Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-23 / 17. szám
'ŞCeasfttWsjib XIII. EVF. 77. SZÂU. 'i BBBBBESiSEESSB A magyar politika aradi nagy napja Parocz Béla, Szab© Béni, Gyárfás Elemér és Wilier József beszédei — Barabás Bélát úsimepeíté' (Arad, január 21.) Az aradi és aradme- gyei Magyar Párt közgyűlése, amelyen a párt országos elnöke és a magyar parlamenti csoport több tagja is megjelent, Pa- recz Béla dr. képviselő beszámoló beszédet mondott. Utána pedig Gyárfás Elemér szenátor, Szabó Béni és Wiiler József mondottak beszédeket. A beszámoló Pareez Béla dr. képviselő azokat a reális és erkölcsi eredményeket ismertette mindenek előtt, amiket a magyarság a legutolsó parlamenti választások alatt tanúsított méltóságteljes magatartásával szerzett. A parlamentben második párt lett számbeli nagyság szerint a Magyar Párt s ez eredménynek az erkölcsi snlya nagyobb e rangsornál. Jövőre még jobb a kilátás, mert a magyar öntudatosság emelkedett. A gazdasági nyomorúságnak speciális romániai terheit és a kisebbségre háritott tehertöbbletet tüntette fel. A mostani kormány hozott némi enyhítéseket a kisebbségi helyzet feszültségére, ami azonban még édes kevés. A savén román mentalitás áll az útjába az állami nagy probléma megoldásának. — Mi nem remélhetjük, — mondotta, — hogy ez a mentalitás magától meg fog változni, hanem nekünk azzal is kell küzdenünk és azzal szemben diadalmaskodnunk kell. Közvetlenül az impérium átvétele után mondta egy regáti román államférfju , — az igaz, hogy nem nyilvánosan, — hogy Romániának nemzeti államnak kell lennie, ha kell, ők Saharát csinálnak Erdélyből, de 30 esztendő múlva nem fog létezni kisebbség Romániában. Ez a felfogás talán azóta enyhült, de teljesen meg nem változott. Maniu Gyula 1924-ben tartott Bukarestben a Fundaţia Car ólban egy felolvasást a kisebbségi kérdésről, amelyben bár sok megértést tanúsít, mégis azt mondja a mi magyar váróik sainkról, hogy azokat a magyar kormányok erőszakkal magyarosították meg, mert 30— 40 évvel ezelőtt németek és szerbek voltak s most a román államnak kell a román iparosok, kereskedők és egyéb városi elemek állami támogatásával romanizálni azokat. Hát rajtunk áll, hogy ez a terv ne sikerüljön. — A magyarság fennmaradása falusi népünk passziv ellenálló képességében és városi lakosságunknak a magyar kultúrához való ragaszkodásán múlik. Ennek a megyének és ennek a városnak a levegője tele van a magyarság küzdelmeinek emlékeivel b azokkal az eszmékkel, amelyek nemcsak a magyar nemzetnek politikai fennmaradását, hanem az egész emberiség kultúrájának élő- haladását szolgálják. Ezeket az eszméket mi a levegővel szívtak magunkba s azokat belőlünk kiirtani nem lehet. — Minket nem erőszakkal tettek magyarokká, hanem a magyar kultúra vonzó ereje, a magyar közéleti szabadság és tisztesség magyarosította meg azokat is közülünk generációk során, akiknek az ősei nem voltak magyarok. Mi szivböl-lélekből érezzük magyarnak magunkat és magyarok akarunk maradni fiainkban és unokáinkban is. Én hiszem, hogy Aradmegye és Arad város magyar lakossága őrizni és ápolni fogja ezeket az eszméket, ezek az örök érvényű eszmék fogják őt megsegíteni abban, hogy ennek az államnak a keretén belül is, mint annak jó polgárai, megmaradhasson magyarnak úgy, amint ehhez a békeszerződés és a párisi kisebbségi egyezmény alapján Isten és emberek előtt joga van. Igas: íörtéiaelsnet tanultunk Szabó Béni képviselő arról beszélt, hogy a Magyar Párt miért lehet csak egyetlen és egységes pártja a magyarságnak. Az unalomig halljuk ellenfeleinktől, hogy nem képviseli a párt a magyar népet. Az igazságot azonban számszerűleg ki lehet mutatni e váddal szemben. A vádak szolgálhatnak bármilyen célt, dn azt a célt nem fogják elérni, hogy a magyar harmóniát megbontsák. Azok a jelszavak, amiket a régi világból hoztunk át, itt nem mindig állják meg a helyüket. Miért ne lehetne vezetőember a mágnás az esetben, ha máskülönben meg vannak erre a képességei. Ha arra akarnak rábeszélni, hogy ne hallgassunk a mi vezetőinkre, jusson eszükbe, hogy elég kulturáltak vagyunk ahoz, hogy meg tudjuk magunk állapítani, kire kell hallgatnunk. Mi történelmet tanultunk, igaz történelmet és történelmi tanulságunk, hogy nagyjainkat meg kell becsülnünk. Senki; rajtunk nem segit, csak önmagunk. Optimista a jövőt illetőleg, bármilyen nehéz a mai helyzet. Ez optimizmusát- két jelenség is erősiti. Az egyik: a brassói és brassómegyei nemzetiségek teljesen megnyugtató, sokat ígérő békés megállapodása a közelgő választásokra. A másik: a kolozsvári és kolozsmegyei magyarság kézfogása a magyar munkássággal. Mint murikásember, ismeri a munkás lelki motívumait és gazdasági osztályheiyzetét. Egy műhelyben dolgozik olyan székely munkással, aki kiment Amerikába s nehány hónapon tnl nem bírt a honvágyával, visszajött és munkás szakszervezeti köteléke mellett az unitárius egyház presbitere. Gazdasági téren megőrizheti a munkás az osz- tályhelvzetének kötelékeit, de a nemzeti hovatarto- zandóságból nem tud kiszakadni. Mindenki fel kell emelkedjék arra a szent érzésre, hogy össze fogjunk egy boldogabb itteni élet megteremtése végett. Sohasem hathatott olyan erővel a költői mondás, mint most: ha nem születtünk volna magyarnak, e néphez kellene állanunk most, amikor a legelhagyatot- tabb. Gyárfás Elemér szenátor elmondotta, hogyan mondották ki az uj adótörvények rendkívüli sürgősségét a parlamentben. Nyilvánvaló volt, hogy karácsony előtti utolsó órákban akarták keresztülhajszolni, nehogy nagyobb megfontolásra legyen idő. A kormánypárt parlamenti tagjai is megdöbbentek a tizenegy adótörvény javaslatától s csak topogtak, de a pártfegyelem miatt nem tudtak kitörni, de hajszálon mult, hogy a kormánynak ez a topogás nem okozta á‘legnagyobb kellemetlenségeket,. A kormánypártnak ezt a lelki állapotát használta ki a Magyar Párt, hogy valami enyhítést tudjon keresztülvinni a törvényjavaslatokon, amelyeket a kormány pártja nem ismert még akkor, amikor a Magyar Párt szónokai az éles kritikákkal előállottak. Amikor olyan javaslatoknak a megszavazását követeli a kormány a parlamentben sürgősen, ameitb—mm ?áklya gtjúí az éiően (32) Jrta: Se des i Samu Ki pisszegett itt?! Kérdezte. Was sagt er? kérdezték egymás közt a németek is. — Semmi „zagter". Ki pisszegett?! A németek vonogatták a vállukat. Ekkor Verestói az egyik sovány németet megragadta és a levegőbe emelte, mint egy sétapálcát s kitette az ajtón, a többi élénk tiltakozása között: — Ott kívül tessék pisszegni! Ebből aztán a német párt nagy patáliát csapott. Rhédey László a németek pártjára állt s kijelentette, hogy magyar színjátszást a termében többé nem enged. A fiatal gr. Bánffy József, a kormányzó fia a magyarok pártján volt: — Kegyelmed a kormányzó fia, — mondta Rhédéy. Jó volna azt meggondolni. — Kegyelmed pedig egyszer már saját magának adhatna magyar emberhez illő jó tanácsot, vágott vissza Bánffy. Rhédey elsápadt, mondani akart valamit, de mikor a fiatal Bánffyra nézett, olyannak találta, mint egy szikrázó szemű tigrist, amelyik a prédájára akar ugrani. Nem szólt, de a magyar színjátszóknak nemsokára felmondott. Kotsinak igaza volt, — mondta Czelesztin a társainak mikor hallották a felmondás hirét. Jancsó pedig igy szólt Verestóinak: — Tekegyelmed csak egy németet tett ki, de a németek mindnyájunkat kitettek. XXIII. Rhédey eljárása nagy felháborodást idézett elő a magyar szinpártolók körében s igy az ügynek hasznára volt. mert most már fokozott erővel kezdtek a belső munkálatokhoz. Ezúttal is a pénzhiány hátráltatta a teljes befejezést, de most a város kölcsönzött s igy Szentkirályi Mihály az építő biztos pár hónapi szorgalmas munka után jelenthette, hogy az első állandó magyar színházban megkezdhetik az előadásokat. Az első előadást főúri és előkelő nemes családbeli szereplők tartották. A színház homlokzata zászlókkal diszitve, gyertyák és mécsesekkel világítva ragyogott. Nagy közönség sietett a színházba s még azok sem maradtak el, akkik eddig a németekért rajongtak. A szinház bejárata elé robogó főúri fogatok is díszben csillogtak. A lovakon csillogó szerszámok. Kocsis, inas díszben és díszbe öltözve az urak és dámák egyaránt. A Farkas-utcát egész hosz- szában besugározták a lámpák, melyek a gyalogosokat kísérték. 1821. március 12-én volt ez a diadalmas ünnepnapja a magyar szinmü- vészetnek. A főúri és nemes ifjak Körner „Zrínyi“ cimü darabját adták, a P. Horváth Dániel fordításában és saját fényes öltözeteikben. A közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a nézőteret, szakadatlanul tapsolt, tüntetett. A közönség lelkét valóságos mámor szállta meg, — még a darab végén is sokáig tapsolta a szereplőket, akik mind kimentek a színpadra, hogy megköszönjék a lelkes tüntetést. Ezután a közönség lassan osziani kezdett, a szereplők pedig az öltözőbe vonultak, hogy ott levessék a díszruhákat. Mikor ezzel készen voltak, közülök, egy magas sugár termetű, villogó szemű csinos ifjú felállt és beszélni kezdett. A hangja erőteljesen csengett, s szavaiból a szilárd akaraterő érzett ki, amikor ezeket mondta: — Urak! A mi apáink érdeme, hogy mi sok gyönyörűséggel megünnepelhettük a magyar kultúra e diadalmas napját. Ök a magyar színművészeinek templomot emeltek, és e templomnak papokat szenteltek. Kimondhatjuk, hogy ezeknek lelkűk gazdag, de ők szegények. Hivatások teljesítéséhez az is szükséges, hogy játékköntösökben ne szűkölködjenek. Én a magam részéről diszruhámat ezennel a magyar theátrurn részére ajándoko- zom! Ki tart velem?! •— Én is, én is, én is! Mi valamennyien kiáltották egyszerre. És minden játékos lelkesedve követte ifjú Wesselényi Miklós példáját, akiben ma talán először lobbant fel az a tűz, mely az apja leltette a Királyhágó bércein, hogy az apja irodalmi uniója után, a politikai unió kivívásában mint vezér harcoljon a nagy győzelemig... Másnap a színjátszók „Corvinus Mátyás" cimü darabbal kezdték meg előadásaikat és többé nem kellett ideiglenes játéktermekben bo- lyonganiok. Ezen a napon a német színészet agóniája bekövetkezett.,.. XXIII. Kotsi Patkó János nem lehetett jelen azon az ünnepen, mely az ő munkája diadalát is hirdette. Felesége betegeskedett azon a télen s csak akkor láb'oadozott és kereste a kora tavaszi napsugár gyógyerejét. mikor a régi szinjátszó társak ünnepeltek. Kotsi. kit az úttörő színészek mesterének neveztek, nem távozott el neje mellől. (Vége következik.)
