Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
40 1829. KARÁCSONY A Nagyszombatot megjárt külföldi követek nem egyedül törekedtek Becsbe. Hivatalosak voltak oda rajtuk kívül a császár részéről kinevezett békebiztosok, Lotharingiai Károly herceg, Wratiszláv kancellár és Szécsényi Pál érscí is. hogy őfelsége, az ifjú I. József elnöklete alatt az előterjesztett kuruc követeléseket megvitassák. Az urak jóval az értekezlet megkezdése előtt “összegyűltek már a Burg tanácstermében, bevárahdó a császárt, akinek ,,lever“-je még tartott. Hir szerint nem sokat kellett azonban várniok. A szolgálattevő kamarás megnyugtatta őexcellenciáit, hogy a felség csak a kis öltözési ceremóniára adott ma rendeletet, amire egyedül Stepney lord kapott meghívást. — Szerencsés kópé ez a mylord! — Fész- kelődött a holland megbízott. Rechteren, irigy, pisze orrát húzogatva. — Inkább magunkkal törődjünk! — legyintett a kancellár. — Lesz itt ma vihar!... Az uraknak egyszeriben elszállt a kedyük. Szécsényi n holland követhez fordult. — Önök az okai! — Duzzogott. — Nagyon sok győzelmet találtak aratni a spanyol fronton. így mi magyarok aztán aligha számíthatunk engedékenységre. Várhattak volna, mig a fölkelők piruláit beadjuk! Rechteren éppen felelni készült, mikor az ajtó kinyílt. Hűvös eleganciával Stepney lépett a terembe. Egyenesen kijelölt helyéhez tartott s állva maradt a széke mögött. A többiek megértették ebből, hogy őfelsége érkezése is esedékes. Rendbeigazodtak hát, bár nem minden nyugtalanság nélkül. Tudták tapasztalatból, hogy nem jó haragvó uralkodókkal cgytáíhól cseresznyézni. A kelletlen hangulatból áthára- mölhat valami. . ! Am, ha a szokottnál csakugyan élénkebb SjZinü volt is a császár, mikor a függöny bíborkeretében megjelent, csudálatosképpen a haragnak nyoma se látszott rajta. Az udvari gyász megszűntével felöltőit tengerkék brokátruhájában természetes méltósággal fogadta a tanács hódolatát s foglalta el helyét elnöklő lcarosszé- kében. — Persze-persze..! — Fülledeztek az urak. — Hiszea őfelsége eddig legföljebb nagy általánosságban ha ismeri a veszedelmes kérdést! És a lotharingiai herceg bevezető szavain sincs még mit pattognia. Azon a hangon történik, ami a diplomácia nyelve. Ami inkább alkalmas el- ködösiteni, mint megvilágítani a tényeket. Majd! Majd! Őexcellenciái feszengve várták az előadás második szakaszát, általánosságok után a csiklandós részleteket. Sor került azokra is. Már melegedik a levegő! Már koppannak a kockázatos szók! A „nicht“ és „nein" sokadozik, „soll" és „werden" halmozódik. De, — különös! — a császár még mingig nyugodt s nézi mozduláílanul a szemközti ajtó aranycirádáit. — „Erdély szabadon válassza fejedelmét...! Goldene Bulle..!" Erre se szisszen! ügy, hogy Károly herceg idejénvalónak Ítéli megköszörülni a torkát: — ,,A kuruc rézpénz maradjon érvényben ..! Teljes amnesztia .. 1“ Az urak szorongnak. Mindjárt robban a petárda! — ,,’IL Rákóczy Ferenc és Bercsényi Miklós főtábcrnok kárpótoltassanak s őket érdemükhöz képest elégtételben részesítsék .. Most valóban fölnéz a császár. És — a szája mosolyra nyílik! Mosolyra, ami érthctet- lenségében szinte megdöbbentő már. Annyira vakmerőeknek ítéli őfelsége az elébehozott pontokat, hogy csak mosolya van számukra? Mosolya, aminek annál maróbb méreg lesz az ajkán? Korlátlan hatalmának elsöprő erejét akarta mutatni ezzel a derűvel? Szó sincs róla! A császár mindössze a spanyol köntöse zsebéhez falait véletlenül érni, amiben egy illatos levélke papirosa zörrent. A szép magyar i komtessz levélkéje... És ettől olyanná bonta- ') kozott a mosolygása, mint ázé, aki szivárványos ! szédületből eszmél. — Igen. igen! — bólogatott. — Minden ' esetre . . . Magyar népünk kissé nyugtalan természetű ugyan, de alapjába véve egy törekvő, derék nép ... ' — Felséged kegyeskedik mondani... — Hogy a kért fegyverszünetet meg fogjuk hosszabbítani! Meghosszabbítjuk a jövő hó huszonnegyedik napjáig. Igen herceg, ez nagyon jó lesz! Mert ezzel a toldalékkal kerek száz napra egészül a legyvernyugvás. S mi mindig szerettük a kerek számokat... Az urak hüledeztek. Jól hallották, amit hallani véltek? Szegény Szécsényinek reszketni kezdett a tokája a nagy aggodalomtól. Nem másítja meg őfelsége a kijelentését? Nem csak rhetori fordulattal játszik? Ó, bár leülne most a hercegi Bár TAKÁTS S.: RÉGI IDŐK RÉGI EjV-A RÉGI DY JÓKE ÎBEREK R8S“ MAGYARORSZÁG E fve 131 lei kve 31J „ Mii Kvár. T— Eléggé otţhon ülök. — mondta a székely. — Csak éppen azon akadok fel, hogy az urak, amikor béjöttek, mért nem tevék bé inagik után az ajtót? — Az az érzésem, hogy bétettük, — fűzte tovább a tudós. *— No, ügyeljen! — intette a székely, — mert az Isten el találja hirtelen venni az őrzésit .« akkor n'em tud kimenni. A tudós nem akarta hagyni magát: , — Majd kisegítene akkor is maga. amilyen értelmes ember.-- Olyant rpár osztán ne kívánjon az ur! — Miért? — Azért, — mondta a székely, — mert én akkor kettőbe kéne válasszam az urat, mivel a bétett ajtón csak a lelkit tudnám kisegíteni. Az iró a vállába húzta a fejét, úgy élvezte sunyin a csevegést. A tudós azonban a másik lábára állott s mintha élűiről kezdené az egészet, igy szólt: — Nagyon sajnálja-é, hogy leégett a háza?-— Hát a? ur sajnálná-é, ha csórén hagyná valaki? — kérdezte vissza a székely. — De gondolja meg, — magyarázta a tudós, r— hogy egy szebb házat építhet, mint amilyen volt! Ebben az esetben is bánja, hogy leégett? A székely kicsire húzta a szemét. — Hát maga bánná-é mondta, — ha a fe- jib$l kivennék az észt s egy tudós emberét tennék helyette oda? Erre a tudós is félreállt. Az iró nagy képet öltött és a székelynek a vállára tette a kezét. : — Nézzá. atyafi, — kezdte: — én iró vagyok, nagyon hathatós szavú és közismert. Ná- íamíiál jobban sepki sem szereti a föld népét. Örökösen a maguk ügyét-baját írom, amiért népiesnek is neveznek, de én erre büszke vagyok ... Nézze, most éppen egy olyan emberről írok drámát, akinek leégett a háza. Hogy I hívjak magát? j ijedten kérdezte a székely: — Az Isten megfizeti, mit akar az ur? — Mondom, megírom a maga szomorú esetét. — No még a kéne éppen! — méltatlankodott a székely. — Hát nem elég, hogy ekkora kárt vallottam, még meg is akarja irni az ur?! — De értse meg, atyafi, ez szépen lesz megírva. Nem szégyenére, hanem dicsőségére fog válni . . . Hogy hívják? A székely megszegte a fejét. —— Már osztán az én nevemet nem teszi kárré az ur. Eddig is becsületben éltem, mindenki tudja... Az iró népiesen kezdett beszélni, ámbár nem szeretett: — Mennyen el, no! Ne tegye magát, hall- ja-é! Nezze meg, né: ezt a sok rusnya fekete omladékot is megírom, ezekből a megszenese- dett gerendákból pedig rámát csinálok magának, a főhősnek ... — Az Isten ne hallgassa meg ... — mondta a székely és szerette volna eldugni valahova a fejét. Az iró azonban belekapott a dologba és tovább beszélt: — Mindent megírok, ami itt van . . . Megrázó színekkel fogom ecsetelni a földet, a leve- • gőt, a sok szenvedést, a tűz pusztító erejét és a jelenségeket, amik utána következtek ... Megírom a szálidosó varjakat is, a ccllengő kutyákat és a koromban bóbiskoló cirmost. — No, a jó lesz! — enyhült meg a székely. — A kutyát s a macskát, ha megírja, a lesz a legjobb. Azokról osztán akármit irhát az ur. .. El is vihetne egyet-egyet belőlük, ha valami ládája volna . . . Ä politikus nem tudta megállni, hogy ne röhögjön hátul. A tudós megbökte az írót, hogy csak folytassa, mert jól megy. — No, rendben van, atyafi — folytatta is amaz ravaszul: — nem írok magáról semmit a világon. De akkor feleljen nekem nehány kérdésre. — Nocsak kérdezzen, bennem hiba nem tau. — Hát osztán maga itt volt-é, amikor égett a háza? — Bár ne lettem volna itt — mondta a székely. — S mit csinált azon idő alatt, amíg az égés tartott? — Magyarót törtem, — szólt keserűen a székely. — Hát aztán, — ment tovább az iró, — meg tudná-é mondani, hogy milyen érzései voltak, amíg égett a háza? — Olyanformák, mint most. — És most mit érez? — fen azt„ — mondta a székely, — hogy az Isten örökké reaküid valami nyavaját az emberre. Az iró méltatlankodni akart éppen, de akkor rémülten? kormosán és rongyosan feléjük futott valahonnét egy legényke. — Édesapám! — mondta lelkendezve, — Mihály keresztapám megbolondult a házhelyen. Mind mozsdik a korommal... — Hol van, te? — kérdezte a tudós. — Tova , né: a kéményen túl egy kicsit. — Jcrtek figyeljük meg, — szólott az iró és megindultak. A székely utánuk nézett, néhány pillanatig mozgatta keserű, száraz, kiszikkadt száját, de aztán magához vonta hirtelen a fiát és igy szólott neki: ■— Pökjél helyettem hamar egyet! Lig ti l: A MA TaNCA t°n CSATH: Állatkitömés számos képpel 60 lei. MÁRIA KIRÁLYNÉ: Kandi Klára kai ndjai félvászonkötésben 60 lei. MADÁCH: Az ember ti agédiája (miniatűr kiadás) 60 lei. Kolozsvári szakácskönyv, irta egy székely as zony, fűzve 40 lei. L E P AG EţL Vitt Lie utáni éttel, vagy előfizetve franko.
