Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-31 / 23. szám
£ XIII. ÉVF. 89. SZÁM. STelef önszántaink: 608, 694. Szerkesztőség és kiadóhivatal Plata Unirii (volt Mátyás király-tér) 4. 864., 568., 694. Nyomda, Str. Universität» (volt Egyetem-utca) 3. Előfizetési áraink: Egy hónapra 100 lej, negyedévre 300 lej félévre 600 lej, egy évre 1200 lej. Cikkeink utánnyomását csak a KELETI ÚJSÁG megnevezésével engedjük meg. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDUE. » & Az optimista Krausz Simon (Kolozsvár, január 29.) A Newyork-kávéházban annál a kerek márványasztalnál, amelynél valamikor a vendégszereplö Újházi, vagy Hegedűs Gyula fogadták az azóta szintén hires pesti színészekké emelkedett vidéki ripacsok hódolatát, ma délután ritka vendég prezideált. A kávéházi asztal néhány perc leforgása alatt azt a szerepet töltötte be, mint egy miniszteri, vagy legalább is bankigazgatói fogadószoba. Mikor e sorok Írója nagynehezen beszorította a székét a márványlapot körülülők kiváncsi seregébe, örülhetett a fürgeségének, mert hamarosan már egy második szék-sorfal felállítására volt szükség. Ha tovább tart a cercle, akkor valószinü- leg a kávéháznak valamennyi vendége jogcímet keresett és talált volna arra, hogy a „hallgatóság" glóriájába beüljön, vagy legalább Is beálljon. Az előkelő és szeretetreméltó idegen ugyanis, aki néhány órára megállóit Kolozsvárt és szerencsétlenségére éppen a legforgalmasabb kávéházba, a Newyorkba tévedt be, nem volt más, mint Kransz Simon, a hires pesti bankár, aki még nemrégiben is egyike volt a magyar főváros országhatárokon túl is jólismert bankigazgatójának. Egy bizonyos: Krausz Simon, vagy ahogy holt Idegen emberek is becézni szokták: Kransz Slmi, már külsejében sem a rideg és csak Visszautasításokra berendezett arcú bankárok tipusa. Az első impresszió az róla, hogy régi vágású táblabiró ül kedélyes anekdotázó mosollyal hódolói és rajongói között. Olyanformán fest a tükör alatt, mint ahogy Eötvös Károlyt képzelem el az Abbázia törzsasztalánál. Jóizüen pöfékel trabukőjábói és a tájékozatlan lélekbúvár aligha mondaná, hogy ez az ember csak most esett keresztül egy olyan keserves harcon, amelyet a prédára éhes és bizonyára nem túlságosan könyörületes hitelezők légiójával folytatott. Minden kérdésre szívesen felel, de szinte ellenállhatatlan kedvességgel zárkózik el az elől, hogy intervjut adjon. — Összesen négy órát tartózkodom Kolozsváron — mondja — valami családi ügyem hozott Ide, ne kívánják tehát, hogy most nyilatkozatokat tegyek. Azt is be kell vallanom, hogy én abban a reményben léptem be ebbe a kávéházba, hogy itt senkit sem fogok találni, aki rámismer. Valaki ugyanis azt mondta, hogy ennek a kávéháznak látogatói nagyrészben románok. Megígérem azonban, hogyha még- egyszer megtalálnak Kolozsváron, akkor minden kérdésükre felelni fogok. Ez lesz a revans mostani hallgatásomért. Es valóban az ujságnyilatkozatokon túl, szívesen beszél akármiről. Elmondja, hogy négy hónap óta következetesen ellenállott az újságírók ostromainak. Csak egyszer szólalt meg, akkor is kényszerűségből. Egy bécsi lap adott a szájába egy soha meg nem tett nyilatkozatot és ezt rektifikálta egy újságcikkben. A cikkben azt irta meg, hogy Hága után fordulatot vár, a világnyomoruság nyomasztó légköréből való menekülést. íme, az optimista Krausz Simon nem nyilatkozott, de valamit mégis csak mondott. Egy jó hirt ebben a fullasztó, dermedt atmoszférában, amelyben csak a pesszimistáknak volt eddig szerepük. — Ausztria százmillió dollár kölcsönt akar felvenni. Becsből jelentik: Újabb értesülések szerint a jövő héten egy osztrák küldöttség megy Londonba és ott megkezdi tárgyalásait egy uj osztrák beruházási kölcsön felvételéről. A kölcsön elhelyezéséről Morgan newyorki, Schröder londoni és a párisi Rotschild bankházak résztvételével egy.nagy konzorcium fog gondoskodni. A kölcsön összege százmillió dollár lesz. Egészségét ne tegye kockára! Ne kísérletezzék különböző tápszerekkel egészségének róvására, hanem használjon reggelire, uzso- aára Ovomaltine-t. KeatnrWwfo ESŐS idő lábfájásokat okoz A nedvesség megszükiti a cipőjéb úgy hogy ezek lábain feldörzsöléseket és fájdalmakat okoznak. Teljesen felesleges mindazonáltal, hogy ettől akárc ak egy napig is szenved en. Tegyen be néhány gramm Sal rate Rode!i-t meleg vízbe mely a felszabaduló < xigéntol tej- s; erű kinézési nyer. Ennek a fürdőnek erősítő és as eptikus hatása rögtön bekövetke zik. A zuzódások és iéjdalmak a gyulladásos h lyeken azonnal megszűnnek, a daganatok mintegy varázsszóra eltűnnekEz az oxigéntarlalmu medicinába fürdő lábaiban szabályozza a vérkeringést és megvédi lábait egész nap a hideg ellen- Megouhilja a bőrkeményedéseket és tyúkszemeket annyira, hogy ezek teljesen, gyökerestől, fáidalommenlesen eltávolithatók lesznek anélkül, hogy sérüléstől kellene tártén:. A Saltrate Rodell lábait kifogástalan állapotban tartja, úgy hogy egész nap jarhat, egész éjszakán táncolhat anélkül, hogy a legkisebb fáradtságot is érezné. Kapható mindén gyógyszertárban és drogériában. ________ — A LAKBÉRLETI UJ TÖRVÉNYJAVASLAT TARTALMÁT MÉG CSAK A MINISZTEREK ISMERIK. Bukarestből jelentik: Szerda este 7 órakor a kormány tagjai minisztertanácsra ültek össze. Ez alkalommal Junian igazságügyminiszter, beterjesztette a lakbérleti szerződések meghosszab- bitásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet a minisztertanács elfogadott. A törvényjavaslat részletei még nem ismeretesek. A minisztertanács ezután foglalkozott a választások előkészítésével is és azokkal a rendszabályokkal, amelyeket a választások nyugodt lefolyása érdekében fognak foganatosítani. Meghűléses betegségektől (nátha, rekedtség, torokgyulladás) mentesül, ha állandóan szopogat Anacot pasztillát.Egy fiola ára 37 Lei — Négy rabló kirabolt egy newyorki bankot. Newyorkból jelentik: A newyorki Matawam bankba szerdán reggel a pénztár megnyitása után pár perccel négy rabló hatolt be. A hivatal látogatók revolvereikkel sakkban tartották a tisztviselőket, s miután a pénztárból húszezer dollárt elemeitek, eltávoztak. A bankrablókat nem sikerült elfogni. — A román bankigazgató „nem engedi, hogy a kisebbségi újságírók tönkretegyék” Temesvárról jelentik: Deutsch Róbert facsádi szesznagykereskedő a napokban feljelentést tett egy peres ügyből kifolyólag a temesvári ügyészségen a Timisiana Bank ellen. A különben nem nagy jelentőségű feljelentéssel kapcsolatban kellemetlen incidens játszódott le. Ormos Iván újságíró, a Temesvári Hírlap ügyészségi referense, amikor a följelentésről tudomást szerzett, elment ia Timisiana ügyvezető igazgatójához, Frâtilă igazgatóhoz és tájékoztatást kért az ügyről. Az igazgató hevesen rátámadt az újságíróra és azt hangoztatta, hogy a bank, amely román intézet, nem engedi, hogy a kisebbségi lapok tönkretegyék. Ha egy szót is mernek irni a dologról, majd meglátják, hogy milyen kellemetlenségeik lesznek. Ormos Iván információ nélkül távozott és életveszélyes fenyegetés címén feljelentést készül tenni .a bankigazgató ellen. — Norvégia óriási uj rádlóleadóállomása. Norvégia fővárosának, Oslónak, uj rádió leadóállomása van, ahonnan erőteljesen nyomulnak a hangok Európa összes határain keresztül. A rádiózók az egész kontinensen érdeklődve figyelnek fel és egyöntetűen állapítják meg, hogy az uj állomás hang- erőssége és modulációja szokatlanul tökéletes. Ez is a német technika diadalát jelenti. Az uj állomást Oslótól nyolo kilométer távolságra a Telefunken Társaság építette meg. Az állomás a városi Stúdióval körülbelül nyolc kilóméter hosszú rádió-special- kabellel van összeköttetésben. Az állomást egy 500 V. és 50 Per. erősségű forgóáramhálózat táplálja. A csövek fűtése gépek által történik. A leadó négy lépcsőzetü és a felső fokon 20 Kw. tipusu vízzel hütött csővel van ellátva. Ez a leadóállomás ma egyike az európai leadók legerősebb állomásainak. Az oslói állomás nagyon könnyen megkapható, mert a vevő- készüléknél közvetlenül Prága felett fekszik. Makacs székrekedés, vaslagbélkalarus, gyomoibaj, puffadás, vérioriódás. sárgaság, arany^res csomók, csipöfájás eseteiben a természetes Fe» rencz József keseruviz reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a F©- retacz József Víz még ingerlékeny belü betegeknél is fájdalom nélkül hal A Ferencz József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és fü.szerüzletekben kaphaló * Vegetárius Egyesület alakul Kolozsváron. Az „Uj Elet" cimü kolozsvári folyóirat kezdeményezéso és agitációja nyomán még december hó elején megalakult az Ideiglenes bizottság, amely az előmunkálatokat elvégezve, elérkezettnek látja a végleges megalakulást. Az alakuló gyűlést február 2-án, vasárnap délután 3 órakor tartják meg az Epitömnn- kások Otthonában, Str. Váll (Patak-utcaj. Az Egyesület a vegetárius propagandát, a természetes életmód oktatását, a vegetárius élelmiszerek termelési költségen való beszerzését, a „Nemzetközi Vegetárius Unió“-ba való bekapcsolódását, stb. tűzte ki célul. A vegetárizmus ugyanis az újabb Időben, a külföldön óriási lendületet vett, nagynevű orvos- professzorokat, lelkészeket és közéleti férfiakat számit ma már sorai között. — Az Egyesületnek nem vegetáriusok is tagjai lehetnek, de csakis, mint rendkívüli tagok. Az alakuló gyűlésre vendégeket szívesen lát az Előkészítő Bizottság. Dr. BAYER-féleFÜRGEN (P0RG0) az ideális hashajtó — Csehszlovákiában bojkottálni akarják az ösz- szes angol ipari cikkeket Snowden magatartása miatt. Prágából jelentik: A cseh sajtóban a hágai konferenciával kapcsolatban angolellenes hangok csendültek meg, minek következményeképen a prágai mozikban ma a hágai eseményekről bemutatott filmhíradó vetítésekor a közönség viharos füttykoncertet rendezett mindannyiszor, ahányszor Snowden angol kincstári kancellár képe a vásznon megjelent. A közönség egy része Benes láttára is fü- moly mozgalomba kezdenek abban az irányban, tyült. ügy hírlik, hogy az állami tisztviselők ko- hogy mondassák ki a bojkottot az összes angol ipari cikkekre. — A liberális párt egy szalmaszálba kapaszkodott Marosvásárhelyen. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A marosmegyei liberális párttagozat felebbezést adott be a törvényszéknél a marosmegyei Magyar Párt és nemzeti parasztpárti paktumos lista ellen. A liberális párt kifogásolja, hogy Truta szászrégeni ügyvéd, akit a lista benyújtása után neveztek ki Kis- küküllő-megye prefektusává, a jelöltek között szerepel, mivel a megyei tanácstagság és a prefektusi hivatal összeférhetetlenek, ilyen módon pedig a Truta szerepeltetésével a lista hiányos. Ezt a később bekövetkezett kinevezést szeretnék a liberális pártiak felhasználni arra, hogy az egész listát megsemmisittes- sék, holott a törvény módot ad az ilyen esetben az egy tagság megürülésének tisztázá- sára. 1—2 vaggon elsőrendű I-a perzselt táblaszaienna továbbá egy fél vaggon tiszta disznózsír és elsőrangú t-a téliszalámi a legolcsóbb napi árakon kapható Julius PSets szalámigyár Agnlfa-fignethein