Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-24 / 68. szám
xra. fiVF. 68. SZÁM. 17 A illők írta: Jakab Géza ■— Erre, jobbra tessék...! A groom-sapkás, pufók kis kölyök előzékenyen igazította be a helyes irányba Nagy Alajos urat, a „Képes Családi Füzér” kiváló szerkesztőjét, aki egyre szédülőbb aggyal mászfca már a negyedik órája ennek a belathatatlanul nagy palotának márványlépcsőit. Nem volt éppen egyedül, sőt: úgy becsülte, hogy többezred-magával kúszik felfelé a véget nem érő márványfokokon. Ezer ismeretlen, akik éppoly bamba képpel igyekeztek ismeretlen irányok és célok felé, az aranysapkás groomok irányítása mellett. — Te jó Isten...! — sóhajtott Nagy Alajos szerkesztő ur és egy kissé feljebb tolta homlokán a kalapot, — csak legalább azt tudnám, hogy hol vagyok? Egyáltalán, hogy kerülök ide és főleg, mi történik itten?... Homályosan ugyan rémiéit még valami előtte. A bosszú bankett tegnap este... a bő vacsora, nehéz szivarokkal..., meg azok az átkozott szivgörcsök, melyekkel kínlódva feküdt le... Nem kellett volna estére még sem annyit...! — mormolta szórakozott fáradtsággal maga elé. De nem hagyott fel szándékával: valahogy csak tájékozódnia kell! Kutatva nézte a lépcsőházból mindenfelé elka- nyargó folyósók falain lógó táblák feliratait. Kiverte homlokát a verejték már a nagy erőlködéstől: sehogysem bírta leolvasni az ismerős szavakat. Pa- ralizis? Támolyogva kelt fel helyéről, a tömeg sodorta irgalom nélkül tovább; tolta, taszította,'lökte egyre felfelé. Lehetetlenség volt egy lépést is visszafelé tennie. Valósággal belezuhant oldalt az egyik hirtelennyiló kis oldalfolyósóba, mely mellett a többiek vakokként sodródtak tovább. Ennek is tábla lógott a falán és amint ránézett, — na, vég- re! — úgy érezte, hogy élő hangon szálnak hozzá. Megértette a feliratot. Gépiesen olvasta: „SZERKESZTŐI ÜZENETEK” Tétovázás nélkül nyitott be az első ajtón. Alapjában már egy kicsit fel is volt háborodva: végre is, a kollegák csak meg fogják magyarázni ezt a zűrzavart, amibe belecseppent. Amint libegve, félrecsu- szott nyakkendőjével felszakitotta az ajtót, szinte mellbevágta az a nyugalmas, előkelő rend, ami eléje tárult. Legalább is főszerkesztői szoba: süppedő szőnyeg, amerikai Íróasztal-monstrum', bőrgarnitúra, telefon és mindezek felett illatos szivarok enyhe, édeskeserii aromája. Megbökkenve állt meg, miközben az íróasztal mögül egy idősebb, disztingvált megjelenésű, febérbaju, gondosan borotvált fekete- zskkÓ3 ur emelkedett fel és intett barátságosan feléje. — Ab, nagyon örülök, hogy végre megérkezett — szólalt meg barátságos mosollyal a fehérhaju ur, — foglaljon kérem helyet, egész megviseltnek látszik ! v Intésére nesztelen léptű groom, — pont olyan, mint a többi, — máris kisegitette kabátjából. Nagy Alajos szerkesztő ur, a közkedvelt „Képes Családi Füzér” kiváló szerkesztője kissé bizonytalan lelki- állapotban süppedt bele az egyik bőrfotőjbe, hogy aztán mégis, azonnal felemelkedjék. — ... Én azt hiszem1, hogy itt valami sajnálatos tévedésről van szó... — mondotta akadozva, — én ugyanis... azaz, hogy nem is tudom, minő helyzetben... Az ősz ur sietett kisegiteni zavarából: — Ugyan, ugyan, kedves Nagy kollegám, — a lehető legtermészetesebb .az, hogy meg van lepetvu. Mindnyájan ;gy vannak vele, elhiheti... — Hogyan? — Ön ismer engem? — Én meg azon csodálkoznék, ha Ön tényleg azt hinné, hogy létezhetik valaki, aki nem ismeri... — mosolygott" az őszhaju ur. Egymás között vagyunk, bevallhatjuk apró kis hibáinkat... De különben sem fog csodálkozni, ba a szituációt megérti. Kérem, itt a szivar, gyújtson kényelmesen reá. Könnyed mozdulattal tette eléje az ő-ezüst szi- varos dobozt. — Előre is ki kell jelentenem, — folytatta aztán, a gyakorlott csevegő könnyedségével, — hogy semmi oka sincs, — legalább is egyelőre, a nyilg- talankodásra. Ön jó helyen van és — ha megengedi, hogy igy fejezzem ki magam, — úgy vehetjük, hogy kollegái között. Dehiszen Ön sohasem volt a szőr- ezálhasogatások embere, nemde?.,. — tehát rögtön a dologra térek. A szivarok füstje kékesen kezdett szétgomolyogni a szobában. — Ez itt, ' folytatta élénken, kissé elgondolkozva az őlszhaju ur, — az Universum Részvénytársaság központi igazgatósága. Be kell már itt valla, nőm, hogy a vállalat teljesen az én elgondolásom alapján jött létre. — Szóval, ha jól értettem, — kezdte bátortalanul Alajos, — Ön valamilyen nagyarányú lapkiadóvállalatot irányit, Főszerkesztő ur?... — Ha Önnek úgy tetszik, — vonta fel könnyedén a vállát amaz, — igen. De ki kell jelentenem, hogy csupán Einsteini értelemben, viszonylagos alapon. Tény az, hogy ha ugyanebben a pillanatban egy bankárt kérdezne meg arról, hogy hol érzi magát, az arra esküdne meg Önek, hogy valamennyien egy pénzintézetben vagyunk. Az én üzememnek egyik sajátsága ez: mindenki a maga képére és tetszésére szeretné kisajátítani. Utóvégre is, — és itt könnyedén elmosolyodott, — Ízlés dolga az egész. Am az is bizonyos, hogy a nagy többség ezért is érzi jól magát benne. Ért engem?.. Alajos tétovázott, de nem tudott ellenállani. — Az igazat megvallva, eléggé homályosan... Itt vannak például ezek a folyosói feliratok... A szerkesztő üzenetei... Ez is mind, — izé, — relativitás?... Az őszhaju ur komolyan bólintott. — Nos, természetesen. Avagy nemcsak ezt az egyetlen táblát tudta Ön is elolvasni csupán? Biztosítom, mások meg azokat értették meg, amelyek mellett Ön süketen és vakon volt kénytelen odébbmenni. De lám, mégis, igyekezett megérteni őket. El fog jönni az a nap is, amidőn el fogják olvasni az egymás tábláit is, — ez meggyőződésem, — csukhat... az üzem eszközeinek Í3 kétségkívül fejlődniük kell addig... így sem kerül mindenki a neki megfelelő heljme és mennyi, de mennyi bajt okoznak nekem !... Legyintett. — Nos, ha tovább ment volna a folyósón, Ön talált volna még több értelmes feliratot is. „Irodalom és Művészet”, „Politika”, „Társadalmi resz- szort”, stb. Valamennyi mögött találkoztunk volna. Ám ide nyitott be és ez is arra vall, hogy ön az eddigi tevékenységében ténylegesen a Szerkesztői Üzenetek c. rovatban találta meg a maga legmegfelelőbb kiélési formáját. Kérem, sohase tiltakozzék, ez nálunk csalhatatlan rendszer! Viszont meg fogom győzni arról, hogy hiba lekicsinyelnie ezt a minősítésiét. —• Nagyon kedves lesz — mormolta savanyúan, kissé megbántva Alajos. — Igen, ebben a munkakörben érdemes Önnek tökéletesíteni magát, — jelentette ki ismételten az őszhaju ur. Az Universum Rt. üzemeiben minden aktivitásnak éppúgy, mint a passzivitásnak megvan a maga gondosan ás külön kiépített reszortja, meg fogom tehát mutatni az Önt érdeklő üzemcsoportot. Ez volt meghívásom tulajdonképpeni célja is — és meg vagyok győződve róla, hogy nem lesz hiábavaló fáradtság egyikünk részéről sem. , Gombnyomásra nesztelen nyílt ketté a szoba hátsó fala. Többemeletes méretű, hatalmas elektromos apparátus lett láthatóvá, félkilóméternyi, de éles távlatban, tetején vörös rézantennával. Az emeleti karzaton, ezer meg ezer színes, apró gombokkal zsúfolt kapcsolótáblák előtt apró, fehérköpenyes munkások sürgölődtek. Valamennyinek, akár a groo- moknak, tisztán kivehető szárnya volt és ezek megpillantására Alajosnak újra zúgni kezdett a feje. Az öregur azonban nem zavartatta magát. — Ez egyszerű dróttalan leadóállomás, — magyarázta, — mikromiliméteres hullámhosszakkal működik. A szines kapcsológombok az egyes különálló karzatokon mindazokat jelölik, akiket irányítani kísérelnek meg, mert kivétel nélkül hozzám fordulnak. ügyes-bajos dolgaikban. De hiszen ez ismeretes Ön előtt is. Az emeletek az egyes bolygó- rendszerek beosztása, tisztán adminisztratív szempontból, nemde, eléggé egyszerűt Ez a rendszer a legközvetlenebb és mondhatom, hogy bár több millió éve működik, üzemileg kifogást nem lehet emelni ellene... Fájdalom, a hullámok hatása még nem eléggé intenzív és néha az ellentétes interferenciák egészen hamis eredményre vezetnek. Ezeket azonban olőbb-ntóbb töröljük a kapcsolótáblákról.« Alajos hüledezve nézte. — Dehiszen, — nyögte ki aztán, — a többmillió év,... meg a rádió... hát érthető volna ez? — Tényleg, ejnye na, egy pillanatra kicsúszott a számon — és csóválta a fejét a jóságos öreg — megfeledkeztem róla, hogy a H/74963-ik osztályon a Földön, alig pár éve ismerik a technikáját. Kissé késve kapták meg a leírását, bár ez az Universum szempontjából édeskevés jelentőséggel bir... Sajnos fiam, az emberek még azokat a tanácsokat is késve fogják fel, amelyeknek előnye szembeszökően nyilvánvaló és ez az üzem legnehezebb akadálya... Alajos fejében a kavargó zűrzavar közepette ekkor gvuladt. ki vakító fénnyel a megismerés lámpása. Ez a jóságos Öreg... Az Universum Részvény- társaság... és azok a szárnyak... Kétségkívül egy másik létformában van. Nézte a szivarját és ennek következtében máris nyugodtan tudomásul vette. Szóval — meghalt. Hát csak ennyi az egész? Egész érdekes ez a modernizált menyország, bár nem igy képzelte. Majd elcseréli egy bankdirektorral a reszortot, — villant át az agyán egy kósza gondolat, — na, néhány hétre csupán... Az öreg ur azonban megzavarta: — Szeretném, ba huzamosabb ideig tanulmányoznád Kam az üzemet és a mi rendszerünket, — mondotta jóságosán. Minél többen ha megismeritek, — eltekintve a teedmikai részek, ismeretétől, — bizonyára értékesen fel is használhatjátok a reszort szellemét a magatok tevékenységi körében. Most, hogy igy tudod miről van szó, szívesen veszem, ba kérdezel fiam: bizonyára könnyebben megértjük egymást. Alajos kínlódva gondolkozott: na most, most sokmindent lehet! Istenem, talán egy korszakalkotó intervjut is kaphat!... Óvatosan kezdett hozzá: — Megkérdezhetem: mi az a cél, amiért léte sült az egész?... ügy értem, hogy minek megváltási ' tása érdekében dolgozik össze itt minden annyi tü kéletességgel ?... — Többet kívánsz tudni, mintsem tervezem. A vállalat célja az én belső iniciativám megvalósító -a : titok, melyet nem közölhetek veled. Na igen. hiszen nem vettem rossz néven, ne félj... csak nem szeretem, ha mindig ezzel a kérdéssel jöttök. Na, égé* elkedvetlenedtem,... hogy vitt volna el az... De ezt már Alajos nem hallotta. Rémsége* mélységek nyiltak meg alatta és irtózatos sebességgel zuhant, hullott, egyre lefele. Pedig még mondani szeretett volna valamit; csak most ébredt tudatára, hogy a világ minden keserűsége hirtelen >aE ő szájában gyűlt össze. Az elkeseredések tengerei akartak volna kizuhogni belőle, hogyhát miért is van ez igy, ennyi tökéletességgel, ennyi gondos precizitással kifundálva, megadminisztrálva, nrég se megy jól a nagy összemüködés?.... Minek van akkor annyi baj, szenvedés, küzdelem és elbukás, nyomor és háború?... .Táj, milliók és milliók csúsznak kínlódva át a napokon és két tágult szemük két sikoltó kérdés: de hát miért, miért is?... Véres, veritékgőzös szakadékokon át zuhant, zuhant Alajos és fájt, nagyon fájt a szive az elmaradt in- tervjuért. Aztán felébredt és sokáig elgondolkozva nézte a poros plafont. — Furcsa, — mormolta, — hogy mennyi butaságot is tud összeálmodni az ember!... De azért, — hm, — mintha volna benne valami... De aztán be sem fejezte a gondolatot, csak vállat vont és elszántan kilépett az ágyból.
