Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
tu. nrr, us. szám. 7 Egy bukaresti magyar újságíró naplójából A kisebbségi probléma mini injekció — Néhány érdekes parlamenti karrier Bukarestben — Nagy István és a székely becsület Magyar világ Bukarestben (Május . . . .) Vasárnap. Ma délután ülés volt a kamarában. A Ház néhány törvényjavaslatra kimondotta a sürgősséget. (Érdekes: az aj kormányoknak minden sürgős. A tavaly igy szavazták meg a gabona standardizálásáról szóló törvényjavaslatot. És amikor már minden kész volt, az illetékes miniszter bizot'tságott küldött ki Kanadába, hogy ott a helyszínen tanulmányozza a túlsó kontinens . . . gabonapoltiikáját.) A kormány desperált, óz a gyorsiramu munka s főként a nagy meleg, igen lelohasztotta a kormánypártiak lelkesedését. A büffében akószámra kelt el a lominádé. Viszont a törvényeknek okvetlen át kell menniök. Hát alkalmazzák az annyiszor bevált injekció-rendszert, mely abból áll, hogy n többség leaderjei, e szóbő, fogadásból órákig beszélő férfiak, kikirohannak a kisebbségek ellen. Itten biztos a taps és viszont a taps a maga részéről felébreszti a nemzet szundikáló mandatáriusait. És az álmából felriadt ember nem sokat filozofál, hanem összecsapja tenyerét és, mikor már kitapsolta magát, megkérdi szomszédjától, hogy miről is volt szó kolléga ur? így ballagunk a kisebbségi kérdés megoldása felé. Estefele egy magyar képviselővel lemegyek a. Cismigiuba kissé levegőzni. Sétálás közben valami régi bakanóta üti meg füleinket. Hátranézünk. A sétány közepén egy infanteristal épeget az ének ütemeire nagy peckesen, két karján két hölgyet cipelve, kik fisztulás hangjukon kisérik a bakát, hogy aszongya: Bukaresti víztoronyba, kilencet ütött az óra Nem ütött az nékem jóra, máris ki vagyok maradva, Máris ki vagyok maradva . . . Egész közel érnek hozzánk. Persze a katona nem enged s mi leszorulunk a sétány szélére. A bősz trió elmasirozik mellettünk. Közelről egészen tisztán halljuk, amint ez egyik hölgy igy énekli a szöveget: Bukaresti visztoronbá, a másik: kilénszét ötött ász őrá. Mindakettő regáti nő volt s a Bukarestben szolgáló székely infanterista-amorozó büszkén cipelte őket karjain. A Cismigiuban megoldották a kisebbségi kérdést. Nem tudom mit akarnak az urak ott a parlament üvegteteje alatt T . . . (Junius . . . .) Egy politikai banketten voltam ma este. Szembe velem Zipstein ült, a kormánypárt egyik legismertebb nevű szenátora. Talán kiváló képességei vannak ennek az urnák? Dehogy, a legszimplább ember, akivel valaha életemben találkoztam. Egy besszarábiai vegyeskereskedő, akit a nyugati kultúra ezideig nem igen fertőzött meg. Az egyesülés után politikára adta a fejét s minden tudománya abból áll, hogy népgyüléseken el-elrikkan- totta magát: éljen Maniu! éljen Mihalache, éljen Stere! És mégis befutott s, ami a legérdekesebb: a liberálisok hátán futott be. Ügyesen csinálta ez a Zipstein. Ha valahol verekedés volt, ő az első sorokban harcolt s igy minden héten rendesen megkapta a maga nyaklevesét. Persze fejét azonnal bepólyáitatta, fényképező gép elé ült s a fényképet beküldte a főváros ellenzéki lapjainak. Zipsteinből mártír lett. Majdnem minden nap olvatsuk: Zipstein igy, .Zipstein úgy és néztük arcán a soha el nem maradó vatta-felhőket. Aztán jöttek ellene a kommunista vádak. Fényképeket láttunk, amelyeken Mihalache Zipsteinnel beszélget : Mihalache kommunista érzelmeit bizonyítandó ... És Zipsteinból szép lassan nagy fin lett. A végén annyira beletalálta magát ebbe a szerepbe, hogy a felesége laskanyujtóját is puskatusnak minősítette. Ma szenátor. Otthon Tighiában Ítélkezik elevo- nek és holtak fölött. Felesége nemrégiben képeit fel égy rendőrkomiszávt, aki bizonyos illetékek behajtása végett kopogtatott be hozzá. Zipsteinnak minden meg van engedve. Naeionaléja egy szóban foglalható össze: kormánypárti. Érdekesek ezek a politikai karrierek. Ott van például Lapedatunak, a volt liberális kultuszminiszternek az esete. A békeszerződések idején a liberálisok kerestek egy történészt, aki alaposan ismeri Erdély históriáját. Jorgához fordultak tanácsért. J.orga pár percnyi gondolkodás után Lapedatut ajánlotta. És Lapedatuból rá alig egy évre miniszter lett. Az 1926-iki Averescu-féle kormány pénzügyminiszterét Vintiia nevezte ki. Előre kikötötte: nem kell neki koncepciózus ember, csupán egy olyan valaki, aki ismeri a kettős könyvelést és a végletekig fukar. így lett pénzügyminiszter a másik Lape- datu. A jelenlegi kormánynak egyik exelleneiása valaha egészen szürke fiskális volt. De Volt egy jó szokása: bár nem lévén dohányos ember, állandóan cigarettát hordott magával. És kinálta az újságírókat. Az újságírók pedig tudvalevőleg az Isten legjobb szivii teremtményei (már úgy kifelé értem, nem a kollégák irányában), kik minden figyelmességért fejedelmi módon fizetnek. így fiskálisunkat, ki szerényen politizálgatott, eleinte a nevezetesebb összejövetelek alkalmával betették a „jelen volt ’ ’-ak közé. Aztán néha bizonyos politikai kérdésekben kikérték véleményét is. Képviselőt csináltak belőle. Az illető még mindig .,jó fiú” volt, még mindig nem élt a nikotinnal. Nyilatkozatai már fényképpel jelentek meg s egy-egy mondását alá is húzták. Végül is miniszter lett. Ma azonban cigarettatárcáját nem pattantja ki senki előtt. Cigarettázik ő is. Hja, nagyok az állam gondjai, az idegek kívánják a nikotint. Egy porett-forradalmár (Augusztus . . . .) Ma voltam a végletekig komikus fascista összeesküvés hadbirósági tárgyalásán. Tiszta operett az egész, melyhez Offenbach szatirikus, ékelő zenéje illik. Ezek az urak azzal kezdték, hogy megrendeltek két tucat fekete H m üzletember modern filmreklámmal dolgozik! Jutányos árban eszközli a szükséges felvételeket, kidoígo/za és forgalomba hozza Önnek a „F0- T0FILM" fényképészeti műterem Chi', Sti r da Resina Mana 6—8 sz. Teîef, 8-26 ^fCKYQog? KITŰNŐ rŰRDÖPŐTLÉlO INttAlÁClÖXfcA ALKALMAS f LSÓftf NDO LfVfGŐ, ff «TŐTLCN1TÓ * ÓZONT ff JLf5ZT _v lictn ou)«*to inget a textil ipar nagy örömére. Stoiea ny. ezredes, a vezér tehát valószínűleg igy gondolkodott: adjatok egy fekete inget s én kiemelem sarkából a román államrendet. És „forradalmár” társai! Ott van mindjárt az egyik fővádlott Georgescu repülő hadnagy. Szája’ még tejfeles, erősen puderezi magát, úgy néz ki, mintha zsurba készülne. Folyik a hadbirósági tárgyalás s ő tükörben nézi magát, frizuráját igazgatja s láthatatlan mitesszereket végez ki. Büntetés? Én, mint legkeményebb büntetést azt ajánlanám, hogy a hadbíróság nyirassa kopaszra ezt a „forradalmárt.” Szegény Danton és szegény Robespierre, most fordulnak meg sírjaikban. Amit a béke ajándékozott nekünk (Augusztus . . . .) Azt mondják, hogy a világháború igen kedvezőtlenül befolyásolta az emberek jellemét. Nem tudom mért kennek mindent a világháborúra? Szerintem nagyobb ludas a béke, melynek magasztos szellemi áramlatai ezerszámra termelték ki a kaméleon-jellemeket. Egy bukaresti épitési vállalkozó barátom meséli a következőket: — Egyik vállalkozásomhoz munkafelügyelőt kerestem. Jelentkezett egy Negreann nevű ember, akit mindjárt alkalmaztam is. Az első szombaton a fizetések alkalmával Negreann odasomfordálódik mellém. — Direktor ur — mondja — hallom, ön magyarul beszél a magyar munkásokkal. Talán kegyed is magyar? — Igen. — Azért, mert én is magyar vagyok. Nem Neg- reanunak, hanem Feketének hívnak engem. Rá két hétre ismét beszédbe elegyedik, velem. — Direktor ur, a nevem nem Negreann ás nem Fekete, Scbwartznak hivnak, zsidó vagyok én is... És bizalmasan rámmosolygott, szinte mondta: ha mi nem tartunk össze ...” El lehet ítélni az ilyen embert? Aligha. Legalább is vannak enyhitő körülmények. Ez az ember egyszerűen meg akart élni :tt Bukarestben. S viszont hogy éljen meg a legvadabb előítéletek között? mikor a közvélemény az embereket nem képességük, hanem fajiságuk szerint osztályozza. Mert, ha mást nem is, de ezt az uj világnézetet a béke ajándékozta nekünk. A székely becsület (November . . . .) Ki hallotta hirét az abszolút becsületességnek? Mert relátiv, kirakat-becsületességről tudunk mindannyian, sőt ismerjük a becstelen becsületességet is. Nagy Istvánnal, e robusztus tehetségű magyar festőművésszel, ki lenn járt Bukarestben, esténként a Helvécia sörcsarnokban szoktam összetalálkozni. A mester ki állandóan a vidéket járja, rendesen uti- kalandjait mesélgette el. Egyszer szó esett a háborúról is s a következő esetet hallottam tőle: „Századunk parancsot kapott arra, hogy nyomuljon elő s foglaljon el egy stratégiai vonalat. Türelem rózsát terem ? A népszövetség: Most máf sorra kerül a kisebbségi kérdés.
