Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)

1929-09-09 / 205. szám

Erdélyi hadifogoly kalandos élete Afganisztánban, A véres udvarában és índia poklában ELSŐ KÖZLEMÉNY XII. ÉVF. 205. SZÁM. Ees£ms& A háború legelső évében, mint a dési 31. gyalogezred őrmestere indult el menet­századával Szingyorzán Lázár órád­nál erdész az orosz frontra, ahol lő évvel ezelőtt hadifogságba került. Fogságba ju­tása és előbb Afganisztánba, majd Indiába menekülése közben átélt élményeiről állan­dóan naplót vezetett, amelyet leleményes módon apró papirszeletekre irt s fehér­neműjébe varrva rejtett el, a kémekre leső ellenőrző közegek elöl. A napló drámai érdekességü részleteit ebben és a követ­kező cikkekben ismertetjük a Keleti Újság olvasóival. Egy véres harcokon keresztül vergődött erdélyi ember pokoli szenvedé­seit és kínzó fogságából való csodálatos szabadulását mondja, el Szingyorzán Lá­zár naplója s az óradnai erdész életének ez a kalandos szakasza elevenedik meg cikksorozatunkban. íme itt következik az első fejezet: * Hogyan hernii az óradnai erdész a kozákok fogságába ? — A tas- kendi fogolytáborban — Az utolsó rubeltői a hegedügyártásig — A besztercei 32. szászlóaljhoz tar­tozó dési 31. gyalogezred menetszázadával 1914 szeptember 11-én érkeztem az orosz harctérre, a fronttüz kellős közepébe s már szeptember 18-án hadifogságba juttatott a kegyetlen sors a Lemberg—Ravaruszkáuál vívott harcok folyamán. Fogságba futok Szeptember 11-én délelőtt a kozákok lövöldözték csapatszállító vonalainkat s egyszerre jelt kaptunk a menekülésre. Gyor­san kocsikat szereztünk, hogy kiszabadul­hassunk a rettenetes golyózápor közepéből. Velem tartott egy Mátyás József nevű ma­gyar tizedes és Kodrea. János erdélyi szár­mazású közlegény is. A kozákok kegyetlen tűz alá vették kocsinkat, mire leugrottunk és sürü golyózápor közben az úttesttől félreeső erdőbe futottunk. Kodrea közlegény megsebesült. Én Erdélyben egész ifjúságomat az erdők szabad ölében töltöttem s végtelen szeretettel csüngtem erdészi hivatásomon. A kontraszt túlságosan nagy volt, nem csoda, ha itt, az ellenséges harctéren, golyózápor kereszttüzében, éhségtől és fáradtságtól el- yötörve, távol hazámtól és családomtól, imondhatatlanul szenvedtem. Öt napig két­ségbeesve bujdostunk a galiciai erdőségek­ben, azonban az ellenségtől nem sikerült megszabadulnunk Egyrészt, mert nem volt fényképünk és tájolónk s az állandó esőzés miatt egyre borús volt az égbolt, másrészt, mert Galicia határmentét már teljesen meg­szállották a kozákok Pár száz lépésre orosz táborra bukkantunk. Szeptember 18-án két ruthén suhanc felfedezte nappali fedezékün­ket s elárult bennünket a kozákoknak. Erre öt marcona kozák fedezékünkben el­fogott és az orosz táborba kisért. Itt néhány gúnyos „austricki" megjegyzésen kivül sú­lyosabb bántódásunk nem történt. Másnap az oroszok magukkal hurcoltak. Keserves menetelés közben kozák őreink csizmáik sarkával össze-vissza rugdostak 6 igy nógattak a további fárasztó gyaloglá­sokra Enni persze az egész utón nem kap­tunk. Egy községben harminc fogolytársunk csapatába tereltek s egy orosz tiszt tudtunkra adta, hogy holnap Oroszország belsejébe irányítanak. Reggel el is indították fogoly- csapatunkat Kieven át Taskend felé, ahova hosszú és fárasztó ut után szeptember 21-én megérkeztünk. Útközben annyira elcsigázott az éhség, hogy a ruthén falvak lakosaitól kellett élelmet koldulnunk Taskendben. A taskendi fogolytáborban tiirhetőbbé vált a helyzetünk. December 13-án fogoly­táborunkba került Szép Károly erdészkollé­gám is, akivel a görgényszentimrei szak­iskolában tanultunk együtt. Szép Károly mindenéből kifosztva jutott orosz fogságba, nekem azonban még maradt pár száz koro­nám s ezt fogolytársammal testvériesen megosztottam. December végén már csak húsz rube­lünk volt. Elhatároztuk tehát, hogy ezeket az utolsó garasainkat nem költjük el, hanem dologhoz kezdünk. Kiköltöztünk a városba, fűrészt, vésőt, deszkaanyagot vásároltunk és hozzáfogtunk a faragáshoz. Tálcákat, hamutartókat, napkeleti boglárfára festett tájképeket készítettünk és sikerült is rube­lek ellenében túladni tetszetős faragványain­kon. így dolgoztunk és tengődtünk április haváig, közben megtanultuk a hegedükészi- tést is és néhány orosz gyáros jóvoltából meglehetős összeget kerestünk uj mester­ségünkkel. De amig a hegedű lelkét beillesztettük, egyre fájóbban gyötörte lelkünket a hon­vágy s titokban megérlelődött bennünk a remény, hogy a keserves hadifogságból bármilyen kalandos utón, de egyszer csak sikerülni fog megszökni. Robotmunkán Avliattában — A Felvidékről Oroszországba ki­vándorolt „AustrIckí“-bazáros — Éjjeli szökés a batyuska házából, aki újra orosz kézre juttat — Hat versztnyíre a kínai határtól Az orosz nyelv és vidék ismeretének hiányában eleinte lehetetlennek tartottam Taskendből a déli vagy nyugati irányba való menekülést. Elhatároztam tehát, hogy dr. Gallocsik eperjesi származású orvostól, aki a fogolytáborban az osztrák és magyar foglyokat kezelte, orvosi bizonyítványt szer­zek és betegségemre való hivatkozással az enyhébb klimáju Avliattára kérem átszállít, tatásomat, ahonnan, úgy gondoltam, köny- nyebb lesz a kinai határon átszökni. Tervem részben sikerült is. Avliattára szállítottak, ahol már az első napokban ki­menőt kértem a városba. Avliattán véletle­nül egy Turócszentmártonból kivándorolt kereskedőre akadtam, akinek „Austricki“ cimü bazárja volt. A derék bazárost be­avattam szökési tervembe s ő mindenben segítségemre volt. Családját a háború kitö­résekor hazaküldte s engem arra kért, hogyha sikerül Magyarországra visszajutnom vigyek hirt feleségemnek és gyermekeinek az ő sorsáról iS. A fogolytáborban nehány honfitársammal szövetkeztem s ezeket is beavattam titkos tervembe. Köztük volt egy Morariu Demeter nevű bukovinai közle­gény, aki jól tudott oroszul, s mivel erősen sötétbarna arcszínü volt, arra számítottam, bogy szükség esetén kirgiz vagy szárd rü­Hf* Ügyvédi határidőnapló 1930 Azonnal rendelve 420'-— lei, 15 .e u(án 480-— lei. LEPfíCiE, GLII3 7 Legelőnyösebben vásárol Szőnyeget Linóleumot Ottómén takarót Futósző** ngeget Románia legnagyobb szőnyegáruházában AAS LIPÓT Cluj, Calea Reg. Ferdinand 6. Oradea-Mare Timişoara Kokos szőnyegek és lábtörlők legnagyob választékban.-----­hába öltöztetjük s élelmiszer beszerzésére használjuk fel. Bajtársaimmal együtt előbb vasúti, majd mezei munkára osztottak be. Prokowka fa­luban Ilnics Ilia nevű gazdánál dolgoztunk, földjére trágyát hordtunk és kaszáltunk. Nekem nagyon nehezemre esett ez a munka, mert életemben először fogtam kaszát. A gazdánk megsajnált és a kocsis mellé osz­tott be, ahol valamivel türhetőbb volt a dolgunk. Vasárnap a templomból kijövet öreg gazdám igy szól Morariu fogolytársamhoz: — Nézd Dimitri, a „batyuska“ (pópa) istentisztelet után figyelmeztetett, hogy a nálunk levő austrickik nem igazi munká­sok, hanem hivatalnokok, akik csak azért jöttek Prokowkára, hogy innen Kínába szökhessenek. Morariu nevetve nyugtatta meg az öreget: — Batyuska, az nem igaz. Nem va­gyunk bolondok, hogy a Himaláján és Ti- beten átszökve kockára tegyük az életün­ket. Különben is már belefáradtunk a há­ború borzalmaiba, nem akarunk meghalni a harctéren, örülünk, hogy nálad maradha­tunk s bottal sem űzhetnek el innen ben­nünket. Csakhamar rájöttünk, hogy egy Con­stantin Constantinovics nevű szerb hadi­fogolytársunk árulta el féltve őrzött szökési tervünket. De nem adtuk fel a reményt. Este, amikor öreg gazdánk nagynehe- zen elaludt, a sötétben felöltözködtünk, hátunkra vettük a hosszabb időre való élelemmel felszerelt hátizsákot 6 a kerti ajtón zajtalanul kiosontunk, onnan egy szűk utcán át a szabad mezőre értünk és üldözött vadak módjára futottunk világos reggelig Ezen az éjszakán kezdődtek csak igazán rettenetes szenvedéseim s majd­nem szünet nélkül 1916 szeptemberéig tartottak. Reggel elhatároztuk, hogy felváltva alszunk s aki ébren marad, állandóan fi­gyelni fogja a tájékot. Rövid pihenés után hóboritotta hegyeken és sziklás utakon ke­resztül folytonosan meneteltünk, junius 27- től 29-ig, miközben a rettenetes hidegben

Next

/
Thumbnails
Contents