Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-14 / 235. szám

SKÉjjcnm&ö Xll. ßVF. 235. SZÁM át kézimunka osztály különösen dús és vá­lasztékos anyaga Szászrégen asszonyainak és leányainak szorgalmát, munkáranevolt- ségét és fejlett kulturáltságát bizonyítja. A mezőgazdasági osztály a környék modern és céltudatos gazdasági tevékenységét tükrözte vissza, mig a különféle ipari osztályok a vá- < ros tradicionális, hires iparának fejlett és meglepően korszerű voltáról nyújtott hatá- ; sós képet. A nagyszámú román és szász lá­togató közönség az elismerés legmelegebb hangján nyilatkozott a marosmenti magyar kultúra gazdasági megnyilatkozásáról. A ki­állítást megtekintette az uralkodócsalád ven­dégeként Görgényben vadászó Frigyes Ho- henzollern herceg is, ki csodálkozásának és elragadtatásának többször adott kifejezést. A kiállítás nivós záróünnepéllyel zárult, melyen dr. György József kamarai képviselő tartott magvas beszédet. A régeni dalárda énekszámai, Kovács László hegedüjátéka és Teplánszky Gyula által előadott Arany bal­ladák után dr. Szabó Béla, a Magyar Párt gazdasági bizottságának elnöke összegezte a kiállítás tanulságait, majd ifj. Mara József a gazdasági bizottság titkára tartott részle­tes beszámolót a kiállításról és annak ered­ményéről. Ezután az oklevelek kiosztása kö­vetkezett. A kiállítás sikeréért az elismerés orosz­lánrésze illeti Walter Simont a régeni ipa­rosok vezérét, továbbá dr. Szabó Béla, Ko­vács Dénes és ifj. dr. Kornhófi'er Vilmos ma­gyarpárti vezetőket Javul külkereskedelmi mérlegünk. A pénzügyminisztérium legújabb statisztikai kimutatása szerint 1929 augusztus .11-ig kül­kereskedelmünk a következőkép alakult: behozatal 19.255.454.281 tivitei 15.035.204.620 4520.249.66l 1928 augusztus 31-éig külkereskedelmünk következő adatokat tüntette fel: behozatal 21.6o6.164.129 tivitei 17.068.106.918 4.588.057.211 A' folyó év ugusztusi mérlege még 169 mil­lió passzívummal zárult szeptemberben azon ban kivitelünk 168 millióval haladta meg a behozatalt Permetezzük gyümölcsfáinkat! Gyümölcs­szedés alkalmával tapasztalhatták a gazdák és a kerttulajdonosok legnagyobb kárát an­nak, hogy gyümölcsfáikat nem gondozzák, nem permetezik speciális növényvédelmi sze­rekkel. A gondozatlan fák terméketlenek ma radnak, parlagon hever a terület, vagy ha teremnek is fák, ragyás, rothadásos, férges és apró a gyümölcs. Ha a gyümölcsfákat leg­alább télen egyszer és nyáron egyszer vagy kétszer megpermetezik, — úgy mint azt a szőlősgazdák a szőlővel teszik, — a fák kér­ge mindig tükörsima, egészséges növésű, ter­mése egyenletes, ép és egészséges lesz. A permetezés módját és anyagát az Erdélyi Gazdasági Egylet lombhullás után be fogja mutatni a gazdáknak Kolozsváron. A bemu­tató helyét és idejét annak idején közölni fogjuk. Bűnvádi feljelentést tettek a fizetéskép­telenné vált Hun wähl et Co kolozsvári tü­körgyár ellen. Megírtuk, hogy a Hűim aid et Co. kolozsvári tükörgyár fizetésképtelenné vált és egyezkedési tárgyalásokat indított meg hitelezőivel A cég passzíváinak összege ötmillió kétszázötvenezer lej, aktívája há­rommillió százötvenezer lej, a fedezetlen passzíva tehát kétmilliószázezer lej. A cég a napokban moratóriumot kért, illetve a kényszeregyezségi eljárás megindítását, a kolozsvári törvényszék azonban elutasította a kérést, mert a cég üzleti könyveit nem ta­lálták a könyvszakértők rendben levőknek. A bíróság elutasító határozata után a türelmet­lenebb hí telezők hitelezési csalásért bűnvádi feljelentést tettek a Hunwald et Co eég ellen. Készül a román-jngoszláv kereskedelmi szerződés. Bukarestben október 20-án gazda­sági konferencia lesz, amelyben Románia és Jugoszlávia gazdasági szakértői vesznek részt és amelyen két ország között megköten­dő kereskedelmi szerződés tervezetét veszik tárgyalás alá. A konferencián Románia ré­széről többek között Gafencu külügyminisz­teri államtitkár és dr. Ernest Éne, az ipar­os kereskedelemügyi minisztérium vezértit­kára vesznek részt. Hogy eleget tehessen a keres- kedebni szállí ás problémájával kr peso latos mai követelményeknek, a REO úgy oldotta meg a kérdést, hogy konstruált 1250— 4000 kg. ter­helésre alkalmas motorokat, ame­lyek e célra a legnagyobb mérték­ben megfelelnek. Ezelőtt 15 évvel a REO már bá­mulatba ejtette a világot egy túra­kocsi minden jó tulajdonságával felruházott teherkocsi alvázának megszerkesztésével. Akkoriban ve­zették be a REO müvek a pneu" mali ot, valamint az öninditást, a a szokott felszereléssel s egy év­vel ezelőtt vezette be a REO a hid­raulikus belső féket is teherkocsi­jainál. A REO ma joggal igényli a maga számára az elsőséget a ke­reskedelmi teherkocsik gyártásának ágazatában. AMERICAN MOTORS S. A. Bucureşti, Calea Victoriei 126. CLUJ: ELBE ST1Î. MEMORANDULUI ► Központi fűtés, vízvezeték és csatornázási * * 9 * A *-------—An IrÄrtffrJförA ItMftrVV/^ ««MW —-------------­► berendezések tervezése és készítése * ^ Pallós Sándor okleveles gépészmérnök Irodáin Cluj, Strada N. Iorga 7. — Telefonszám: 650. ^ Harisnya, kötöttáru és setyem fehér­nemű GYÁRI lerakat CLUJ, Calea Regele Ferdinand ÁRAK: Gyermekharisnya — — Gyermek sportharisnya Gyermekszvetter — — Pulóverek — — — — Férfi mellény 9 18 160 290 290 leitől Férfi zokni —------­„ Női gyapjú harisnya „ Női ilórharisnya — ■ Mellé ilórharisnya 15 leitől 89 . 49 , 25 „ Selyem fehérnemű csak cpyári áriban. Selyem sálak és mindennemű téli felszerelések dús választékban. mű

Next

/
Thumbnails
Contents