Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-06 / 228. szám

XU. ÉV F..228. SZÁM. Az erdélyi írók és művé­szek a csikszentlamási tüzkárosultakért (Kolozsvár, október 4.) Annak a tragédiá­nak, amely Csikszenttamás lakosságát érte, van egy megnyugtató eredménye, amely biza­lommal tölt el mindenkit. A segélyakció rend­Í én a magyarság már eddig is megmutatta, ogy szervezettségére, öntudatosságára és az eggyüvétartozásból eredő belső nagyságára számítani lehet. Függetlenül az akció anyagi eredményétől, ez az etikai magaslat a leggyö­nyörűbb tanuságtétel az erdélyi magyarság mellett. Az utolsó évtizedben nem yblt ennél nagyobb és szebb gesztusa. Egymás után moz­dultak meg a bajbajutott magyar testvérek tá­mogatására az összes magyar szervezetek. A részvét és kötelesség érzése megmozdította még a legkisebb falu lakosságát is. Az eddigi ak­ció napról-napra szélesebb hullámokat vet. A körülmények okozta viszonyok miatt az iroda­lom és művészet még nem vehette ki részét tel­jes mértékben az akcióból. De eddig is több helyen tartottak estélyeket a szenttamásiak ja­vára. Kolozsvárt most két ilyen estély készül. amelyek minden tekintetben nagyszabásúnk­nak ígérkeznek és művészi szempontból is ese­ményt jelentenek. Egyiket a kolozsvári Magyar Színház és országos Dalosszövetség rendezi e hónap folyamán, a másikat pedig a Székelyek Kolozsvári Társasága. Az utóbbi estélyt október 10-én este fél kilenc órai kezdettel tartják meg a katolikus gimnázium dísztermében és ennek keretén be­lül a székely irók és művészek vonulnak fel, hogy tehetségük legjavával szolgálják a szé kely testvéreik ügyét. A rendkívül nívós mii sort az alábbiakban ismertetjük: Dr. Bernád Ágoston megnyitó szavai után Szentimrei Jenő tart prológust. Nyirő József elbeszélést olvas fel, mely után György Dé­nes Tompa László verseiből szaval. Á műsor első részét Hevesi Piroska zongoraművésznő fejezi be, aki Kodály Zoltántól a „Székely ke­serves. Székely nóta" és Dohnányitól a „Ru raila Hungarica'Lt adja elő. Szünet után dr. Paál Árpád mond ünnepi beszédet. Sz. Fe- renczy Zsizsi D. Szabó Gézától és Kodály tói székely népdalokat énekel Tamási Áron Humoreszket olvas fel. Tompa Sándor, a Ma­gyar Színház művésze pedig székely tréfákat ad elő. A jelek szerint az estélyen Kolozsvár magyar társadalma nagy számban vonul fel és az estély egyike lesz az utóbbi idők egyik leg­nagyobb sikerű művészi eseményének.' A dévai rendőrségi sik­kasztás ügyét a kolozs­vári táblai ügyészségnél sürgetik (Déva, október 4.) Az alábbi eset való­ban iskolapéldája lehetne annak, hogy egy ügyet hogyan lehet huzni és agyonütni-. A re- zsimváltozáskor a dévai rendőrségen 80 000 lei hiányt állapítottak meg, amely a tisztviselők kezén eltűnt. Ezt a hiányt Bogdán közigazga tási felügyelő állapította meg hivatalosan, amiért Georgescu Constantin volt dévai rend­őrkapitányt a bukaresti fegyelmi bizottság két havi hivatalvesztésre Ítélte. Az aktákat az íté­let után a dévai ügyészséghez tették át. de ott — s itt van a dolog érdekessége — ad act a került az ügy. Úgy Játszik, emiatt a kormány még egy vizsgálatot tartott, amikor is Starrak közigazgatási vezérfelügyelő állapította meg szintén ugyanazokat, tehát a hiányt, s jelenté­sét ő maga is megtette. Az akták igy másod­szor kerültek az ügyészségre. Mindennek immár több mint egy éve s a törvényes utat ez az egyszerű hivatali sik­kasztási ügy még sem járta meg. Az eljárás borzasztó lassan folyik. Akárcsak a lupényi ügy menete. Vannak azonban, akik már végle­gesen lefolytatva akarják látni az eljárást s emiatt a napokban a dévai rendőrségi sikkasztás ügyét a kolozsvári táblai ügyészségnél sür­gették meg. A régi rezsimben hozzá voltunk szokva az aktasülyesztéshez s más, elnapoló mestersé­gekhez. A nemzeti parasztpárti kormánynak azonban kötelessége minden visszaélést felfed­ni s az eljárást a törvény szerint lefolytatni. Várakozásnak és elhúzásnak ilyen esetek­ben tehát helye nincs annál is inkább, mivel emiatt úgy néz ki a dolog, mintha a kormány félne teljes szigorral keresztülvinni a purifiká- ciós munkát. __________ vax&rtzifatâ i____________________________________________________7 aMnn —u wmmp ^— Miért nem fizet Kolozsvár város éhező nyugdíjasainak? Nyugdijasküldöttség, amely sem pénzt, sem ígéretet nem kap a városházán (Kolozsvár, október 4.) Az általános nyomor sötét tónusu kórusából ismét k.i hát tát Szik a városi nyugdíjasok szivettépő hangja. Nem most először és nem utoljára. Már megszoktuk, hogy Kolozsvár városának leginostohább gyermekei a nyugdíjasai, akik valósággal nyomorognak és még betevő falat­ra sem telik koldus nyugdijukból. Ezek a szegény pátiak hiába könyörögnek, siránkoznak és kilin­cselnek a primári előszobákban, rájuk mindenkor csak legutol jára kerül a sor. Tudja mindenki, hogy a város nyugdíjasai koldu^filléreken tengődnek. Valamikor hűségesen szolgálták Kolozsvár városát, do munkaképtelenségük ide jére senki sem akar tudni róluk. A nyugdijuk alacsony, de azt sem kap­ják meg rendesen. Ismeretes, hogy a közigazgatási nyugdíjasok a viszonosság elve alapján hasonló nyugdijszabályok alá vannak sorozva, mint az államnyugdijasok. Ha az állami nyugdíjasok járulékait emelik, ugyan­olyan mértékben emelni kell a városi és vármegyei nyugdijakat is. Ezzel szemben mi történik? Még ez év január elsejével az ország összes állami nyugdí­jasainak 3 járulékait 25 százalékkal emelték, az ál­lami nyugdíjasok már régen felvették és el is köl­tötték a nyugdíjpótlékot, ugyanakkor pedig a városi és vármegyei nyugdíjasok mág mindig csak a réigi nyugdijukat élvezik és a város vezetősége egyelőre hallani sem akar a felemelt nyugdijak kifizetéséről. Legutóbb is, most már Isten tudja hányadszor, egy nyugdíjas bizottság járt fenn Mihali polgár- mesternél és a jogosan megillető 25 percent kiutalá­sát kérték. A múltban legalább ígéretet kaptak, most azonban a legridegebb módon kijelentették, hogy ebben az évben a nyugdíjasok nem számít­hatnak jogos igényeikre, mert a folyó évi költségvetésbe ezt az összeget nem vették föl és a kifizetések csak jövő évben tör­ténhetnek meg. A szegény nyugdíjas küldöttség hiába muto­gatta rongyos ruháját és az arcokra irt nyomorú­ságot, hiába hivatkoztak a legalitásra, a városhá­zán senki sem akadt, aki meghallgatta volna pana­szukat. Valósággal mosolyt keltő és komikus a vá­rosi tanács érvelése, mely szerint a nyngdijemelés költségvetésileg nincs biztosítva. Ugyanezt mond­hatná az állam is a nyugdíjasainak, mert ott is csak később illesztették he a nyugdíjasoknak járó felemelt összeget a költségvetésbe. Ha már az ál­lam emeli a nyugdíjasok illetményeit, akkor meg­érthetné a bölcs tanács, hogy arra alapos oka van. Alapos ok, mert a nyugdíjasok kimondhatatlan nyomorúságban élnek és rosszabb a sorsuk az utcai koldusnál. A koldus kiállhat az utca sarkára kö- nyörádományt elfogadni, de a város nyugdíjasa nem teheti, mert nem kompromittálhatja a városi ta­nácsot. A városi tanács magatartása különben is ért­hetetlen, mert araint a bukaresti lapokból olvassuk, most az állami nyugdíjasok illetményeit újból 25 százalékkal emelik. Szükség volt erre, mert az ál­lam is belátta, hogy régi tisztviselőiről embersége­sen gondoskodni kell. Ugyanakkor a város pedig neta követi az állam humánus gondolkozás- módját és még a régi 25 százalékos pótlékot sem fizeti ki, habár most már az újabb 25 sííásalékról kellene gondoskodni. Azt mondják a városházán, hogy nincs elegendő pénz, üresek a város kasszái. Erről a szegény nyug­díjasok nem teliét neck. Olyan hatalmas tisztviselő tábor ülte meg a városháza hivatalait, hogy azzal három város adminisztrációját is el lehetne látni. Tessék kvalifikált, szakképzett tisztviselőket al­kalmazni és akkor a városi tisztviselői kontingens egyhíitihadát nyugodtan le lehet épiteni. Ami a fe­leslegből megmarad, abból akár húszszorosára is emelhetik a szerencsétlen nyugdíjasok illetményeit. Ugv értesültünk, hogy a nyugdíjasok memoran­dummal Vajda Sálodor belügyminiszterhez fordul­nak és őt kérik meg arra, hogy a jogosan megillető nyugdíj felemelést megkapják. Hogy addig miből élnek, a télen miből fütenek és miből ruhizkod- nak, azt csak a jő Isten tudná megmondani. „Soha többé háborút“ — mondja a „ Fehéra bécsi Bris tol-szá II oda ban Beszélgetés a 107 éves indián törzsfőnöt&ef a vifágdéfárőf (Becs, október 4. A Keleti TJjság munkatársá­tól.) Amikor a legelegánsabb bécsi szállodában, egy előzetes telefonbeszélgetés után meglátogattam a „Eeihér Ras“ I, felesége ,,Wa The, Na“ vért ream az a jtóban. A „Itaíványarcii“ indián feleség fehér haja kedves összhangban van a evikkcrrel, amit az orrán hord. Az elegáns piémbunda alatt, amely a vállalja van vetve hauyugul, indiánöltözetet hord: tarka gyöngyökkel teleaggatott felsőtestén csak egy kis varrott mellényke va'n. Homlokán széles, üveggyöngyökből kirakott szalag van, amelyet időn­ként fenséges kezeivel vógigsimogát, miközben] eze­ket mondja: — „Érről a szalagról lehet fel­ismerni királyi származásomat“ — és büszkén az ajtóra mutat. Amikor a „Hotel Bristol“ legszebb lakosztályá­ba lépünk, a balkonajtó mögül, "hangos madárcsi­csergést hallok. Azután egész tisztán a kakák hangját. A „Fehér Sas“ nagyszerűen tudja a ma­dár hangjait utánozni, — mondja magyarázóiam il­lusztris vezetőm, de már kedves éscagőzajt hallok és a következő pillanatban belép a „törzsfőnök“ akihez jöttem. Nyakán és mellén értékes 'drágakö­vek csillognak, cowboyszerű nadrágján sok kis ap­ró csengő, amelyek minden percben összekocognak. Csak két európai ruházkodási cikket fedezek fel raj ta, egy házikabátot és egy pár hócipőt. A „törzS- főnök“ kiveszi szájából az égő pipát, kezével széles ivet ir le a levegőben és ezekkel kezdi a beszélge­tést. — .Én vagyok a „Fehér Sas“, a világ legna­gyobb törzsfáéöke, a leghíresebb szónok. Az egész világot beutaztam mint vendég. Itt is az vagyok, mert aki mindenkit szeret, azt viszont szeretik. Én 1822-ben születtem, tehát most 107 éves vagyok. . A kiváló törzsfőnök ismét szájába veszi a pipát és mosolyog, amikor a felesége egy hatalmas albumot hoz be a szobába, Az albumban újságcik­kek, fényképek vannak a töírzsfőuökről nagy dip­lomaták társaságában, menükártyák és különösön felhívja a figyelmemet egy műsorra. A törzsfőnök égvik egyetemi előadásának meghívója. Ezt kérdőin tőle: —■ Mennyiben járul hozzá a világbéke gondolatának propagálásához? Az indián törzsfőnök ezt válaszolja: — Én na­gyon sok egyetemen tartottam előadásokat a világ- békéről. Mert az a véleményem, hogy soha se le­gyen többé háború. A háború megzavarja az embo- ! rek életet és müveit. Ott, ahol béke van, jelen van J a gazdagság és a szerencse is. Én tehát a „szó“ — i Utján akarok hatni az emberiségre. A törzsfőnök felesége áhitatosan szól bele a beszélgetésbe: —A Fehér Sas vallásos keresztény. A törzsfőnök hátradől székében, jobbkezét n székre fekteti, ügy, hogy mégEigyelííottro értékes gyűrűit. Balkézével kiséri szavait. Gesztusai (Iró­niáink, Irnngjh olyhn, mintha a mélyből jönnie. A törzsfőnök most ismét beszélni kezd: — Én vágytik a világ összes indiánjainak a fő­nöke. Király vagyok. Ön most házikabátban és fej- disz nélkül lát. De ha nem ia hordom királyságom jeleit, fel kell ismernie bennem a méltóságot. És mégis, bárki hozzám jqhet és megszoríthatja keze­met : —■ Ön is — mondja most nagy páthosszal — bejött hozzám, bár éílfliir sohase ismertem és egy asztalnál ül velem. Es azért van, mart önt sze­retem ! É hogy nagyobb jelentőséget adjon szavainak, meghajtja a fejét, jobb kezével szivéheez, majd ál­lóhoz nyúl ps nigismétli: „I love you“. A szereltül vallomástól mélyen meghatva bú­csúzom és távozom a „Fehér Sas“ vendéglátó szo­bájából. Beucnl Béla * %

Next

/
Thumbnails
Contents