Keleti Ujság, 1929. november (12. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-11 / 258. szám
hl avr. 25«. szabj. 23 Ä „KELETI ÚJSÁG" vasárnapi melléklete 3**UäWO————MBEBSUII l'WB—— még bátortalanok voltak a gyermekek ... Még nem értették meg teljosen, hogy ez a színház: az övék. Ezt az előadást, a negyediket, néztem meg én is, ama potyajegyek jóvoltából, amelyeket a kolozsvári Ligeti József küldött nekem ... Mert hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, ő ennek a gyermekszin- ház-egyletnek az egyik lelke. — A gyermekek elég csöndesen viselkedtek. Csak épp, amikor a Gonosz Gazdag Ember felelősségre vonta a Derék Szegény Embert, hogy miért mondott róla rosszat, a gyermekek kórusba kiáltották, hogy „nem igaz, nem mondott semmit!“ (Pedig egy félperccel azelőtt hallották ők is ...) Vagy pedig, amikor a Nagy Gonosz Gazdag bele akarta dugni egy zsákba a Szegény Kicsit, hogy a folyóba fullassza mint a macskát és meglapult a zsákkal az ajtó mögött: csak akkor ordítottak úgy, mint akiket nyúznak, hogy a mennyezet majd leszakadt: „Ne menj oda, Kicsi Klans!! meg akar fogni!!“ De ezeken kiviil igazán nem volt semmi emlitésreméltó „hangulat“. Most azonban, legújabb, megakadt az előadás. Forrongásig ihevült a hangulat a Grosser Klaus ellen... holott kitünően játszott. De talán épp ez volt a baja. Mert a hires jelenet után, amikor baltával támadt a szegény nagymamára, aki pedig akkor már igazán rég halott volt, nem volt többé maradása a színpadon. Nem játszhatott; nem engedték hogy védekezzék; még a száját se nyithatta ki szegény a gyerekek előtt. „Gyilkos! gyilkos! menjen el!!“ ordították perce kig. A kulisszák mögött verejtékezve állottak színészek, ügyelők, rendező . . . nem tudták, mihez fogjanak. Mert azt igenis tudták, hogy ez nem tréfa, PÚBEBÉT HASZNÁLJA Qe/ma/ndUt PARFÜM GYÁR MINDEM ítél a gyermek! ßtij Ismeri Max-ot, a Wagon Lite volt kiváló szakemberét, Bukarestben jól, Ízletesen akar étkezni, ne mulassza el felkeresni legelegánsabb éttermét és kávéházát Bukarestnek, a Pt««ad5iäs? Ys:c:e?4, erdélyi konyha, teljesen újonnan átszervezve. Szolid, olcsó árak, Défteen polgári áru étlap. Luther sör. Luther borpincészet. Állandó Orchester Aki ott étkaairt egyszer, állandó vendég marad. A berlini gyermekszinház előadásai — „Gyilkos! ne beszéljen! menjen eil“ Az is rossz, ha jó színész valaki ... — A gyermeksztrájk (Berlin, november elején.) A Theater am ScJiiff- bauerdamm néhány hete, szerdánként és szombatonként, gyermekszinház céljaira bocsátotta rendelkezésre a termét. De az egész dolog nem is itt kezdődik. Összeállt néhány szinész, összerakta a pénzecskéjét, darabot, színházat, rendezőt szerzett és kimondta: most pedig megkezdődnek a gyermekelőadások. És megkezdődtek. Az első előadás remekül sikerült; a színház zsúfolásig megtelt, ötszáz ragyogó szempár tüzelt a felnőtteknek való bársony támlásszékek mélyén és legalább ennyi felnőtt figyelte boldog önfeledtséggel a darabot, elhitetve magával, hogy nem is magának néai, hanem a gyerek, nek... Ami nem vol't igaz! mert mesét adtak a szinpadon, valódi igazi szines mesét. Lisa Tetzner hangolt át drámává egy felnőtteknek való Andersen- ímesét s a máskülönben igazán nem gyerekszivbe kívánkozó, súlyos, aranyverctü irodalom zengő tréfává, kópésággá, kegyetlenséggé, fájdalommá, örömmé, bosszúvá, kibéküléssé szivárványosodott. Ez kell pedig gyereknek, felnőttnek egyaránt... Az első előadás közben és utána kommunista gyerekek a röpeók ezreivel árasztották el a kis pajtásaikat; ami ellen azután kikeltek a lapok, úgy, hogy a második előadáson már eáak a gyerekszínház „hivatalos“ közleménye volt a székeken található. De ez se tetszhetett a jobboldali lapoknak. Ez a közlemény egyenesen fölajánlotta a gyermekszinházat a gyerekeiknek. „Mindegyitöknek X vlnk kell dolgoznotok“, mondta, „Éhez az szükséges, hogy minden iskola, tehát a tiétek is, 2 megbízottat válasszon, akik mint kiküldöttek az iskolájuk indítványát hozzák nekünk és megmondják, hogy mit játssssszunk. (Ide — bocsánat — öt „es“ betűt Írtam; hátha megkönyörül rajtam szedő és korrektor s a legszükségesebb két darabot bennehagyja.) A delegátusoknak el szabad jönniük a próbákra és meg szabad mondaniuk, hogy szépen és helyesen végezzük-e a dolgunkat.“ A második, a harmadik, a negyedik előadáson ezt nem lehet elütni, efölött nem lehet napirendre térni éa folytatni a játékot... Itt a gyermek Ítél a az ítélete — mert nincs benne opportunitás — valami halvány, felvillanó visszfénye az Abszolút Igazságnak. Valahogy segítettek azután a dolgon. Tudni kell ehez, hogy az egyes jeleneteket, hogy a gyermekeket ne terheljék túlságosan a drámaszerző sémáé elképzelés kibogozási munkájával, szintén gyermekek kiabálják ki. így például: „Most megy át a Kleiner Klaus a «ötét erdőn“, vagy „Ez a Grosser Klaus há- zatája.“ Valahogy igy, a gyermekek utján s az & nyelvükön, érttették meg velük, hogy ez: csak jelenet (világért sem úgy, hogy ez: csak mese) és hogy jön majd még jelenet, amikor a Grosser Klaue meg- bünhődik, csak ki kell várni a végét. Kivárták; és mart a gonosz meghalt a végén, a jóság erősítő érzésével s a nagy izgalom nyomaival a leikükön, föl- ajzódva, piros képpel, elszontyolodva mentek haza. Egész Berlin erről beszélt egy napig. Pedig kár, hogy csak egy napig; mert az az iskolás gyermek- sztrájk, amelyik most zajlott le Berlin egyik munkásnegyedében és amely a gyerekek győzelmével végződött (elmozdították azt a tanítót, aki ellen föllázadtak), lényegében nem több ennél a szinházi jelenetnél. Külsőségek nem számítanak. Külsőség az, hogy a szülők a gyermekeik mellé álltak és külsőség as, hogy az iskola kapujában, amig a sztrájk tartott, Bktrájk-őrszemek állottak csak úgy, mint egyéb „üzemekben“, amikor a felnőttek csinálnak efélét: nagy táblákkal a mellükön, felirással: „Ebben az iskolában sztrájkolnak a növendékek“. A lényeg, mind két esetben, mélyebben van, a lényeg lenyúlik a gyer- meklélekig, amelyben, két erő rettenetes szorítása alatt, a tragikum vérző látomása izzik: a harc már a bölcsőnél kezdődik. A gyermek fölszabadítása a jelszó és a gyermek meghódítása a eél. És azé a jövő, akié a gyermek. Pap József
