Keleti Ujság, 1929. november (12. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-04 / 252. szám
6 XII. UVF. 252. SZÁM. tmmKmfsamamummamstm füguewJJ^fe íSSeííí'íSEI BBTiíJSy„Magyar vagy? Akkor meghalsz!" fF^aroswássrfaely hallatlan botránya — ifSajjcinewi meglincselték a szerén*? ŐS (MAROSVÁSÁRHELY, november 2.) Tegnap este 8 és 9 óra között a sötétben ment haza Marosvásárhely egyik kis utcáján TOMPOS Kálmán 60 éven felüli nyugalmazott tanitó. A jámbor öreg ember, aki a maga környezetében nagy tiszteletben és tisztességben él, gyanútlan,:! akart befordulni annak a háznak kapuján, amelyben lakik. A kapuban elébe állott egy Rusu Alexandru nevű asztalos. Rászólt az öreg emberre cs azt kérdezte, hogy imlyen nemzetiségű. Tompos nyugodtan kijelentette, hogy ő magyar. Erre Rusu asztalos egy vascsavart húzott ki a zsebéből, evvel főbeütötte, úgy hogy a szegény ember elterült a földön és támadója tovább ütlegelte. A zajra az utcából hirtelen egy csoport verődött össze. Az emberek nekitámadtak a merénylőnek és alaposan elverték, majd a rendőrségnek adták át. A rendőrség Rusut letartóztatta, az öreg embert pedig a szomszédjai vették ápolás alá. Az orvosi megállapítás szerint Tompos Kálmán húsz napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Érdekes, hogy a leartóztatásban levő Rusu Alexandrán a rendőrorvos szintén húsz napon tűi gyógyuló sérüléseket állapított meg, amit az öreg tanitó segítségére sietett emberektől kapott. MACHEN A S. KUEOMNB „PRODEL“ márka A tűin legjobb haihajtészera a legkellemesebb, a legjótékonyabfc hatású a legegészségesebb Tartsák ez! emlékezetűkben és kérjék mindig ezt a biztosítékot nyújtó márkát. IStíte Fara. IHR*-foto Az MLSZbékülésre hívta é- központi futball szakosztály lideg&snga vá asza va/észfeüleg semmivé tesz minden jó szándékot (Kolozsvár, november 2.) A magyar labdarugó szövetség néhány nappal ezelőtt levelet intézett a központi futballszakosztályhoz, amelyben annak a nézetének adott kifejezést, hogy a magyar és román futballcsapatok között mintegy két éve megszűnt érintkezés újra fevétele mindkét ország javát szolgálná. A FSSR központi futballszakosztálya foglalkozott az átirattal s a következő határozatot hozta: „Hogy teljesen tisztában legyünk azzal, hogy az MLSz mily módon akarja helyrehozni a múltban ellenünk „el- követetteket“, szükségeinek tartjuk, hogy egy magyar delgátus küldessék ki Bukarestbe.“ Ez az FSSR határozata. Mint láthatjuk, valójában visszautasításnak felel meg, mert azt nem gondolhatjuk, hogy az MLSz ennek tudomásul vétele után még mindig' kitartana békekötési szándékai mellett. Tudomásunk szerint a békés viszony megszakítása nem is annyira az MLSz, mint inkább az FSSR hibája volt. Minek tehát akkor az FSSR-nek nagyhanguan „elkövetettekről“ beszélni. Az MLSz előkelő helyet foglal el az európai szövetségek között s hogy ő tette meg az első lépést a régi viszony helyreállítása érdekében, megszívlelendő dolog. A központi futballszakosztály azonban, amely hibát-hibára halmozva lezüllesztette a romániai futballviszonyokat — nehány jó- képességű adminisztrátor működvén vezetőségében — nem siet megragadni a kedvező alkalmat, nem szoritja meg az eléje békülésre nyújtott kezet. Elfelejtik, hogy különösen az erdélyi csapataink számára az egyetlen tanulási lehetőség a magyar csapatok vendégszereplése volt. Olcsóbbak is, jobbak is, mint a jugoszláv, meg a bécsi csapatok, tehát mindenképen csak hasznot hoztak a rendező .egyesületeknek. Az FSSR tudatában kell ennek a körülménynek legyen, azonban mit törődik ő az egyletek, különösen pedig az erdélyi egyletek érdekeivel. Nem valószínű, hogy ilyenformán e ezek után rövid időn belül helyreállitódjon Magyarország és Románia közt a futballbéke. Pz unitárius c§yiiáz az idei főtanács] ülés telében és Déván ünnepi meg Dávid Ferenc ÉlánÉ 350-ih évfordulóját Az amerikai és angol unitárius egyházak is képviseltetik magukat (Kolozsvár, november 2.) Az Unitárius Egyház nagy ünnepre készül. Az egyház lallapitójának és első' püspökének, a dévai vár börtönében 1579 november havában történt mártír halálának 350-ik évfordulóját ünnepli az évi főtanácsa keretében november hó 9—13-ik napjain. November 9-én az Általános Unitárius Lelkészkor tort ja évi közgyűlését délelőtt fél 9 órakor, melyen imát mond Bodoczy Sándor tordaturi lelkész. „Dávid Ferenc és iái mai helyzet“ cimen megnyitót tart Kovács Lajos brassói Lelkész, Dávid Ferencről felolvas Bölöni Vilmos kolozsi lelkész és ifj. Ló'rin- czy Dénes lupényi lelkész. Délután 5 órakor a Dá- yíd Ferenc Egylet tartja emlékünnepélyét, melyen dr. Boros György püspök elnöki megnyitóval és dr. Varga Béla főjegyző, teológiai tanár „Mi örökké- vialló Dávid Ferenc életművében“ c. felolvasással szerepelnek. Este a Dávid Ferenc Egylet műsoros estélyt rendez a Kollégium tornatermében, melynek keretében szinre kerül Gyallay Domokosnak Dávid Ferenc buesuzása c. színdarabjai. , November 10-én, vasárnap 9 órakor Egyházi Főtanács ünnepélyes ülése, melyen elnöki megnyitót dr. Ferenczy Géan egyházi főgondnok mond, imát Gvidó Béla esperes-közügy, igiaizgató és püspök beterjeszti az Egyház Képviselő Tanácsának hla/tározati javaslatát Dávid Ferenc emlékének a megörökítéséről. A külföldi hitrokomok s az ünnepélyen megjelenő küldöttségek üdvözlete után főtanács a templomba vonul, hol dr. Boros György püspök imát mond. Az ünnepély jelentőségét méltató egyházi beszédet Csifó Salamon teológiai akadémiai dékán tartja. Az ünnepély további része Déván fog lefolyni, hol 12-én, kedden este a dévai városi szinházban a Dávid Ferenc Egylet a hunyadmegyei magyarsággal együttesen kulturestélyt rendez. Ennek szereplői közt vann|ak Perédy György, a Szigligeti Társaság főtitkára, S. Nagy László, az Unitárius Irodalmi Társaság titkára, Puksáné, Boros Irén, Szentmártoniné, Sándor Ella, továbbá az árkosi és vargyasi unitárius székely dalárdák, a tordai és kolozsvári Dávid Ferenc templomi énekklajrok. Itt is szinrekerül Gyallay Domokos darabja. November 13-án a dévai várban a Dávid Ferenc emléktáblájának a felavatása fog megtörténni ünnepélyes keretek között. A november 10, 12-én lefolyó fó'tanácsi ülés tárgyai között felemlítjük a püspök, az E. K. Tanács,, qószágfeliigyeíőség és nyugdijbizottság évi jelentéseit, ia teológiai gyakorlati év és teológiai akadémiára felvételek ideiglenes szabályozását, az egyházköröknek az E. K. Tanácsban képviseltetését, a. fegyelmi törvény és az egyetemes nyugdíjintézet szabályzatának módosítását. Sorra kerülnek a tanügyi jelentések s egyes bizottsági tagsági helyek betöltése. A főtanácsi ülésen dr. Boros György püspök, dr. Ferenczy Géza, dr. Szent-Iványi József főgondnokok fognak elnökölni. A Főtanácsot megelőzően nehány nappal a főtanácsi bizottság ül össze, melynek tagjai: Dr. Szent-Iványi Gábor, Kaáli Nagy Árpád, dr. Elekes Domokos, dr. Abrudbányai Ede, dr. Yáradi Aurél, felügyelő gondnokok Lőrinczy Dénes esperés, Ütő Lajos, Sigmond József, Árkosi Tamás lelkészek, dr. Fekete Gyula, dr. Vajda Béla egyházi tanácsosok, akik a Főtanács elé kerülő ügyekről az egyház Képviselő Tanácsának működéséről tesznek jelentést a Főtanácsnak. Az emlékünnepélyre az amerikai és angol unitáriusok is kiküldötték képviselőjüket A napokban érkezett meg az unitárius püspökhöz dr. L. Cornish úrtól, az amerikai unitáriusok elnökétől ez értesítés, hogy az ünnepségeken Kolozsvárt és Déván őket és az angol unitáriusokat Melvin L. Welke amerikai unitárius lelkész fogja képviselni, aki már Angliába érkezett s onnan, nehány nap múlva jön KoButßralnk tartósságát garantál ft legmodernebbül berendezett szárítóink! Ne sajnálja az utat Marosvásárhelyre és győződjön meg, hogy a legszebb bútorokat legolcsóbban résziettizefasre is a Székely ét If éti Üt. bútorgyárában vásárolhatja. ViíÉgmárkás zongorák és pianinók nagy választékban! — Rajzainkkal aaiin* kai :..egi.iivasra klKuídjUk.------— Ü zemi gyakornokokat. lehetőleg gépészeti tudással, érettségivel, vagy Felsőipariskolai végzettséggel, német-román nye.vismereítel felvesz nagyipari vállalat. Csak olyanok jelentkezzenek. kik katonávisel- tek és 25 évet nem ha ladtak túl - Ajánlatok „Ambitio“ jeligére e lap kiadóhivatalába. fraucuzeşti szék- E® helyű építési anyagok vételével és eladásával foglalkozó váll lathoz aktiv társat keresek.2ÜO,OUO— tiDO.OOO |ej tőke szükséges. Referenciával ellátott éfdekfödése- ket „KórhóTy éxisz- tencia" jeligére a kiadóba kérek