Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-11 / 232. szám
10 KÉMXtnTlwfo) XII. SVF. 232. SZÁM. Ne vásároljon Harisnyát Kötöttárut Téli trikót Gyermekpulovert Seiyemsáiot Selyemhálóinget Gyapjú nadrágot Gyermekltarisnyát, míg a 8.-án megnyíló EL-BE kirakatait meg nem nézte. Gyári lerakat. Eddig még nem látott árak!! 1T»¥ .017 Calea Reg. Ferdinand 19. C<L Hoffmann cipőüzlet mellett. Egy komoly szó a szemüveget viselő közönséghez. Mindazok, akik születéstől fogva, avagy későbbi behatás folytán, kénytelenek szemüveget viselni, különös gondot kell fordítsanak arra, hogy akár saját maguk választotta, akár az orvos által előirt szemüvegük pontosan fejalkatuk és arcukhoz találó keretet kapjanak. Amilyen lényeges, hogy kényes esetekben az üvegeket orvos Írja elő, ép oly lényeges azoknak, akiK sokat imák, olvasnak, avagy precíz rajzokat, v. mechanikai munkát végeznek, hogy a keretet szaklátszerész válassza meg; szükség esetén formálja azt a fejalkat és az arc szerint. Ezen okok figyelembevétele indította Kolozsvár alatt jegyzett legrégibb szak- létszerészcéget azon — nyugaton régen bevált — rendszer bevezetésére hogy minden darab üzletben összeállított szemüveget a cég jegyével ellásson, a kereten előforduló deformációt, vagy törést két éven át díjtalanul végezze és erről írásbeli garanciát vállaljon. — Azon biztos hiszemben, hogy az intelligens közönség ezen rendszer előnyeit felismeri és értékeli, kérem szives pártfogásukat Kun Mátyás Fia szaklátszerész Cluj, Calea Victoriei 2. Óidét alapítási éve 1864. KÖZGAZDASÁG A kiállítás jelentősége a kisiparos számára — Beszámoló a szászrégeni Ipari és Gazdasági Kiállításról - Irta: Mara József oki. vegyészmérnök (Szászrégen, október 9. Saját tud.) Országszerte magyar jellegű ipari és gazdasági kiállítások lezajlásáról ad hirt a napi sajtó, mi határozott bizonyitéka annak, hogy a magyarság látja a boldogulás^ számára még egyedül nyitva álló útját: az ipari és gazdasági termelés, továbbá a kereskedelem lehetőségeinek minél beilerjesebb, minél észszerűbb kiépítését és kiaknázását. E kiállítások nyomán néhány tanulságszerü megjegyzés kívánkozik a nyilvánosság elé. Örömmel kell feljegyezni elsősorban azt, hogy a magyar iparosság ifjabb generációja teljesen megérti a kiállítások célját és tendenciáját, szemben az öregebb rendű generációval, mely akár szűk látókörből, akár csökönyösségből avagy egyszerű kényelmes- ségi okokból feleslegesnek tartja résztvenni e kiállításokon. Ott találjuk az ifjabb iparosgeneráció minden számottevő tagját, de bámulatos szolidaritással hiányzik a régebbi, megcsontosodott elvű korosabb rend. — Anélkül, hogy dicsérni, illetve korholni akarnánk, mutassunk reá mindjárt ennek okára is . A régi felfogású iparosok hozzászoktak a munka lassabb üteméhez, az egyszerűbb és kényelmesebb keretekhez és mi sem kény- szeritette őket élénkebb és mozgékonyabb üzleti elvek elsajátításához. A delizsánsz és a mérsékelten ügető parádés kocsi korában nem is volt szükség leleményesebb és ötletesebb termelési és kereskedelmi üzletrendszerre. „Jó bornak nem kell cégér!“ elve nemcsak közmondásnak, de üslteti jelszónak is bevált. Változtak azonban az idők. Ma az automobil, sőt a repülőgép korában élünk. A termelés óriási mértékben tökéletesedett, a fogyasztás igényei kifinomodtak, a verseny és konkurrencia sohsem képzelt méretűvé szé lesedett ki. Ennek következtében a termelés ténye önmagában nem merítheti ki az iparos tevékenységét. Ma nem elég jót és szépet olcsón termelni, mert minden órában szebbet, jobbat és olcsóbbat termelnek mások. Ma nem elég csak termelni, hanem legalább olyan fontos a termelt árut el is helyezni. A mai iparos nem élhet meg kizárólag mint termelő, szükséges, hogy kereskedő is legyen, azaz értsen hozzá, hogyan kell áruját elhelyeznie. Az iparos ma kereskedő is egysze- mélyben, sőt igen sok esetben inkább kereskedő, mint iparos. Nem igaz az, hogy a jó bornak nem kell cégér. Mert sok ám a jó bor és a legjobbak közül is az fog a leghamarább elkelni, amelyiknek legnagyobb a cégére. Sőt az ügyes kereskedő és okos iparos még azt is tudja, hogj' jó cégér mellett még a gyengébb bor is jó áron kél el. A régi iparos rend jól, alaposan, becsületesen és lelkiismeretesen végezte magát a termelési munkát, hiányzott azonban az a kereskedői szellem, mely nélkül a mai iparos a mai korban semmi sziu alatt sem élhet meg Jót és szépet kell alkotni ma is, de ügyesen, leleményességgel, ötletességgel kell a piacra vinni. Azt, hogy ezen a téren milyen felkészültséggel állják meg iparosaink helyüket, épen egy-egy kiállítás mutatja meg. ötlet- gazdagság és ízlés a feltalálásban és elrendezésben egyaránt itt nyilvánul meg leginkább Örömmel kell regisztrálni, hogy az ifjabb iparosgemeráció érti is az idők szavát, fel-, fogta a kiállítás értelmét, méltányolja jelentőségét és kiaknázza a maga számára előnyeit. Sok fiatal', eleddig ismeretlen nevű iparos nevét veszi szárnyaira a hir és elismerés egy-egy kiállítás kapcsán, melynek értéke aprópénzre felváltva bizonyára hamarosan mutatkozni fog. A kiállításnak azonban nemcsak az a jelentősége, hogy alkalmat nyújtson az ismeretlenek bemutatkozására és a kevésbé ismertek népszerűsítésére és reklámozására. A3 jelentősége főképpen az, hogy az iparosok összemérhetik erejüket, egymás mellé állíthatják képességeiket és kiki tisztába jöhet önmagával. Az, aki túlbecsüli magát és képességeit, ugyanolyan károkat okoz magának, mint az, ki lebecsüli képességeit. A kiállítás nagyszerű alkalom a reális, valóságos érték megállapítására, amire elsősorban magának az iparosnak van szüksége, öntudatos, életképes iparostársadalom csak úgy alakulhat ki, ha annak minden tagja tudatában van saját képességeinek, de tudatában van iparostársai képességeinek is. önismeret és mások ismerete adhat csak alapot reális birálat és a valóságnak megfelelő értékelés kialakulására. A kiállítás tehát —> amellett, hogy ismertet és népszerűsít — időnkint tisztázza az erők lielyezetét, megszilárdítja az önbecsülést és mások munkájának becsülésót, összeköti a dolgozókat a mnnka jegyében, biztat, kitartásra buzdít, szervez, elősegíti a munka megbecsülését és helyes alapokra fekteti az iparostársadalom értékét és öntudatát. Anélkül, hogy az érvek garmadát sorakoztatnám itt fel a kiállítás eszméje mellett, arra mutatok még rá, hogy a kiállítás tanít Is, ismereteket közöl. Tehát az iskola jelen” tőségével vetekedik. Serkisem elég okos és elég tanult, hogy még további tanulásra szüksége ne lenne. És még a legtanultabbalc is bizonyára az uj ismeretek sokaságát viszik haza egy-egy rövid kiállítási sétáról. A' kiállítás az ismeretek kicserélődésének színhelye is tehát. Egymás nehezen megszerzett tudását bocsátják embertársaik rendelkezésére a kiállítók, önmaguk és az emberiség javára. Az eszmei nemesség és a praktikus érdek gyönyörű találkozása a kiállítás eszméje. Szászrégen iparostársadalmának vezetői és a Magyar Párt gazdasági bizottsága — Hirdetmény Tudomására adjuk 50 éves korig Cluj város és Clui megye egész lakósságának, hogy akinek kitonai helyzete nincsen tisztázva, sürgősen jelentkezzék a Cercul de Recru are-nél, Cluj, Str. Saguna 14. Mindenki hozza magával összes katonai okmányait, állampolgár ági bizonyítványát és a születéú anyakönyvi kivonatot, katonai helyzetének rendezésére. Azok. akiknek katonai helyzetük rendezetlen és jelentkezni rém fognak, a jelen hirdetmény szerint besoroztatnak MEGJELENT a közigazgatás; törvény teljes magyar fordítása Dr. Padi Árpádtól. Ara 80 lei. Kapható a »TTlinerva« könyvkereskedésében Cluj- Kolozsvár, Reg. Maria, Deák Ferenc-u. í. Daimler autókat, 11—70 HP. 6 hengeres gyönyörű kivitelben, 18 havi részletre kedvezően lehet vásárolni a vezérképviseletnél: KÁLMÁN A, Arad. — Tavaszkor jönnek ki a 8 hengeres kicsi Daimler kocsik, melynek eladási ára 360.000 lei lesz.