Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-05 / 227. szám
2 XII. ÉVP. 227. SZÁM. ms\i minden európai nép frazeológiájában jobboldalinak, konstruktivnak nevez. A kimondott német baloldali pártoknak, a munkáspártoktól eltekintve, a demokrata párt, amelynek hajdani vezérét Rathenaut meggyilkolták, bizonyos mér tékig a keresztény szocialista alászinezésü centrumpárt, amelynek egyik vezére Erzberger, az „acélsisak" " és Erhardt brigád hazájában hasonlóképpen mártírhalált halt, de baloldalinak igazán nem volt nevezhető a Volkspartei, amelynek történetesen épen Stresemann volt a megalapítója. A német néppárt, a németországi nagyiparosok pártja, amely annak idején Stinnest is a maga kötelékébe tartozónak számította, sokáig ingadozott, hogy résztvegyen-e’ abban a kormányban, amely a weimari alkotmány alapján állva a hajdani Hohenzollern- monarchiát respublicával cserélte fel. A végén is épen a legfontosabb termelői szempontok, a legkimagaslóbb nemzeti meggondolások késztették a néppártot, hogy véglegesen a köztársasági forma mellett döntsön és véglegesen a béke politikája melle'tt angazsálja magát. Stresemann az 1920 évi választások után, »melyek a német néppártot 63 mandátumhoz juttatták, ennek a józan belpolitikailag sohasem túlzásba menő osztályharcoknak eleve kizáró, nemzeti érzékenységet mindig kihangoztató politikai irányzatnak bontotta ki a lobogóját. A német pártpolitikai számarányok a parlamentben azonban olyan természetűek, hogy Németországban egy-két kezdő tiszta szocialista kormánytól eltekintve, csak koalíciós alapon lehet immár tiz éve kormányozni. Hol a „kis koalíció", hol a „nagy koalíció" gondolata érvényesül, fájdalom, ez utóbbit nem igen lehetett megvalósítani. mert a német nemzetiek nem akartak résztvenni ilyen színezésű kormányrajutás- ba. A jelenlegi német kormányban szocialista kancellár alatt a centrumpártiak, néppártiak és derookratapártiak koalíciója áll fenn. E kormányzatban a klasszikus nemzetfenntartó elemet a néppártiak reprezentálták és a néppártiak a hatalom gyakorlására Stresemann man- dátáriusképpen Stresemannt bízták meg, aki ennek a feladatnak oly ügybuzgósággal felelt meg, mint annakidején, amikor a szász iparosok szövetségét vezette szindikusi minőségben. Stresemann Gusztáv nem a csillogó és lenyűgöző orátorok nemzetségéből való volt, sohasem szerepelt mint az európai politikai közélet primadonnája. Ő a hétköznapi munkának, a szervezésnek, az adminisztrációnak volt az embere. Szakembernek készült, egy sereg szakkönyvet is irt Németország és Európa gazdasági életéről és a szakember kiválóságait bevitte életének abba a szakaszába is, amikor már elmélet helyett a valóság nagy kérdéseit kellett megoldani. Nem volt bőbeszédű ember, fellengős nyilatkozatokkal nem szédítette az újságokat, keveset ígért a külföldnek, de amit (Tudósításunk eleje az 1-ső oldalon.) Angol búcsúztatás Londonból jelentik: Amikor Stresemann halálának hire megérkezett az angol munkáspárt brightoni kongresszusára, a kongresszuson résztvevő összes delegátusok felálltak és mély meghatottsággal adóztak a német külügyminiszter emlékének. Ezután Snowden emelkedett szólásra és a következőket mondotta: — Csatlakozom a részvét azon megnyil- vánitásához, amellyel a kiküldöttek fogadták a német külügyminiszter haláláról szóló gyászhirt. Mindnyájunk számára, akik Strc- somannal együtt működtünk Hágában, fájdalmas volt látni, hogyan terjeszti ki felé kezét a halál. Megható és csodálatos volt, hogy milyen lelki erővel tudott küzdeni Stresemann az őt állandóan kinzó fájdalmak ellen. A kongresszus nevében beszélek, amikor legőszintébb részvétemet fejezem ki a német népnek az őt ért pótolhatatlan veszteségért. Gyász a népszövetségi palotában (Jeniből jelentik: A népszövetségi palotában mély megdöbbenést keltett a német külügyminiszter halálának hire. A népszövetségi bizottságok közül jelenleg csupán a szénszakértőbizottság ülésezik s ennek ülésén J Sir Sidey Chapman, a gazdasági bizottság I angol elnöke, meleg szavakkal emlékezett meg az elhunytról és mély részvétének adott kifejezést. Budapestről jelentik: Stresemann halálával kapcsolatosan Valkó Lajos magyar külügyminiszter csütörtökön felkereste a budapesti német nagykövetet, aki előtt a magyar kormány részvétét fejezte ki a haláleset miatt. Bethlen István miniszterelnök Müller kancellárnak, Valkó külügyminiszter Stresemann özvegyének küldött részvéttáviratot. Megindulnak a kombinációk a külügyminiszteri állás betöltésére A német külügyminisztérium betöltésére megindultak a kombinációk. Szociáldemokrata körökben Breitscheid dr.-t emlegetik Stresemann utódjául, a centrumpártiak Kaas prelátust szeretnék látni a külügyek élén, sok esélye van Berrsdorf jelenlegi népszövetségi német megbizottnak is. Tiszta képet még nem lehet alkotni arról, hogy kit tartanak a jelen pillanatban a legalkalmasabbnak Slresemann utódjául. Német parlamenti körökben kialakult az a fölfogás, hogy a jelenlegi koaliciós alakulaton nem szabad változtatni. A német külpolitikai reszortot egyelőre von Schubert államtitkár vezeti. A román sajtó kommentárjai Bukarestből jelentik: A bukaresti sajtó hosszabb cikkekben foglalkozik Stresemann német külügyminiszter halálával. Az Adcve- rul megállapítja, hogy Stresemann nagy szolgálatot tett az európai békének, amikor volt bátorsága arra, hogy Németországban bókepolitikát hirdessen és az aktiv békepolitikára a terepet előkészítse. A német külügyminiszter halála előreláthatólag nagy zavart fog előidézni az európai politikában, hiszen egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lesz Stresemann utódja s milyen lesz ennek az utódnak a külpolitikája. Az Ultima Ora azt írja, hogy Németorigért, azt becsületesen ipegtartotta és ezért a bizalom teljességét élvezte arról a külföldi oldalról is, ahol az embereket csak egy lépés választja el a legteljesebb bizalmatlanságtól. Stresemannal szívesen tárgyaltak a többi államok, mert minden cicoma nélkül kiejtett mondatai oly aranyfedezettel bírtak, mint Schacht értékálló márkája. Az utóbbi évek nagyon megviselték a szervezetét. Nem egyszer le kellett mondania diplomáciai entreruékról, mikor is az ő megbízatása alapján von Schubert államtitkár szagnak Bismarck óta Stresemann volt legkimagaslóbb államférfia, aki nagy sikereket ért el, olyanokat, amelyeket a Versailles! szerződés aláírásakor a legkevésbé sem lehetett volna remélni. Stresemann nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Németország és Románia között barátságos viszony alakuljon ki. A Viitorul a halálesettel foglalkozva kiemeli Stresemann nagy érdemeit, azt a törekvését, hogy szakítson a német imperializmussal és hogy állandóan paralizálni igyekezett azokat a törekvéseket, amelyek a béke müvét veszélyeztették volna. helyettesítette. De amikor jobban érezte magát, megfeszitett erővel dolgozott, hogy behozza a restanciát és tető alá juttasson olyan terveket, amelyek túllépték a külpolitika kereteit, kimondottan belpolitikai jellegűek voltak. „The righte man at the righte place — mondja az angol — és ez a mondás különösképpen ráillik a mai válságos európai idők egyik legke- vésbbé színes, de legjózanabbul gondolkozó és legőszintébb intencióju államférfiu jellemzésére. (I.) HZ ERDEI GYILKOSSÁG (31.) irta: Csehov Antal — Itt összezavarodik az emlékezésem. Elképzelheted, hogy a történtek annyira elkábitottak, hogy nem voltam képes egy ép gondolatra sem... Nem emlékszem semmire! Csak azt tudom, hogy az emberek valami testet hoztak ki az erdőből... nem voltam képes ránézni! Feltették egy kocsira és elvitték. .. Se sírást, se nyögést nem hallottam... Azt mondják, azzal a tőrrel ölték meg, amellyel én ajándékoztam meg. Szeretem a kaukázusi fegyvert, de most Isten velük! Holnap el vitetem a háztól valamennyit. Megivott meg egy pohár pálinkát, aztán rgy folytatta: — De ez a szégyen! Ez a förtelem! Hazai hozzuk. .. mindenki meg van rémülve, kétségbe van esve... És egyszerre, ördög vigye el ezeket a cigányokat, megszólal egy hetyke nóta! A komiszak mind sorba álltak és rázendítettek! Nem tudom, mit tegyek? Nem ismerem a formaságokat... talán hivatni kellene a rendőrséget, az ügyészt... Még szerencse, hogy Jeromos barát, mikor hírét hallotta a botránynak, idejött magától, hogy ellássa a haldoklók szentségével; nekem sohasem jutott volna eszembe, hogy érte küldjék. Az Istenre kérlek, barátom, vágy magadra minden gondot! Megbolondulok! Az asszony megérkezése, a gyilkosság... Brr!... Hol van most a feleségem ? Láttad ? — Hogyne, teázik Psechockival. — A kedves bátyjával... azzal a bitang Psctího«- kival! Mikor megszöktem tőlük Pétervárról, ide jött utánam sitt ül a nyakamon... Hihetetlen, hogy mily temérdek pénzt csal ki tőlem! Nem értem rá, hogy tovább beszélgessek a gróffal. Felkeltem a kanapéról s az ajtóhoz tartottam. — Hallod-e! — kiáltotta utánam. — Nem fenyeget-e meg engem is késsel az az Urbenin ? — Hát ő szúrta le Olgát? *— Természetesen... csak azt nem értem, hogyan került oda! Micsoda ördögök vezették az erdőbe? S miért éppen abba az erdőbe? Tegyük fel, hogy ott leselkedett, de hogyan tudhatta, hogy éppen ott fogok pihenőt tartani és nem máshol? — Nem értem, — mondottam.. — Apropos, felkérlek egyszer s mindenkorra... ha én venném kezembe ezt az ügyet.,. ne mondd ki ai feltevéseidet... igyekezzél csak a kérdéseimre felelni, egyébként pedig hallgass. Magára hagytam a grófot és Olgához mentem. A szobában egy kék lámpa égett, mely csak gyöngén világította meg a benn elvő embereket... írni vagy olvasni nem lehetett volna* e világosságnál. Olga ágyában feküdt. A feje be volt kötve; csak a hegyes orra meg a lehunyt szempillája látszott. Fö- detlen mellén jégtömlő volt... tehát még nem halt meg. Két orvos fáradozott körülötte. Mikor a szobába léptem, éppen Ivánovics Pável vizsgálta a szívverését. A zemsztvó-orvos — fáradt, beteges külsejű ember — elgondolkozva ült egy katrosszékben s úgy tett, mintha a beteg érverését számlálná. Jeromos atya, ki éppen akkor végzett teendőjével, becsavarta a feszületet a papi stólájába s menni készült. — Ne sirjon annyit,' Jégóriás Péter! — mondotta sóhajtva. — Isten rendelése volt. Nála keressen vigasztalást. Urbenin a sarokban egy támlátlan székeD ült. Úgy megváltozott, bógy alig ismertem reá. Az utóbbi idők tétlensége és iszákossága leritt nemcsak ruhájáról, hamum egész külsejéről is. A szegény ember, fejét ai kezébe támasztva, mozdulatlanul ült és az ágyra nézett... A keze meg az arca még mindig véres volt,.. nem jutott eszébe, hogy megmosakodjék... Oh, az én lelkem és az én szegény madaram jövendölése! Valahányszor nemes madaram elkajdácsolta szólamát az emberről, ki megölte a feleségét, nekem mindig Urbenin jutott az eszembe. Miért?... Tudtam, hogy a féltékeny férfiak nem egyszer ölik meg a hűtlen feleségüket, de tudtam azt is, hogy az Ur- benin-féle emberek nem ölnek... elűztem magamtól azt a föltevést, mint valami képtelenséget. — Ő volt-e vagy sem? — vetettem föl magamban a kérdést és boldogtalan arcába néztem. Őszintén szólva, nem találtam választ e kérdésié, mindaz után sem, amit a gróf beszélt, a vér után sem, mely az arcát meg a kezét borította... — Van szerencsém! — szólitott meg a zemsztvó- orvos. — Örülök, hogy eljött... Mondja kérem, ki itt a házigazdái? — Itt nincs házigazda... Itt felfordulás van.., — mondottam. — Nagyon elmés válasz, de ez nem segít a bajomon, — mondotta az orvos, haragosan köhéeselve. — Teljes három órája rimánkodom egy üvegportói borért vagy pezsgőért, de hiába beszélek. Mindenki úgy tesz, mintha siket volna. A jeget is csak most hozták, pedig három órája rendeltem. Mire véljem? Meghal egy ember és senki sem törődik vele. A grófnak méltóztatik likőrözni a szobájában, ide nem kap az ember egy pohár italt! Küldcnék valakit ai városba,' de csak azt felelik reá, hogy nagyon fáradtak a: lovak... Nem borzasztó? Mindenki goromba, részeg, szemtelen! Esküszöm, hogy életemben először látok ily szívtelen embereket! (Folytatjuk.)
