hát odamentünk vissza emlékezetben, amikor közös lelkesedéssel követtük el a fiatal bolondságokat. Az öreg pajtásnak nagyon megtelt a szive. — Emlékszel? — mondta — arra a szép szivárványra Meudon fölött! Ott volt az ive alatt egész Paris. Milyen jól mulattunk akkor! — Emlékszem, — feleltem — a kis Bergier piktor, meg Auróra, aztán az arab... Az emlékezés most már szakadatlanul csurgott az öreg pajtásból: — Nem volt és nem lesz többet olyan szép tavaszi szivárvány. Most is megédesedik a szám ize, ha visszagondolok rá. Páris harmincöt évvel ezelőtt! Miért, szeretik az idegen, fiatalok annyira ezt a várost? Talán mert itt szavalnak legtöbbet a szanad- ságról és mégis itt vannak legmesszebb tóle. Lehet. De azért szép volt . Az a vasárnap. Mert emlékezhetsz rá, körülbeli az volt a megitla- podás, hogy csak vasárnap érünk rá. Pedig valamennyien, az egész társaság, akis úgynevezett tanulmányokat végeztünk a Lotharingiai korcsma és a Szent Mibály-utca vidékének kis vendéglői körül, dolgunk!ól hétköznap is kirándulhattunk volna. De hát Auróra csak vasárnap'jöhetett, mert hétköznap a Bon Marokéban árulta a nyakkendői. Emlékszem, akkor szombaton a Pikardiaihoz címzett kurtakoesmában fogyasztottuk el a; vacsoránkat. No, ha ezeket a vacsorákat valami emberséges magyar asszony látja, bizony sirva fakadt volna fölötte. ( Azonban meg lehetett utána enni egy darab sajtot, ami jó volt és meg lehetett rá inni egy üveg bőrt, ami olcsó volt. Beérkezett vacsorára az egész társaság. Én is nagyon odaszoktam, pedig engemet azért küldött ki francia földre az édesapára, hogy valahol Szavojá- ban a sajttermelést tanulmányozzam. Ott is voltam, de egyszer valami sürgős bevásárlásra feljöttem Parisba és három hét'úgy elmúlt fölöttem, hogy Magyarországból táviratilag parancsoltak vissza Szavojába. De hát akkor még nem jött meg a távirat és éltem azt az olcsó, kedves párisi életet, amitől beleszeret az ember ebbe a városba. Ez a társaság a Pikardiaiban is olyan volt, amitől szétoszlanak a felhők, ha visszagondol rá. Ott volt Hoffmann is, a kcsefejü német, aki truvér Írásokból tanulmányozta a Trisztán monda változatait.'Szokott róla nagy lelkesedéssel beszélni, bár senkit se érdekelt a dolog. Eljött az arab is, akinek bizonyosan volt valami rendes neve otthon, Damaszkusz vidékén. Mi azonban, Harun al Hasidra emlékezve, Harunnak hívtuk. Ebbe bele is egyezett, ügy emlékszem azért élt Parisban, mert szülei otthon gazdagok és előkelők voltak. Már pedig Damaszkusz tájékából gazdag és előkelő' ház gyeyrmekeinek egy pár évet Parisban kellett tölteni. Látszott rajta, hogy egyáltalában pem. izük neki ez az élet. Valahogy. olyanformán. volt vele, mint aki egy szem cukrot; nagy élvezettel elszopogatott volna, de aztán, hogy- egész cukorgyárat adtak neki, elment az étvágya. Utolsónak rontott be Bergier, a kis piktor. A társaságnak elég gyakorlati .érzéke volt ahhoz,.no~y azonnal megállapítsa; — Gyerekek! A piktornak pénze van! Ügy is volt. Valami dán paraszt ifjú vetődött föl hozzá. Jól felpénzelt Parisban és valami műemléket akart hazavinni. Bergier házmestere valahogyan megtudta ezt- a szándékát; rávetette magst a dánra, mert az ilyen üzletektől tisztességes részesedés jutott neki is. így indították el közös erővel Dániába Bergier. „Rousseau és a természet“ cimü csodálatosan zavaros alkotását. Bergier berontott ;és kijelentette, hogy holnap kirándulunk Meudonba. Egész napra. Mindenről gondoskodik. Indulás kilenckor. Végére hagyta a csattanót: meghívta a kirándulásra.Aurórát is. De egy feltétel: gms nőt nem szabad hozni! Erre kitört a lelkesedés. Szívesen egyezett bele mindenki, hogy több nő ne legyen a társaságban. Holnap mindenki Aurorának udvarol. Holnap gyönyörű tavaszi napot rendezünk Aurórának. Legyen a kirándulás királynője. Reá hulljon minden napsugár, lába elé vessünk minden virágot! Tavaszi ruhák festése, tisztítása megkezdődött CINX-nél, Cluj.
