Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-27 / 20. szám
XIII. EVF. 20. SZÁM. 1 2 r7B®n£frsmxi!& NM . miiMMMM——■——— —— ■ A vasiili állomásról hozatott vissza Dobrescu kerületi Igazgató egy állítólagos magyar állampolgárt, akit a szíguranca át akart dobni a halár ©a (Kolozsvár, január 25.) Déli 12 óra. A Bocs- kay-téri erdőigazgatóság, illetve erdélyi kerületi igazgatóság palotája előtt autótábor áll. A még néhány héttel ezelőtt is csöndes, elhagyatott palota környéke egyszerre megélénkült: egész Erdélynek centruma lett. Dobrescu Aurél, miniszter, amint már megírtuk egyik előző cikkünkben, már átvette a kerületi igazgatóság feletti vezényletet. Az előszoba zsúfolva van instánciás emberekkel. Egy csomó vidéki ur, prefektusok, ügyvédek és újságírók állanak a kerületi igazgató ajtaja előtt. Titkára szabályszerűen bejelenti a hozzá fordulókat. Mindenki Sorra kerül, Erdéty minisztere mindenkit meghallgat és főbenjáró ügyekben azonnal intézkedik. Hevenyében berendezett hivatali szobájában fogadja a Keleti Újság munkatársát. Egyszerre három emberrel is tárgyal, tisztviselőket hallgat meg, aktákat intéz el, tevékenységének azonban legnagyobb része az igazgatóság megszervezésében merül ki. Arra a kérdésünkre, hogy az igazgatóság hatalmas üzemének megindítása milyen stádiumban áll, röviden, idegesen és szaggatottan válaszol, mint olyan ember, akinek ezer dolga van. — Amint látja, az apparátus megindult. Minden idegszálammal dolgozom. Az uj igazgatóság felállítása rettentő gonddal, fáradsággal és körültekintéssel jár. Most, hogy ugymondjam, a tisztviselői beosztások racionalizálásán dolgozom. Nagyon fontos, hogy a legjobb embereket válasszam ki és min denkit arra a polcra állítsak, ahol a legjobban meg fogja állani a helyét. — Valami fontos kormányintézkedés nem érkezett Bukarestből? — kérdezzük. Láthatólag kinosan érinti a kérdés, talán nem is volt tapintatos, mert tudnunk kellene, hogy a kerületi igazgatóság miniszteriális hatáskörrel rendelkezik és Dobrescu kerületi igazgatónak miniszteri rangja van. Idegesen kapja fel a fejét és röviden azt mondja: ■— Nincs szükség itt semmiféle kormányintézkedésre. Nem is várok ilyet, én végzem a magam dolgát és csak időt és alkalmat kérek, hogy megmutassam Erdély közönségének, hogy milyen fontos szerepe van az erdélyi kerületi igazgatóságnak. Tudom a kötelességemet és rövidesen látni fogja Erdély, hogy minden irányban jogot és igazságot fogok szolgáltatni, mindenfelé rendet fogok teremteni es intézkedéseim és cselekedeteim megnyugvást fognak kelteni. íme itt van egy akta, tegnap intéz0«, Valfadolidban Irta: Killián Zoltán. — Ez a seb. melyet annyira bámul, különös történetet jelent. — mondta némi keserűséggel a kövér angol. — Elmesélném magának, ha nem égetne ilyen veszedelmesen. — Indiai emlék? — Ördögöt! Egyszer nagyon meglátogatott a szerencse itt Európában, arra emlékeztet a ki- ujulása. Csak ne fájna ennyire! — No és a nagy látogatásból mindössze csupán ez a fájdalom maradt? — Azt nem mondom. Némi vagyon is. Hanem a nőt, azt igazán sajnálom... Járt maga már Spanyolországban?... Ha igen. hát tud a karácsonyi nagy sorsjátékról, melyet egy éven át egész Spanyolország figyel. Látta, hogy menynyire árulják a sorsjegyeket, ugy-e?' Egyszer Valladolidban üldögélek a kávéház terraszán, arra jön néhány sorsjegyáruslány. Egyikük szeme megakad rajtam, odalép és orrom elé rakja sorsjegyeit: — Öné a főnyeremény, ha sorsjegyet vesz! — All right. — feleltem neki. — csak azt nem tudom. melyiket vegyem ezek közül? — Ezt ni! — kacag rám és azzal kiválaszt egyeţ. — írja fel nevét érre a cédulára urasá- god. nevét és címét. Mert nyerni fog bizonyosan. — Honnan tudja? Érzem. Mindig megérzem, ha valamelyik vevőm nyerni fog. — Akkor udvariasan lemondok a maga javára a sorsjegyről. — Ó, azt nem lehet. Én csak azt érzem, hogy tem el, — s az asztalán lévő ügyiratra mutat — ebben egy Fodor István nevezetű embernek szolgáltattam igazságot. Üj roham indul meg Dobrescu kerületi igazgató ellen, tisztviselők és vidéki urak érkeznek, akik aktákat akarnak aláíratni, beszélni akarnak vele és az újságíró kénytelen visszavonulni. Még utánunk szól: — Az esetet különben megtudhatja részleteiben is. Hodor közigazgatási vezérfelügyelő, volt V lozsvári prefektustól tudom meg aztán a következőket : — Fodor István a Kövespad-uccában levő Orosz-féle kocsmában mulatott. A hajnali órákban A nők vakok Sot< nö nem veszi észre s festékek, krémek és púderek káros kihatásait. Azt hiszi, hogy ezek által el lehet leplezni a hibás bőrt. Már pedig a bőr csakis eredeti természetességében szép. A bőr egyenetlenségének, valamint a pattanásoknak, foltoknak, az arc ingerlékenységének és egyéb hibáinak leküzdésére használjon egy kis Cadum kenőcsöt. E rendkívül egyszerű módon a bőr visszatér egészséges állapotába ét ezáltal természetes szépségéhez Ne próbálja álca mögé rejteni az arc fogyatékosságait. Küszöbölje ki hibáit a Cadum kenőccsel. Ez rögtön megszünteti á viszkete- gséget s igazán megnyugtató és gyógyító hatást gyakorol mindenütt, ahol bör-ingerlekenységről, vagy bőr- gyulladásról van szó. Jó kihatása van: ekcéma, pattanások, bőrfoltok, vágások át rovarcsípések esetebeo. uraságod nyer, magamról nincs ez az érzésem. A főnyereményt fogja megütni. ígérje meg. hogy akkor elvesz feleségül. — Miért? Maga együtt jár a főnyereménynyel? — Csinos vagyok, szorgalmas és kedves. Nem járná rosszul velem. Ezért kérem, hogy írja fel ide a nevét és címét, de előttem az útleveléből. Akkor majd jelentkezem. — Nézze, szép senyorita, nem akarok sem nyerni, sem nősülni. Megmondom ezt őszintén magának. Nagyon jól érzem magamat igy, amint vagyok. — De ha bizonyosan tudom, bogy megnyeri a főnyereményt! — Akkor sem. — Fajankó! Buta angol! — kiáltotta haragosan a lány. felmarkolta a sorsjegyet, össze- szoritötta a tenyerében és az arcomba vágta. — Itt van ingyen, ostoba! A körülállók tapsoltak a lánynak, nevettek rajtam; majd odábbnient az egész társaság. Némi izgalom volt bennem, hazug lennék, ha tagadnám. A sorsjegy az ölembe esett az arcomról, amint keresztbevetett lábbal ültem ott. Először le akartam frjeskázni, de később önkénytelen mozdulattal bontogatni kezdtem. 88— H44; sokszor elmondtam a két számot egymásután. Most már szerettem volna kifizetni a lánynak. csakhogy az messzejárt valahol. Lényegében szamárság az egész, de mondhatom. rettegtem folyton attól, hogy nyerni'találok'.' Megillét-e a sorsjegy, ha igy ruházták ráírt a tulajdonjogot? Napfól-napra bizonyosan éreztem én is. líbgy megütöm a főnyereményt, j Terveket szőttem, miként juttatom el a pénzt a I leánynak. Elemién az egész összeget odaadtam a vendéglősnével a fizetés körül differenciái támadtak. A dolognak a rendőrségen volt folytatása, mert a vendéglősné feljelentette Fodor Istvánt, hogy államellenes kijelentéseket tett . . . A politikai rendőrségen a vizsgálat megindult és sietve megállapította, hogy Fodor István, habár szülei itt élnek és román állampolgárok, magyar útlevéllel tartózkodik Kolozsváron és útlevele lejárt. Ennek alapján a politikai rendőrség őrizetbe vette Fodort és már az állomásra is kikisértette rendőri fedezettel, hogy az ország területéről kitoloncolják. Az utolsó órában történt, hogy Fersigan ügyvéd megjelent Dobrescu kerületi igazgatónál és védelmet kért a szerencsétlen ember számára. Előadta, hogy Fodor István nem magyar állampolgár. Mint kiskorú tartózkodott Magyarországon és igaz ugyan, hogy magyar útlevéllel jött haza, de megállapitást nyert, hogy nem volt joga a magyar útlevélhez. A kolozsvári magyar utlevélkirendeltség az útlevelet be ts vonta és emiatt nem tudott elutazni. Az ügyvéd állítása szerint különben is Fodor István a valóságban román állampolgár, tehát a politikai rendőrségnek nem volt joga az ország területéről kitoloncoltatok Dobrescu miniszter meghallgatta Fersigan ügyvéd előterjesztését, igazat adott neki és azonnal intézkedett, hogy az állomásról hozzák vissza Fodor Istvánt és bocsássák szabadon. Két hónapra meghosszabbította a tartózkodási engedélyét és megakadályozta, hogy egy embert, — akiről még bircilag nincs megállapítva, hogy gya- lázta-e az államot vagy nem, és akiről nem lehet tudni, hogy nem-e indokolatlan feljelentés áldozata, — hogy az országból kitoloncolják és beláthatatlan meghurcoltatásnak tegyék ki. A kerületi igazgatóság 2—930. szám alatt intézte el ezt az aktát. Nagy megelégedéssel állapítjuk meg, hogy Dobrescu miniszter elsőizben éppen kisebbségi embert részesitett védelmében. Ha Kolozsváron nincs kerületi igazgatóság, akkor ma Fodor Istvánt áttoloncolták volna a határon. Budapesten már tudják róla, hogy nem magyar állampolgár, tehát visszatoloncolták volna. És igy a szerencsétlen embert, mint futballabdát rugdosták volna az egyik országból a másikba mindaddig, amig Bukarestben rá nem jönnek arra, hogy a kolozsvári politikai rendőrség hibát követett el. Amig pedig Bukarestben rájönnek valamire, addig — amint a múltból tudjuk, — nagyon sok idő szokott eltelni... Tehát a kerületi igazgatóság felállításával any- nyi történt, hogy ma Kolozsváron is el lehet intézni gyorsan és eredményesen olyan ügyeket, amit a múltban csak Bukarestben lehetett lassan és elkésetten elintézni. Különben Fodor István tudná ezt a legpontosabban megmagyarázni... Olajos Domokos. neki gondolatban, aztán csipdesni kezdtem belőle magamnak, hiszen tudja, hogy van az ilyenkor. A sorsjegyen rajta volt a főelárusitó pecsétje. Elmentem oda. megkérdezni, ki van-e fizetve az ára? Az elárusitónő beszolgáltatta az összeget becsületesen. Enyém tehát a sorsjegy. Ajándékba kaptam, kicsit durván ugyan, az ajándékozás jogi ténye azonban kétségtelen. Szép gesztus volt a leánytól. Viszont, tartozom-e elvenni azt a csinos, szorgalmas és kedves kislányt, aki nekem reménybeli főnyereményt hoz? Az ember elméletben hamar tultcszi magát az ilyesmin, egyszerűen komisz lesz. gondolja. Némelykor megy is a komiszkodás .simán. Akad azonban helyzet, melyben az ember sehogysem tud átesni jelentéktelen dolgokon: ilyen volt az enyém is. Persze, hogy megnyertem a főnyereményt. Azaz megütötte a sorsjegy, melyhez megvetésből jutottam. Néhány napi habozás után felkerestem a lányt, odakináltam neki az összeg egy részét. Nem fogadta el. Az egészet elébedobtam. Nem kellett. Szerelmes lettem belé. megkértem a kezét. — Érezze magát jól, amint van! — ezt válaszolta. Mégjobban szerettem erre. Utána mászkáltam mindig, magyarázgattam. milyen szamárságot cselekszik, hogy később nagyon még fogja bánni mert a pénz igenis minden, én pedig szeretem végtelenül. Mikor először megláttam. még nem szerethettem, hiszen nem is ismertem. Mindez nem használt semmit Kereken értésemre adta. hogy igenis szereti a pénzt, értékeli is, nem bolond liba, aki holmi gyermekes
