Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-31 / 23. szám
zw. srr. a. szám. A vajai Mittelmann- portán Megszólal Mittelmann édesanyja, aki elmondja, hogy a keserves hét esztendő alatt tönkrement az üzlet, „halottas ház“ lett a csendes otthonból — Amit a falu tud a gyilkos névvel megbélyegzett és hét keserves esztendő után kiszabadult Mittelmann Józsefről (Székelyvaja, január 29. Kiküldött munkatársunktól.) Marosvásárhelyről tizenhét kilométernyire van Székelyvaja, ez az Erdély kriminológiai történetében nevezetes hírhedtségre emelkedett fal« A rablógyilkosság vádjával meghurcolt Mittelmann József szerezte meg ezt a rikító cégért a kicsiny székely falunak. Mittelmann József a mult év november 13-án hagyta el hét évi raboskodás után a nagyenyedi fegyházat. Az általános amnesztia kegyelme reá is vonatkozott: minden esztendejéből három hónapot leszámítottak. Nem kriminológiai felderítő szempontok vittek ki Székely-vajára. Hiszen ezt a végzetes tragédiát ezer oldalról a legrészletesebben, a legcsekélyebb nyomot sem mellőzve világította meg a védelem és a sajtó. Nem is puszta kíváncsiság vezetett ebbe a porig lesújtott környezetbe, hanem az emberi részvét kiirthatatlan ösztöne. Szemébe akartam nézni a fegyencsorsot átszenvedett elitélttel, meg akartam ismerni az anyát és testvéreket, akik a borzalmas éjszaka óta a sorspróbált fiúval együtt cipelik vállukon a megbélyegzettség keresztjét. Délután négy órakor érkeztem meg Vajára. A csendőrségen, majd a községházán érdeklődtem afelől, hogy Mittelmann itthon van-e? A csendőrségen gyanakvó szemmel fogadtak. Vállukat rándították és úgy néztek rám, mint egy delikvensre. A Mittelmann-házban A falu uccájában Mittelmannék háza kiválik a székelyek galambducos, virághimes kapui és alacsonyabb házikói közül. Korhadt hidacska vezet át a falu árkán és pár lépcsőn keresztül bugdácsolva bejutok a Mittelmannék vegyeskereskedésébe. Üres polcok, maradék végvásznak, a sarokban egy pár kasza és kapa hever. Az ajtó nyílására egy riadtké- pü lányka nyit be az üres üzletbe és félénk hangon tudakozódik: — Tetszik parancsolni valamit? — Nem lelkem, nem vásárolni jöttem. Látogatóba. Újságíró vagyok, meg akarom ismerni Mittelmann Józsefet és a családját. Kutató kiváncsisággal néz végig rajtam: ellenség-e, vagy jóbarát? — Tessék beljebb menni a belső szobába, ott van az édesanyám. Belépek egy szegényes, bútorokkal összezsúfolt szobába. Négy politúros és egy vaságy. Két festett szekrény, egy kopott mosdó és egy vásott, rozoga asztalka. A fehérre meszelt falakon csak egy naptár lóg. Az egyetlen derűs pont a szobában, az ablak. Zsúfolva cserepes virágokkal. A vaságyon egy idő- sebţ, vászonkendősfejü, feketeruhás asszony. Mintha gyászt viselne valakiért. Mittelmann József édesanyja. Babot szemelget egy nagy kék lábosba a másnapi ebédhez. Mellette egy fiatalabb nő ül és egy nagy zsenilia kézimunkán, valószínűleg divány- pámán dolgozik. Pulover, félkeztyü és hócipő van rajta. A szoba sarkában kicsiny bádogkályha küzd a betolakodó köddel és hideggel. — Ne tessék levetni a télikabátot, itt nincs valami meleg. A fánk elfogyott és csak rőzsével fűtünk. Igazat kell adnom a felszólításnak, mert a szobában valóban hideg a levegő. Hellyel kínálnak meg és kíváncsian fordulnak felém, hogy látogatásom céljáról felvilágosítsam őket. — Milyen kár, hogy hiába tetszett az utat megtenni. A fiam nincs itthon. A testvérével ma reggel bement Marosvásárhelyre. Késő este lesz, mire megérkezik. Az anya Ezt az anya mondja. Belenézek az arcába és szemébe. Bágyadt szeme alatt sok átvirrasztott éjszakának nyomai gyűrűznek. A hangja fásultan fáradt, a hanghordozása remegő és gyakran sírásba fullad. A megelevenedett bánat. Minden szava mögött ott dobog az anya szive és szinte szeretet vizében olvad fel a hangja, amikor kiejti a József nevet. — Tessék ittmara'dni éjszakára, úgy szeretőéin, ha Józsefet megismerné. Meglátná, hogyan néz ki az én jó fiam, akit olyan go- nősz tettel megvádoltak. Csend, nyomasztó csend ül a kopár szobában. Nehéz sóhaj szakad ki a gyászrubából és könnyek peregnek le a puha, megviselt arcon. — Mikor jött haza a fia? — kérdezem. — A szabadulás után mindjárt másnap. A nővérével jött, aki eléje ment Nagyenyedre. — Milyen volt a viszontlátás? — Oh Istenem, milyen lehetett volna. Mindnyájan sirtunk. Még a József vigasztalt bennünket, pedig ő is úgy sirt. Egész éjszaka nem aludtunk, csak zokogtunk, örültünk, hogy itt van közöttünk, de fájt a szivünk, ha ránéztünk. Hát lehet-e ilyen viszontlátásnak igazán szivből örülni? Igen. ha ártatlanul, tisztára mosva kerül haza szegény fiam, akkor teljes lett volna az örömünk. De igyí... As Ítélet útin Letörli a könnyeket, majd erőt véve magán, igy folytatja: — Mert ezalatt a szerencsétlen hét év alatt tönkrementünk. Szegény férjem halála után a József lett a családfő. Ó Istenem, milyen jó íiu volt, hogy dolgozott, küzdött értünk, ö gazdálkodott kicsiny birtokunkon és bérletünkön és már mint gyerek úgyszólván ő tartotta el az egész háztartást. Amióta elvitték, mindenünk elúszott. Hat hold földet emésztett fel a pereskedés. Csak ez a házunk és négy hold földünk van meg még, amelyet százezer lej adósság nyom. Amióta ez a gyász beköltözött a házunkba, az üzlet is teljesen oda van. Hiszen gyenge nők vagyunk csak. A vevők is elkerüllek, mint a bélpoklost 8 a konkurr&ncia is máshova csalogatta az embereket. — Miből élnek? — A leányok kézimunkáinak. De hat heti szemrontó kézimunkával is alig tudják megszerezni az 1000—1500 lejt. Ebből élünk. Hét esztendő után otthon. .. — Meglátszik a fián a hétesztendei fogház? — Meg bizony, a külsején is, a lelke pedig egészen megtört. Sokszor napokig szavát is alig halljuk, félrevonul és sir, hogy ő most nem tud a nyomorúságunkon segíteni. — A faluban érintkezik az emberekkel? — Nem. Csak akkor teszi ki a lábát a házból, amikor muszáj. Fáj, hogy itt kell látni^ embereket, akiknek nem itt kellene lenni, akik tudnak az igazi gyilkosokról. — Mivel foglalkozik idehaza? — Folyton ez a dolog foglalkoztatja. Bízik benne, hogy az igazság mégis csak kiderül. A per ujrafelvételében van minden reményünk. Hiszen itt van Szabó, a bakter, aki a bűnügynél rögtön jelentkezett, hogy ő látta, mikor kilopták egy éjszaka a házból a bár- dot. De aztán az is visszavonta a vallomását, hogy miért, azt csak ő tudja. — Nagyenyeden meglátogatták? — Csak minden három hónapban egyszer volt szabad meglátogatnunk. Levelet pedig hetenként egyszer kaptunk tőle. örültünk a leveleknek, de ezek is csak szomorúságot hoztak a házhoz. — Mi a terve a fiának? — A fogházban megtanulta a, seprükészi- tést. Arra gondol, hogy egy sepriikészitő műhelyt állít fel. De honnan vegye ahhoz is a pénzt? Hiszen mi egészen tönkrementünk. Ez a ház pedig az árváké. Ezt nem áldozhatjuk fel. Van egy nagybátyja Amerikában, ö küldhet látogatási beutazási engedélyt. De útiköltséget honnan teremtsünk elő. De addig úgy sem menne el, amig ártatlanságát be nem bizonyítja. Ebbe fog szegény beleőrülni. — Hogyan élnek itt a faluban? — Egészen egyedül. Olyan <a Mittelmann ház, mint egy halottas ház. Mi itt élünk teljesen elkülönítve és csak az tartja bennünk a lelket, hogy szeretjük egymást. Üldözöttek vagyunk. A csendőrőnnester — Hát Hajdú csendőrőrmester? Akinek olyan nagy szerepe volt a bűnügy során, itt van még a faluban? Az anya felemelkedik helyéről, két karját kitárja és szinte könyörgőn tekint ki az ablakon az ég felé. A hangja suttogó: — Átkozott legyen az emléke is! A leánya leteszi a kézimunkát, átöleli az anyát és úgy igyekszik megnyugtatni. A leánya folytatja: — Nem, Hajdú már nincs a faluban, a harasztkereki bíró fiát félholtra verte és ezért pusztulnia kellett. Említést tesznek Balogh vajai lakóéról is, aki az alatt a gyanú alatt állt. hogy 6 lopta ki a Mittelmann portáról a bárdot. — Most pöröl minket százezer lej erkölcsi kártérítésért. Pedig nem mi, hanem Szabó, a bakter állította, hogy látta, mikor a bárddal éjszaka kisompolygott a házunkból. — Amikor a fia, még a fogházban volt, panaszkodott-e a bánásmód miatt? ţ — Nem. Emberségesen bántak* vele, soha semmi fegyelmi büntetést nem kapott és mikor meglátogattuk Józsefet, a fegyházigaz- gató mindig dicsérte, hogy milyen jómagavi- seletü. Elbúcsúzom a gyászoló családtól. Megnyugtatom őket, hogy az éjszakát a faluban töltöm, mert mindenképen beszélni akarok a fiukkal. Kint már ráfeküdt az este a székely falura. Keményszálu székely legények állnak csoportokban és évelődnek, dudorásznak az utcán. Szóba elegyedem velük. A&it a falu mond — Ismerik Mittelmann Józsefet? — Gyerekkora óta — hangzik a felelet. > — Milyen fin volt? — Nem volt az rossz fin instálom, — válaszolják — a légynek sem ártott. Valóságos csuda volt. amikor meghallottuk, hogy embert ölt volna. Együtt jártunk iskolába is, szelid, jámbor fiú volt. — Hiszik-e, hogy embert tudott volna ölni? — A teremtő jó Isten titka ez, hogy is lássunk be mi az emberekbe. Mi csak azt tudjuk, hogy Mittelmannék jó emberek voltak. A szegény embernek adtak hitelbe és soha senkit nem sürgettek, nem zaklattak az adósságért. A Jóska pedig még a vértől is irtózott, amikor a borjut levágtuk. Ezt mondja a nép, amelynek egészséges ösztöne sokszor mélyebbre lát, jobban, helyesebben rátappint az igazságra, mint a paragrafusok csavaros útvesztőiben tévelygő tudós jogászok. Az éjszaka sötét, csillagtalan, mint a rossz lelkiismeret. Valahol messze, az utca végéről legényes nekibusulással hasit bele a falu kutyaugatásoktól megtört csendjébe: „Nincs cserepes tanyám, sem szűrőm, sem subám.“ Esti kilenc óra van, a falu álomra tért, csak a Mittelmann ház ablakából pislog ki az utra a vergődő lámpafény. Kőmives Lajos, 1Befejező közlemény következik.) > ► ► ► ► í> ► a szezon legjobb sikerű r Uránia Mozgó cow-boy-filmjét mutatja be: fiiarcos lovag izgalmas kalandorfilm, melynek főszerepét: Don Douglas, a cow-boyok királya alakítja. — Monopol Metro-Goldwyn — ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ I
