Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)

1930-01-27 / 20. szám

XIII. EVF. 20. SZÁM. 1 2 r7B®n£frsmxi!& NM . miiMMMM——■——— —— ■ A vasiili állomásról hozatott vissza Dobrescu kerületi Igazgató egy állítólagos magyar állampolgárt, akit a szíguranca át akart dobni a halár ©a (Kolozsvár, január 25.) Déli 12 óra. A Bocs- kay-téri erdőigazgatóság, illetve erdélyi kerületi igazgatóság palotája előtt autótábor áll. A még né­hány héttel ezelőtt is csöndes, elhagyatott palota környéke egyszerre megélénkült: egész Erdélynek centruma lett. Dobrescu Aurél, miniszter, amint már megírtuk egyik előző cikkünkben, már átvette a kerületi igazgatóság feletti vezényletet. Az elő­szoba zsúfolva van instánciás emberekkel. Egy cso­mó vidéki ur, prefektusok, ügyvédek és újságírók állanak a kerületi igazgató ajtaja előtt. Titkára szabályszerűen bejelenti a hozzá fordulókat. Min­denki Sorra kerül, Erdéty minisztere mindenkit meg­hallgat és főbenjáró ügyekben azonnal intézkedik. Hevenyében berendezett hivatali szobájában fogad­ja a Keleti Újság munkatársát. Egyszerre három emberrel is tárgyal, tisztviselőket hallgat meg, ak­tákat intéz el, tevékenységének azonban legnagyobb része az igazgatóság megszervezésében merül ki. Arra a kérdésünkre, hogy az igazgatóság hatalmas üzemének megindítása milyen stádiumban áll, rö­viden, idegesen és szaggatottan válaszol, mint olyan ember, akinek ezer dolga van. — Amint látja, az apparátus megindult. Min­den idegszálammal dolgozom. Az uj igazgatóság fel­állítása rettentő gonddal, fáradsággal és körültekin­téssel jár. Most, hogy ugymondjam, a tisztviselői beosztások racionalizálásán dolgozom. Nagyon fon­tos, hogy a legjobb embereket válasszam ki és min denkit arra a polcra állítsak, ahol a legjobban meg fogja állani a helyét. — Valami fontos kormányintézkedés nem ér­kezett Bukarestből? — kérdezzük. Láthatólag kinosan érinti a kérdés, talán nem is volt tapintatos, mert tudnunk kellene, hogy a ke­rületi igazgatóság miniszteriális hatáskörrel rendel­kezik és Dobrescu kerületi igazgatónak miniszteri rangja van. Idegesen kapja fel a fejét és röviden azt mondja: ■— Nincs szükség itt semmiféle kormányintéz­kedésre. Nem is várok ilyet, én végzem a magam dolgát és csak időt és alkalmat kérek, hogy megmu­tassam Erdély közönségének, hogy milyen fontos szerepe van az erdélyi kerületi igazgatóságnak. Tu­dom a kötelességemet és rövidesen látni fogja Er­dély, hogy minden irányban jogot és igazságot fo­gok szolgáltatni, mindenfelé rendet fogok teremteni es intézkedéseim és cselekedeteim megnyugvást fognak kelteni. íme itt van egy akta, tegnap intéz­0«, Valfadolidban Irta: Killián Zoltán. — Ez a seb. melyet annyira bámul, külö­nös történetet jelent. — mondta némi keserű­séggel a kövér angol. — Elmesélném magának, ha nem égetne ilyen veszedelmesen. — Indiai emlék? — Ördögöt! Egyszer nagyon meglátogatott a szerencse itt Európában, arra emlékeztet a ki- ujulása. Csak ne fájna ennyire! — No és a nagy látogatásból mindössze csupán ez a fájdalom maradt? — Azt nem mondom. Némi vagyon is. Ha­nem a nőt, azt igazán sajnálom... Járt maga már Spanyolországban?... Ha igen. hát tud a kará­csonyi nagy sorsjátékról, melyet egy éven át egész Spanyolország figyel. Látta, hogy meny­nyire árulják a sorsjegyeket, ugy-e?' Egyszer Valladolidban üldögélek a kávéház terraszán, arra jön néhány sorsjegyáruslány. Egyikük sze­me megakad rajtam, odalép és orrom elé rakja sorsjegyeit: — Öné a főnyeremény, ha sorsjegyet vesz! — All right. — feleltem neki. — csak azt nem tudom. melyiket vegyem ezek közül? — Ezt ni! — kacag rám és azzal kiválaszt egyeţ. — írja fel nevét érre a cédulára urasá- god. nevét és címét. Mert nyerni fog bizonyo­san. — Honnan tudja? Érzem. Mindig megérzem, ha valamelyik vevőm nyerni fog. — Akkor udvariasan lemondok a maga ja­vára a sorsjegyről. — Ó, azt nem lehet. Én csak azt érzem, hogy tem el, — s az asztalán lévő ügyiratra mutat — eb­ben egy Fodor István nevezetű embernek szolgál­tattam igazságot. Üj roham indul meg Dobrescu kerületi igaz­gató ellen, tisztviselők és vidéki urak érkeznek, akik aktákat akarnak aláíratni, beszélni akarnak vele és az újságíró kénytelen visszavonulni. Még utánunk szól: — Az esetet különben megtudhatja részle­teiben is. Hodor közigazgatási vezérfelügyelő, volt V lozsvári prefektustól tudom meg aztán a követke­zőket : — Fodor István a Kövespad-uccában levő Orosz-féle kocsmában mulatott. A hajnali órákban A nők vakok Sot< nö nem veszi észre s festékek, krémek és púderek káros kihatásait. Azt hiszi, hogy ezek által el lehet leplezni a hibás bőrt. Már pedig a bőr csakis eredeti természetességében szép. A bőr egyenetlenségének, valamint a pattanásoknak, foltoknak, az arc inger­lékenységének és egyéb hibáinak leküzdésére hasz­náljon egy kis Cadum kenőcsöt. E rendkívül egy­szerű módon a bőr visszatér egészséges állapotába ét ezáltal természetes szépségéhez Ne próbálja álca mögé rejteni az arc fogyatékosságait. Küszöbölje ki hibáit a Cadum kenőccsel. Ez rögtön megszünteti á viszkete- gséget s igazán megnyugtató és gyógyító hatást gyako­rol mindenütt, ahol bör-ingerlekenységről, vagy bőr- gyulladásról van szó. Jó kihatása van: ekcéma, patta­nások, bőrfoltok, vágások át rovarcsípések esetebeo. uraságod nyer, magamról nincs ez az érzésem. A főnyereményt fogja megütni. ígérje meg. hogy akkor elvesz feleségül. — Miért? Maga együtt jár a főnyeremény­nyel? — Csinos vagyok, szorgalmas és kedves. Nem járná rosszul velem. Ezért kérem, hogy írja fel ide a nevét és címét, de előttem az út­leveléből. Akkor majd jelentkezem. — Nézze, szép senyorita, nem akarok sem nyerni, sem nősülni. Megmondom ezt őszintén magának. Nagyon jól érzem magamat igy, amint vagyok. — De ha bizonyosan tudom, bogy meg­nyeri a főnyereményt! — Akkor sem. — Fajankó! Buta angol! — kiáltotta hara­gosan a lány. felmarkolta a sorsjegyet, össze- szoritötta a tenyerében és az arcomba vágta. — Itt van ingyen, ostoba! A körülállók tapsoltak a lánynak, nevettek rajtam; majd odábbnient az egész társaság. Némi izgalom volt bennem, hazug lennék, ha tagadnám. A sorsjegy az ölembe esett az arcomról, amint keresztbevetett lábbal ültem ott. Először le akartam frjeskázni, de később ön­kénytelen mozdulattal bontogatni kezdtem. 88— H44; sokszor elmondtam a két számot egymás­után. Most már szerettem volna kifizetni a lány­nak. csakhogy az messzejárt valahol. Lényegében szamárság az egész, de mond­hatom. rettegtem folyton attól, hogy nyerni'ta­lálok'.' Megillét-e a sorsjegy, ha igy ruházták ráírt a tulajdonjogot? Napfól-napra bizonyosan éreztem én is. líbgy megütöm a főnyereményt, j Terveket szőttem, miként juttatom el a pénzt a I leánynak. Elemién az egész összeget odaadtam a vendéglősnével a fizetés körül differenciái tá­madtak. A dolognak a rendőrségen volt folytatása, mert a vendéglősné feljelentette Fodor Istvánt, hogy államellenes kijelentéseket tett . . . A politikai rendőrségen a vizsgálat megindult és sietve megállapította, hogy Fodor István, habár szülei itt élnek és román állampolgá­rok, magyar útlevéllel tartózkodik Kolozs­váron és útlevele lejárt. Ennek alapján a politikai rendőrség őrizetbe vette Fodort és már az állomásra is kikisértette rendőri fedezettel, hogy az ország területéről kito­loncolják. Az utolsó órában történt, hogy Fersigan ügyvéd megjelent Dobrescu kerületi igazgatónál és védel­met kért a szerencsétlen ember számára. Előadta, hogy Fodor István nem magyar állampolgár. Mint kiskorú tartózkodott Magyarországon és igaz ugyan, hogy magyar útlevéllel jött haza, de megállapitást nyert, hogy nem volt joga a magyar útlevélhez. A kolozsvári magyar utlevélkirendeltség az útlevelet be ts vonta és emiatt nem tudott elutazni. Az ügy­véd állítása szerint különben is Fodor István a va­lóságban román állampolgár, tehát a politikai rend­őrségnek nem volt joga az ország területéről kito­loncoltatok Dobrescu miniszter meghallgatta Fersigan ügy­véd előterjesztését, igazat adott neki és azonnal intézkedett, hogy az állomásról hozzák vissza Fodor Istvánt és bocsássák szabadon. Két hónapra meghosszabbította a tartózkodási en­gedélyét és megakadályozta, hogy egy embert, — akiről még bircilag nincs megállapítva, hogy gya- lázta-e az államot vagy nem, és akiről nem lehet tudni, hogy nem-e indokolatlan feljelentés áldoza­ta, — hogy az országból kitoloncolják és belátha­tatlan meghurcoltatásnak tegyék ki. A kerületi igazgatóság 2—930. szám alatt intéz­te el ezt az aktát. Nagy megelégedéssel állapítjuk meg, hogy Dobrescu miniszter elsőizben éppen ki­sebbségi embert részesitett védelmében. Ha Kolozs­váron nincs kerületi igazgatóság, akkor ma Fodor Istvánt áttoloncolták volna a határon. Budapesten már tudják róla, hogy nem magyar állampolgár, tehát visszatoloncolták volna. És igy a szerencsét­len embert, mint futballabdát rugdosták volna az egyik országból a másikba mindaddig, amig Buka­restben rá nem jönnek arra, hogy a kolozsvári po­litikai rendőrség hibát követett el. Amig pedig Bu­karestben rájönnek valamire, addig — amint a múltból tudjuk, — nagyon sok idő szokott eltelni... Tehát a kerületi igazgatóság felállításával any- nyi történt, hogy ma Kolozsváron is el lehet intéz­ni gyorsan és eredményesen olyan ügyeket, amit a múltban csak Bukarestben lehetett lassan és elké­setten elintézni. Különben Fodor István tudná ezt a legpontosabban megmagyarázni... Olajos Domokos. neki gondolatban, aztán csipdesni kezdtem be­lőle magamnak, hiszen tudja, hogy van az ilyen­kor. A sorsjegyen rajta volt a főelárusitó pe­csétje. Elmentem oda. megkérdezni, ki van-e fi­zetve az ára? Az elárusitónő beszolgáltatta az összeget becsületesen. Enyém tehát a sorsjegy. Ajándékba kaptam, kicsit durván ugyan, az ajándékozás jogi ténye azonban kétségtelen. Szép gesztus volt a leánytól. Viszont, tartozom-e elvenni azt a csinos, szorgalmas és kedves kislányt, aki nekem re­ménybeli főnyereményt hoz? Az ember elmé­letben hamar tultcszi magát az ilyesmin, egy­szerűen komisz lesz. gondolja. Némelykor megy is a komiszkodás .simán. Akad azonban helyzet, melyben az ember sehogysem tud átesni jelen­téktelen dolgokon: ilyen volt az enyém is. Persze, hogy megnyertem a főnyereményt. Azaz megütötte a sorsjegy, melyhez megvetés­ből jutottam. Néhány napi habozás után felke­restem a lányt, odakináltam neki az összeg egy részét. Nem fogadta el. Az egészet elébedob­tam. Nem kellett. Szerelmes lettem belé. meg­kértem a kezét. — Érezze magát jól, amint van! — ezt vá­laszolta. Mégjobban szerettem erre. Utána mász­káltam mindig, magyarázgattam. milyen sza­márságot cselekszik, hogy később nagyon még fogja bánni mert a pénz igenis minden, én pe­dig szeretem végtelenül. Mikor először meglát­tam. még nem szerethettem, hiszen nem is is­mertem. Mindez nem használt semmit Kereken ér­tésemre adta. hogy igenis szereti a pénzt, érté­keli is, nem bolond liba, aki holmi gyermekes

Next

/
Thumbnails
Contents