Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-20 / 64. szám
2 IßBCCWljjfcMft xjfzr. «ff. «4. szám. Megtért az ér sem jeni ősi családi kriptába Fráter Lóránd, a magyar nóta koronázatlan királya — Kiküldött munkatársunktól. — (Érsemjén, március 18.) Érsemjénre, az Érmellék kis falujára ráborult a gyász. A református templom tornyán gyászlobogót lenget! a friss tavaszi szél és messzeláthatóan hirdeti, hogy nagy halottja van a falunak, de az egész magyarságnak is. Körülbelül két kilóméternyire a falutól, a magyar határ felé, ahol dombok és halmok zárják el a kilátást, áll, mint egy magányos szép kis falucska, a Fráter-tanya, amelynek bejárásánál magas akácfára erősitve lobog egy másik fekete zászló. A tanyai udvarház tágas udvarán pedig a tornác előtt tar fák között fekszik ravatalán koszorúk és őszi rózsák között, kettős érckoporsójában Fráter Lóránd, a magyar dal felejthetetlen apostola. Délben kihozták a koporsóját a nótás kapitánynak, a dolgozó szobából,, ahol vasárnap délután óta volt fel ravatalozva. Az idő szép, az ég csak néhol felleges, mintha itt- ott gyászdrapériával volna bevonva. A ritkás felhők mögül mégis előesillan a tavaszi napsugár és megcsillantja a nagy nótakirály koporsóját, amelyet háromszinü gyászflor széles szalagja övez. A koporsó fedelén az őszi rózsák között rátéved a napsugár a huszárcsákóra és megtörik a ravatalt boritó s azt körülvevő rengeteg koszorú szindus, de már kissé hervadt virágain. felé. A menet megindulásakor a falu református templomának tornyában megkondult a harang. A nap újból elbújt a felhó'k mögé. A bosszú kocsisor csak lassan haladhatott, hiszen a rossz ut hasadásait helyenként kukoricaszárral kellett megtölteni. A faluban az ősi Fráter-kúria előtt nagy tömegben állottak az érsemjéniek és várták a kúria halott gazdájának kocsiját. Egy percig a kapu előtt megállóit a menet, majd újból megindult a temető felé. Ez a temető, ahol a Fráter-család kriptája, emelkedik, tulajdonképpen ma már szántóföld, ahol az elföldelt halottak porával elvegyült föld jó búzát terem. Csak itt-ott emelkedik ki egy-egy sírkő és az ut végén a Fráter-család kriptája. Amikor a menet .a bejárathoz ér, a gyermekek kara újabb halottas énekbe kezd, majd a hat ifjú Fráter ismét kezén viszi a koporsót a kriptához, amely kibontott fallal várta halottját. A kriptába nehány lépcső vezet;, bent a sötétben hét koporsó. Az uj koporsót a lépcső elé tették és a család elfoglalta körülötte helyét. A koporsó mellett ott állt az özvegy, leánya és vcje karjaira támaszkodva, kezében egy kis koszorú és férje huszár csákó ja. Az énekkar meginditó éneke után (Lelkünkre f örült néma fájdalom) előlépett Szathmáry Károly érsemjéni lelkész és a fiatal pap költői szárnyalásu szivet és lelket megható szavakban búcsúztatta Érsemjén nagy halottját. „A dal örök" — Megérkeztél tehát szülötte földedre, — mondotta. Amikor elmentél, az élet hivott, most a sir várja koporsódat, a csendes béke, amely elzár ettől a zajos világtól. Életedben úgy övezett feleséged és öveid szeretet©, mint brilliáns-követ az aranykeret. Egy nagy szivet temetünk most, amely csodás érzéseit szétszórta a világba, mint ragyogó aranyport, mint a nap a maga tüzét. Szikra voltál a sötét éjszakában és mert nagy szivet temettünk, ezért fáj a mi szivünk is. A te szived csalogányok fészke volt, dalok születtek benne, bűvös, gyönyörű dalok, magyar sirámok és bánatok. A te szived, amely a dalok forrása volt, soha sem lett szegényebb, sőt gazdagodott azzal, hogy kincseit szétosztotta. Az ihlet csókja égett ezen a szíven és teremtő ereje ott szikrázott szemeidben, amikor elmerültél a hangok bűvös birodalmába. Borzalmas királya azonban megirigyelte diadalaidat es elküldötte sötét követét, a halált, amely orozva csapott le reád. Kilobbant a fény szemeidből és megszűnt dobogni a nótás szív. És ahogy sötét éjszakában megszakad a húr, úgy fekszel itt, mint egy törött hangszer. De ha a húr el is szakad, a dal még sem bal meg, mert a dal örök. A lelkész gyönyörű beszéde után szem nem maradt szárazon. Ismét fölzendült a gyászdal. A koporsót a Fráter-család férfitagjai levitték a kriptába és ott ráborították a rengeteg virágot, rátették a huszárcsákót és azután újból fölzendült a szomorú kardal, amely messze elhangzott a róna felett és hirdette, hogy a magyar dal nagy művésze megtalálta Ér sem - jenben örök pihenő helyét, ötvös Béla. A Keleti Újság Svájciba rendez három hetes kirándulást olvasóinak A Keleti Újság olvasói részére háromhetes kirándulást rendez, amely bizonyára a legnagyobb érdeklődést fogja felkelteni. A kirándulás Svájc természetes szépségei bemutatását fogja lehetővé tenni, rendkívül olcsó áron. Svájc Európának legérdekesebb állama, a nemzetközi kongresszusoknak központja, a legváltozatosabb turisztikai szépségeknek a hazája. Évente százezerszámra fordulnak meg az idegenek, ami nem is csoda, mert Svájc mindenki számára élmény. A társas kirándulásnak ideje megállapítást nyert és a részletes Programm is elkészült. A programúiból ezúttal a következő menetirányt ragadjuk ki: München (2 ég fél nap), Fridrichshafen (fél nap), Schaffhansen (1 nap), Zürich (1 nap), Luzern (2 és fél nap), Interlaken (1 nap), Montreux (2 és fél nap), Vevey, Lausanne, Génévé, Brig, Simp- lon-alagut, Locamo, Bellinzona, Lugano (2 nap), St. Gotthard-hegyszoroson postaautóval, Buchs, Wien. Indulás 1930 julius 6., vasárnap déli expreszszel. A kolozsvári éhező nyugdíjasok segélykiáltása Az uj pénzügyi rendszer miatt még nem kapták meg a nyugdijuka* Két ország gyásza Délután bárom órára volt kitűzve a temetés ideje, de már két órakor ellepték a faluból és a környékből jövők a tanya udvarát. Csapatostól sereglettek össze ia jó falusi emberek, hogy jelen lehessenek Érsemjén nagy szülöttjének végtisztcsség- tételén. A legnagyobb részvét veszi kőiül a megtört özvegyet, Práter Lóránd feleségét Plósz Lenkét, egyetlen leányát, Borsikát, férjezett Farkas Ló- rándnét. Budapestről hétfőn megérkezett Fráter Béla, az elhunyt fivére, aki szintén híres nótaköltő és akinek karjaiban lehelte ki lelkét Fráter Lóránd. Budapestről, Debrecenből, Berettyóújfaluból jöttek ezenkívül a rokonok és természetes, hogy a nagyváradi és nagyszalontai Fráterek is eljöttek, hogy elbúcsúzzanak halottjuktól. Eljöttek a jó barátok, ismerősök, tisztelők és a tömeg meghatva állotta körül a ravatalt. Nehány perccel mult el bárom óra, amikor az özvegy és a család kivonult a kúriából a ravatalhoz. A református dalárda és az iskolás gyermekek kara Ádskn Lajos kántortanitó vezetésiével belekezdett a „Te benned bíztunk elejétől fogva” zsoltárba, majd a református dalárda énekkara meghatóan énekelte el a „Miért oly bonis” kezdetű gyászdalt. Végh József érmihályfalvai esperes magas szárnyalásu gyászbeszéde következett most. „Mint nótakirály, úgy tértél vissza!..."-— Nem egy kicsi szűk családnak, hanem egy egész nemzetnek világítottál, — mondotta, — és büszkesége voltál az embereknek. Hogy mi voltál nekünk, csak most érezzük, itt a ravatal előtt. Gyarló szivünk nem tudta eléggé méltányolni azt, hogy mi voltál Te a magyar dal művészetének. Már mint kisgyermeket homlokon csókolt a múzsa, édesanyád után. Itt száguldottá! végig kis ponni lovadon a faluban, majd mint katona jöttél haza é3 gyönyörködtettél gyönyörű dalaiddal. A kis hadnagynak már kicsi volt az otthona. A dal múzsája vitt magával és Erdély bércei dalaidtól visszhangzottak. Dal volt a szivedben, dal volt a leltedben, most azonban kihullt kezedből a lant és te, aki előtt egész világ hódol, itt fekszel előttünk a ravatalon. ELher- vadt koporsódon az őszi rózsa és a kis harang búgó hangja mondja: úgy mentél el innen, mint kis gyermek és mint nótakirály úgy jöttél meg. Hitünk szerint fehér palástot terítettek reád az angyalok, de a mi lelkünket nagy sötétség borítja és bánatunkat ki mérheti fel? Az esperes beszéde és imája után ismét az énekkar gyászéneke következett, majd az iskolásgyermekek halotti énekének hangjai töltötték be az udvart. Ezalatt már kezdték kihordani a külső udvaron álló két nagy kocsira és a halottaskocsira a koszorúkat. A halottaskocsiba Fráter Lóránd két kedvenc lovát fogták. Jó tiz percig tartott a koszorúk elhelyezése, pedig jó sok kéz segédkezett a munkában. (Annikor a koporsó szabad lett, azt a család hat fiatal tagja kézen vitte a halottaskoesihoz. Utolsó ut az elárvult faluban Ezután megindult a szomorú menet a sáros, .folyton a kocsit fölboritáesal fenyegető utón a falu (Kolozsvár, március 18.) A társadalom legnyomorultabb páriái Romániában mindig a nyugdíjasok voltak. Nem is régi a nyugdíjazás intézménye. Sokáig az volt az általános felfogás, hogy az az állami tisztviselő, aki nehány évi szolgálat alatt nem tud magáról gondoskodni, nem érdemli meg az állam gondoskodását. A Regátban még ma is ez a szellem uralkodik. A modern állami életre való berendezkedés egyik vívmánya, hogy ma már az állam és más köz- igazgatási fórumok nyugdijat is adnak. Nyugdijat? Bátran nevezhetjük koldusfillérnek, mert az a nyugdíj, amit a román állam rokkant tisztviselőinek nyújt, mindennek nevezhető, csak a nyugodt, godtalan megélhetés zálogának nem. Az uj nyugdjtprvény már egy lépést jelent a modern pénzügyi gazdálkodás és a nyugdíjasokról való gondoskodás terén, de még ma is rendkívül nagy visszásságok, tökéletlenségek és kezdetlegességek mutatkoznak ezen a téren. A nyugdijasoknak a múltban legalább az a vigasztalásuk volt, hogy sovány illetményükét rendesen megkapták. Egy idő óta azonban itt is változás történt. A Keleti Újság megírta annak idején, hogy az állam pénzügyi háztartásában uj rendszert vezettek be. Eszerint az adóhivatalok a befizetett összegeket naponként kötelesek a Banca Naţionala trezorjaiba szállítani és különböző kiadások címén a pénzügyi adminisztrátor közvetítésével ellá- tományokat kérhetnek és kaphatnak. Eddig rendjén is volna. Az adóhivatalok e hónapban már kétszer is részesültek ellátmányban, azonban a nyugdi.j illetmények kifizetése címén olyan kevés összeget utalt ki a Banca Naţionala, hogy abból az adóhivatalok elsején és tizedikén a nyugdíjasoknak esak egy tizedét tudta kielégíteni. Nem kell külön magyaráznunk, hogy mit jelent ez az intézkedés, illetve mostoha bánásmód az amúgy is nyomorban lévő nyugdijasoknak. Gyönge arra az újságírói frazeologia, hogy még csak halvány színekben is felvázolhassa azt a kimondhatatlan elégedetlenséget, szomorúságot és megdöbbenést, amit ez az intézkedés a nyugdíjasok körében keltett. Nyomorúság, éhség, a fütetlen szoba minden szenvedése, lakbérgondok kétségbeejtő helyzetbe sodorták a szerencsétlen embereket. Csoportokban vonultak fel az adóhivatalok pénztáraihoz és ott megható jelenetek játszódnak le. Azonban hiábavaló minden sirás, könyörgés, a pénztárak nem tudnak fizetni, mert az ellátmány már kimerült. Nyugdíjas küldöttségek kilincseltek az adminisztrátor ajtaján, aki nagy megértéssel hallgatta mog őket, de nem tehetett egyebet, mint távirati kéréseket menesztett a pénzügyminiszterhez a nyugdíjasok illetményeinek kiutalása végett. Nem egy, hanem több ilyen sürgető távirat ment Bukarestbe. Ott azonban nem mutatnak megértést a nyugdíjasok kétségbeejtő helyzete iránt. Még válaszra sem méltatták az adminisztrátor távirati kéréseit. A nyugdíjasok nyomora pedig napról-napra nő. Pedig ez nem kisebbségi kérdés, nem kisebbségi sérelem. Az uj pénzügyi rendszer fogyatékosságát a román nyugdíjasok éppen úgy érzik, mint a kisebbségiek. Az éhező nyugdíjasok segélykiáitájjit tolmácsoljuk, amikor megírjuk, hogy a kamarában kell interpellálni a nyugdíjasok illetményeinek a kiutalása érdekében, mert csak ez az egy mód van, ami eredménnyel kecsegtet. A nyugdíjasok segélykiáltását abban a reményben közvetítjük a kamara tagjaihoz, hogy bizonyára akad közülük valaki, aki a nyugdíjasok mellé ál! és felhívja nyomorukra a kormány ügyeimét. A nyomorgó nyugdíjasokon segíteni pedig olyan kötelesség, ami elől a kamara tagjai nem térhetnek
