Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-24 / 243. szám

w Bkon»Mtartb mm XII. ÉVF. 243. SZÁM. Akar Ön jó gépselymet dolgozni, akkor vegyen Gütermann gépselymet Műselyemből válassza a „Marna“-műselymet FfihÉpniSBlet egész Romániába: Emanuel Wisner, Bucureşti, ăouleoard Maria No. B. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Kulturelőadások a Corso-filmszinházban Egymásután kerülnek műsorra a legújabb kulturhlmek — A Greta Garbcrfilm óriási sikere Két nap óta vetíti a Gorso filmszínház az „Amerika” cimti kulturfilmet, amely az Egyesült Államok életét, nagyságét, iparát, kereskedelmét ha­talmas gazdasági perspektíváit mutatja be, úgy, hogy aki nem járt Amerikában, annak is igazi fo­galma lesz róla. Meg kell állapitanunk, hogy- Úgy a közönség, mint az ifjúság rendkívüli lelkesedéssel fogadta a tanulságos és gyönyörű filmet, amely egyébként ma megy utoljára délután 3-tól 5-ig le­szállított helyárak mellett. A Corso filmszínház igazgatósága, mint a múlt­ban, ebben a szezonban is, programmjára tűzte har somló kulturfilmek bemutatását. Módjában van ezen a téren á legnagyobbat nyújtani. Értesülésünk sze­rint egymás utam érkeznek „Páris”, ,,A Zeppelin világkörüli útja”, „A Stadion” stb., amelyeknek mindenike meglepetés lesz és úgy művészi, mint tu­dományos tekintetben a legelsőbbrangut nyújtja. Többször felhívtuk a közönség figyelmét Greta Garbo és John Gilbert páratlan filmjére, a „Vég- zet”-re, amelynek tegnap volt a premierje példát­lan nagy siker mellett. Az utóbbi időben alig volt fűm, amely az egész világon nagyobb hatást váltott volna ki, mint Michael Arien világhírű regénye, a Zoldkalap után készült grandiózus alkotás, a Vég­zet, a szereimnek és becsületnek ez a himnusza, ami a rendezést és a szerepló'k játékát, a darab művészi kvalitását illeti, el kell ismernünk, hogy még a be­szélő filmek mellett is feledhetetlen nagy élmény marad a Végzet. (*) Indig Alfréd hegedűművész külföldi sikere. Berlini jelentés szerint a Berliner Symphonie Orchester 106 pályázó közül Indig Alfrédot, a nagy­szerű fiatal magyar hegedűművészt az amszterdami Mengelberg zenekar, majd a stuttgarti filharmónia koncert mesterét szerződtette első hangverseny mes­terré. A magyar művészt újabb dicsősége a Német­ország egyik legelső koncert-zenekara a zenekar leg­első helyére magyar hegedűművészt bizott meg. SELECT MOZGO Mft I He f Buzdugan régens temetése 2 A vidám társaság legújabb 2 felvonásos komédiája. 3 Malec fényképész 8 felvonásban. Egyike a logjobb műsoroknak Monopol Metro-Godwyn 1 A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Holnap este a Mézeskalács reprize. Olyan ope- rette-repriz lesz holnap este a Magyar Színházban, mely érdekességben túlszárnyalja a legmodernebb operetteket. Az utóbbi évtized legszebb, leghangula­tosabb és legszebbzenéjü operettedét, a Mézeskalá­csot fogják felújítani. A János vitéz óta nem Írtak ennél szebb operettet. S azok előtt is, akik már lát­ták évekkel ezelőtt a Mézeskalácsot, most az újdon­ság ingerével fog hatni, mert teljesen uj szereposz­tással (Kondor Ibolyával, Kőszegi Margittal, Mik- lóssy Margittal, Solthy Györgygyel, Ihász Aladár­ral, Leővey Leóval a főszerepekben) s amellett uj rendezésben, pazar, uj kiállításban fog szinrekerülni holnap a Mézeskalács. Épen ezért premiére bérlet­ben tartják meg a holnap esti reprizt. Pénteken es­te és vasárnap este rendes bérletfolyamban megismét­lik a Mézeskalács előadását. IV. Henrik prwniéreje hétfőn este. Pirandello premiére lesz hétfőn este a Magyar Színházban. A világszerte méltán ünnepelt olasz drámaírónak egyik legérdektsebb színjáték», a IV. Henrik fog szinre­kerülni hetekig tartó gondos és ambiciózus előkészü­letek után. A ragyogóan ötletes színpadi műnek, amely diadalmasan járta he az egész világot, ez lesz az első magyar nyelvű előadása. Ma is, szombaton is, vasárnap is: Mit susog a fehér akác. A Magyar Színház óriási sikerű operette- ujdonsága, a Mit susog a fehér akác, amelyet estén­ként tomboló tapsokkal fogad a közönség, ma. este ötödször, szombaton este 9 órakor hatodszor, (bérlet- szünetben) és vasárnap délután félhat órakor heted­szer kerül színre. Ma utoljára Karenina Anna és Ketten a lejtőn. Greta Gerbo és John Gilbert remek alakítása, a Karenin Anná-ban, valamint Norma Shearer meg­rázó művészete, a Ketten a lejtőn cimii film-újdon­ságban ma utoljára látható a Magyar Színházban. Előadások kezdete 3-kor és félhat órakor. Helyárak: 30, 20 és 10 lei. Holnaptól rekord, kettős műsor a Magyar Szin- háaban: A Cayonnei pokol( A bánya) és Kisasszony fizetek. Minden eddigi műsort felülmúl érdekesség­ben, izgalmakban az a brilliáns kettős műsor, amely holnaptól kezdve 3 napig látható a Magyar Színház­ban. I. Cayennei pokol vagy: A bánya. Kilencfel- vonásos hatalmas dráma a Zola világhírű regénye nyománü Lélekzetét visszafojtva fogja figyelni az izgalmas, magával ragadó eseményeket a közönség. II. Kisasszony fizetek. Nyolcfelvonásos brilliáns, kacagtató vígjáték Dina Grallával a főszerepben. A két és félórás ekttó's műsor naponként csak 2 elő­adásban látható. Délután 3 órakor és félhat órakor. A helyárak e kivételes műsor alkalmával sincsenek emelve. 30, 20 és 10 lei. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Szerdán, október hó 23-án este fél kilenc órakor: Mit susog a fehér akác? (5-ödször. Napi bérlet 10. szám. C. Sorozatszám: 68.) Csütörtökön este 8%-kor: Mézeskalács. (Operette­repriz, teljesen uj szereposztással, uj rendezés­sel, uj kiállítással Kondor Ibolyával, Solthy Györgygyel, Ihász Aladárral. Premiére bérlet 9. szám. Sorozatszám: 70.) Pénteken este Ö^-kor: Mézeskalács (Napi bérlet, 11. szám. A) Sorozatszám: 71.) Szombat este 9 órakor: Mit susog a fehér ákáczf (Operette-ujdonság. Bérletszünctbon. Sorozat- szám : 72). Vasárnap délután 3-kor: A pók. (Amerikai detektiv- ujdonság. Mérsékelt helyárakkal. Sorozatszám: 73.) Vasárnap délután 6k-or: Mit susog a fehér akác? (Operette-ujdonság, 6-odszor Kondor Ibolyá­val, Betegb Bébivel, Solthy Györggyel, Ihász Aladárral. Sorozatszám: 74.1 Vasárnap este 9-kor: Mézeskalács. (Operette repriz 3-adszor. Napi bérlet 11. szám. B) Sorozatszám: 75.) Hétfőn este 8 és fél órakor: IV. Henrik. (Piran­dello világhírű szinjátéka. Újdonság először. Premiére-bérlet 10 szám. Sorozatszám: 76). Kedden október 29-én este 8 és fél órakor: IV. Henrik. (Újdonság 2-odszor. Napi bérlet 11. szám, C. Sorozatszám: 77). A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI-MÜSORA: Hétfőn, kedden és szerdán d. u. 3 órakor és fél- hatkor: I. Karenin Anna. (Greta Garbo és John Gilbert). II. Ketten a lejtőn (7 felvonásos ame­rikai szinmü). Főszereplő: Norma Schearex. III. Pótképek. (Kettős műsor! Két és félórás elő­adások! Helyárak: 30, 20 és 10 lei). Csütörtökön, pénteken és szombaton d. n. 3 óra­kor és félhatkor: I. A cayennei pokol, vagy: A bánya. (Zola világhírű regénye filmen 9 felvo­násban. Főszereplők: Esterházy Ágnes és Paul Heidemann). II. Kisasszony fizetek! (8 felvo­násos vígjáték. Főszereplők: Dina Grállá és Werner Fütterer.) III. Pótképek. (Kettős mű­sor. Két és félórás előadások. Helyárak: 30, 20 és 10 lei). CORSO-FTLMSZINH AZ MŰSORA Szerda 3 órakor: Amerika, a korlátlan lehetőségek országa, 7 felvonásban. Kulturfilm, mely az Egyesült Államok legnagyobb városait, iparát., kereskedelmét, természeti szépségeit mutatja be páratlan szép felvételekben. Előjáték: Ufa világhiradó. Olcsó helyárakkal. Szerda 6, 7, 9 órakor: Premier! a Végzet, Greta Garbo és John Gilbert ragyogó szerelmi duettje. E filmben lépnek fel együtt utőljára! Csütörtök 5, 7 9 órakor: A végzet. Péntek 5, 7, 9 órakor: A végzet. Szombat 5, 7, 9 órakor: A végzet. j\ SELECT MOZGÓ Szerda: Malek fényképész. Buzdugán régens teme­tése. Műsoron kívül a „Vidám gyermektársa­ság“ legjobb komédiája. Csütörtök: Malek fényképész. Péntek: Malek fényképész. Szombat: Malek fényképész. Vasárnap: Malek fényképész, utoljára. URANIA MOZGÓ Szerda: Páris mámora, mélyen megható társadalmi dráma, főszerepben Lil Dagover. Csütörtök, péntek: Egy ezer ellen, ideg-feszítő ka­landordráma, főszerepben: Carlo Aldini, aki mutatványaival még Harry Pielt is felülmúlja. Szombat, Vasárnap: Egy ezer ellen. Rettegi faiskola és szöílöoltványtelop uj ár- jegyzéke megjelent. Kívánatra ingyen küldjük. — Levélcím : Gróf Bethlen László Beclean. Jud. Someş. Szil Hagypóradon, j közvetlenül a nagv vasútállomás mellett, 7 ketasz’ráls hold, 4 hold kiváló fájszöllők- ke' beültetve, 2 hold gyümölcsös, legneme sebb gyümölcsfákkal ('öbbek között 150 ne- mesilett termő francia barackfa) 'élen nyá­ron lakható, városi lakásnak ria- i : gyón alkalmas, 2 nagy s/.oba, zári, i üveges veranda, emeleti terrasz, fürdőszoba j és konyhából álló lakás villannyal, városi vízvezetékkel, telefonnal. A szellőnek van ; három, városi villannyal világitott útja. mindh árom útról bejárat, 24 méler mély, bő- i I vizű, jéghideg kút. Vincellér ház, borház. Tel- | i lesfelszerelés.Szóllőiskola,gyümölcsfaiskola, i i Kedvező fizetési feltételek. Ára: 1,300,000 lei. j 1 Dr ERDŐS Oradea. Sir. Alexandri No. 18.

Next

/
Thumbnails
Contents