Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-17 / 38. szám
3T777. ÉVF. 88. SZÁM, 13 B€&ţ&WÖJSEsfe a»s^.-aromgKag^^ra*»JM,dt'«fi'iMgwMMS8aaaMBair"a«ir|TOai Percenként laatszáz _ feet... — Széljegyzetek a londoni konferenciához — Ha aa újságolvasó embert nyugtalanította az a •ok számadat, gazdasági és pénzügyi részlet kérdés, amely a hágai konferenciák tartama alatt felmerült és amelyeket épp úgy lehet gruppirozni, mint egy jó könyvelőnek a maga kettős könyvének tételeit, úgy türelmetlensége, a tiszta helyzet át nem tekinthetö- ségéből származó kellemetlen alapérzése csak fokozódni fog, ha verzatus kivan lenni a három hete zajló londoni leszerelési konferencia anyagában. Itt arányszámok felállításáról, különböző államflották egymáshoz pászításáról folyik a vita és ezt a hallatlanul nagy mechanikai műveletet laikus ember számára áthághatatlan ködbe burkolja a technikai kifejezések áradata, nagy cirkáló, kis cirkáló, tengeralattjáró, transfer, tonna tartalom kvóta, stb. stb., amellyel már három hete zsönglőrösködnek Londonban öt nagyhatalom exportjai. A gondolat, amelyből e konferencia kiindul, bizonyos arányszám szerint úgy összeállítani az egyes államok flottáját, hogy ez az arányszám állandó legyen. Nincs arról szó, hogy egyszerűen leépítenek egy hadihajót, mint ahogyan Dánia tette meg a hadseregével, még csak egy szélesebb vonalú redukció sem merül fel, egyszerűen „megálljt“ akarnak kiáltani a további hajógyártásnak és egyes tengeri készülődéseknek. Olvassuk, hogy e „korlátozási“ kísérleteknél hol Anglia, hol Franciaország, hol Olaszország marad elszigetelve, sőt egy napon — alighanem a változatosság okából — azt is olvassuk, hogy a vezérszólamot kezében tartó Amerika is elszigetelődött álláspontjával. De azok a számok, tételek, amelyek e feltevéseket alátámasztották, nem tették érthetővé a különvélemények miben létét. Különben is ezen a három uéten, amely alatt összesen négy plenáris ülést tartottak, egyetlen egy igazi részproblémát sem oldottak meg. Az ellenfelek elaborátumokat, pro- poziciókat löveltek egymás felé, közben ki-ki csöndesen előkészítette magának azt a küzdelmi pozíciót, amelyből a maga külön harcát akarja majd megvívni. • A leszerelési probléma megértéséhez közelebb vezet, ha az általános adózási tehertétel szemszögéből vesszük vizsgálat alá. Snowden a m;nap rádióbeszédben mutatott rá arra a megdöbbentő tényre, hogy a világ, a Népszövetség második decenniumá- nak hajnalán évente közel egymilliárd fontot költ el háborús amortizációs célokra. Ebből a gigászi összegből hatvan százalék Európára esik, húsz százalék az amerikai, kontinensre és a többi húsz százalék megoszlik Ázsia, Afrika és Ausztrália között. Anglia a befolyó adókból évente háromszázötveu millió fontot kénytelen hadteéóssá- gai amortizációjára fordítani. Ha továbbra is ezt a fizetési modust tartja fenn, száznegyven évig fog tartani részéről a háborús adósságok végleges likvidálása. Anglia ezek szerint mindennap egymillió fontot Izzad ki a hadsereg molochjának oltárára, percenként hatszáz fontot. Kétmillió munkásnak évről- évre kell majd árut produkálniok, hogy az angol hadiadósságok összegét előteremtsék. Minden adófizető polgár Anglia területén az általa befizetett adósságok, adók háromnegyed részét az elmúlt és még be nem következett háborúk amortizálására nyújtja át. Es most tessék elképzelni az egész világot! Tessék nézni a kicsiny Európa térképét az egymásra emelkedő hadviselési tételek kilátó tornyából. így, ebből a szempontból nézve válik szemléltetővé annak a konferenciának a jelentősége, amely azt tételezi fel magáról, hogy jelentékeny lépéssel tovább viszi az emberiséget egy tehermentesebb jövö felé. * Amikor H. G. Wells kilenc évvel ezelőtt az eiső washingtoni leszerelési konferencia krónikásaként megírta A béke reményo cimü könyvét, ezzel a mondattal vezette be észrevételeit: „a konferencia a világtörténelem legfontosabb eseménye lehet. Fordulópontot jelenthet az emberiség történetében, de esetleg nem lesz más, mint az utolsó, hiábavaló kísérlet: elhárítani azt a szerencsétlenséget és megsemmisülést, amely nemzetségünket fenyegeti". Az első leszerelési konferencia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem váltotta be a második sem. Túlságosan optimistának kell hát lennünk, ha azt hisszük, hogy a harmadik leszerelési konferencia lényegesen enyhíteni fogja majd a sorsunkat. Nem mintha nem volna jóakarat az emberekben. Csak nem teljes jóakarat. Amerika és Anglia álláspontjai sikeresen közelednek egymáshoz, de ha az ö álláspontjuk megy keresztül, ez annyit jelent, hogy hegemóniájukat biztosították a többi nagyhatalommal szemben. Ebbe pedig nem szívesen megy belé Japán, az a Japán, amelynek az 1321. évi washingtoni leszerelési konferencia tanulságai szerint föhatalmi áspi- rációi, hóditó ambíciói vannak a Csendes-oeeánon és amely bizonyos vonatkozásban Amerika nagy riválisának tekinti magát. Az a Japán, amelynek a pénze is meg van hozzá, hogy építhesse a hadseregét. Es amelynek a japán nép sajátos körülményeinél fogva egy katona „előállítási költsége“ olcsóbba kerül, mint bármelyik más nagy hadsereget tartó nemzetnek. Az angolszász álláspontot, európai oldalról a francia clasz makacsság fenyegeti. Anglia valóban tudná garantálnjf Franciaországnak, hogy csatahajói nem fogjál-: megtámadni, viszont Franciaországnak ez nem elég: ö olyan flottát akar, amellyel meg tudná támadni az angol partokat, ha egyszer úgy adódik. A leszerelési konferencián résztvevő népek nem elégszenek meg a biztonsággal, a defenzíva megadásával, burkoltan, anélkül, hogy ennek nyíltan hangot mernének adni, csak olyan leszerelésbe egyeznek bele, amely az offenzív» lehetőségét nem zárja ki. Franciaország persze nem képes uj csatahajókkal megtartani az egyensúlyt, mert a csatahajó épitése költséges valami, nem könnyen szánja rá magát még a legharciasabb, sőt leggazdagabb állam sem. Ezért ragaszkodik úgy Franciaország a tengeralattjárókhoz, amelyek nem költségesek, de viszont rémeivétválhat- nak az idegen páncélosoknak. A „transferre" vonatkozó tárgyalások folyamán Anglia mind nagyobb és nagyobb engedményeket helyez kilátásba, ám ugyanakkor Franciaországnak egy másik fronton is meg kell küzdenie: a francia-olasz fronton. Mussolini Olaszországa tele van imperlálista törekvésekkel. Amíg egyik oldalon azért küzd, hogy az Unió és. Anglia a többi tengeri hatalmak lefegyverzésével ne biztosítsa magának (igen olcsón) a hegemóniát, másik oldalon azért küzd, hogy Olaszország ne használhassa ki a francia korlátozási hajlandóságot arra a célra, hogy nem tartva be a korlátozás viszonosságát, ne vihesse keresztül a maga számára a régóta áhítozott paritásnak az elvét. Eddigelé az angol-amerikai ententen kivül Olaszország látszik a legjobban kijönni a játékból. Grandi, Olaszországnak kétségtelenül egyik legtehetségesebb diplomatája nem fogja elmulasztani az alkalmat, hogy ne csipje fülön e zűrzavarban azt a koefficienset, amely Olaszországnak pillanatnyilag, akár a nagyobb, akár a kisebb hajóegységeket nézzük, a legkedvezőbbnek Ígérkezik. Azon a leszerelési konferencián, amelyről H. G. Wells emlékezetes szép könyvét irta, sok szó esett a Csendes-óceánon való osztozkodás problémájáról. Szinte azt, mondhatni, hogy egyébről sem esett sző. A jelenlegi konferenciának e probléma már nem uraló kérdése. Ezúttal a középtengeri hegemónia ügye vetődött fei és a kulisszák mögött vita tárgyává tétetett egy középtengeri Locarno megkötése. Olaszország itt mindenesetre kárpótolhatja majd magát, amennyiben túlzó igényeit a másik négy hatalom a paritás kérdésében elnyomja, mert el fogja nyomni. A nagyhatalmak ugyanis el fogják ismerni Francia- ország kolouiális jelentőségét, amely mindenesetne nagyobb flotta, fenntartását teszi indokolttá, mint Olaszország esetében. . ’ Az eddigi pozitív eredmény? Elfogadták tárgyalási alapul Franciaországnak azt a kívánságát, hogy az egyik kategóriának a másik kategóriára való átvitele utján történjék meg a tengeri haderő csökkentése. (Úgy mellesleg: az angol admirálitás tizenöt kategóriát állított fel, a kombinációknak és variációknak bőségesen van hát szerepe). Elfogadták a „meg- nemesitett“ tengeralattjáró hajó komplexumot olyanformán, hogy a hatalmak kölcsönösen garantálják, hogy élelmiszer szállító hajót semmi körülmények között sem fognak megtorpedózni. E pillanatban a legnagyobb vita a körül a kérdés körül van, hogy Japánnak megengedjék~e, hogy felemelhesse az amerikai flottaerösséggel való viszonylatban a hatvan- százalékos felfegyverkezést vagy sem? Japán a hetven százalékhoz köti magát és ha ezt nem engedik meg neki, szétrugja az amúgy is gyenge lábon álló londoni együttest. Ligeti Ernő Bámulatos eredményeket értek el Temesvár magyar műkedvelői A szép gondola.?., amit Nyirő Jozse! felvétel? és amit Temesváron már meg is valósítottak — A jövőnek dolgozik a bánsági főváros lelkes míikedvelőgárdája Az alábbi cikket Páll György, a Magyar Párt bánsági tagozatának főtitkárától kaptuk, válaszul Nyíró Józsefnek a Műkedvelők országos megszervezésére vonatkozó szép gondolatára. A. Keleti Újság vasárnapi számában Nyirő József avatott tollából rendkívül figyelemreméltó cikk jelent meg „Műkedvelők országos versenye“ cinimel, amelyhez á Magyar Párt bánsági tagozatának dús gyakorlati tapasztalatai alapján érdemesnek és hasznosnak tartom a romániai összmagyarság érdekében a magam részéről is hozzászólani. A bánsági tagozat szervezetei egész éven át, de különösen ilyenkor, farsang táján, sűrű egymásutánban rendezik a különböző műsoros estélyeket, műkedvelő előadásokat, amelyeken a bánsági pártvezetőség is rendszeresen képviselteti magát. Mult szombaton este az erzsébetvárosi magyarpárti tagozat, vasárnap este pedig a Temesvár-rónáci tagozat estélyén vettem részt, és mikor Nyirő József cikkét utána elolvastam, úgy gondoltam, hasznos szolgálatot teszek az ügynek, ha pár szóval elmondom a két estén tapasztalt észleleteimet, benyomásaimat. Olcsó és jó szórakozás Temesvár-Erzsébetváros társadalmi központja az úgynevezett Novotny-vendéglő hatalmas, színpaddal is ellátott nagyterme, amely szombat este zsúfolásig megtelt érdeklődő magyar közönséggel. Az előcsarnokban az erzsébetvárosi magyar tagozat jólismert vezetői vigyáztak sas- 1 szemekkel a kasszára, amelynél a mostoha gazdasági viszonyokra való tekintettel darabonként 20 lejért árusították a nyomtatott műsort. Belépődíj nem volt. Bent a nagyteremben az erzsébetvárosi Glória dalkör, aa Erzsébetvárosi Polgári Kör és az Erzsébetvárosi Társaskör lelkes törzsközönsége szorongott, akikből a felnőttek egyúttal mind magyarpárti tagok is. Az említett speciális erzsébetvárosi alakulatok lelkes műkedvelői, kiegészítve a Bánsági Magyar Közművelődési Egylet kitűnő gárdájával, sorra játszották a különböző egyfelvonásos tréfás jeleneteket. énekeltek, táncoltak, szavaltak, zenéltek és a publikum, a leszegényedett magyar publikum kitünően szórakozott, és mindenki valami szent nagy gondolatban látszott, összeolvadni: ime, mennyien is vagyunk itt mi magyarok és milyen szép az, ha igy családias módon egymással elszórakozunk ! Az előadást követő táncmulatságon aztán táncolt a fiatalság ki világos virradatig. Mindezt 20 lejért, drága báli ruhák nélkül. Még görl-gárdájuk is van a műkedvelőknek A másnap esti rónáéi előadás még tanulságosabb volt. Rónác Temesvárnak a legtávolabb fekvő külső telepe, ahol pár iparoson kivül csupa szegény munkás lakik. A nagyvendéglő 30 méter hosszú, szintén színpaddal is ellátott nagyterme ugyancsak zsúfolásig telő volt lelkes, érdeklődő közönséggel. lit ezen as estén mutatkozott be a magyarpárti tagozat önállóan megszervezett műkedvelő gárdája. Kis par ászt vígjátékot játszottak, feltűnően kitűnő díszletekkel. Megvan ennek a magyarázata is. A magyar- párti tagozat elnöke festő és mázolómester, tehát nem derült nagy fáradságába — természetesen ingyen — mutatós falusi tájat festeni a háttérnél:. A tagozat; titkára asztalosmester, aki segédkezett a többi kulissza megesinálásánál. A kulturális alchiök pedig egy 68 éves, de számos datált megszégyenítő íürgéségü íöldmiv'SS, aki a saját földjéről plántált át a színpadra egy kis kukoricást, egy helyes nádkunyhóval, sőt a felesége ügyességéből, aki ért a művirágkészités- hez, még napraforgó is került a kis színpadra. Á parasztvigjáték után énekszámok és táneszá- mok következtek, utóbbiaknál olyan hat csinos, összetanult görbéével, hogy akármelyik valódi színigazgató is megirigyelhetné őket. Ezek kísérték a magyarpárti tagozati elnök lányának és az alelnök fiának láncduettjét. (Ezekből még egy pár lesz, akárki meglássa!) A zenét egy tucat környékbeli fiatalemberből alakult zenekar szolgáltatta, akik a hajnalig tartó muzsikálásért fejenként 100 lejt kaptak, tehát a zenekérdés pénzügyi részét is igen olcsón oldották meg. Ráadásul a zenészek felváltva táncosoknak is elmehettek. Szóval minden kitünően sikerült és a rónáciak szemében, ahol magyarok, németek és románok élnek együtt, újból megnőtt a Magyar Párt presztízse, amely eddig sem volt jelentéktelen, lévén ott minden felnőtt magyar, 5—6 szélső szocialista kivételével, magyarpárti tag. Magyar kulturuélutánok Az erzsébetvárosi és a rónáéi magyarpárti tagozatokéhoz hasonló nemzeti jellegű társadalmi és kulturmunka folyik a többi hat temesvári magyarpárti tagozat kebelében is, amelynek a magyarpárti vezetőkön kiviil íőtényezői a különböző kulturális és társadalmi egyesületek és azoknak lelkes műkedvelő gárdái. A Belvárosban a Bánsági Magyar Közművelődési Egylet magas nívójú kultur délutánokat szentel egy- egy nagy magyar író, vagy irodalmi korszak emlékének, amelyeken komoly előadások, szavalatok, zene-, ének-, táncszámok érzékeltetik meg a programjnon levő tárgyat. A magyar hivatalos színtársulat távollétében ugyanez a gárda a városi nagyszínházban is már többször szép sikerrel tartott előadást, saját zenekara kíséretével játszván el egész sor kedves operettet (Cseregyerekek, Túl a nagy Krivánon, Meghalok utánad, Sztainbul rózsája. Kis kadét, Farsang tündére). A Temesvári Magyar Nőegylet műkedvelői szintén a nagyszínházban szoktak évente egy-
