Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)

1930-03-23 / 67. szám

8 WmM’nWmfs Till. ÉVF. 67. SZÁM. UtOmMMÉsUtíWÉSlET • - ; ' / ; Barabás Miklós céh alakult, amely egyelőre kilenc erdélyi magyar képzőművészt tömörített Mit mond az uj egyesülés egyik vezefőtagja ? Tizenegy nehéz esztendő sok-sok próbálkozá­sának, bukásának, csalódásának, kezdésének és megint újra kezdésének legújabb akarását jelenti ez a isiid: Barabás Miklós Céh, amely egyelőre ki­lenc erdélyi magyar képzőművészt tömöritett szer­vezetbe. Ami az erdélyi magyar világot egyelőre ebből érdekli, az egy kiállítás, mely vasárnap nyí­lik meg Kolozsváron: ime, lássátok, itt vagyunk, a magyar kultúra jegyében készült termésünket hoz­zuk, hozzuk a mi tudásunkat, akarásunkat, álmain­kat és nehéz, verejtékes munkánk termését. A mai napig általános művészeti tárlat nem volt Erdélyben és azok a kiállítások, melyeket év- ről-évre rendeztek Erdélyszerte egyes művészek, vagy egymással összefogva két-három művész, egyé­ni sikert jelenthettek, de a dilettantizmusra is tág teret nyitottak. A vállveregető vagy egyéni meg- 1 dolgozáson alapuló kritikák megtévesztették nem egyszer magukat a kiállítókat is, összehasonlításra való bázist nem adtak, a fejlődést, illetőleg vissza­fejlődést nem konstatálták, ellenben tág terét nyi­tották meg az amatőr és kontár-művészet felbur­jánzásának, ami a komoly művészet rovására túlsá­gos arányban meg is történt. Az a gondolat is felmerült, hogy az erdélyi kép­zőművészek az államhatalom erkölcsi és anyagi tá­mogatásával valósítsák meg azt a szervezetet, mely az összes erdélyi professzionátus és komoly szám­ba menő művészeket egy nagy szervezetben egye­sítse. Tavaly a művészeti államtitkár kolozsvári tartózkodása alkalmával közvetlenül tárgyalt ez ügyben magyar és román képzőművészekkel és hiva­talosan felszólította őket, hogy alakítsák meg a ma­guk egyesületét, előre is elfogadva annak alapsza­bályait és biztositv.a a művészeket arról, hogy az állam anyagi támogatását is megkapják kiállításuk rendezésére, vásárlásra és díjazásokra. Elvben és ideiglenesen meg is alakult ez m egyesület. Hogy még sem született meg a valóságban, annak okát nem tudjuk, de úgy látszik, hogy egy általános, minden művészeti ágat és irányt, valamint minden nemzetiségű művészt magábanfoglaló erdélyi művé­szeti egyesületnek ma még nincsen meg a belső, lelki lehetősége. Hogy a most megalakult Barabás Miklós Céhnek mik a célkitűzései, arról az egyik vezető és alapitó tagja ezeket mondotta nekünk: — Ami mindenütt széles e müveit világon a gyakorlati életszokás, hogy a kulturtársadalom te­remti meg az állam segítségével a szerves művé­szeti élet lehetőségét, az nálunk eddig nem történt meg. Egyetlen mód marad tehát: A művészeknek maguknak kell minden külső segítség nélkül, a ma­guk szuverén elhatározásából és munkájával meg­alkotni a maguk szervezetét, olyan formában, ami­lyenben az a mi erdélyi viszonyaink között ma le­hetséges. — így született meg a Barabás Miklós Céh eszmé­je. Jelenti az erdélyi, székely festőművész nevének vódőjsgye alatt magukat megszervezett művészek szabad munkaszervezetét, melynek nincsen elnöke és nincsenek mecénásai, nincsenek támogatói, nin­csen vagyona, nincsen szubvenciója. Amelynek csupán komoly elhatározása és akarata van.- - A művészcéh a maga célkitűzéseit csupán rö­vid praktikumokban állapította meg: Biztosítani a professzionátus művészi munkának lehetőségét a kontárok és amatőr művészek méltatlan konkuren­ciájának visszaszorításával, a sajtó és közönség he­lyes felvilágosítása és nevelése, rendszeres és kva­litásos kiállítások rendezése által. A Céh a kiállítá­sain való részvételre a nem Céh tagokat, de erdé­lyi román és szász, hasonlóan progresszív törekvé­sű müvésztársait is igyekezni fog megnyerni, maga­magát pedig igyekezni fog újabb tagokkal kiegészí­teni és tovább épiteni. Kiállításait nemcsak Erdély­ben, de Bukarestben és külföldön is meg fogja ren­dezni. Adminisztrációját kolozsvári központi irodá­ja intézi. A Céh tagjai egyelőre: Jándi Dávid, Nagy tűire, Mund Hugó, Podlipli Gyula, Szolnay Sándor, Udvardy Géza és Vargha Albert festőművészek, Gallas Nándor szobrász és Kés Károly épitész. — Hogy a dolog komoly, azt a Céhet reprezen­táló művészek nevei bizonyítják. Hogy szükségünk van képzőművészekre,,azt tudnunk kell, mert kép­zőművészet nélkül kultúránk csonka, teljesség nél­küli élet csupán. A képzőművészek tehát a maguk erejéből megkezdték az alapozást és e tekintetben vád őket nem érheti. Erdély müveit közönségén áll most már, hogy’ Vállalja-e a maga részéről kultú­rája teljességének kiépítését komolyan ép tudato­san. « Ehhez még csak annyi hozzátenni valónk van, hogy a Barabás Miklós Céh első bemutatkozó kiál­lítását e hó 23-án, vasárnap délben nyitja meg a KAC helyiségében a külön meghívóval meghívott kolozsvári közönség jelenlétében. JÖN AL JOLSON, a „Singing Foól“ A „Select“-mozgóban nemsokára megkezdődnek a hangos.film előadások. Az első hangosfilm A1 Jol- son, a világhírű művésznek, mindenütt a világon felülmúlhatatlan sikerrel futott „Singing Fool“-ja lesz. Tudvalevő, hogy ennek a darabnak köszönhető általában a hangos filmek nagy népszerűsége. Döntő sikerével a beszélőfilmek felé terelte a világ mezi- kőzönségének érdeklődését. E film kolozsvári bemu­tatásával 'kapcsolatban kiváncsiak voltunk, hogy a Select-mozgó milyen szisztémájú vetítőkészüléket szerelt fel s ezért felkerestük a mozgó igazgatósá­gát. Itt többek között azt is megtudtuk, hogy mi volt a késedelmes felszerelés oka, tehát miért ké­sett mostanáig a régen beharangozott és annyira várt beszélőfilm bemutatása. A Select-mozgó igaz­gatósága, mint közli, a szükséges előrelátással ki akarta próbálni a piacon kapható összes gépeket, hogy igy a legjobbat választhassa ki. Ennek eredmé­nyeképpen, nagy áldozatok árán bár, tényleg a ma kapható legjobb rendszerű gépet szereltette fel. Az olcsó gépek mindenütt gyenge és rossz eredménye­ket értek el. A Select-mozgó igazgatósága el akarta kerülni ezt s közönségének be akarta mutatni, hogy mit jelent egy tényleg jó hangosfilm bemutató. A Seleet-mozgóban felszerelt gép a legmodernebb tí­pusú, Zeiss-Ykon lenesével ellátott gép. A legkisebb bangámyalatot is tökéletesen adja vissza, úgyhogy a közönségnek igazán szép előadásokat lesz alkalma élvezni. A Singing Fool bemutatója a szezon leg­nagyobb mozi eseménye lesz, mint ahogy az volt a világ legnagyobb metropolisaiban is. Ha további részleteiket megtudunk, a filmre még vissza fogunk térni. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI SISTERS — másodszor, harmadszor, negyed­szer. A legvérmesebb várakozást is felülmúló sike­re volt a Sisters cimü uj operettének a. Magyar 'Színházban. A közönség nagyszerűen mulatott s minden ének és táncszámot tomboló tapsokkal ismé- teltetett meg. Ma este másodszor, holnap esto har­madszor s hétfőn este negyedszer adják a Sistors-t. Holnap délután 6 órakor: Húzd rá cigány Körösi Dudással. A legnépszerűbb uj operettének, a Húzd rá cigány-nak holnap délután 6 órakor lesz a tizedik előadása. Kondor Ibolya, Kaszab Anna, Betegh Bébi, Soltliy György, Tompa Béla, Ihász Aladár, Selmeczy Mihály, Leövey Leó a főszerep­lői a Húzd rá cigány-nak, az édes-bus magyar nó­tákat pedig szívhez szólóan fogja Körösi Dudus és nagyszerű zenekara lmzni. Ma és holnap Kolozsváron utoljára: Elsodort asszony. Felhívjuk a közönség figyelmét arra, hogy az idei évad legnagyobbsikerü, legtökéletesebb, leg­szebb film-újdonsága, az Elsodort asszony i rár csak ma és holnap látható a Magyar Színházban. Aki tehát még nem látta, vagy csak egyszer látta ezt a gyönyörű film-remeket, az siessen a Magyar Szín­ház pénztárához s biztosítsa helyét a mai, vagy hol­napi előadására. Soha el nem felejthető művészi élménye lesz, mert Pola Negri és Lukács Pál ön­magukat is felülmúlják a filmben. Ma és holnap is csak két előadás lesz a Magyar Színházban. Ma, szombaton az első előadás félhatkor, a második egy­negyednyolckor, holnap, vasárnap az első előadás íéiháromkor, a második egynegyedöt órakor kezdő­dik. Helyárak az összes előadásokon: 30, 20 és 10 lej. Az éjszaka virága, Pola Negri-vei 10, 15 és 20 lejes helyárakkal. Holnap délelőtt nagyszerű mati­néja lesz a Magyar Színháznak. A hatalmas mü- ’sornak fénypontja: Az éjszaka virága. Főszereplő­je: Pola Negri. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Szombaton d. u. fél három órakor: Katica. (Ifjúsági Operette előadás nagyon olcsó helyárakkal. Kon­dor Ibolyával, Betegh Bébivel, Solthyval, lnász­szal. Bevezető előadást tart: Dr. Borbély István, Sorozatszám: 249.) Szombat este 9 órakor: Sisters. (Operette újdonság másodszor. Napi bérlet 31. szám. C. Sorozatszám: 250.) , Vasárnap délután 6 órakor: Húzd rá cigány. (10-ed- szer. Sorozatszám: 251.) Vasárnap este 9 órakor: Sisters. (Operette újdonság harmadszor. Napi bérlet 32. szám. A. Sorozat­szám: 252.) Hétfőn este 9 órakor: Sisters. (4-edszer. Napi bérlet 22. szám. B. Sorozatszám: 253.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA Szombaton félhat és egynegyed nyolcórakor: Az el­sodort asszony. (30, 20 és 10 lej.) Vasárnap fél három és egynegyed öt órakor utoljára Kolozsvárott: Az elsodort asszony. (30, 20 és 10 lej.) Vasárnap d. e. 11 órakor: Az éjszaka virága. Fősze­replő: Pola Negri. Matiné 10, 15 és 20 lejes hely­árakkal. CORSO FILMSZÍNHÁZ MŰSORA 'Szombat 3, 5, 7, 9 órakor: Atlantic. Németül be­szélő világsláger! A Titanic borzalmas pusztu­lása, Főszereplő: Fritz Kortner. Előjáték: Hár­faszóló és ének. Vasárnap d. e. 11 érakor: Atlantic. Németül be­szélő filmcsoda. A Titanic borzalmas katasz­trófája. Előjáték: Hárfaszóló és ének. Olcsó helyárakkal. Vasárnap 3, 5; 7 és 9 órakor: Atlantic. Utoljára! Rendes helyárakkal! 20, 36, 45 lej. Hétfőn 5, 7 és 9 órakor: Premier! A bosszú. Fő­szerepben: Dolores del Rio. SELECT-MOZGÓ Szombaton: Kozákszerelem, mélyen megható orosz dráma, melynek cselekménye az intrikákkal teli cári udvarban játszódik le. Főszerepekben: Lowel Sherman és Margarete Liwingston. Mű­soron Chaplin legújabb vigjátékia. Vasárnap: Kozákszerelem. URÁNIA-MOZGÓ Szombaton: Levegő királya, izgalma« kalandorfilm, főszerepben a rég nem látott és közkedvelt Tom Mix. Vasárnap: Levegő királya, utoljára: WMmrnmt t tattmunHtwHW NYILTTÉR E rovat alatt közöltekért nem vállal felelősséget a Szerk. ÉRTESÍTÉS Van szerencsém az igen tisztelt utazóközönség ezi- ves tudomására hozni, hogy a társasviszonyt Andro- nescu Vasile úrral megszüntettem és egyedül vet­ítem át a Satumareban levő Dacia szálloda vezeté­siét, melyet újonnan átalakítva, kényelmes szobák­kal, jó étellel, itallal és pontos kiszolgálással a legszolidabb árak mellett ajánlom becses pártfogá­sukba. Teljes tisztelettel: Horvát János, Satu- Mare, a Dacia szálloda bérlője. FELHÍVÁS A csikszenttamási tüzkárosultakat segélyező vármegyei bizottság felkéri mindazokat, kiknél a tüzkárosultak javára gyűjtött pénz, vagy adomány van, hogy szíveskedjenek azokat a Transsylvania Bank Rt. Csíkszeredái fiókjához a jelzett célra be­fizetni s annak megtörténtét a bizottság elnöké­nek, dr. Györgypál Domokos ny. főispánnak (Csík­szereda) tudomására juttatni. tavasz az FEBRUÁR—MÁJUS A vezető nagy szállók: BEGIN A, volt Stephania, PÁLACEXE BELEVUE a tenger mellett. — Előnyős pensio 10 márkától kezdve. 500 ágy. Mindenféle mo­dern komfort. Privát tengeri fürdők a házban. Kér­jen azonnal prospektust a vezetőségtől: E. KUN Z.

Next

/
Thumbnails
Contents