Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-21 / 241. szám
HUM. Pozsonyi emlék Irta,: G&ál Gábor tm tmrmrt «rinéThfrfi * )Ur Me St* Htok «»pont« agy-két poMooyi nopéUpot Esőket « »ep£L«pok«£ olvasom, mint a többi «dogra városét: foglalkozásból. A foglalkozá- «orohnc tartozik idegen, városok idegen lapjainak * forgatása. Gépioson is osinálom. Ezekkel a lapokkal még u a kapcsolatom ginét, mint azokkal, amelyek ismerő« városokban jelennek meg. A pozsonyi lapokat úgy olvasom, mint egy vad idegen, sose látott föld lapjait. Illetve igy olvastam és néztem máig, m«rt au az egyikben egy hirdetésen akadt meg a szemem s a hirdetésben ez a szó: „Jókai-ucca”, mire az a bizonyos varázsütés ért és egyszerre máskép forgattam ét olvastam a lapot és emlékeztem. Emlékestem arra, hogy es « város nem is idegen, egyszer éltem ott, nagyon régen, tele vagyok csodálkozással, hogy hogyan is történhetett az, hogy ezt én elfelejtettem. Hosszú heteket éltem Pozsonyban s most éveken keresztül az «szembe m jutott, holott évek éta mmdettnaip átfutott kezemen pár napilap ebből a városból, ügy látszik az emlékezésnek is kiszabott élete van. Úgy látszik az emlék se mindig él. Néha évekre betemetődik, egy szép napon azután megint felébred. A lélekbúvárok ismerik ennek a mechanizmusát és magyarázzák a törvényszerűségét. Am miért volt e* én ívelem úgy, hogy éveken keresztül semmim rezdölt fel bennem T Se egy uoca, se egy «mbar, h egy sóhaj, se egy kiáltás!? Hogy lehetett az, hogy ennyire elfelejtettem s nem támasztotta fel semmi? Se szenzáció, se komplikáció! Valami betegség M vagy védekezés? Rossz emlék volt «z a város, amiért a feledés kulisszái közé sülyedt mindama rengeteg törmelékkel, mely harminc egy néhány esztendő után szabályszerűen felhalmozódik az emberben! ? Mi történt itt? S emlékezni próbálok és keresgélem, hogy mit tudok erről a városról még, — most, amikor kerek tizenegy esztendő után kisértete vissza jár bennem, •gy eocaaávre, mely oly soká aludt? Nehéz és hideg ész. Késő ősz jut eszembe. Egy november, 1918 novembere. Becsbe, mely egy villamos utazásra van a várostól, már nem lehet átjárni, vagy legalább is nagyon komplikált. A földnek esen a részén is forradalom van. Dévénynél harcsak. A város maga nyugodt és üres. Nem ismerek *— ................................................................................... senkit. A Jékai-uocáhan lakom. Szemben egy templommal. A kávéházak sivárak és nem lehet bennük kapni semmit. A háziasszonyom rgy öreg asszony, valami régi özvegy, nagyon töpörödött és bus. Nem tudja mi lesz a nyugdijával. Valami aok függönyei szobában lakom. Ablakaim az uccára. A torony merev és hideg. Este el kell sötétíteni az ablakokat. Olykor nehéz taherautomobilok gördülnek át az ue- cán s aiz egész régi ház remeg. Az ablakok zengenek. Különben csend. És mindenüt" hideg. És nappal is csend. Kopasz házak és nyugtalan postahivatalok. Mindenütt a különböző nemzeti tanácsok emberei. Én még honvéd uniformisban járok. A közös ka- detískolába vezényeltek pár hete tanárnak. Ez a ka- detiskola eredetileg a közösöké volt, most azonban már a forradalmi magyar hadügyminisztérium alá tartozik. Az iskolaparancsnok s a többi tisztek és tanárok, mind régi K. u. K. offizierek. Nyugdíjasok, akiket a háború folyamán seedbek össze a gráci kávéházakból. Pohosak és pirosak és pattógóan beszélnek. Hozzám bizalmatlanok, mert magyar és fiatal vagyok és tartalékos, és ilyen szégyen nem történt még soha, mióta a Monarchia áll, hogy egy tartalékos tiszt tanitson leendő ténylegeseket. Forradalmi karriernek veszik, hogy köztük vagyok. Pedig csak ide vezényeltek, mert nem volt más. Ők valameny- nyien túl vannak a hatvanon. Nem értik, hogy feltalálom magam az előadóteremben, ahol a kadétok közé ülök. Az udvaron és uccán nem tisztelegnek a katonák és nem értik, hogy miért nem jelentem fel őket, hogy miért nem panaszkodom, hogy a tiszti étkezdében miért vagyok megelégedve a menazsival. Aa intézetben én vagyok a rebellis, a barrikád és az uj kor szele... Hogy ás hinták ezeket a tiszteket? Egyiknek Bem emlékszem a nevére. Egész nap ott hortyogtak és sóhajtoztak a tanári szobában. Némelyik az ablakhoz tolta a székét és nézett le a városra és oldalt, »merre Dévény fekszik s ahová a legutolsó évfolyam növendékei kivonultak, feltartóztatni a cseheket, Én napról-napra visszavezénylésemet várom, hogy leszerelhessek... — Nem marad bent a hadseregben? — kérdezte az egyik reumás őrnagy, aki a szapör tudományokat ■«agyar hadrangbra. Be «gy forraAabn* heÓMreg ■ mafa agy hónap alatt még tábornok ia lehet... Igen, Mseket mondta,.Erre emlékszem. Persze gúny is volt a hangjában s igy mit felelhettem volna erre? Odahaza a Jókai-oocában garmadával állottak * könyvek ás a folyóiratok. Civil könyvek ás civil folyóiratok. Becsben barrihádok voltak as uocán tf « november tizenkettediki uccui tumultusok örvéiny- lettek. Én ültem a Jókai-nocábstn. Volt olyan nap, hogy ki se kellett menni az iskolába. Az egész világon minden fel volt borulva. Mit tehettem én? Olvastam éjjel-nappal. Az idegeimben vártam a váratlan napokat és a oeehekot, akiket mindenki várt, félelemmel és virággal. Minden neszre felrezzwnt«*, hátha a küldönc, aki az iskolaparancsnok Írását hozza az elvonulásra. Nem tudom, hogy a városban akkor jelentek-« meg lapok. Nem ismertem senkit. A vén tisztekkel nem tárgyaltam a helyzetről, ügy próbáltam katona lenni, hogy nem érdeklődtem. A se.omszédszobában öreg háziasszonyom egyre ébren volt és szárazon köhögött. Minden bizalmát én képeztem. Mindig azt kérdezte, hogy ugy-e itthon leszek, ha valami, baj lesz. a városban. Reggel hétkor már néma kígyókban álltak az asszonyok a boltok1 előtt. Valaki azt magyarázta, hogy a városban hm» lakik egyetlen cseh sem. Szlovákok is csak a szolgálók és hivatalszolgák közöt akadnak. Délutánonként azonban, amikor zaharinos feketekávéra bementem a Carlton kávéházba (milyen sivár és tengereié merült hely volt e kávíház akkor!) szláv hangokat hallottam az asztaloktól. Itt valami nem stimmel, gondoltam. Itt egy nap kitalálhátatlan mennyiségben ezer és ezer szlovák búvik elő majd a földből. Elő-^ bújnak mindazok, akiket eddig letagadtunk. Előbu- jik a rosszul tanított mult. A postahivatalokban nem vették fel a sürgönyt, amit Pestre akartam küldeni. A kardnak nem volt semmi értelme az oldalomon. Egyik éjjel megöltek egy utazót a szállodában. A Hotel zum Grünen Ochs előtt megszólított egy idősebb asszony, hogy adjak neki kenyeret... Mindennap sötét és szomorú volt... Mire emlékszem még? Valami könyvkereskedőre, akihez naponta bejártam, vájjon mégjptek-e a könyvek, amit Heidel- bergből rendeltem! Ezek a könyvek akkor nagyon fontosak voltak. Ezek voltak a legfontosabbak. Nem is értem miért nam figyeltem oda jobban. Valószi- nüleg va&áéág-fÁriáit voltam és vcHfadg-kiábrándult. * lŰDBRÉT NAStMÁLiA
