Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-02 / 1. szám (2. szám)
'XII, "ÉVF. 300. SZÁM. Kfemö3®5® Kaifflwirwimiii'iiil ~£&/vyi4yxisd^,CLi^s 'Wxstsru *C&>^fsCfi&Sri*OLdksf '**%£&> <}€<J-tX*ő'ri*2J&. Marót Sándor az éhenhalt és elfelejtett írók fantomjait idézi fel Bocsássad meg, ha nem abban a sorrendben adom meg a választ, amely sorrendben a kérdéseket föltetted. Teszem ezt pediglen azért, mert azon a napon, amikor soraidat kézhez vettem, éppen egy magyar Írónak könyvét ástam ki nagynehezen egy antikvárius pincéjéből. A könyv szerzője nem erdélyi iró, még kevésbbé külföldi híresség, csak egy elfelejtett magyar tollvető, akinek neve most mégis aktuális lett annak során, hogy egy kicsit éhen halt. Talán nem illik a kérdések rövidreszabott válaszába ez az egész dolog, melynek szomorú nevezetességével a napisajtó már illendően végzett. Engem is csak a gyarló ember keserű kíváncsisága vezetett oda, annak a megismeréséhez, hogy miket is alkothatott az a szegény, élhetetlen Tomory Jenő, aki negyvennégy zálogcédula hátrahagyásával mondott búcsút a magyar irodalomnak. Kicsit hajlamos vagyok a misztikumokra és úgy találtam, hogy ez a negyvennégyes szám veszedelmesen kisért, mert éppen kereken negyvennégy fillért találtak annak a Cholnoky Viktornak zsebében, aki — többek között — a „Tammuz” és az „Alerion madár vére” című könyveket irta. Vájjon sokan emlékeznek ma vissza ezekre a könyvekre t Aligha. Pedig Cholnoky magyar iró és kiváltságosán nagy iró volt a szó nyugati, nemzetközi értelmében. Viszont utolsó vagyona, a negyvennégy fillér békebeli valutát jelentett. Ismételt elnézést ezért a kilengésért, mert hiszen boldogan tudjuk, hogy ma már a kicsi és saját erejére hagyatott Erdély nemcsak a szűk határoknak, de a nagyvilágnak is ad hires írókat és a dicsőség mellé materiális eszközöket. Magam részéről — hogy végre is a kérdésre szorosan feleljek — azzal próbálkozom, hogy nehány, nem is olyan régi és mégis elég korán elfelejtett magyar Írónak portré-rajzát kíséreljem meg, még pedig azzal a perspektívával, hogy hol és miért Is tör a tegnap még olyannyira becses és kedves Írónkra a ma közönye, mely fejük fölött a feledés drapériáját ilyen kegyetlenül vonta össze. Ám ugy- lehet, hogy ebbe a készülő arcképcsarnokba sorozom a ma is élő és dolgozó magyar Írók nehány olyan legkiválóbbját, akik Midás királyként ajándékoznák meg közönségünket szellemük fényes aranytallérai- va.1 és csérében mit kaptak érte? Hogy különben mivel foglalkozom? Amennyire az ujságcsinálás napi mestersége engedi, egy régeb- j ben abbahagyott regényemet igyekszem most talpra- j állítani és egy színdarab két felvonásának figurái j várják, hogy mi lészen további sorsuk. Illik, hogy ! legalább őket foglalkoztassa ez a várakozás. Olvasmányok? Magyar írók könyveit (pesti és utódállambeliek) nehány kivételével végig olvastam, az erdélyiek közül pedig legutóbb Szántó György I munkái kötöttek le és most veszem sorba az ujab- ! ban megjelent erdélyi könyveket. A külföldiek közül mostanában Stefan Zweig, Eeymout, Prus, az angol W. I. Loeke és a belletrisztikusan tudományos Raoul H. Francé foglalta le erősen érdeklődésemet. Mint a kérdés hangzik: úgynevezett „kedvenc írómat” nem tudnám ezzel a meghatározással megjelölni. Minden abszolút jó könyv Írója — az olvasás benső élményeinek hatásai közben —- kedvenc iróm, de mert Knut Hamsunhoz ismét és ismét visz- ezatérek, talán az ő nevénél állok meg legtöbbet csodálkozó szeretettel... Több képzelet kellene, mint amennyi ma az élet lengéseiben az egyes lesújtott emberektől kitelhetik — mondja Paál Árpád, aki babonából nem ir készülő müveiről Kérdik tőlem, hogy miféle Írásokra készülők Is miket olvasok. Hogy miket szeretnék megírni, arról azért nem szeretek beszélni, mert babonám van, hogy amit ezekből kibeszélek, abból nem lesz kész munka. Van is ebben igazság. A krbeszélés szavai nemcsak az alakuló cselekedet külsejéből faragnak le jellemző szilánkokat, hanem annak a belsejéből is kivájják a velőt. Kielőlegezik a tettet aprópénzek pengetéseivel. A* Ígérő politikusok is azért nem teljesítenek semmit az Ígéreteikből, mert amikor elmondják, ugyanakkor tettként át is élik az Ígéreteiket. Az Ígérő irók is könnyen igy járhatnak, mert az Írók a szellemországok politikusai. Dehát igen: a kibeszélés még nem Ígéret, mondhatja valaki. Inkább vázlat, mely annál több mnnka- kedvre hiv; annál inkább îngerii az alkotót, bogy a vázlatot kitöltse, megelevenítse, s a maga leikéből a világ leikébe ültesse. Jó. A vázlat lehet, hogy ilyen hatással van az alkotóra. De csak addig, amíg ő egymaga látja, ■ nem akkor mikor már profani- zálta. A nyilvánosságra jutott vázlatok sohase tudnak befejeződni. Nyitott szellemi műhely a piacon, mindenki szemeláttára való kínlódásai a szellemi alkotásnak: ezek lehetetlenek. Már pedig kin, gyötrelem és magába zuhanó összetörés nélkül egy iró és művész se alkothat. Ahhoz kétségbeesések kellenek, mig a művészet feltámadást, reményt, akaratot és életre hivást tud kilehelni magából. Ezeket a kétségbeeséseket más csak úgy láthatja, ha az alkotó nem tud róla. Ha gyötrődésemről tudom, hogy más is látja, akkor már csak alakoskodom azzal a gyötrődéssel. Tehát az eredmény is csak aféle lehet, mint amilyen az alakoskodástól telhetik. Vannak irásterveim, vannak. Talán lesz belőlük valami. De jobb lesz majd akkor beszélnem róluk, ha készen lesznek. Vagy — majd akkor, ha szomorúan és csüggedten örökre lemondtam rólnk. Most még nem vagyok annyira. Még hiszek a kétségbeeséseimben, a gyötrődéseimben és a kínjaimban... Hogy mit olvasok, talán arról könnyebb beszélnem. Szeretem a történelmet, a lexikonokat, a Jókai- regénveket, a kereszténység őskorának a kialakulásáról szóló munkákat, a szentirás Jób-könyvét és az újszövetségi könyveket, a vallás jelenségének társadalomtudományi méltatásait és fejtegetéseit. Szeretem a társadalmi osztályok öntudatlan és tudatos küzdéseinek a leírásait is, szóval: a müvelődéstörté- nelmet. Szeretem Robinson történetét, s a Don Quichotte nagyszivü száguldásait, továbbá Gulliver kalandozásait az apró és nagy emberek között. Az Andersen meséi, s az Ezo.regy éjszaka meséi egyformán jólesnek nekem, tehát csak természetes, hogy a Benedek Elek bácsi mesemondó könyveiből is a székely mesék elfogyhatatlan olvasni valóira. Általában a meséket nagyon-nagyon szeretem. Mint olvasó, valahogy azt képzelem, hogy az irodalomnak jobban bele kellene mélyednie a mese művelésébe. Több képzelet kellene, mint amennyi ma az élet tengéseiben az egyes lesújtott emberekt< 1 kitelhetik. És ez a képzelet mind-mind könnyűvé kellene, hogy tegye azt, ami a való életben nehéz, így keilen© a reményeket ápolnia, a hiteket lendülőbbé és rajongóbbá tennie, s igy kellene az emberekkel az élet nehézségeit feledtetnie. Feledni kell még az emlékezésekkel si. A léleküdülések levegője lenne igy az irodalom, s nem az úgynevezett „életproblémák” lekötöttje. Az életproblémákat úgyis megoldja az élet. Az embereknek reményt, örömet ős optimizmust kel’ adni, bogy az élet megoldásait önfeledten, csügge- désektől szabadultán kivárni tudják. Ez a derükeltés. ez a láthatártisztitás, ez a képzeletbe szabadulás volna az irodalom hivatása. Azért kellene uj és uj meséket hoznia, játékosan egymásra tornyoznia, bőven és ragyogóan öntenie. Hiszen ma már az Andersen repülő ládáját is, meg a levegőben való muzsikaszót is, a csillagok reszketősével járó üzenetbordást is, a mérföldes csizmák gyorsaságát is túlhaladta a világ fejlődése. Már az ilyesmi nem is mese. Hát uj. nagyobb meséket kell hozni, amelyeknek ma is meglegyen at mai valóságokitól az a távolsága, amilyen távolság volt Andersen idejében a földön- járás ée a repülés között, fi Ilyen felfogásomból könnyen következik, hagy én a Welle világtörténelme (a felejtő emlékezés könyve) mellett az ő utópiáé regényeit le végtelen jószivvel olvasom. Néha összemérem ezeket a Jókai „Jövő század regénye” című álmával. Mindkettőjüket csodálom, s mindkettőjüknek — természetesen — igazat adok. És még több mesét várok. Mert aanifc a képzelet hozni tud, az a világmindenségben vagy megvolt, vagy megvan, vagy meglesz. Máskülönben a képzelet elhozni nem tudná. Tehát a mesékben hinni lebet, mert azokban van a legösszefoglalóbb, a legnagyobb, a mindenséget időben é* térben átölelő, óriási valóság. Ehhez képest minden egyéb, amit közönségesen valóságnak látunk, az mind csak részlet, esak átmenet, csak futó érintése a minden- s égnek... Ormos Iván (Temesvár) Eddig megjelent három könyvem verseskötet volt s jelenleg is egy nj verseskönyv anyagán dolgozom. A jövő év folyamán, valószinüleg csak az ősz felé jelentetem meg. Megírásra vár egy háromfelvo- násos színmüvem is, amelynek témáját az ágyra- járók életéből merítettem. Hogy mondanivalóim minél igazabbak és eredetibbek legyenek, hogy tényleg azt Írjam meg, amit írni akarok, feláldoztam több éjszakámat és egy külvárosi tömegszálláson ágyat béreltem. A züllött, rongyos, de végtelenül érdekes embertípusok közt eltöltött éjszakáim rengeteg élménnyel és megfigyeléssel gazdagítottak, s most már bátran merek nekiülni a darab megírásához. Egyelőre ezen a két dolgon kivül nem akarok mást írni. Ha a kötet megjelentetésén és a darab szinrehozatalán túl leszek, talán eor kerül egy na- gyobbszalbásu, mai társadalmi regény megírására is. A zsurnalisztikában kifejtett robotszerü ténykedésem azonban károsan befolyásol abban, hogy rendszeres és zavartalan irodalmi munkásságot fejtsek ki. Dacára annak, hogy mint költőt ismernek a legjobban s én is szívesebben vallom magam annak, mint prózairónak, mégis nagyon kevés verset olvasok. Ügy hiszem, ebben az évben nem olvastam többet harmincnál. Olyan magyar vers, amit most Írnak és ami hatással is tud rám lenni, ritkán akad á kezembe. Régebben Adyt, Kassákot, Juhász Gyulát, Tagoret, Walt Witmant és a modern francia költőket szerettem s ezek hatottak költészetem fejlődésére. Viszont az egyik kritikusom azt állítja, hogy Novalist költészetének örököse vagyok, holott szégyenlem bevallani, de Novalist csak azután kezdtem olvasni, amikor ezt hallottam róla. Az nj magyar költők közül szívesen olvasom József Attila, Illyés Gyula, Szcntknrei és Bartalis verseit. Prózában egy idő óta az nj könyvek érdekelnek. Az utóbbi hónapokban olvastam Renntől A háborút, Remarque könyvét, Paleologuetól A cár országát, Ilja Ehren- burgtól A moszkvai sikátort, Ludwig Emiltől 14 júliusát, Műnk Artúrtól A nagy kádert, Arnold Zwcig- tól Grisa őrmestert, Sinclair Lewis könyvét: Sam Dodsworth Európában, André Manroistól: Két asz- szony között, Kassák Angyalföldjét, Szántó György regényeit, a Szibériai gamizot, Tagorétól A nacionalizmust, Lechner: A női lélek és a feminizmus Című könyvét, azonkívül állandóan olvasom a magyar- országi, erdélyi és külföldi szépirodalmi, tudományos és társadalmi folyóiratukat. Jelenleg a biblia fekszik asztalomon és legközelebbi olvasási piogra- mom, hogy revízió alá veszem az orosz irodalmat.-v., keserűik meg 1 gyakran életöröméi, mivel köszvény, esus, ischiás kínozza, melynek okozója bélrenyheség is anyag, csere-zavar. A vese-hólyag.epe-bajokat is gyökeresen elhárítja az i Kaptató gyógyszertárakban és drogériákban, Drogéria maré: AJir. Gläsner & Ca CernAuty Strada Regina Maria 9
