Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
— „A minap nővéremmel együtt régi leveleket rendeztünk. Egyik levelet elolvastuk mind a ketten és érdekes, hogy mind a ketten mást olvastunk ki belőle. Az embernek néha öthat arca is van, egyiknek: a mintaférj, másiknak: a rideg üzletszerző: a harmadiknak: a fáradhatatlan közéleti férfiú. És igy tovább ...“ Visszaidézem a szavait, amikor róla akarok írni. Megnyugtatom magamat, hogy nem tökéletes a kép, amely egy félórai beszélgetés után beidegződik bennem. Én azonban igy látom: Eleven, nyugtalan kék szemek, hosszúkás, homlok, amelyet puha, ezüstfehér haj keretez. Az arc azonban fiatalos, üde, mintha tulajdonosa állandóan a hegyi magaslatokat járná. Ebből az arcból lenyűgözően kedves mosolyok között. szüntelenül elővillannak az egészséges fogak — arcának e részlete talán a legjellegzetesebb. Az egész hölgy figurájával, mozdulataival, színeivel, angol festők portréire emlékeztet. Lady Bethlen. Az elnök felesége — ismétlem meg magamban még egyszer. Ez a rang már önnönmagában is kötelez. De csak bele kell nézni lelkesedő tekintetébe, biztosak lehetünk Ítéletünkben: ez az arisztokrata dáma, ahogy akkor megtette a magáét, amikor nem került az élre, úgy vállalni fogja sorsszerű felelősségét akkor is, amikor a közvélemény nem kiséri többé akkora figyelemmel. Örökre. Mert ez a naturája. — A tervei? — Én mindig tervezek ... Játszom a tervekkel. akár meg tudom valósítani őket, akár nem. Szenvedélyem a szüntelen tervcsinálás. De talán egyet és mást ebben az évben is megvalósítottam belőlük. Amit lehetett a mostani körülmények között. Például megcsináltam nehány kiállítást... És most töröm a fejemet, hogy megcsináljam az erdélyi szőnyeg és antikóra kiállítást. Ha egyszer felszabadulna a lakásom... — tette hozzá, elcsenesedve, mert ime, újra visszapattant egy ötlet az élet valóságainak hullám törőjérői. Valóban: gróf Bethlen Györgyné szerény- keretek között él. A Magyar Párt elnökének összesen háromszobás lakása van, lakásának felét elrekvirálták egy katonaorvos részére. Ők az udvarfelőli részt lakják, az albérlő havi 1000 lej bérösszegért birtokba vette a majális-utcai frontot. — Dehát a Magyar Párt elnökének csak van annyi befolyása, hogy tiz évvel a világháború után visszaszerezzen egy elrekvirált lakást? — szólalok meg némi meglepetéssel. — A férjem saját magának sem kér semmit. Neid ez a principiuma és igaza van. Ha majd felszabadítja a törvény a lakásokat, akkor másként lesz. — És a méltóságos asszony bútorai? — Tiz év alatt tönkrementek a padláson. — Legyintett a kezével, nem érdemes beszélni erről a dologról. De azért ez a háromszobás lakás is megérezteti az évszázados múltba gyökeréteresztő arisztokrata otthon intimitását. De mást is megéreztet. Előttem az antik asztalon egy csomó uj könyv, uj folyóirat. Stefán Zweig Foucheja, Batthyányi Tivadar kétkötéses emlékirata, mü a cserkészekről, a legfrissebb angol és francia könyvek. Bethlen Györgynét általában véve konzervatívnak tartják, igaz is. De ez nem zárja ki, hogy három, vagy négy nyelven ne kisérje figyelemmel a modern világirodalom minden rezzenését, és ne igyekezzék belekapcsolódni a fejlődésbe, az újba. — „Csak a szélső- égés eszmék ellen küzdők, de együtt akarok fejlődni a világgal." — Tudja melyik tervem foglalkoztat most leggyakrabban? Szeretnék Erdélyben egy modern gyermekszanatóriumot létrehozni. Külföldön jártamban kapott erőre e vágyam. Beszéltem is már egy hires külföldi professzorral, aki vállalta, hogy lejön Erdélybe és elindítja a szanatóriumot útjára. Az uj orvostudomány értékes tapasztalatain épülne ki ez az uj jóléti intézmény. — És most nagy elánnal már a részleteket is magyarázza, utal a diétás koszt szenzációs eredményeire, el van ragadtatva tőle. — Magam is az év bizonyos hónapjaiban diétás koszton élek. Higyje el nekem, hogy nincs áldásosabb a munkakedv fokozására, a fizikumnak állandóan feszültségben tartott tevékenységére, mint a Rohkost. Könyvekről beszélünk, külföldi és erdélyi Írókról. Bethlen Györgynének szivéhez nőtt kedvenc irója Undset, a Nobel-dijas északi Írónő. De nagyon szereti a modern angolokat. Galsworthyval szemben az a felfogása, hogy egy árnyalattal magasabb helyre emelte őt a köztudat, mint amennyit megérdemelt. Olvasmányaival, a legnagyobb aprólékossággal foglalkozik. Ha idéz belőlük, az eredeti nyelven teszi. Szavak, gondolatok, reflexiók, amelyekkel könyvekben találkozik, egyéniségének organikus alkotó elemévé válnak. Az erdélyi írókról jó véleménye van és elejtett szavaiból kitűnik, hogy információit nem másodkézből szerzi be. Hangoztatja a gondolatnak szabadságát, minden körülmények között az irói küldetést úgy fogja fel, mint a lelkiismeret kötelességét. Egyik erdélyi Íróról beszélünk, akinek politikai eszménye: Dózsa György. Igen erős tehetségnek tartja. Persze nem hallgatja el a hibáit sem. De nem ért egyet azokkal, akik politikai meggondolásokból pálcát törnek a tehetsége felett is. — Fájdalom, az erdélyi írók helyzete nehezebb, mint a nyugaton élő íróké. Mi itt Erdélyben egy kis család vagyunk, mindenkit ismerünk, mindenki ismer bennünket. Van valami tragikus abban — az iró számára is — amikor az egyik családtag rosszat beszél a másikról. Berlinben, vagy Parisban megirja az iró a magáét. Abban az óriási tömegben az iró is, meg a modellje is személytelenné válnak. Nálunk ez a túlságos közelség olyan mellékzöngéket kever be az iró őszinte megnyilatkozásaiba, amelyeket félreérthetnek és amelyek túlsók galibát okozhatnak. Különben is az az érzésem, hogy túlságosan közel állunk az eseményekhez. A mi korunk éppen olyan hősi kor, mint az előző korok, épp annyira tele van a regényíró számára kiaknázható heroizmussal, épp annyira meg fog majd nőni az időben. Mondom, elvileg magam is azt hiszem, hogy az Írónak bátornak kell lennie és nem szabad félnie az őszinte szó kimondásától. Erdély társadalmi bajairól beszélünk. Én nehezményezem, hogy az erdélyi magyar társadalomban az egység nem vivődik keresztül az együttélés minden területén. Egyes társadalmi kategóriák nem ismerik egymást és nem is igyekeznek ismerni egymást. A grófné helybenha- gyólag bólint. — Nem ez a legfőbb baj. A mi magyar ifjúságunkat lépten-nyomon veszélyezteti az erkölcsi romlás. Elszomorító példái vannak, hogy miként tévednek meg jobb sorsra érdemes magyar ifjak a rossz környezetben. Ez a veszedelem nagyobb, minden kulturális, vagy gazdasági háttérbe szorulásnál. Szent meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarság fennmaradásának egyetlen záloga, ha meg tudja tartani a maga erkölcsi fölényét. Eláradó szenvedély gyűl a hangjába, amikor e szavakat mondja és minden akcentusáról hallom, hogy világnézete, aggodalmai, igyekezete, gondjai, vergődései e probléma körül lap- panganak. Kérlelhetetlen biztossággal formálódnak meg a mondatai, teljesen készen, mint aki sokat gondolkodott rajtuk és aki föl van fegyverezve a dialektika fegyverével is, hogy itt, ezen a ponton a maga hitvallását mindig meg tudja védelmezni. Egy mellékgondolat: Szónoknak te milyen kitűnő ez az asszony. A szónoki sikernek az a feltétele azonfelül, hogy az ember önmagában higyjen, hogy a maga igazát el is tudja hitetni. Optimizmus nélkül nem lehet perszvadeálni az embereket. És Bethlen Györgyné, itt az erdélyi meredek szélén is rendíthetetlenül optimista. — Intézményeket kell létesítenünk, amelyek mindkét nembeli ifjúságot megvédik a kisértésektől és olyan lelki alapot biztosítanak a számukra, amely felnőtt korukban is éreztetni fogja hatását. Örömmel állapítom meg. hogy leányklubjaink nagyszerű munkát végeznek és a cserkészek pedig olyan szellemben dolgoznak, amely garanciát nyújt a jövőre. Az erdélyi magyar ifjúságban ki kell fejlesztenünk a szociális szellemet, hogy az uj generációnak minden egyes tagja kivétel nélkül érezze: nem áll egyedül, neki van valami kötelessége másokkal szemben is. A mai idők olyanok, hogy az egyéni önzés luxusát senki sem űzheti: áldozatokra van szükség. Ne nyargaljunk politikai jelszavakon! Koncentráljuk minden erőnket, képességünket a magyar ifjúság erkölcsi értékeinek megőrzésére. Nem, mi nem csalódhatunk. Az erkölcsi fölénynek óriási nemzetteremtő ereje van. Már régóta elhagytuk a, nevezzük igy: in- tervjunak, vagy nevezzük: csöndes beszélgetésnek a kereteit. Bethlen Györgyné megnyilatkozása kisiklik e meghitt interieur figurák kereteiből: üzenet lesz az erdélyi magyar apáknak és anyáknak. Az elnök felesége — mondom magamban — egy mikrofonra és hullámhosszra gondolok, egy leadóállomásra, hogy a lelkes és forró szív dobbanását szétrepitse a karácsonyi hangulat szárnyain. Ligeti Ernő Mennyi sors! Uram . Mennyi sorsot adtál Mennyire szomorút Mennyire emberit, Oh, minden minden sorsban Hogy fut az én sorsom is Hogy futok minden sorsbanl Oh, Uram De keserves Nagy bus kezekkel mérted Ezt az én ifjúságom De közös kincsből mérted! Lelkedbe rejtett arcod Csak egyre kell keresnem. De nagy isten-jóságot Hallattál el szivemben Az éjszakákon által De nagy húzóerővel Ölelsz egyre te többi Nyomorultad sorával. Be elfutnak a könnyek! Be elválnak a csókok! Be elhalnak a testek! Itt állok partjain Te hullámzó vizednek. Látom kalászainkat És látom temetésünk. Oh, Isten, Istenünk Be nem lesz soha végünk! H. Becski Irén
