Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-07 / 280. szám
XII. EVF. 280. SZÁM, AZ a követke A és ODOL ő hatással bir: 1. száj és a fogak alapos tisztítása tartós fertőtlenitése. ........................... 2. uditö hatás, az idegrendszer felfrissítése, felélesztése. 3. száj rossz szagának eltávolítása tiszta, jóillatu lehellet teremtése. A és Pirandello Berlinben Mussolini frakkját piheni ki az ősz mester — „A beszélöfilm képtelenség“ — jelenti ki — Molnár Ferenc batá'ja, Bukarestet hallomásból ismeri A Romanischesben minden csöndes.. . (Berlin, december 5.) Isten látja a lelke- niet, a hires Romanisches Caféban még a Pirandello megjelenése se ver töl nagy port. Pedig a haldokló dráma agyafúrt nagymestere, aki Írónak sem utolsó, valamiben biztos megint töri a fejét... Ámbár nem lehetetlen, hogy a Mussolini frakkját piheni ki. Tudniillik nem is nagyon régen egy Mussolini által alapított akadémia tagja lett a szerző s a legnagyobb olasz histrió himzett frakkba bujtatta bele a ma legnagyobb olasz dráma- iróját-. nagy strapa lehetek, annyi szent. Az ember azt hinné, hogy békében hagyják ezekután a szerzőt, de nem: jelenleg épen én közeledem feléje... Az iránt érdeklődöm, hogy mi a véleménye a beszélőfilm és a színház viszonyáról- Mosolyog. Apró kis vágások barázdálják az arcát és kicsi keeskeszakállát! álmosan nyomogatja. „Ép nemrég irtain erről egy hosszú cikket... egy amerikai folyóirat kérte.“ Nagyon örülök ennek, de nem mondom. Tudniillik most épen erről nem fog nyilatkozni, részben mert már kiirta a véleményét, másrészt mert tőlem nem kap pénzt a nyilatkozatáért! Hallgatunk. Én úgy teszek, mintha a tisztelet forrasztaná a torkomra a szót, de közben még mindig remélem, hogy mond valamit- ő úgy hallgat, mintha a belőlem áradó tiszteletet élvezné és közben hihetőleg ezt gondolja: „Eridj mán innen, te hólyag.“ A tervei iránt érdeklődöm és mond is egyet-mást, amit udvariasságból jegyezgetek. Az Írásomat nézi, ugylátszik grafológus és az intelligenciámra kiváncsi, de ezúttal sikerrel őrzöm meg az inkognit'ómat. Romanisches dohányfüstből, művészetből és hazugságból szőtt levegője éjféli sűrűséget mutat- A mester, azt hiszem, álmos. — „Arem szeretem a beszélőfilmet... nem művészet. Beszélő árnyékok! Az árnyék nem tud beszélni- Igen, én is akartam hangfilmet forgatni, de nem irodalmi filmet, beszélő emberi figurákkal, hanem egy zenéből és víziókból összeszőttet, igazit.“ * vlqyen 4 HA NINCS/AKKOR VÍGYEN I Ez szép volt, de most elhallgat. Kérdeznem kellene s valósággal áradnak a kérdések ilfjui lelkemből, jobbnál-jobbak: örül-e, például, hogy Thomas Mann kapta iaz idei No- beldijat és nem ő; hogy azonos véleménye van-e Mussoliniról; hogy elég gazdag-e ahoz, hogy irodalommal próbálkozhassék vagy pedig még szinházaznia kell; hogy a ma tárgyilagos irodalmát átmenetinek tartja-e vagy pedig hiszi, hogy az idő elsepri az ő müveit; hogy volt-e már valaha iaz életében úgy ezzel, hogy okosat kérdeztek tőle; hpgy tulajdonit-e az interjúnak egyáltalán fontosságot — mondom, egy csomó kérdésem volna, de egyetlenegy az illendő: megkérdezni tőle, nem nagyon álmos-e és nem szívesebben feküdne-e le. Ezt az egy illedelmes kérdést: kihagyom. De hall- ga, megszólal: „A beszélőfilm nagy veszélyt jelent a színpadra nézve.“ „Mennyiben? Gondolja, maestţro, hogy; képes megölni a színpadot?“ „Azt nem,“ mosolyog Pirandello és a színház örökkévalóságát jelző kézmozdulatot tesz, igy ni: felülről lefelé hajitja a kézfejét, mint amikor nálunk azt mondja az ember: nincs nekem olyan szerencsém. „De,“ mondja uj fent, „elvonja a színpadtól a legjobb színészeket!...“ (Most jut eszembe, hogy az ősz mester színigazgató is ) Ismét hallgatunk, de egyszerre ezt mondja: „És ez a film vége lesz, nem a színpadé!“ Most igazán nem kérdem meg, hogy miképen gondolja. Bocsássák meg ezt a gyön- geséget; de néhány hónapja A film öngyilkossága cimén cikket írtam egy német lapba, amely nemsokára azután meg is szűnt. És most! miért ne higyjem, miért ne hihessem én, hogy .azonos véleményen voltam Piran- delloval, vagyis hogy mi, nagy szellemek, találkoztunk? Azért is hiszem. „Vannak kapcsolatai a magyar kultúrával?“ „Hogyne! Molnár Ferenc jó barátom, ismerem Lengyelt, a többit is mind... Nemrég lent voltam Budapesten, nagyszerűen fogadtak...“ Emberek jönnek és mennek, a legszimplábbak és a legérdekesebbek, zaj van és szin és füst. Pirandello megint elhallgat. Nagyon álmos. Mire vár? „Romániáról mit tud, mester? ismerős ott?“ „Ismerem, hogyne! Bukarestben nagyon jó színházak vannak.“ „Meddig marad Berlinben, mester?“ „Most még néhány napig, azután visszajövök és hosszasabban maradok“ ... Szóval mégis igaz... szóval mégis filmet csinálnak az egyik drámájából, beszélőfilmet, csakis, amelyet ellenségesen fog nézni- Szóval mégis igaz, hogy egy drámáját is előadják Berlinben- Milyen jó, hogy előre infor- máltakttam magam és nem voltam az intek! ra rászorulva... Viszontlátásra a premiéren. Pap József. Két és fél órára befagyott a villamos áramszolgáltatás Kolozsvár főteréé (Kolozsvár, december 5.) Csütörtökön a szÜTkületi órákban a kolozsvári villanyüzem újból magafeló irányította, a lakosság figyelmét. A Mikulás napját megelőző est üzleti forgalmát órákon keresztül megbénította a villanyzavar s hogy még tökéletesebb legyen zavaró munkája, éppen a város szive, a Főtér sötétült el. öt órakor kialudtak a főtéri üzletekben, irodákban és lakóházakban a villanyégők. Körülbelül félórai pihenés után az áram néhány remónytkeltö fellobbanása örvendeztette meg — különösen a kereskedőket, akiket elsősorban érintett az áramzavar. A fel- lobbanásokból erőre kapva a villany fél hat óra után néhány perccel kigyulladt. Mindenki megnyugodott ekkor, senki sem gondolt arra, hogy a hosszú szünet után újabb baj történhessen. Hiába volt azonban a korai öröm, mintegy tiz percnyi ragyogás után, a kolozsvári villany, speciálisan a főtérre irányított áram megunta a dicsőséget s újból nyugvóra tért. Fél nyolc órakor végre — a Keleti Újság sürgetésére — az elektromos- müvek igazgatósága gondoskodott arról, hogy legalább a csütörtöki nap további folyamán ne történjék újabb „kilengés“. Nem kell fejtegetnünk, hogy a villany- zavarok, legyenek azok hosszabb, vagy rövi" debb időtartamúak, mily súlyos károkat okozhatnak nemcsak az elektromosárampt direkt felhasználó vállalatoknak, elektromos gépekkel dolgozó üzemeknek, — hanem az irodáknak, üzleteknek is, ahol az áramszünetelés indirekt módon gátolja meg a munka tovább folytatását. Az esti órákban felkerestük a kolozsvári Elektromos Müvek igazgatóságát és érdeklődtünk a váratlan s szokatlan hosszú időtartamú áramzavart előidéző okokról. Legnagyobb meglepetésünkre a megkérdezett műszaki tisztviselő azt a választ adta, hogy ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy mi is okozta a zavarokat. — Hogy lehet nem tudni a zavarok okát, hiszen most rendesen égnek a villanyok. Magától jött rendbe talán minden? — kérdeztük. — Az a szerencse, hogy a Főtérre két oldalról is lehet áramot bocsátani. Lég- és földvezetéken. Rendes körülmények közt a földvezetéken keresztül látjuk el ezt a területet a szükséges árammal. Valószínű, hogy itt lesz a haj. Hogy miben áll ez és hol történt, azt ma nem tudjuk megállapítani. Megtettük, amit lehetett a légvezetéken keresztül adtunk áramot a Főtérnek, habár ez nem megengedett dolog. A műszaki tisztviselő ezután elmondta még, hogy ha a zavar forrásának kutatásába kezdtek volna, nehezen élvezte volna a főtéri körzet lakossága a mai napon a villanyvilágítás örömeit, mivel addig, amig a földvezeték hibáját meg nem találják és ki nem javítják — az áramot ki kellett volna kapcsolni. Hogy ez a rendbehozatal nem percek kérdése, az természetes. A kolozsvári villanyüzemben van a nagy hiba, mert valóban nincs rend ott, ahol állandóan a lakosság feje fölött lebeghet a villany kialvásának veszélye.
