Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-11 / 232. szám
6 „Szabad! Zavarok?...“ Szabad! Zavarok? — mondja és kérdi X. Y-, akit tegnap óta ismerek valami uccai tumultusból kifolyólaig, amikor elkerülhetetlen volt a bemutatkozás. Szabad! Zavarok? — mondja és abban a pillanatban leül. Holott felettébb zavar, egy nagyon fontos dolog megbeszélésében vagyunk a barátommal. Ő azonban nem törődik ezzel. Be sem várja a válaszunkat. Esze-ágában s'ncs máshova üílni. Hisz már egy órával' ezelőtt tudta, hogy ide ül. az uccán ezzel a szándékkal jött. Az egész világ összes helyei közül csak ez a hely érdekli. S már ül is és beszél is. Vége. Ezt az elveszett szituációt megint kifogtuk. Állítólag Európában élünk s ez az Európa kötelez. Társalgásba kell elegyedni vele és hallgatni, miről beszél. Hogy például ma megint milyen az idő és hogy hogy’ vagyok? Ebédeltem-e már? Holott látja, hogy ép most viszi el a maradékot a pincér. S más ily egész felesleges kérdéseket tesz föl. Már lehetetlen szabadulni tőle. Barátommal a fontos megbeszélésnek vége. Valami másik asztalhoz ülni viszont lehetetlen, mert kínos s a kínos pillanatokat kerüli az ember. Ismeretlen ismerősöm tehát ott fii. Kiveszi az újságot a kezemből. Szabad? — mondogatja egyre s anélkül. hogv szabad volna, csinálja, pontosan azt, ami a íegkényelmetlenebb számomra. VannsK ilyen emberek. Az udvariasságnak ezer és ezer az efajta bajnoka. Az uccán, a vonaton mindennap, minden pillanatban felbukkan egy a maga harsány és joviális szabadjával és anélkül, hogy bevárná a választ, megteszi azt, aminek nem megengedhető voltát már a kezdéssel feltételezi, de végül is pontosan az el- lenkezöjekép jár el... Szabad? — hangzik egy más alkalommal a vonat, az autóbusz, vagy egyéb jármű feljárója előtt és elfoglalja a helyed... Szabad. __ mondja a trafikban és ő vásárol előbb .. . Szalbad? — mondja a tolongásban és elsodor a célod elől... Szabad!? __ joviáliskodja a postán, a kávéházban, a vendéglőben, mindenütt, ahol ember emberrel találkozhat s az eredmény mindenütt ugyanaz. Be sem várja a választ. Nem is érdekli. Ö már jó előre tudja, hogy mit akar. Tudja, hogy az asztalodhoz ül a kávé- házban s a helyedre a vonaton. Ha megfeszülsz is. A válaszodra nem is kiváncsi, mert abban a szemrebbenésben, Emikor engedelmet kér, már meg is tette. Kérdése tehát felesleges. Nem is a kérdezés és nem is az engedély miatt teszi,' hanem azért, mert létezik ez az udvariassági fetis-törmelék és varázsige. Van egy udvacias- kodási mágia és hókusz-pökusz, amit azzal idéz fel, minden varázsîatcssâg nélküli egyén, hogy kimondja a titkos és bűvölő formulát, mire megengedett lesz mindaz, ami várhatóan tilos, sőt a legtöbbször egyáltalán nem szabad s a kimondás által feloldódik az udvariatlanság vádja alól... Vagy pedig: — Megjöttél? — kiáltja felém a barátom nagyon lelkesülten és kipirulfarw miikor az uccán találkozom vele először hazaérkezésem óta. Hogy megjöttem-e? Hát látja, hogy itt wa gyök... Hisz szalad felém. Miért kérdezi tehát? Hát nem vagyok itt az orra előtt egész valóságomban!? Csak természetes, hogy megjöttem.' ha itt vagyok és lát... Mindegy. A világ legtermészetesebb kérdéseként hangzik any- r.viiszor feléd, ahány barátodra bukkansz napokon keresztül mindaddig, mig valamennyivel nem találkoztál. Valamennyi ezzel a „Megjöttél?" kérdéssel fogad, — hogy a végén már bosszant. Az ördög vigye el! Hát persze, hogy megjöttem. Miért kérdezik, amikor ez minden további nélkül nyilvánvaló. Persze ezt ő is nagyon jól tudja. Nem is ezért kérdezi. Tökéletesen tudja, hogy itt vagy. Lát. hall és beszél veled. De azért kérdi. Nemcsak azt mondja, hogy „Nini, hát maga itt van?", hanem azt, hogy ..Megjött?" Pedig a „nini hát maga is itt van", ugyanolyan ilogikus, mint a „megjöttél?" Egyik se mond többet, mint amennyit az érzékszervek konstatálnak s amit a tudatnak tulajdonképen tovább kellene dolgozni egy tartalmasabb megállapítás átfogalmazásává ..» A tudat azonban ugylátszik nehezen mozog, vagy pedig nem ér rá, mert csak azt a primitiv megállapítást teszi, amit te is tudsz és a másik is -ud. kérdezősködnie tehát teljesen felesleges felőle... Nagyon sok ilyen felesleges dolgot csinálunk s azt hiszem., egész jó üzlet lenne, ha valaki megírná a felesleges fordulatok és dolgok szótárát. Viszont az is nagyon érdekes n volna, ha valaki megírná a mindennapi érintkezésünk szociológiáját és lélektanát. Ha utána nézne például neki, hogy mik azoknak a fonmulói'r^k £s fordulatoknak az eredete, amiket használunk. Hogy honnan van például ez a „Szabad! Zavarok?" formula, ami oly kényszerű erővel igázza le az ember ellenállását, hogy nem tud kitérni előle. Hogy nem azt mondja például az ember: de igenis kérem, ha- tározóban, sőt felettébb zavar és tessék itt a bal fenéken azonnal eltűnni s a „nahát maga itt van" felkiáltásra pedig azt. hogy: igenis eltalálta. nem jöttem meg, hanem távol vagyok és a messzeségből sugárzóm ön felé. hogy tessék kinyitni a tudatát, mert ön is és én is na(Páris, október 9.) Megírta a Keleti Újság, hogy ismeretlen tettesek élve eltemették a leghíresebb francia rablót, Passalt. Most ő a szenzációja Páriának mert ő a félelmesen hírhedt Franciaországban. Fantasztikus merészséggel tört be villákba és tekintélyes vagyonokat rabolt össze. Többször ült már fegyházban és börtönben., de valahányszor kikerült, első dolga volt ismét valami gazságot elkövetni. Élete valóságos bűnügyi regény. D’Orgeval asszony levelet ir Két nappal ezelőtt a Páris mellett levő Eck- villy-ben a csendőrség parancsnokánál megjelent két izgatott ember: Bachelet fuvaros és Guy Valiét mechanikus, Bachelet egy különös levelet nyújtott át a csendőrparancsnoknak. A levélben ez volt: Azonnal motorbiciklire kaptak a csendőrök és a két emberrel együtt vad tempóban rohantak a vemeuili erdő felé. Rátértek a 154-es számú főut- ra, majd a fehér útjelző táblánál leszálltak a kerékpárakról és gyalog tettek sietve 270 lépést. A 270-ik lépésnél csakugyan látták, hogy a föld fel van túrra, Itt kellett keresni :a bandita sírját. A csendŐrpaTancsnok mindjárt észrevette, hogy a frissen hányt földből egy kürtőszerü vasdarab áil ki. Itt kezdtek ásni és körülbelül fólméternyiro a föld alatt az ásó hirtelen deszkát érintett. Amilyen gyorsan csak tudták, lehányták a földet a deszkalapról és ekkor láthatóvá vált a koporsó, amely voltaképpen egyszerű dqszkaláda volt. A teteje le volt lakatolva. > Egy pillanat alatt felfeszitették a koporsó fedelét. Megdöbbentő, iszonyatos látvány tárult eiéCsakhamar nagy csődület támadt az élve eltemetett ember felásott sírja kőiül. A helyszínen teljesen eredménytelenül járt minden élesztési kísérlet. Most már teljesen bizonyosnak látszott, hogy Falsai meghalt. Térdén szétszak adózott a nadrág s a rongyok alatt látszott, hogy a halottnak mind a két lába csupa vér. Ép igy alvadt vér boritokba a két könyökét is. Emberfeletti küzdelmet folytathatott a sirban Passal, hogy valamiképpen kiszabaduljon. Az arca szörnyen eltorzult és a szeme félig nyitva volt. A rendőrök és a csendőrök megvizsgálták azt a lélekzőkészüléket, amely kinn a sir fölött kürtőben kezdődött és benn a koporsóban csőben végződött. A lélekzőcső el volt dugulva. Vagy azok dugaszolták el, akik Passalt élve eltemették, vagy pedig a lehulló falevelek. Ezt egyelőre nem lehetett megállapítani. A holttestet a közeli Vemeuilbe szállították, ahol dr. Détri azonnal felboncolta. A boncolás eredménye szerint Passal három napja halott, tehát két napig vívódott a halállal a sirban. A gyomrában alig találtak ételt, ami azt mutatja, hogy öt nap alatt, amíg a földben volt, csak egy kevés csokoládét «vett. r. Thémis Lovagjai A rejtélyes élyceltemefés ügyében lázasan indult meg a nyomozás. Csakhamar kiderült, hogy különböző szerkesztőségekbe már hetekkel ezelőtt rejtélyes levelek érkeztek. A levélíró közölte, hogy van egy Thémis Lovagjai nevű egyesület, amelynek arisztokrata tagjai vannak. Ez a titkos szekta elhaXI!. levp. 232. SZÁM. ——— ""■■■' »■; gyón jól tudjuk, hogy itt vagyok. Ezek szerint tehát megjöttem é6 tessék másról beszélni.. . Erre persze az olvasó azt mondja, hogy épen abban áll az udvariasság, hogy megengedjük leülni azt, aki amúgy is le akar ülni, a megjövetelünk felől érdeklődőnek pedig azt mondjuk, hogy igenis itthon vagyunk... Ez a dolog azonban mégis az a tengeri kigyó, amelyik valahol a farkába harap, amit úgy kell érteni, hogy az értelmes beszédnek az értelmetlenség az egyik lehetősége, viszont az udvariasság meg pontosan ott kezdődik, ahol az udvariaüansáqnak a vége van ., . (C. G.) „Passal Írásai között találtam meg az ön nevét és címét, Bachelet ur. Kétségbeesetten közlöm önnel, hogy a szerencsétlen Passalt élve eltemették. A mult szombat óta élve kínlódik a föld alatt. Most értesültem a borzalomról és pontosan tudom azt is, hogy hol temették el. Azonnal vegyen a kezébe egy ásót és rohanjon a vemeuili erdőbe. Menjen a 154-es számú főúton Verneuilből Meulan felé. Ezerötszáz méternyire az erdő kezdetétől talál egy fehér útjelző keresztet. Itt forduljon balra. Számolja a lépéseit. A 207-ik lépésnél álljon meg. Forduljon balra és látni fogja, bogy ott a föld frissen van felásva. Itt temették el Passalt. Szabadítsa meg a szerencsétlent, ha ugyan már nem késő. D’Orgeval asszony.“ A levél mellé pontos térképet mellékelt a titokzatos levélíró. bük. Jobb oldalára dőlve, összekuporodva, mozdulat. lan férfi feküdt a ládában. A láda oldalán egy lyuk tátongott, amelyből egy cső állott ki. A férfi mellett csokoíádódarabok hevertek, amelyekből evett már a sirban az eltemetett ember. Ing, cipő és alsónadrág volt rajta. Rögtön kiemelték a mozdulatlan embert a faládából. Az arca hamuszürke volt és a szája körül szederjes foltok látszottak. Közben Versaillesből megérkezett Gabrielli rendőrfőnök és Párisból a mozgó brigád. Az cső közben megeredt úgy, hogy a sir percek alatt megtelt vízzel. A rendőrök ekkor még azt hitték, hogy Passal még él. Remélték, hogy majd csak magához lehet téríteni mély kábulatából. Roussel párisi rendőrfel- ügyeiö is megjelent, hogy résztvegyen a nyomozásban. tározta, hogy élve eltemeti Passalt, akinek keresnivalója nincs itt a földön. A legutóbbi levél már közölte, hogy Passal már Thémis Lovagjainak a fog. lya és az élveelteanetés már meg is történt. „Napokig fog gyötrődni a gyalázatos, aki any- nyi gazságot követett el. A Thémea Lovagjai az igazságért küzdenek és kíméletlenül elpusztítják a gazembereket.“ Ezzel végzó'dött a levél. Hasonló leveleit kapott Passal anyja is, akinek legutóbb már megírták, hogy fiát megölték és ruháit egy bőröndben el is küldték neki. A esendó'rség ekkor nyomozást indított Passal felkutatására, de persze eredménytelenül. Passalt „Marquis de Champaubert“ néven ismerték barátai. Ezen a néven követte el legna- gyobbszabásu rablásait és csalásait. Az álmárki eltemetésének hátterét akarja most teljesen tisztázni a rendőrség. Legutóbb megállapították, hogy Pás. sál saját maga temettette el magát, — reklámból Börtönből való szabadulása után ugyanis egy * könyvkiadóvállalat ajánlatot tett neki, hogy mag élettörténetét. Ennek a könyvnek akart reklámot csapni az álmárki oly módon, hogy élve elta- metteti magát. uí A rendőrség továbbra is gyilkosságként kezeli az ügyet és azokat akarja felelősségre vonni, akik Fassalt eltemették. Ezeket az embereket a barátok között kell keresni, akik a szörnyű reklám kedvéért megalakították a Thémis Lovagjai szektát. Mindenekelőtt Passal volt barátnőjét D’Orgeval asszonyt akarják felkutatni, aki bizonyára nyomra vezeti majd a rendőrséget. Thémis Lovagjai temették eí Passalt, az álmárkit Hogyan hall meg kürtös koporsójában, cipőben, csokoládé« készlete mellett a leghíresebb francia rabló? Koporsó — ssellőzteiőiyukkal Kétnapos halálküzdelem a föld alatt Színehaggott bőrkabátokat, ruhákat színtartóén fest és tisztit Cz!nfc,Ciuj
