Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)

1930-03-16 / 61. szám

I Till. tVF. 61. rSZÁM. ■mrriaTT|ir-T Elsöprő győzelem Nagyváradon Nagyváradi tudósítónk jelenti: Nagyvára­don a 18 kerület közül este 10 óráig 17-ben szá* molták össze a leadott szavazatokat. A 17 kerii» letben összesen 9151 szavazatot adtak le. Kilenc kerületben már az elosztás is megtörtént. Ezek­ben a kerületekben a nemzeti parasztpárti, ma­gyarpárti, szociálista, cionista lista 2658, a pol­gári blokk (liberális) 473, a kommunisták 885 szavazatot kaptak. A kilenc kerületben 239 sza­vazatot semmisítettek meg és hetet visszautasí­tottak. Eszerint az eredmény szerint a kommu­nisták szavazataránya meghaladja a húsz szá­zalékot. A nagyváradi választás nem a hatalmon lévő pártok nyújtotta elő­nyök voltak, hanem a nélkülözés, szenve­dés, munka és magyar testvéreinknek bi­zalma és szere te te. Ezeket az embereket és mindazt, ami a mi szivünkhez nőtten ma­gyar, támadja Molnár Sándor, a Zsilvölgyi Napló jól ismert célt szolgáló alkalma­zottja. Molnár Sándor fényképéhez hozzátar­tozik az a történeti tény, hogy a petrozsényi 3 munkásság, a zsidóság ée a Magyar Párt Zsilvölgyi Napló ellen a legszigorúbb boj- kotott mondotta ki. A mult évben pedig az ötezer lelkeket számláló . j római katolikus egyházközség Mol­nár Sándort egyhangú határozat­tal zárta ki a katolikus egyházta­nács kebeléből. Ez a renegát újabban dr. Muc®y József ügyvéd személvében segítőtársat kapott, aki a liberális listán jelöltséget vállalt s aki közismert beteges képzelődése folytán önmagát állandóan a Magyar Párt expo­nenseként játssza ki, * < magyar gydzeiem Aradon Nagyváradi tudósítónk jelenti: Nagyvára­don pénteken reggel nyolc órakor kezdődtek meg városi választások. Az eddigi szokástól elté­rően a várost most nyolc kerület helyett tizen­nyolc kerületre osztották fel s ez csak annál si­mábbá és gyorsabbá tette a választás lefolyását. A város külső képe semmit sem változott, s csu­pán a szavazóhelyiségek előtt lehet feltüzött szuronyu katonákat látni. Este hét óráig semmi­féle incidens sem fordult elő, a liberális bizal­miférfiak egyes kerületekben azonban megkísé­relték, hogy listájuk mellett propagandát csi­náljanak. A nők igen szép számmal jelentek meg az urnák előtt s előreláthatólag csaknem teljes számmal le fognak szavazni. Nagyváradon össze­sen mintegy tizenegyezren váltották ki szavazati igazloványukat s hét óráig ebből a számból 9592-en szavaztak le. Este egyes körletekben már nagyon megcsappant az érdeklődés, a szavazást nyolc órakor mindenütt lezárják, kilenc órakor kezdődik az eredmény összeszámlálása s az ered­mény körülbelül este tizenegy órára várható. Nagyváradi tudósítónk jelenti: Fél 12 órakor ért véget a szavazatok végleges összeszámlálása. Eredmény a következő: Kartell (nemzeti parasztpárt-magyarpárt) 5937 Liberális 1120 Kommunista ‘ 2389 Megsemmisített szavazatok 562 A kommunisták 24 százalék szavazattal cca 7 jelöltet vittek be a városi tanácsba. TJgy tudják, bogy az I. szekció választási eredményei kapcsola­tosan peticionálni fognak, mert egész választási idő alatt nem vezettek jegyzőkönyvet. Marosvásárhelyen győzött a kartell (Marosvásárhely, március 14.) Este 11 óra­kor még nem történt meg az összes szekciók ösz- ezeszámlálása. Eddigi eredmények szerint a II. szekcióban a kartell lista 619, a munkás-lista 385, Bernády 291, liberális párt 48 szavazatot kapott. A III. szekcióban a kartell 893, a munkás-lista 408, Bernády 352, a liberálisok 93 szavazatot kaptak. A IV. szekcióban a kartell 385, a munká­sok 245. Bernády 197, liberálisok 21 szavazatot kaptak. Késő éjjel jelenti tudósítónk: A szavazatok névleges összeszámlálásánál a kar­felles lista 2666, a kommunista lista 1502, Bemády- listája 1161, e liberális lista 258 szavazatot kaptak. Megsemmisítettek 69 szavazatot. Összesen 5652-en szavaztak le. (Arad, március 14.) Pénteken este 11 óra­kor már véget ért az aradi választás, amely tel­jes nyugalomban, de nagy izgatottságok között folyt le. A Magyar Párt a körülményekhez képest a lehető legszebb győzelmet aratta, mert a kormánypárttal szövetkezett román blokk a lehető legnagyobb terrort fejtette ki a magyar közönség lelkes hangulatával szemben. Kihasz­nálták a választói lista rosszaságát s hogy egye­bet ne említsünk, 1300 szavazó jegyet nem adtak ki egyál­talában magyar választóknak, 851 vá­lasztói igazolvány pedig elveszett. A magyarság azonban öntudatosan és komolyan viselkedett és elérte azt az eredményt, amire a hatóságok egyáltalában nem számítottak. A vá­lasztás elég gyorsan folyt le s Hergott törvény- széki elnök este 11 órakor kihirdette az ered­ményt, amely szerint leadtak összesen 11.649 sza­vazatot. Ebből: Magyar Párt 4233 román blokk 5610 polgári blokk 923 kommunisták 628 A kihirdetett eredmény szerint 43 százalék a Magyar Párté és 57 százalék a svábokkal és zsidó csoportokkal szövetke­zett románblokké az összes szavazatokból, így a Magyar Párt 14 tanácsosi tagságot kapott, a másik lista pedig 18-a.t. A nemzeti parasztpárttal annak idején azért hiúsultak meg az egyezkedési tárgyalások, mert a prefektus nem akart a Magyar Párt számára több helyről tudni, csak 12-ről Éppen ezért az aradi magyarság körében teljes a megelége­dés és a városi tanácsban a kisebbségek a 82 ta­nácsosi helynek a felét töltik be, mert a román blokk listáján egy német-sváb és egy, zsidó el bejutott. A Magyar Párt listájáról a válasz­tott tanácsosok közé bekerültek: Barabás Béla, Pa­retz Béla, Velcsov Géza, Zima Tibor, Reinhardt Gyula, Rosenberg Arthur, Nagy Sándor, Széli György, Juhász Attila, Kerpel Izsó, Blaskovits Ist­ván, Bérczv László és Lantos Miksa. Pamsztpárha? Monostoron, amelyben mindkét fél élefvessélyesen meg’sebesllit (Kolozsvár, március 14.) Véres verekedés zaja verte fel tegnap éjszaka -a Monostori utat. Két fia­tal monostori román legény, Crisan Simon és Pop Pavel, akik régi haragosai egymásnak, mulatozás­ból jövet összetalálkoztak, egymásnak mentek s mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Tegnap este úgy Pop Pavel, mint Crisan Si­mon barátaik társaságában egy-egy monostoriuti korcsmában mulatoztak. A hosszuranyuló borozás után körülbelül egy időben hagyták el a korcsmá­kat. A két társaság a Monostori nt közepe táján találkozott össze. Pop és Crisan között valamilyen szerelmi ügyből kifolyólag már régebb idő óta hú­zódó harag van, úgyhogy nem volt szükség egymás iránti hangulatuknak « bor által való felizgatása, hogy kitörjön köztük a verekedés. Ahogy meglát­ták egymást, rögtön összeakadtak. Crisan előrán­totta csizma szárába dugott kését ■ hasbaazurta ve- télytársát. Pop eközben a kezében levő hatalmas bunkósbottal betörte Crisan fejét. A két verekedő hatalmas vérömlés közben, ájultan esett össze a föl­dön. Barátaik, akik nem tudták megakadályozni a pillanatok alatt kitörő verekedést, megijedve a vér­től, rémülten elszaladtak, otthagyták a két ájult embert az ucea közepén. Csalk a hajnali érákban; találtak rájuk a korai járókelők. Jelentették az ese­tet a mentőállomásnak, ahonnan rögtön kiszállt egy orvos s beszállíthatta * sok vért vesztett két pa­rasztlegényt a sebészeti klinikára. Itt azonnal ope­rációt hajtottak végre rajtuk és még mindig nincse­nek túl az életveszélyen. A rendőrség megindította a nyomozást, hogy nem-e terhel valaki mást is a felelősség a súlyos sérülések miatt. ölven százalékos tarifaemelést kér a dévai ügyvédi kamara A zsilvölgyi renegát Déváról jelentik: A zsilvölgyi magyar­ságnak a szociáldemokratákkal és a nem­zeti parasztpárttal tartott nagyszerű vasár­napi propaganda gyűlése alkalmával Pe- trozsényben véletlenül a kezünkbe került egy helyi torzszülött sajtótermék. Helyes­írási és gondolati hebegésektől hemzsegő, magyar nyelven elkövetett nyomtatvány. A Zsilvölgyi Napló. Véletlenül, minthogy tudatosan kerüli minden jóérzésü ember nemzetiségi és politikai pártállásra való különbség nélkül. Bizonyos morális szem­pontból méltatlan feladat a vele való fog­lalkozás. mégis kisebbségi életünk nagy­pénteki keresztjét hordozó magyarságunk­nak jó országos viszonylatban is megismer­kednie renegátjaival, hogy egészséges élet­ösztönével, élni akarásával kizárhassa szen­vedő testéből a kórokozó anyagokat. A liberális uralomnak a Zsilvölgyé- ben még mindig kiskirályoskodni akaró urai példátlan hevességgel támadják a magyarság demokratikus törvényességgel megválasztott vezetőit akik mandátumukra példátadó, mindenüket áldozatul nyújtott életükkel szolgáltak rá, akiknek jutalma (Déva, március 14.) Ä dévai ügyvédi kama­ra a napokban tartotta meg 66 tagja jelenlétében dr. Tatár Eugen dékán elnökletével ' tisztújító közgyűlését, amelyen egyhangúlag és nagy lel­kesedéssel ismét dr. Tatár Eugent választották meg dékánnak. A közgyűlésen dr. Tatár Eugen dékán ol­vasta fel évi jelentését, amelynek különö­sen igazságügyi sérelmei számíthatnak a nagy olvasóközönség érdeklődésére. Ezek között első­sorban kell megemlítenünk a kényszeregyezségi törvényt, amely hátrányos az ügyvédi karra, mivel a vagyonfelügyelő tisztséget megszüntette Kérik a járásbíróságok mellett régebben működő végrehajtói állás visszaállítását, mivel a mai por­tărel hivatalok nem győzik a munkát. Furcsa helyzetbe kerül az ügyvéd akkor, amikor a féltől nem fogadják el az adásvételi illetéket, mivel nem fizette ki az adóját. Úgyszintén nem jegyzik be a hagyatéki dolgokat a telekkönyvnél, amíg nem fizetik le a taxákat s ha később a fél lefizeti és a nyugtát nem mutatja be, a feljegyzés szin­tén nem történik meg, úgy, hogy emiatt a telekkönyvek az egész országban hiányosakká váltak s nem mutatják a valóság állapotát. Az örökö­södési ügyeknél 100.000 lejig a törvény taxamen­tességet állapit meg, de hol yan az a vagyon, amit ne taksálnának magasabbra ennél az összeg­nél, úgy, hogy ez a kedvezmény tisztára illu- zórius csupán. Sérelmezi .továbbá, hogy az igazságügymi­niszter 58099—1928. számú rendelete elrendeli, hogy a felperes a bírónak kiszállás alkalmával természetbeni fuvart és ellátást kell, hogy adjon. A felperes kocsiján kiérkező és a felperes sajá házában vendégeskedő bírót az alperes legalább is furcsa szemekkel nézheti. Ez a rendelet a bírói függetlenséget sérti, amiért an­nak visszavonását kérik. Tovább, a biró a marasztaló italát kihir­detésénél mondja ki, hogy az ügyvédi költség egyenesen az ügyvéd kezeibe fizetendő és egyút­tal állapítsa meg az ügyvédnek a saját felével szembeni költségeit is. Nagy sérelme az ügyvédi karnak még az, hogy a esődtömeggondnokok kinevezésénél nem hall­gathatják meg a véleményét, jóllehet e fontos tisztség betöltésénél legelsősorban az ügyvédi kamarát kellene megkérdezni. Megállapítja továbbá a jelentés, hogy az ügyvé­dek ma is az 1924-es tarifával dolgoznak, ami nem ielel meg a mai drágaságnak és elhatározta, hogy a törvényszéki szekciók, valamint a járás- birósági vezetőjénél közben fognak járni, hogy y a tarifát 50 százalékkal felemeljék. . * j %

Next

/
Thumbnails
Contents