Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-29 / 296. szám

Sl. m&SSóh

Körkérdésünk kapcsán az erdélyi írókat akartuk megszólaltatni. A Keleti Újság eddig is figyelemmel kisérte, már készülés folyamatában, az erdélyi magyar író alkotását, de ezúttal az iró maga szólal meg, ő maga tárja fel azokat a körülményeket is, amelyek munkájában, hol mint lökő erő jelentkeztek, hol pedig mint akadályok. A körkérdésekre a válasz egyik-másik írónknál valóságos tanulmánnyá nőtte ki magát, jeléül annak, hogy íróink a hozzájuk intézett kérdések lényegét és célját teljes értékeléssel fogták fel. Bizonyára szívesen fogadja a közönség a beérkezett válaszoknak azt a részét is, amely arról számol be, hogy miként látja az irodalmat akkor az iró, amikor maga is, mint olvasó közeledik feléje.

Körkérdéseinkre a válaszok oly nagy mennyiségben futottak be, hogy kénytelenek leszünk egy részét legközelebbi vasárnapi számunkra áttenni. Bevalljuk, hogy számos beérkezett értékes választ éppen avval a meggondolással lettük félre, hogy a folytatást is hasonlóan o!y érdekessé tegyük, mint amilyen érdekes és mozgalmas ez az első gyűjtemény.

Báró Oszkár (GalgőJ

Hogy min dolgozom? Pár hónap óta — amikor 1b egy teljes estét kitöltő színdarabot fejeztem be (amely azonban, bár érzésem szerint és törekvésemnek megfelelőien teljesen szinpadszerü, még mindig nem mutat Javulási eltolódást a ma divatos darabok felé: t. I. komoly problémával komolyan viaskodik), egy különös munka foglalkoztat. Az az egyfelvonáeos, amelyet „Liszt Ferenc első szerelme“ cimen Budapesten és Nagyváradon, majd Kolozsvárott is bemutatott a dr. Janovics Jenő társulata (A közeljövőben a budapesti rádió is műsorára tűzi), nem maradt, meg egyíelvonásosnak, hanem nőtt, egyre tovább nőtt, úgy, hogy most inár a — huszonegyedik képen dolgozom s még távolról sem vagyok a végén. Ilyen terjedelmű Írás — bár minden egyes képe kerek egész és színpadra van elgondolva — elő nem adható (legfeljebb Japánban, ahol egy-egy darab néha több napot vesz igénybe). Valahogy uj műfaj ez: színpadi regény.

A Liszt alakja és kora hosszú évek óta foglalkoztat, de nemcsak zenei végzettségem folytán: mintegy tizenkét évvel ezelőtt készült egy nagyobbszabásu (még mindig kiadatlan) ciklusom Wagnerről s innen egyenes ut vezet a Lisztről készülő színpadi regényhez. Liszt korával foglalkozni pedig egyenesen gyönyörü- •ég, hiszen az utón Lamartine, Lamannais, George Sand, Musset, Berlioz, Chopin, atb. örökszép alakjaival adódik találkozás.

E munkával való foglalkozás némileg feleletet ad a Szerkesztőség második kérdésére is: mivel a legkomolyabb történeti és lélektani hűség elérésére törekszem, olvasmányaim nagyrészét a Liszt-irodalom teszi ki: régebbi s újabb, tudományos és regényes életrajzok, essayk, zenei analízisek, kortanulmányok, levelezések, egészen a Liszt-müvek partiturái- nak áttanulmányozásáig. Közben állandóan olvasom a következő Irodalmi folyóiratokat: Europe, Conferenţia, Les Annales, Les Oeuvres Libres, Livre Modeme Il'ustré, Livre de Domain, stb. Legutóbbi olvasmányaim között jelentősebb élményt a következők jelentettek: Komáin Rolland „Vie de Ramakrishna*'- ja, Arnold Zweig „Grisha“-ja, Abd el Krim emlékiratai, Werfel „Abiturienten tag"-ja, Dosztojevszkij második feleségének emlékezései, F. Mauriac müvei (Géni trix, Préséances, ^a Chair et le Sang, La robe prétexte, Le fléuve de feu, Le jeune hőmmé, La province, etc.). Panait Istrati „Ccdine“-ja, „Oncle An- ghel“-je, Ilja Ehrenburg könyvei, Polgár uj müve, Bibescu hercegnő „Catherlne-Paris“-ja, André Mau- rols „Climats“, Jakob Wassermann minden betűje, stb. Többszörösen — s talán ez a fontos — Werfel „Verdi“-Jét és „Barbara‘‘-ját, Wassermann „Der Fall Maurizius“-át, Zweig „Grlsha“-ját és Romain Rolland „Vie de Ramakrishna“-ját olvastam az utóbbi időben a már említett s igen terjedelmes Liszt- és Wagner- irodalmon kívül. Újabban az abszolutizmus korát s az emigráció történetét tanulmányozgatom, miután a Liszt elkészülése után egy e korbeli magyar drámára készülök. De minden munkám közben egy immár tiz év óta Íródó drámai költeményen dolgozom.

S hogy „mik azok a külső nehézségek, amelyek munkám elvégzésében akadályoznak"? Korunk a könnyű szórakoztató színdarabok és regények kora.

A valóban komoly művészi alkotások iránt ma sem a nagyközönségben, de még a szakmabeliekben sincs elég és eléggé meleg érdeklődés.

Harta fis János (Alsó Kosály)

Két verskötetem van készülőben.

Az egyik Napmadara cimen Budapesten a Dante kiadásában legközelebb meg fog jelenni.

Á másik a Falusi, vagy jobban mondva Erdélyi bukolikák, melyek kötetbe gyűjtve születésük helyén, itt, Erdélyben látnak majd napvilágot a Szépmives Céh kiadásában.

Most ez utóbbi áll közelebb szivemhez.

Java részük még a nyáron íródott, most csak pár darab van hátra, hogy késznek tudhassam ezen uj imádságos könyvét a mezőknek. A mezőnek, a földnek, ennek a szenvedő, bus, magyar földnek az életét akartam megírni a mai ember, mái kor hősies küzdelmében. Hogy menynyire sikerült ez nekem, hogy mennyire tudtam a verseknek ezt az átfogó jelentőséget megadni — ezután válik el. Magam is millió testvérem életét élem. Kaszálok, kapálok, aratok, nem mü- kedvelésből, hanem szigorú, hajtó kényszerből: a megélhetésért.

Hogy ezután, ha ezt bevégzem, mihez fogok, magam sem tudom, örök szerelmem: a vers. Éle- i tem különben sem kedvez olyan műfajoknak, J

melyek hetekig, hónapokig kötnek Íróasztalhoz. A vad munkairam a megélhetésért az éjszakákat ajándékozza nekem, csak az éjszaka csöndes órái az enyémek, ha ezen órák fáradságtól és gondoktól mentesek. Régen drámákról álmodtam Ma _talán__egy nagy regény, a népek sorsát tárgyaló nagy regény volna életet feloldó, megszentelő értelem __hogy azután újból a vershez térjek meg, mely egymagában mindent, hoz, mert nem egyéb, mint áhítatba sűrített dráma és nagy regény egyaránt, tehát él.

Legkedvesebb két iróm: Tolsztoj és Knut Hamsun. Mind a kettő egész világot jelent és ez a világ olyan közel van az én világomhoz. Általában _ erdélyi irótestvéreim müvein kivül idő

és könyvek hiányában vajmi keveset olvasok. A világirodalom utolsó nagy alkotásai ez évtizedben se versben, se prózában nem értek el hozzám. E nagy hangok élménye ezutáni életemnek lesz nagy ajándéka. Szinte különös borzongással gondolok arra a pillanatra, mikor virágos mezők, füves retek után a nagy testvérhangok kapcsolódnak életembe, melyek eddig rejtve voltak előttem.

Megtisztelő felhívására ime ez a válaszom: Mű- I helyem nincs, nem is volt. Csak olyan foltozó csíz- J madia vagyok. Egy pár kaptafával, egy pár árral ] és szeggel. Ilyen munkából kerülnek ki egy pár aktuális vezércikk, egy pár elnöki megnyitó, egy pár „Régi jó idők“. Egyes későbbi időpontra nincsenek terveim, mert 72 évvel a vállamon bármely pillanatban pontot tehet az idő. Mégis... Meg-megkisért egy kétkötetes regény gondolata. „Egy uj világ...“, amelyben az iparos munka a szellemi munkával egyenértékűvé válik és a világháború vérzivatarábél kiemelkedik az a megújult1 világ, amely elmossa az országhatárokat, a fajok és nemzetek, a férfiak és nők között évszázadoktól leöröklött éles különbségeket, illetve ellentéteket és előáll az ember, abban az uj világban, amelyet maga alkot önmagának. Ebben az irányban olvasok most legtöbbet. Előttem Shakespeare munkái, Bathyany Tivadar munkája a világháborúról. A Szibériai Gamizon, A francia káplár, 1870. hadjáratból Le que Paris a vu“. Mohnak munkája, Több iparmüvészettörténeti munka, németül és franciául. A munkát már elkezdettem, a folytatásához és bevégzéséhez az az akadály, amit az öreg 82 éves Bezerédi a pozsonyi diétán Szécho- nyinek a Lánchíd épitése tervére mondott: „Én szivbeli gyönyörűséggel hallgattam meg Széchenyi uramöcsémnek a planumát, de hát minek az erre a rövid időre?“ Hát én a magam plánumáról kérdem: minek erre a rövid időre és főleg kinek? Maradok üdülésként Miktszátbnál, akinek nem kellett munkáira rátannlnia, mert nem az volt értékes, amit irt, hanem az, ahogy irta és maradok szintén üdülésül a Szépmives Céh és a Minerva kiadásainak; falva közben a nagy sajtót románul, magyarul, franciául és németül, ahogy jön.

Vsiöa Jenő (Kolozsvár)

Kedves Szerkesztő Ur! Leveledben ötven sort kérsz arról, hogy mit Írok, mtf tervezek és mit olvasok mostanában? Tekintve nagyon fiatal koromat, ez roppant megtiszteltetés rám nézve, különösen, mert azt is odaírtad a végére, hogy szerkesztőségetek „rendkívül nagy súlyt fektet“ megnyilatkozásomra. Igaz, hogy ezt legalább harminc példányban diktáltad gépbe s a nekem jutott úgy a tizedik indigós példány lehet, de engedd meg, hogy azért komolyan vegyem s rövid lelkiismeretvizsgálat után válaszoljak.

Egyelőre csak verseket Írok. A hónap elején vidám, optimisztíkus verseket, később pedig, amint fogy a pénzem, mind sötétebbeket és borongósabbakat. A hó utolsó napjaiban legszívesebben a saját nekrológomat szeretném megirni: szépen, szomorúan, meghatóan. Egy kötetnyi vers már készen is áll és várja,

R. Herbe Tflária ^Marosvásárhely^

Mit olvas és mit ir az erdélyi iró? — Nagyon

ritkán azt, amit szeretne. Itt is megvan, a kellő és való világ alkotta különbség, mint a férfiaknál a szerelmi életben. Jungfrau-távolban és fehérben élnek a nagy szándékok és ideálok. Olvasmányban, — nekem — Böhm Károlynak nagy, kristálytiszta, egyetlen magyar bölcselme. Esztétikája, Axiológiája. Helyette: kritikához olvasok napi könyvtermés'.-. — Dobra vert müveket, medvelátás végett. — Az előfizetett sorozat legfrissebb újdonságát, — A kedves emberem ajándékát. — S igazi elédbekerülő, kinSi- gaitózó irodalmat, a sajtót, a folyóiratokat. Mégis, bármi utón, adódnak néha szép könyvvélemények.

Bibesco hercegné „Le perroquet vert“-je volt a nyaram csendes mólabuja. (Harminc évesen kapni meg a papagályt, amelyikért majd meghaltunk nyolc évesen. Benne van az egész élet.) Kedves pikantéria: Csekonics Erzsébet és Kós Károly Erdélv- könyve, mint párhuzam. Közben gyürkőzöm már egész házam népével Sigfrid Undset Audunssohn- jának és álmomban a dán Néző után nyújtom ki a kezem.

Tanulságosabb, hogyan olvasok. Iszonyú becsületesen és lassan. Igaz, hogy aztán húsz év múlva is emlékszem minden helyzetre, névre és jelzőre. Piszmogok, s minden fogyatékosság felbosszant, de hálás is vagyok: a kicsi jóért és szépért is. Azt hiszem, ritkán értem félre az Írót, követem tárgybeli és síilbeli szándékaiba. Ezért merek olykor bírálni is.

írni..,? Amit a pos’a parancsol: „cikket, novellát, hozzászólást, verset, szabadelőadást, megnyitót, bezárót, színdarabot, búcsúztatót, almanach mottót...“ — Közben leginkább egy dolgot szeretnék megirni és elolvasni már: a saját magam nagy regényciklusát !

várja az önfeláldozó kiadót. Hét egy felvon 4bob Mrtndarabtémám is van, de azokra már magam sem merek komolyan számítani, mert már egy éve fogantat- tak és az elöirásos idő már régen elmúlt: talán semmi sem lesz belőlük. Legkomolyabb tervem, melyen csakugyan dolgozom, egy latin műfordítási antbtlo- gia: Vergilius, Ovidius, Tibullus, Catullus, Horatius és Propertius verseiből. Afféle szépkiállitásu ama- teur-könvvet képzelek, kevés példány számban és minél magasabb áron.

Nehezebb kérdés az, hogy mit olvasok. Azokat az auktorokat, akiket lefordítok, minden esetben elolvasom előbb. Legtöbbet olvasom, legjobban szeretem Propertius elégiáit. Ezenkívül állandó napi versolva- sási negyedórákat rendezek magamnak, többnyire az esti órákban s állandó műsoron vannak: a Zsoltárok, Rabindranath Tagore, Baudelaire, Balassa, Csokonai, Eerzsenyi, Ady és Tóth Árpád.

Vasár- és ünnepnapokon, amikor nincs valami gyűlés, vagy efféle, Swift Gulliverjét olvasgatom, vagy Copperfield Dávidot, de leggyakrabban a Robinson Crusoe történetét. Olyankor arról szoktam ábrándozni, hogy — ha én kerülnék arra a lakatlan szigetre, mondjuk kettesben egy kislánnyal, avval a kislánnyal, akiből csak egy van a világon, — hogyan rendezném be az életemet? Mikor gondjaim vannak, napközben szomorúság, vagy bántaíom ért, elolvasom Andersen történetét a szegény, rut kis kacsáról. Az aztán megvigasztal...

György Pa fos (Kolozsvár)

A mi életünkben 'több a terv, mint a megvalósulás, kiadós leli©; tehát a rovata. De vájjon érdekli-e egyáltalában a sajtót és a közönséget, hogy itt Erdélyben egynémely tudományos terveket szövögetnek. Szíveskedjék írni egypár jó szót az Erdélyi Irodalmi Szemléről, minden becsvágyai tervezgeté- sem tárgyáról. Nagy ügy az, amit e hét év óta közönyben, lenézésben, megvetésben, szellemi és anyagi támogatás hiányában vergődő folyóirat képvisel. Tessék jól körülnézni és feltétlenül meg fogja látni, hogy az erdélyi — keveset mondok: az egész leszakított területek — magyar tudományosságának egyetlen megnyilatkozása. Minden jövőbeli tervem arra irányul tehát, hogy az E. I. Szemlét az erdélyi magyar tudományos törekvések hivatását betöltő tényezőjévé erősítsem,

Általában nagyrészt a szervező munka köt le, amely a keretek épitgetése közben sokszor háttérbe szorítja a produktív tudományos tevékenységet. Egy másik ilyen tervkovácsoló terület részemre az Erdélyi Katholikus Akadémia, amelynek működését olyan mederben igyekszem irányítani, hogy a »zellerei életünk tartalmát gyarapító akadémikus munka irányelveit megvalósítsa..

Csak harmadsorban szentelhetek időt a magaA 72 éves Dózsa End re kétkötetes regényre gondol