Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-28 / 247. szám

A,»KELETI UJSAG“ vasárnapi melléklete XII. UVF. 247* sw. RH9I0 a világitól Mióziibél!! Csak a vevőkészülék + ARCOPHON 4 Távol­ból való vétel akkumulátor és elem nélkül! Tclctanken a legrégibb tapasztalat — a legmoder­nebb szerkezét* Minden rádióüzletbert kapható! A volan mellett három országon keresztül Irta: dr. Buia Mária Bozenból elindulva, átléptük az Isarco-t, hogy behatoljunk a csodás Yal d ’Ega-nak porphyr tor­kába, hol a csendet csak a zugó hegyi patak töri meg. A vad szorosból kikerülve — melyhez hasonló Európában csak a sehweizi Dissentis—Göscheneo közötti gyalogút a Gotthard alagút bejáratánál, — egy kacagó zöld mezőre kerülünk és a kicsi Ponté Nuova-hoz bözeljárva megpillantjuk az első Dolo­miteket. Látjuk a Latemar (2864 m.) fantasztikus csúcsait, a háttérben lévő Cima di Valsordá-val (2754 m.) és a Welschnofener Talon áthaladva a már ismerős Rosengarten (2998 m.) is előtűnik. Welschnoí'en, vagy ahogy most nevezik, Nova Levante nehány hófehér háza, fűrésztelepeivel elbá- jolóan van elszórva a zöld völgyben és a Latemár teljes pompájában látszik, az Ortler Gruppéval együtt. Sürü zöld erdőn haladunk át, amikor meglepe­tésül megcsillan a kis Carezza-See, a fenyőfák ágai között. A fák zöld szine, a kék égbolt, a Latemár sárga és vörös porphyr csúcsai visszatükröződnek a tó vizében, mely a szivárvány minden árnyalatát mutatja. Tovább repül a gép. A Carezza hotel előtt ál­lunk meg, mely talán a világ legszebb és legfény- üzőbb turista hotelje. 500 személyre szánt hotel­óriás, melynek külön bankja, postája is van, csodás termei és kényelmes lakosztályai mellett. A gyerme­keknek berendezett játszóterem, a diplomás nursök mindarról tanúskodnak, hogy a figyelem mindenre kiterjedt. Kissé feljebb 1700 m. magasságban a Latemar- hotel nyújt nyáron kényelmet a kirándulóknak. Egész Valico di Costalunga-ig folyton emelkedünk és fent vagyunk a Col di Carezzáu, ahol a Latemar és Rosengarten büszkélkedik és gyönyörű kilátás nyílik a Fássá Tatra A majesztikus Marmolata ót Pala Gruppé is feltűnik, de hirtelen lefelé ereszke­dünk a völgybe, ahol a különleges Sella-csoport zár­ja el a horizontot, mig a Punta Vallaccia nem ke- véebbé grandiózus. Yallonga után elérjük Vigo di Fássá nevű kis falut, majd egymásután jelenik meg Pózzá és Costabella a San Nicolo-völgyben. Rizzi is kedvesen fekszik, innen szoktak a turisták a Ho- eéngartenra vagy ahogy most nevezik a Catinaccio- ra indulni. Itt, a Rosengarten tövében, naplementekor kü­lönös tüneménynek lehetünk tanúi. Nehány csúcs napnyugta után hirtelen élesen kiválik, csodás, vö­rös színben, mig a többi részeket már megülte az est. Tovább a Sasso Piattot és Sasso Lungo széles csúcsait látjuk, majd a völgy összeszorul és utunk nemsokára a muzikális nevű Mazzin és Campitello falukon visz keresztül. Nehány fordulat után a gigántikus Marmolata jelenik meg (3344 m.) Az éjjelt a turisták által jól ismert Canazei- ben töltjük el. Lelkünk át van itatva a csodás pa­norámáktól, oly felemelkedettnek és jónak érezzük a világot! Estebéd után elsétálunk a fenyők men­tén, a barátságosan elterülő faluba, ahol imádságos ének hangjai szűrődnek hozzánk a templomból. Másnap esős, szürke reggelre ébredtünk. Aggo­dalmaskodunk. A hotelior és térképünk azonban megnyugtatnak bennünket. Mert bár 800 méterrel kell a Pordo-i csúcsig emelkednünk, az olasz mér­nökök oly zseniálisan oldották meg itt az útépítést (1926-ban építették), hogy csak 7%-os a^eifce­dés szöge. A ködgomolyagoktól a hegyeknek csa^uett­jeit láthatjuk, de a Marmolata igy is si.gneQ emelkedik a magasba. A szél folyton erős-^ a vihar kitör, midőn elérjük a 2300 métert a nyergén. A hotelek itt már némák és egy ki?aj;_ rák katonai temető a benne iévő emlékosZp8j még növeli a komorságot. Az égi háború f*on tart és szinte megbénulva bámuljuk a termet erejét és nagyszerűségét. Nekivágunk a szélness csavaros utakon lefelé kanyarodunk a Piave y mellékvölgyébe, a Cordevola-ba, amelynek lakóg hozzájárulnak festőiségéhez. A nők hosszú, szé. rak á síi sötétzöld szoknyában járnak, mely még dereknél is feljebb kezdődik. Fejükön nagy fekt poszták&lap van, melyet köszöntgetéskor leemelne mint a férfiak. A Dolomitok ezen része sokat szenvedett a há borútól. Mégis Pieve di Livinallongo ismét felépül­ve áll szemeink előtt. Áthaladunk Andrazon, mely­nek kastélya 1747 m. magasságban díszeleg, s mely hajdan a bressanoni püspök rezidenciája volt. Is­méi emelkedünk. A természet teljes érintetlenségé­ben diszeleg, előttünk a bizarr Sasso Stria, mig hátrafordulva még egy pillantást vethetünk a már fehér pelyhes Marmolata-ra. Hirtelen és gyorsan érünk fel a hires Fálzárego Passra (2117 m.) Sajnos a háború tette oly ismertté nevét, mely­nek nyomai most is elárulják a nagy küzdelmeket. Látjuk a Casteletto-t, amelyet 1916-ban az olaszok felrobbantottak. A panorama nagyszerűsége azon­ban újból leköti figyelmünket. A Cinque Tofri fan­tasztikus siluettjét bámuljuk, mely egy feudális várromhoz hasonlít és a Tofana (3241 m.) nagy masszív alakját, mely a zöld fenyők felett tör a magasba. Az idő siettet és vágyunk is már elérni a Dolo­mitok gyöngyét: Cortina d’Ampezzot. Nemsokára meg is pillantjuk a völgyet, melynek szépsége a bá­mulat kiáltását váltja ki belőlünk. Látjuk az An- telao, Cadini és Sorapist, melyek azelőtt a határt jelezték; a Cristallo-t (3199 m.) s a nem kevésbbé hala’nias Tofána-t és Pomagagnon-t. Másnap búcsúznunk kellene a Dolomitoktól mert Toblach felé nem a csodás Missurina-n át ter­veztük a menetelt, hanem a rövidebb másik utón. A fantasztikus porphyr óriások csúcsaira kell felha­tolnunk, hogy megismerjük igazi mivoltukat. Csodás, az előbbinél is szélesebb nton haladunk, festői vidéken, több kis falun keresztül menve. Egy­szerre egy teljésen olasz typnsu városka piacán ta­láljuk magunkat. Az ut itt 3 felé elágazó, meg kell hát kérdeznünk a he’.yes irányt. Ugyancsak elbáinu- lunk, mikor mondják, hogy teljes 30 km. tévedtünk. Szórakozottságunkban nem néztük térképünket, ha­nem egyszerűen nekivágtunk a látott gyTönyörü, széles müutnak. Mindegy! Nem sajnáljuk, hogy akaratlanul még egy szép kirándulás emlékével gazdagodtunk. Sőt, fclujjongunk, mikor megtudjuk, hogy Tizián hazá­jában járunk: Pieve di Cadore-n. Itt van az a városka, melynek hegyei, erdői és virágszönveges rétjei után annyira vágyott a halha­tatlan mester, midőn Velencét a tikkasztó meleg el­árasztotta. Érdekes, hogy a vidéken úgyszólván csak egy müvét találni a nagy művésznek: az itteni templom­ban lévő Szent családot. Helyi tradíciók szerint modellül a Tizián-család szolgált. A madonna La- yinia lenne, Szent József a művész apja, a püspök fia Pomponius és a pap ő maga. Ezt már mi ma­gunk is felismerjük a madridi önportré-reproduk- ciók elterjedtsége révén. Búcsúzunk a Dolomitoktól... Másnap viszontlátjuk Villachot, majd az Os­siacher See mentén jutunk el Feldkirchenen, St. Veit-on át Judenburgba. Bruck a. d. Mur-nál a Bocs felé haladó útra lépünk és a Semmerink csodás utjain át este bent vagyunk Becsben. A három hét úgy tűnik fel, mint az álom. Lelki­szemeim előtt gyakran megjelennek a feledhetetlen emlékek, amelyek sokszor még álmaimban is elkí­sérnek. (Vége.) BÚB ZSOLDOS TANINTÉZET ®V Budapest, Vlí. Dohány-u. 54. Telefon - 4 24—47 Magyarország legrégibb és legjobb előkészítő tanintézete. (24 tanév). - Eiőkészi! köíépiSkOlaS fftagánvizsvgákra és éfOttSégiif e felelősség mellett

Next

/
Thumbnails
Contents