Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-19 / 239. szám

o» Hazatért a Zeppelin A balkáni körút után a fríedrichshafeni kikötőben Két évre ítélték Popescu bulid, az egyetem sikkasztóját (Kolozsvár, október 18.) Ma délelőtt 12 óra­kor hirdette ki a; Ítéletet a törvényszék negyedik szekciójának Manolin tanácselnöke Popescu Lulu is­mert bűnügyében. A törvényszék bűnösnek találta Popescu Lulut 1,175.000 lejre terjedő összeg, kü­lönböző módon való elsikkasztásában és ezért két év és három hónapi fogházra Ítélte a rosszutra tért fiatalembert. A büntetésben egy év és huszonöt napi vizsgálati fogságot beleszámítanak. Mellék- büntetésként öt évi hivatalvesztésre és az állam­nak okozott kár lehetőség szerinti megtérítésére kö­telezték Popescut. Az okirathamisitás vádját nem látta beigazolnak a törvényszék s ez alól felmentet­ték. Szokatlanul hosszú indokolás követte az íté­let kihirdetését, melyben az elnök felsorolta az Ítélet meghozatalánál tekintetbe vett sulyosbbitó és enyhítő körülményeket. Eszerint, terhelő kürölmé- nyül a vádlottnak a sikkasztott összegből fedezett mulatozásait és esztelen költekezéseit, valamint könnyelmű életmódját vették, mig enyhítő körül­ményeknek számították be a vádlottnak a vizsgá­lati fogságban tanúsított kifogástalan magavisele­tét és töredelmes beismerését. Az államügyész súlyosbításért, Popescu vé­dője pedig enyhítésért, valamint azért felebbezett, mert az amnesztiát nem alkalmazták. Jelentős összeg elsikkasztásaval vádol egy ko ozsvári n^gy cég eúy fiatal uriíeányt (Kolozsvár, oki 17.) Csütörtök délután megjelent a kolozsvári központi rendőrség bűnügyi osztályán Schönhaus Lajos a Szé- • che-nyi-téren levő Comerţul Román fűszer és liszt kereskedő cég tulajdonosa és feljelentést tett pénztárosnője, B. 1. kolozsvári illetőségű, fiatal úri leány ellen, többrendbeli sikkasz­tással vádolván meg azt. A rendőrség a leány fiatal korára való tekintettel érthetően a nyilvánosság teljes ki­zárásával, a legnagyobb diszkrécióval kezéfi az ügyet, amelyről a következőket sikerült megtudnunk: Schönhaus tegnap este fedezett fel, elő­ször hiányokat vállalatának pénztára körül. Rögtön felelősségre vonta pénztárkezelőnőjét, aki állítólag négyezer lej elkezelését elismer­te. Schönhaus, további vizsgálata során ti- zentöezcr lej összegre terjedő készpénz és áru­hiányt fedezett fel, mig a csütörtöki nap fo­lyamán újabb nyolcezer lej hiánynak jött nyomára. Valószínű, hogy tüzetesebb felül­vizsgálás után újabb hiányok fognak fel­színre kerülni. A kereskedő először maga kez­dett nyomozni az ügyben, azonban magán- detektivsége semmi eredményt sem hozott. A leánynak, hogy árukat szállíthasson el az üzletből, bűntársakra, cinkostársakra lett volna szüksége s mindenképen orgazdával kellett volna együtt működjön. Schönhaus azonban sem bűntársakat, sem orgazdát nem talált. Ezután, s miután B. I. is tagadta a rajta keresett nagyobb összegeket, fordult a rendőrséghez. Schönhaus feljelentése után rögtön elő­vezették Monostori-uti lakásáról a 19 éves, finom szépségű, reszkető pénztáros kisasz- szonyt, aki félig orosz, félig magyar szárma­zású. Apja orosz ember, ő is orosz földön szü­letett s apjának halála után került Erdély­be özvegy édesanyjával együtt, ki táncosnő volt Erdélyben. Anyagi viszonyaik nem vol­tak valami fényesek, igy a fiatal leány fog­lalkozást vállalt. Körülbelül egy éve dolgo­zik a „Comerţul Român“ cégnél. Kihallgatá­sáról a rendőrség a nyomozás érdekében sem­mi információt sem adott, azonban az a kő rülmény, hogy a leányt őrizetbe vették, arra enged következtetni, hogy valami gyanuokot találtak ellene. Addig, amig a cég teljes hiányát ponto­san meg nem állapítják, a nyomozás nem in­dulhat meg teljes erővel. Nem lehetetlen, hogy a felfedezett sikkasztások, melyeknek az eddigiek szerint a mindent tagadó fiatal leánf a tettese, komplikálódni fognak. (Berlin, okt. 17.) Bresalui jelentés szerint a Graf Zeppelin fedélzetéről a kora reggeli órákban szikratáviratot fogtak fel Breslau- ban, melyben Eckener dr. közölte, hogy a ka­pott időjárásjelentések miatt nem kockáztat­hatja meg a léghajó breslaui leszállását. A szikratávirat bejelentette egyúttal, bogy a léghajó sziléziai területek felett való röpü­Amszterdamból jelentik: A Zeppelin hol­landiai utjának meglehetősen kellemetlen utójátéka is van. A hollandiai sajtó erőtelje­sen kifogásolja azt, hogy a léghajó Hollan­diát épen a vasárnapi istentiszteletek ideje alatt látogatta meg s mivel az emberek kitó­dultak a templomokból, megzavarta a vasár­(Marosvásárhely, október 17.) A marosvásár­helyi Gccse Dániel uccuban, a Teieky könvvtá- épü­letében, az emeleten lakik Avramescu táblnbiró, a lakása alatt pedig Kibédy Mihály miiasr.ta.los csa­ládjával. A táblabiró valami ok miatt — úgy Iá t- í/.ik — animozitással viseltetett a müasztalos iránt s ez az animozitás különböző, kellemetlen esemé­nyekben nyilvánult meg. Több Ízben ömlött pisz­kos viz a Kibédyék kirakott ágyneműire, ezelőtt kö­rülbelül bárom héttel pedig a táblabiró cselédje épen akkor rázta le az emeletről a vasalót, amikor a három hónapos, kis Kibédy baba az udvaron, ko­csijában élvezte a napfényt. A vasalóból néhány széndarab a kocsiba hullott, megégette a kisgyermek arcát s csak szülei figyelmének köszönhető, hogy az ügynek nem lettek komolyabb következményei. Eibédyné azonnal felment a táblabiró lakásába ,.s tiltakozott a cseléd eljárása ellen, Avramescu azon­ban kiutasította s becsukta előtte az ajtót. Ezután az eset után nehány nappal a táblabiró kis fia öntötte le vízzel Kibédynét. amire viszont ő utána kiáltott: Iía lejössz az emeletről, megverlek, te (Newyork, okt. 17.) A prohibiciós hivatal százharminc tisztviselője és nagyszámú de­tektív tegnap nagyarányú razziát rendezett Newyork és New-Yersey államok határvidé­kein. A váratlan razzia, meglepte a szesz­csempészeket s harminckét csempész letartóz­tatásával végződött. A Newyork Herald közlése szerint a New- yersey állambeli Heighland közelében a raa- ziázó karhatalom körülvett és megszállott egy birtokot, melynek felépítményeiből titkos alagutak ágaztak szét a szesz- csempészek üzelmeinek leplezésére. A birtokon megtalálták azt a titkos rádióle­adóállomást is, amelynek segítségével a csem­pészek teherautóikat irányították, sőt a ten­geren hajózó gőzöseiknek és bárkáiknak is hírül adták a prohibiciós amerikai gőzösök utajait és tartózkodási helyét. Megállapítást nyert, hogy az amerikai szeszcsempészet egyik legfontosabb bázisát sikerült leleplez­ni. A birtok területén elásva és különböző titkos helyeken nagymennyiségű csempészett szeszt és lőfegyvereket, valamint robbanó anyagot is foglaltak le. Az elkobzott feljegy­zések titkos irásu kulcsát megtalálták s en­nek segítségével a feljegyzésekből megállapí­tották, hogy a csempészett szesz útja a Bermudák felöl vezetett Amerikáig. A prohibiciós hivatal egy kisebb különítmé­nye e razziával egyidejűleg a Miguelen szi­geten levő St-Pierre-be hajózott s ott megál­lós után nyomban visszatér Friedrichshafön­be. Az Óriás-hegység környékéről leadott rá- diógvamm a reggeli órákban került Sziléziá­ban nyilvánosságra és némi lehangoitságot keltett. Friedrichshaf énből jelentik: Ma este hét órakor a Zeppelin visszatért a friedrichsha feni kikötőbe. napi ünnepi hngulatot. Ebben a kérdésben a * parlamentben interpellálni is fognak s meg­kérdik a kormánytól, miért nem értesítette a Zeppelin-müveket arról, hogy inkább hét­köznap látogassa meg a vallásos holland föl­det. fekete rigó. Közben Kibédyék a sorozatos kellemetlenségek elől a rendó'rségnél kerestek védelmet s a rendőr­ségtől valóban ki is szállott egy rendó'rtisztviselő, aki metgállapitotta, hogy Kibédyék panaszai megfő, lelnek a valóságnak. A miiasztalos és családja most már azt várta, hogy a hatósági védelem mellett meg­szűnnek «. kellemetlenségek, ehelyett azonban a na­pokban Kibédyné járásbirósági idézést kapott csü­törtöki tárgyalásra s a tegnap megtartott tárgya­lásin kétezer lej pénzbüntetést kapott, mert a esc. léd feljelentette. Érdekes, hogy a tárgyaláson a já- rásbiró élénken támogatta cselédje vallomását, Ki- bédyt ellenben, amikor felesége vallomását ki .akar­ta egészíteni, kiutasították. Az ügy az eset és a helyzet ismerői körében nagy megdöbbenést keltett. Jellemző az is, hogy Kibédy több ügyvédet kért meg arra, hogy ügyét képviseljék, erre azonban egyikük sem volt hajlandó, mivel valamennyiüknek kellemetlen volt egy olyan ügyben szerepelni, amely­ben Avramescu táblabiró a velük szembenálló fél. lapították a csempészeknek a heghlandi csem- .pészekkel való kapcsolatait. A leleplezés .Amerikában nagy feltűnést kelt. A lapok ol- dalos cikkekben számolnak be a fordulatok­ban gazdag razzia lefolyásáról. Újabb jelentés szerint a newyorki rend­őrség 38 detartóztatást végzett. Letartóztatták többek között Kesslert, az alkoholcsempészek hires királyát is. A rendőrségnek az alkohol­csempészek által használt titkos rádió birto­kában két alkoholcsempész hajót a part kö­zelébe csaltak és lefogtak. A nyomozás meg­állapította, hogy a csempész társaság 6 gő­zösből és 30 más teherszállítóból álló flottával bonyolította le a csempészést, fegyveres hadsereggel rendelkezett és valahányszor partraszállottak, mindig fegyveresen erősítették meg magukat. Újabb merénylet Szófiában Szófiából jelentik: Vasileff, a macedoni emigránsok nemzeti uniója központi bizottsá­gának egyik tagja ellen merényletet követ­tek el. Amikor Vasileff egyik barátja társa­ságában épen lakását akarta elhagyni, az egvik szomszédos mellékuccából három egyén ugrott elő s több revolveriövést adtak le, majd amikor észrevették, hogy a megtáma­dottak csak gyengén sérültek meg. elmene­kültek. A rendőrség széleskörű nyomozást indított, a merénylőket azonban mindeddig nem sikerült megtalálni. A Zeppelinre haragszanak, mert istentiszteletek idefében látogatta meg Hollandiát Botrányos iakásháhorus a vásárhelyi Teíeky-téka épületében Leleplezlek Newyork-állam legnagyobb alkoholcsempész társaságát Elfogták Kesslert is, a hírhedt csempész-királyt — Bűnügyi regénybe illő részletek a csempészek tőrbeejtésérői

Next

/
Thumbnails
Contents