Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-04 / 2. szám
XIII. ÉVF. 2. SZÁM. amammmmammmmmmmmm ■BMB) mmmmamm 3 A lahorei kongresszus tagjai minden kapcsolatot megtagadnak az angolokkal (Páris, január 2.) A lapok közlése szerint az angol kormány felhívást intézett az indiai nemzeti kongresszus vezetőihez, melyben felkéri a vezetőket a londoni alkotmányozó kongrsszuson való részvételre. Ugyanebben az értelemben levelet intéztek munkáspárti képviselők is a kongresszus vezetőihez. Politikai körökben nem hiszik, hogy a felkéréseknek valami hatása is legyen. mert az indiai nemzeti kongresszus India teljes függetlenségének álláspontjára helyezkedett s a legélesebben ellene van az Angliával való további együttműködésnek. Ghandi is kijelentette, hogy India csak a teljes függetlenség alapján hajlandó tárgyalásokat folytatni Angliával. (London, január 2.) A liberálisok madra- si kongresszusa befejezte tanácskozásait. A kongresszus határozatot fogadott el, melyben ugyanolyan alkotmányt követel India részére. mint amilyen Délafrikának és Kanadának van. Leírhatatlan lelkesedés a kongresszus záróülésén Lahoréból jelentik: Az indiai nemzeti kongresszus 2800 delegátus részvételével, majdnem teljes egyhangúsággal elfogadta Ghandi javaslatát, amely visszautasítja azt, hogy a hinduk részt vegyenek az angol törvényhozásban. A kongresszushoz 18 angol munkáspárti képviselő táviratot intézett, amelyben arra hívják fel a delegátusokat, hogy tegyék megfontolás tárgyává az angol kormány meghívását, a Londonban tartandó konferenciára. A keddi utolsó ülésen megszavazták azt a javaslatot, amely kimondotta, hogy a független India nem vállalja az idegen közigazgatás által csinált állami adósságokat. A konferencia utolsó percei leírhatatlan lelkesedés közben folytak le. A delegátusok percekig kiáltották: Üdv az anyáknak, indiaiak! A kongresszus határozatának megfelelően az indiai politikusok nagyrésze lemondott a központi kormánynál és az egyes tartományi kormányoknál viselt méltóságukról, ameny- nyiben ugyanis az egyik határozat kimondotta, hogy a kongresszus tagjai minden kapcsolatot megszakítanak az angolkkal és lemondanak azokról az állásokról, amelyek arra kényszeritenék, hogy az angol hatóságokkal érintkezésbe álljanak. Egyiptom is teljes függetlenségre törekszik Kairóból jelentik: Az uj egyiptomi nacionalista miniszterelnök Nahaz pasa a királyhoz intézett táviratában bejelenti, hogy az uj kormány célja az ország teljes önállóságára való törekvés és az egyiptom méltóságának megfelelő szerződés megkötése Angliával. Hirek szerint követelni fogják az uj szerződés megkötésénél, hogy az angol csapatok vonuljanak ki Egyiptomból és hogy az egyiptomi csoportok is vegyenek részt a Szuezi csatorna védelmében . A leszerelési konferencián indítványozni fogják a Kellogg-paktum módosik süt (NEWYORK, január 2.) A Newyork Herald washingtoni értesülése szerint a Fehér Házhoz közel álló körökben úgy hírlik, hogi Taráién a londoni flotta leszerelési konferencián a Kellog-paktum módosítását fogja indítványozni. Egy uj szakaszt akar Franciaország bevétetni, amely előírná, hogy az aláíró hatalmak azonnal közös diplomáciai akciót tartoznak megindítani, ha bármelyik aláíró hatalom a szerződés megsértésével támadó háborút kezdene. A lap szerint a javaslatot Amerikában nem helyeslik s Borah szenátor és mások is már ellene nyilatkoztak. Tovább hullámzik az Ecsedi Láp botránya Papp Aurél komolytalan vádfa, - Kölcsey Ferenc méltó válasza (Kolozsvár, január 2.) Jelentette a Keleti Újság, hogy az Ecsedi Láp Lecsapoló Társulat közgyűléséi» súlyos incidens történt és Papp Aurél igazgató magyarellenes kijelentése miatt a jelenlevő magyarság kivonult a közgyűlési teremből. Papp Aurél nyilatkozatban igyekezett a vádak alól tisztázni magát, kijelentései azonban még jobban elmérgesitették a helyzetet, mivel teljesen jogosulatlanul olyan inszi- nuácókkal illette a kivonult magyar tagokat, amelyek a legnagyobb felháborodást váltották ki. Ma nyilatkozatot kaptunk a magyarság egyik tekintélyes vezéralakjától, dr. Kölcsey Ferenctől, aki a következőkben világítja meg a való tényállást: Az Ecsedi Láp Lecsapoló Társulatnak közgyűlésén a magyarságot súlyosan sértő igazgatói kijelentés nyomán keletkezett felháborodás hullámai be járták a napi sajtót is. Minthogy pedig a Papp Aurél igazgató ur e tárgyban tett nyilatkozataiban „az egész incidenst az én és társaim machinációjának" tünteti fel, melynek célja csupán Papp Aurélnak az igazgatói állásból való „kiturása“ volna, kénytelen Mark Twain: fl titokzatos idegen Egészvászonkö- f _____ tésben 100 Lei 1^0pagG Kvár. Kérjen ingyen ujdonságjegyzékeket vagyok a helyes tényállás leszögezése mellett a fenti beállítás ellen a leghatározottabban tiltakozni. Az összeütközés egy, az adminisztrációs költségek leszállítását előkészítő bizottság javaslata miatt történt, mely az eddig kifogástalanul működő Dio- szeghy mérnök helyeit egy minden gyakorlat nélküli román mérnök alkalmazását indítványozta, arra az időre pedig, mig az uj mérnök megszerzi a gyakorlatot s beletanulhat hivatalába, főfelügyelőül Bodnár Károlyt s a gyakorlatba való bevezetőül éppen az elbocsátott Diószeghy Györgyöt javasolja ideiglenesen, egy esztendőre alkalmazni, — vagyis az adminisztrációs költségek leszállítására kiküldött bizottság, az összes munkálatokat meggyőző egy mérnök helyett, báromnak az alkalmazását hozta javaslatba. Minthogy ennek a javaslatnak nagyon is nemzetiségi színezete volt, dacára annak a szépségflastromnak, hogy az ideiglenesen egy esztendőre alkalmazandó két mérnök magyar nemzetiségű, — önként vetődött fel a kérdés, hogyha tanítómesternek jó Diószeghy György, miért kellett őt állásából elbocsátani? E kérdésre hangzott el az igazgató szájából az a sérelmes kijelentés, hogy Diószeghy mérnököt azért kellett elbocsátani állásából, mert magyar! E kijelentés súlyán nem változtat s nem enyhíti azt az igazgató urnák az a kijelentése nyomán keletkezett felháborodás láttára „nyelvbotlásra" való hivatkozása és egyéb indokoknak felsorakoztatása sem» mert mig egyrészt egy egész egyszerű állító mondat nyelvbotlás nem lehet, — másrészt bármily súlyos és helytálló indokok mellett sem szabad az elhangzott sértő indoknak fentforognia és elhangzania. A közgyűlés tagjainak felháborodása tehát kettős indokra vezethető vissza, — egyrészt az amugyis aránytalanul nagy adminisztrációs költségek újabb emelése, — másrészt a fentebb már elmondott a a magyarságot mélyen sértő igazgatói kijeelntés miatt. Igaz ugyan, hogy Papp Aurél Igazgató urnák sérelmes, sértő kijelentése nem csupán az ö, hanem a kiküldött bizottság hangulatát és mentalitását tárta fel leplezetlenül, de vele szemben mindenesetre súlyosbítja a helyzetet, hogy Darabant Miklós, a társulat elnöke nyomban kifejezésre juttatta, hogy ebben a dologban nem azonosítja magát vele. Ilyen körülmények között érthető volt a közgyűlés tagjainak felháborodása és a gyüléstereraböl való kivonulása, hiszen ma már, midőn végre-valahára vezető politikusaink kezdik belátni, hogy elkerülhetetlen a kisebbségek jogegyenlőségének megadása, — midőn a gyulafehérvári pontoknak törvénybe foglalása, épen a kormányfő ígérete szerint a legrövidebb idő alatt létre kell, hogy jöjjön, midőn az ország valamennyi számottevő faktora a nemzetiségek közötti békét és egyenlőséget hirdeti és propagálja, — akkor egy túlnyomó többségben magyar érdekelteket magában foglaló magántársulat vezetősége s annak egy bizottsága oly szélsősége» sovén álláspontra helyezkedik, hogy nem tűr meg egy tisztviselőt, mert magyar, — és ha ezt a jogtalan és sértő álláspontot leplezetlenül szemébe is vágja a magyar érdekelteknek, — kellett, hogy annyi önérzetünk legyen, hogy a gyüléstermet elhagyjuk! A társulat érdekeltjeinek nemzetiségre való tekintet nélkül, egyedüli kívánsága és követelése az, hogy a társulatnál a gazdaságosság elvei érvényesüljenek s kizárólag a közérdek irányítsa a vezetőséget, kapcsolódjon ki a palitika s a nemzetiségi kérdés, mely minden nyugodt és komoly munkának a meg- ölöje s akkor biztos lehet felöle az igazgató ur, hogy senki sem fog akadni, aki támadja s „az állásából ki akarná túrni“. Dr. Kölcsey Perene. EShalasídolták a KísSahidy Társaság tagváJasztó üléséi (Budapest, január 2.) A Kisfaludy-Tár- saság rendkívül nagy érdeklődéssel várt tag- választó gyűlésén, amelyen Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Gyullay Domokos szerepeltek, mint jelöltek, nem sikerült végleges megegyezést létrehozni és igy a választást a januári ülés tárgysorozatára tűzték ki. Titokban tartják a spanyol kormány lemondását (Madrid, január 2.) A királyi palotában tartott minisztrtanácson, amelyen Alfonz király is megjelent, rendkívül fontos tanácskozásokat folytattak. A király kívánságára az egyes szakminiszterek beszámoltak eddigi működésükről. A minisztertanács erélyesen cáfolja a Primo de Rivena lemondásáról szóló híreket, ennek dacára biztosra veszik, hogy Primo de Rivera már a legközelebbi napokban átadja a helyét. A külföldi távirati ügynökségek fentartják ia lemondásra vonatkozó híreket. Ejofy borofválás csak 2 leibe kerül annak, aki a Reszling- féle késnélküli, .Ideal* borotváló porral borotválkozik. Csak 4 leibe kerül egy borotválkozás a legújabban előállított Re szí ing-féle ideál SPECIAL borotváló porral, mely kellemes illatú s a legkényesebb szakállhoz is nagyon alkalmas és hiegienikus. Használat után "az arc bársony sima lesz. Minőségéért garantálok. Kapható az egyedüli készítőnél: Reszting József fodrász Cluj, Cal. Reg. Ferdinand No. ö0. — Mármarossziget részére egyedüli elárusító Glanczmann Adolf illaíszertár. A többi városokban minden drogériában és gyógyszertárban kapható.