Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-11 / 7. szám
Till. tvr. 7. SZÁM. tw etimam mtmmMummm 5 a A kormány nem mutat bátorságot a kisebbségi jogok igazsága mellett Beszélgetés Gyárfás Elemér szenátorral arról, hogy mi jót mutatott eddig a Maniu-kormány ? (Kolozsvár, január 9.) A szociális misszió társulat „Központi“ éttermében tegnap este vacsora után beszélgettünk dr. Gyárfás Elemérrel, az erdélyi magyarság egyik markáns egyéniségével. Természetesen ezúttal is kisebbségi politikáról volt szó. Gyárfás Elemér szenátor kiválóan tájékozva van a napi politika minden mozzanatáról. Ezúttal az étterem zárdái csöndjében a mai kormány működéséről esett szó. Sokan minden kritika nélkül, csak az ellenzéki póz kedvéért szidják és kritizálják a mai kormányt. Tagadhatatlan, hogy az ellenzéki padsorokban és a parlamenten kívül a nemzeti parasztpárt még a kisebbségek előtt is tetszetős politikai programmot állított föl. Hogy ebből mit tudtak, mit akartak és mit mertek megvalósítani, arról beszélt Gyárfás Elemér szenátor. A hozzáintézett kérdésünk az volt: — Mit váltott be a mai kormány az ellenzéki fronton hirdetett programmjából ? A szenátor ur elmosolyodik, egy feketekávét rendel és halkan beszélni kezd: nem szabad tagadnunk, hogy több apró könnyítést is tett. Folytathatnám, kisebb jelentőségű intézkedései még voltak a kormánynak, de az itt elsoroltak, azok, amik a kormány eddigi működését a legjobban jellemzik. — Es mi az, amit nem váltott be a kormány? — kérdeztük Gyárfás szenátortól. A szenátor ur kezével legyint, amivel jelezni akarja, hogy itt nagyon sok mondanivalója van. Emeltebb hangon és meggyőző erővel mondja: — A csalódás bennünket ott ért, hogy a mai kormánynak és pártjának nem volt bátorsága arra, hogy a kisebbségi jogok mellett bátran sikrasz&ü- jon és az uszitókkal határozottan szembehelyezkedjék, sőt az uszitókat még a saját pártjában is megtűrte. — így nevezetesen, amikor a kormány ellen kifejezetten pártpolitikai tendenciával támadás Indult meg amiatt, mert Irántunk valami kérdésben igazságot mutatott, fájdalommal nélkülöztük azt a bátorságot és határozottságot, amellyel még a saját álláspontjukat Is meg kellett volna védelmezniük. — Ugyancsak nagyon kellemetlenül érintett egyes, bár másodlagos, de a kormányhoz közelálló politikusoknak, különösen helyi exponenseknek, határozott kisebbségellenes magatartása. Kizárólag a bátorság hiányának tudható be, hogy a kormány, feltételezett jobb meggyőződése ellenére a közigazgatási törvényben teljesen figyelmen ldvül hagyta a kisebbségi jogokat és a sokat hangoztatott kisebbségi törvényt a trónbeszédben még csak meg sem merte említeni. Eddig tart a Gyárfás Elemér szenátorral folytatott beszélgetés, amelyben számvetést ad a mai kormány működéséről és egyben jogos kritikát is. A magunk részéről, sajnálattal kell leszögeznünk, hogy a kormány jószándékai mögött mindig ott ólálkodott az ellenzéktől való rettegés és az a mellékgondolat, hogy nacionalista szemüvegen keresztül hogyan Ítélik meg nemcsak az ellenzéki, hanem a kormány padsoraiban is a ténykedéseit. Amíg a kisebbségi jogok elismerését a román törvényhozásban kendőzetlenül és bátran nem ismerik el, addig a sokat hangoztatott harmonikus együttműködés osalţ a külföldnek szánt kormány-deklarációkban merül ki, de valósággá nem válhat. — Sokat és nagyon keveset. Erre a meglehetősen kényes kérdésre, hogy ne veszítsük el lábunk alól a tárgyilagosságot, kielégítő választ csak úgy adhatunk, ha statisztikai sorrendben elmondjuk először, hogy a hirdetett programmból mit és hogyan váltott be, elismerhetjük, hogy amit a kormány megcsinált, azt a saját lniciatlvájából és tisztán csak azért csinálta, hogy az oppozlclóban hirdetett demokratikus elveit megvalósítsa. Nézzük tehát: — Törvényt hozott az esküt nem tett magyar tisztviselők nyugdíjazásáról. Ez a törvény sok tekintetben kifogásolható, mert a megállapított nyugdij- kulcs szűkmarkú és a végrehajtás elé is nagy nehézségek hárulnak, de maga az a tény, hogy a nyugdíjazás jogosultságát elismerte, sem a kormány, sem a kisebbségek szempontjából nem becsülendő le. — Meghozta a színházakra vonatkozó megkülönböztetés eltörlését. Ismeretes ugyanis, hogy a múltban a kisebbségi színházak és kulturális intézmények működése sokkal súlyosabb adózás alá esett, mint a többségi színházaké. Törvényileg biztosította a kisebbségi egyházak államsegélyét és ugyanakkor elismerte az egyházaknak az általános kultúra fejlesztésében való részvételét. Az igaz, hogy csak 25 millió lejt utalt ki a kisebbségi egyházak részére, ami csöpp a tengerben, de mégis törvényes alapot teremtett a további államsegélyezésekre. De itt nemcsak az összeget kifogásoljuk, ami, ismételten hangsúlyozom, feltűnően kevés, hanem azt is, hogy habár a Jövőévi költségvetésbe ismét felvett 25 millió lejes tételt, azt a kormány fölösleges óvatosságból nem, mint önálló költségvetési tételt kezeli, hanem a többi államsegélyek közé ékelte be. — Nem kis jelentősége van, — mondotta tovább Gyárfás szenátor, — annak sem, hogy eltörölte az adótörvénynek 24-ik paragrafusát, amely miatt a külföldi tőke húzódozott bevonulni Romániába. Ugyancsak eltörölte a „Comisiunea Speciala Econo- micá‘‘-t, amely a részvénytársaságok működését és tőkeemelését adta meg és tette szabaddá. Ugyancsak megsemmisítette azt a rendelkezést, ami — mondotta, mint a Bankszindikátus elnöke Gyárfás szenátor, — eltörli, hogy a részvénytársaságoknál az alaptőke kétharmada és az igazgatóság háromnegyede belföldi kell, hogy legyen. Az iparkamaráknál megszüntette a régi törvénynek 11-ik paragrafusát, amely szerint kisebbségi vidékeken a kormánynak joga van az igazgatótanács felét kinevezés utján betölteni. Ez különösen súlyos sérelme volt a kisebbségeknek. Ugyancsak az iparkamarák igazgatóságában a jogszerinti tagoktól elvette a szavazati jogot és a jövőre nézve csak a tanácskozási jogot hagyta meg. — Es iskolai ügyekben? — kérdeztük. Fenntartotta a régi hibás rendelkezéseket, bár Uj tűzifa beszerzési farrás Száraz, príma minőségű ¥ 1 h A «® « • 4 173 100 kgr-ként S5 leiért megiendelhető: „TRA\SILVAMA“ dep. da lemne şi material de construed! cégnél Strada Memorandului 4. Tel don 111. es INI-=s fciA* CO seMJOj isaz.idzs«q ejgznţ fn Százezer lejt keresett munkás fogakból, a sepsiszentgyörgyi munkáspénztár Veszedelemben van a munkás, ha tíz foga hiányzik (Sepsiszentgyörgy, január 9.) Többször 'foglalkoztunk a sepsiszentgyörgyi munkáspénztárnál uralkodó állapotokkal és különösen igazgatójának, Alexandrescu urnák működésével. Mindenki csodálkozik a városban, hogy miért nem mozdítják el közismert és nagy megbotránkoztatást kiváltó ténykedése ellenére se az igazgató urat. Ugylátszik az okát abban kell keresni, hogy az igazgató ur pompásan tud spórolni. Kiderült, hogy még a munkások fogain is megspórolt százezer lejt, a a pénztárnak. Tudni kell, hogy minden munkásnak joga van a fogtöméshez és fogpótláshoz és ezt a betegsegélyzőnek nyújtania kell. Fogpótlás csak akkor jár, ha az illető munkásnak, több, mint tiz foga hiányzik. A sepsiszentgyörgyi munkáspénztár a fogtechnikai munkákat egy itteni fogorvosnővel, dr. Fenyvesiné val végeztette huszonöt esztendőn keresztül. Egyszer azonban minden indokolás nélkül egyszerűen elvették az orvosnőtől 'és egy volt kereskedősegédből tett fogtechnikusra bízták, aki természetesen a blombáláshoz nem írt. 'Ä problémát a> volt kereskedősegéd úgy oldja meg, hogy ha valakinek a foga fáj, egyszerűen kihúzza és huzza tovább, amig felszaporodik tizTe a kihúzott fogak száma. Ekkor s szerencsétlen munkásnak a szájába nyomnak egy kauesukot. Ez a megoldás százezer lej megtakarítást jelent a szegény munkások bőrén. Az eljárás ellen hiába tiltakoztak a munkások, ifit a városi főorvos is, ennél fontosabb volt a költségvetésben megtakarítani százezer lejt. A pénztár azt tartja, hogy a fogtömés, az luxus, tehát fizesse meg a munkás, „hiszen eleget keres“. Évek hosszú sora óta igy károsítják meg a munkásságot t> kínozzák meg olyan foghúzásokkal, amelyek elkerülhetők. Cenzúrázzák a szentképeket Csak Iván görög keleti püspök felülvizsgálata után adja ki a vámhivatal a külföldről rendelt római katholikus szentképeket (Kolozsvár, január 9.) Régi, többszázados szokás a katolikus egyházban a szentképek használata, amelyek a hitéletet szolgálják. Az egyházmüvészet különös súlyt fektet reá, hogy a szentképek, úgy a lelkiség, az életszentség és természetfölötti gondolat kifejezése tekintetében, mint művészi megoldásukban is tökéletesek legyenek. Ezért a legkiválóbb művészek festik őket és sokszoritásuk is a mai modern fotóművészet legkiválóbb teljesítménye. Külön egyházi szervek örködnek fölötte, hogy csak olyan képek kerüljenek forgalomba, amelyek ellen semmiféle tekintetben kifogás nem emelhető. A szentképek nagy részét rendesen külföldről hozatják, ahol a művészetnek ez az ága különösen fejlett. így Romániában is külföldről rendelik a szentképeket. Nagy meglepetést kelt az az újabban bevezetett szokás, hogy a vámhivatal mindaddig nem adja ki a külföldről rendelt szentképeket, amig azokat Ivan görög keleti püspök felül nem vizsgálja és ha csak a püspök ur kiadhatónak véleményezi őket. csak azután kerülhetnek a katolikus egyházi szervek, intézmények, vagy magánfelek tulajdonába. Nem tudjuk, hogy miben áll ez a cenzúrázás. Az valószínű, hogy egyházi szempontból nehezen vállal- kozhatik rá görögkeleti püspök létére, hogy római katolikus szentképekre véleményezze a „nihil ob- «tat"-ot. Ezt ugyanis már az illetékesek elvégezték, így tehát mondjuk nemzeti szempontokkal magyarázható a cenzúra. Viszont azt hisszük, hpgy magára Ivan püspök urra nézve kellemetlen egy Ilyen funkció vállalása. Irredentizmust, vagy románelle- nes tendenciákat keresni egy testvér egyház szent- képein, illetve kutatni, hogy azok valamelyikén nincs-e nemzeti szempontból nem kívánatos felirat, mégsem egyezik meg felfogásunk szerint a püspöki méltósággal. Ha sajnos, még mindig ott tart az elfogult bizalmatlanság, hogy az irredentizmus keresést még a szentképekre is kiterjesztik, akkor ettől megkímélhetnék az államegyház egyik püspökét. Ezt más is elvégezhetné. Mindenesetre figyelem az egyházak iránt, hogy nem laikus, hanem magasrangu egyházi funkcionárius végzi a szentképek cenzúrázását. Volna még egy harmadik szempont Í3, ami látszólag szükségessé tenné, hogy egyházi kéz vizsgálja felül a szentképeket. A „hagiologiát" (szentek életet) ugyanis detektívek nem igen ismerik. így föltéve ezt a lehetetlen esetet, hogy a volt ellenségei államok szentképeinek importálása nem kívánatos, csak egyházi ember mondhatja meg, hogy az egyes szentek kannonizálásuk előtt milyen nemzethez tartoztak. Ez azonban olyan messzire menő óvatosság volna nemzetvédelmi szempontból, hogy egyenesen abszurdumnak látszik. Az egész eljárás különben nem nagy dicsőségére szolgál annak, aki kigondolta és nem használ az állam presztízsének sem. Legfőbb ideje volna minél gyorsabban és olyan tökéletesen megszüntetni, mintha sohasem lett volna szó a szentképek cenzúrázásáról.
