Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-30 / 223. szám
m fw. 228. szm A „KELETI ÚJSÁG** vasárnapi melléklete 17 tvir mellett teázgatő oroszokat is le kellene íotografálnnnk, mert itt Berlinben még minidig igy képzeli el az oroszt a közrendii német. Egy pufók kis Nikolájt el akarok küldeni, hogy megkérdezze: kinek van a telepen jó nagy szamovárja. De Kolja barátocskám azt kérdi: „Sto eto (takojet Mi az, hogy szamovárt A szájam tátva marad. Sorra kérdem a gyerekeket: egyik se tudja. Holott, ha a magyar azt énekli, hogy „rózsabokorban jöttem a világra“, akkor az orosz a duruzsoló szamovár árnyékában kell, hogy megszülessék. De erre is akad magyarázat: „Ezek a gyermekek“, mondja a velem jött mérnök, „mind már Németországba szül ettek és az itteni szokásokban nőttek fel. A mi szamovárjaink pedig rég lombárdban vannak (igy hivják, szörnyű előkelőén, a zálogintéz- ményt oroszul, vagyis az ilijészknt), főkép azért, mert tűzveszélyesek voltak és nem is kaptunk hozzájuk való faszenet.” És erre nyomban ki is pécéz egy kis leányt,, aki már nyolcéveske lehet és megkérdi: „Wass bist dut” A gyerek már tudja miről van szó: „Ich hin eine Deutsche!“ mondja dacosan és azonnal magyarázni is kezdi: igen, mondja, aki itt született Németországban, az német. Eáhagyom, mert Brutusként nem politizálni jöttem, hanem fényképezni... és most gyerünk a volt kegyelmes és nem-kegyelmes nrakhoz. Amolyan egészen hires nagyhercegek meg efélék már nincsenek Berlinben, aminthogy ma már — 1924 óta — inkább Páris at nagy orosz város. De azért akadt a gyűjtemény részére: Egy Galiczyn hercegnő, pincérnő, egy 2(ubow grófné, könyvkereskedőeegM, egy Dzerjngim, volt szenátusi főjegyző, befőttgyáros detailban, egy Gyákov, volt kievi főpolgármester, jelenleg igen jólmenő vendéglő tulajdonosa, egy Daskejevies generális, tanítói rangban, ezenkívül gárdatisztek (csak századoson felül) taxisoffőrként, orosz zenekarban tagként, tanárok tanárként és fiatal fink, akik ma készülnek vagy lesznek: mérnökök, Bof- főrök és egyebek. Bevallom: nem iüud meghatni a foglalkozásuk (mert mindenkinek dolgoznia kell amúgy is), sem az, hogy máat dolgoznak az emberek, mint amit: szeretnének (hüh, de so kan vagyunk igy! )s legfőkép az nem, hogy ki vannak zsákmányolva. Mert — 6, most tessék idefigyelni! — legfőkép egymásnak, az egymás üzemeiben meg vállalataiban dolgoznak és ha ngy állanak egymással szemben, mint tőkés és munkás, mint munkaadó és dolgozó, akkor nem tettek mást, mint azt, hogy következetes hivei maradtak egy gazdasági rendnek, amelyet jó nehány évig fegyverrel is vissza akartak honosítani az orosz földire. Ennyi a problémájuk, nem több. Akad olyan, aki karriert csinált. Egy volt odesszai bankáT, például, már a második fióküzletét nyitja meg: drogériája van, csupa szép finom dolgokkal. (Épp amikor ott voltunk, dobott, ki egy orsz utazót, aki szappan kínált neki.) Van egy tanitónő, aki iskolát alapitotti. Vannak fiatal gyerekek, Werk- studentek, (üzemben vagy iparban dolgozó egyetemi hallgatók) akik végezni fognak hires berlini tanárok keze alatt, holott, jó szüleik eféléről még álmodni se merhettek volna. És a legjellemzőbb volt egy idősebb nő esete, aki nem mondta meg a nevét és nem hagyta magát lefényképezni: „Nem“, mondita, „én itt dolgozom ebben az iskolában, mert élnem kell. De én „vissza“ akarok menni egy-két év múlva... minek legyen rólam fénykép, arról, hogy én itt mit csináltam?*’ ... Annak idején, a három évi gondolko- zási idő alatt, tízezrek vándoroltak vissza. Amint letelt a határidő, megszűnt minden lehetőség; nem maradit egyéb, mint az „ál- lamtalanok’* fehélr útlevele, a hires nemzetközi Nansen-utlevél... és mégis, ma is vannak, tízezrek, akik azon törik a fejüket, hogy milyen módon kerülhetnének ismét Oroszországba. Dolglunk-végzetten hazafelé indulunk. Az egyik barakközön kis csapat vonul elénk: gyermekek, hat-nyolc éves aranyos kis lurkók. Mit játszanak? katonásdit... csapatot.. háborút. A békére szorított német föld türelmes hátán vonul a kis csapat, a jövő hadvezérei talál -.. vagy mégsem? De elől, egy piros- képű igazi orosz gyerek, magasra emeli a zászlót: sárga alapon fekete horogkereszt van rajta. Pap József Feléled a világháború a szenzációs háborús irodalom fascináló hatású könyveiben. Nehányat felsorolunk: 1. Renn Háború (legújabb) fűzve 204 lei, kötve 306 lei, a legfenségesebb és legtisztább, de egyben a legtragikusabb könyv a világháborúról. 2. Renn; Krieg! egészvászonkötésben 260 lei. 3. Arnold Zweig: Grischa őrmester, két kötet, fűzve 204 lei, kötve 272 lei. 4. Mar- kovits: Szibériai gamizon, kötve 163 lei. 5. Emil Ludwig: Juli 14, fűzve 160 lei. 6. Pa- léologue: A cár országa, három hatalmas kötet, uj, olcsó propagandakiadás 133 lej Olcsó Remarque Im Westen nichts Neues, fvel601ei,kve240Iei. Nyugaton a helyzet változatlan, íve 223 lei, kve 163 lei. Az idezárt szelvénnyel még ma rendelje meg, mert az olcsó kiadás hamar elfogy T. Lapaff* könyvkereskedés. Cluj Kérem utánvéttel a háborús sorozat--------------.számait Név: ____________________________________________ Cím __________-____________________ mert ennyi csupa habzsolni való, magában álló, vonatkozástalan szellemiség, ha metafizikusok gyomrának nem is árt, egy nép életét, ha komolyan veszi, gyökerében támadhatja meg. Vájjon az az egyetemes leszegényedettség, zavar, kiszolgáltatottság, tanácstalanság, ami az indiai életet általában jellemzi, valamilyen mértékben nem tulaj donitható-e annak az életbölcsességnek, amelyik azt tanácsolja: Ezekkel pedig. ember, ne törődj: az élet csak színjátszás; egy az igazi cél: reákészülní, hogy magadat belőle kivond, hogy még e gondolata se érdekeljen! ? Vájjon először a mogul, azután a portugál és angol hódítók föl tudták volna-e morzsolni e népet, el tudták volna venni a lelkét, ha a vallása ahhoz segítette volna, hogy a világban való életébe értelmet, akaratot, erőt vigyen? De ez még csak egy pragmatikus pálcatörése a hindu szellemiség fölött! Érvényes, de nem mindenkit kielégítő elitélés. Am ez a szellemiség értéktelen akkor is, ha nem következményeiben, amelyek romlást hozóak, hanem önmagában mérjük meg, vagyis azt vetjük latba, hogy a maga mezején mit müvei. A hindu legfőbb törekvése az, hogy a Végtelent, az Állandót, a valóban Létezőt megiz- lelje; — derék és dicséretes akarat. De mit tesz, hogy ezt a célt elérje? Keresni fogja ezt a legfőbb Valóságot a világban, mint aminek" életéről egyedül tudomása van? Abban fogja meglelni legalább is a halvány tükörképét, amit a világban a legértékesebbnek talál? Távol áll tőle. Az ő észjárása szerint a végesben a végtelent, a változóban az állandót, a látszatban, a maya-ban a valóban lé'.ezőt fölfedezni nem lehet. Neki tehát, ha az Abszulutum után vágyik, az elméjéből ki kell sepernie minden képet, jelentést és vonatkozást, amit érzékszervei a világból hoznak. Lelkének ezt a megrendszabályo- zását a yoga viszi végbe, ami a legkülönlegesebben indiai. Ez a lelki forma azt a célt szolgálja, hogy a tudatosság hatalma alá hozza ® test minden idegrendszerbeli megnyilatkozását. Rajpur-ban, a Himalaya hegység lábánál egy ifjúsági mozgalom asrámjában volt alkalmam arra, hogy a yogi képzés kezdő fokozatait felületesen megismerjem. A legelső, amit meg kellett volna tanulnom (de én még erre sem voltam képes) a lábaimat úgy fonni keresztbe, hogy a bokáim a térdeimre feszüljenek. Ilyen állapotban kellett volna mintegy nyolcvan assant, vagyis helyzetet begyakorolnom, még pedig úgy, hogy közben csak az egyik orrlyukon keresztül szivjam a levegőt. Fokozatosan mind nehezebbé váló gyakorlatok képesítettek volna végül is arra a tudományra, amellyel a yogi (akinek mutatványos fajtáját a Nyugat a fakir néven ismeri) nemcsak a szívverését állítja és indítja meg tetszése szerint, hanem az érzékszervek munkáját is meg tudja akadályozni, hogy a Célját elérje; a világgal való kapcsolatát megszüntesse. Hát ez teljesítménynek bámulatos, látványosságnak minden pénzt megérő — de azt a leghatározottabban, a Iegkétségbeeeottabben tagadom, hogy annak a fiziológiai gyönyőrntk, amiről ö azt állítja, hogy a végieden ize, a Valósággal, az Istennel való találkozáshoz valami köze lenne! Szavakkal való játéknak tartom azt az állítást, hogy a valóság a világon kívül keresendő, mivel a „végtelen" nem fér össze a „véges“-sel. Amit a világot levetkező yogi nyer, az a legjobb esetben öncsalás, a legrosszabb esetben: semmi. Ha a Valóságot keressük, akkor a világgal kell megtöltenünk magunkat, mert Isten vagy van, vagy nincs a világon kívül, de benne, mint annak egységet, értelmet adó célja: létezik. A világcél, az Isten akarata megvalósításának kell szentelnünk az életünket, ha magunkat a Valósággal egybe akarjuk kapcsolni. Azért imádkozni is fogunk, ha annak szükségét érezzük s minél vékonyabbra öregedik tevékeny életünk, annál többet és annál nagyobb kielégüléssel. De ezt a misztikus elme- rülést, az öntudatosságnak ezt a boldog reáta- padását az istenség gondolatára nem fogjuk összetéveszteni az élet legfőbb céljával. India összetévesztette s most váltig sinyli! Európa csak azért kerülte el ezt a sorsot, mert keleties izü vallását sokáig komolyan nem vette. Mert egy időn túl az egyház papjai hiába prédikáltak, átkozódtak, égettek. Tudásra támadt vágya s ő a merev és tiltó cPogmákon túl tette magát. Megteremtette a modern művelődést fogyó erejű vallása tiltakozásai ellenére. Vallásos közönyössége mentette meg a Nyugatot az Istennek. Mert ha kétségtelen is, hogy a vallásos élet magasabbrendü, hogy tudva valósítani meg az élet célját, az isteni akaratot (amely bennünk a fölismeréstől függetlenül is érvényesíti magát) értékesebb: jaj annak a népnek, amelyik félreismeri annak irányát s a szekerét más utón próbálja hajtani! Torzzá lesz annak élete, mint a hindué, mert Istennek útját erőszakkal eláll ja. a magáét azonban végig követni Isten ellenében mégsem tudja. Bizony lezerszerté jobb vallás nélkül élni, mint rossz vallással. Mert Isten beleoltotta a cél felé való törekvést e világ minden porszemébe. A természete szerint kihajtó virág, párzó madár, harcoló ember mind a helyes irányba tör. A nyugati emberen keresztül is az isteni akarat fejezi ki magát. Önzése, amely felforgatni látszik az egész világot, amely miatt szenved maga is, mert vele a saját testén üt se-i bet, annak a szabad, diadalmas személyiségnek előre vetett árnyéka, amelyik mind többet és többet vesz föl magába a szeretetből, s amelyik, ha elkészül, hibátlanul fog ragyogni. Isten jól tudja, hogy milyen utakon vigye a világot a célja felé. Amíg a látásunk egészen, tisztává nem válik, amig a magunk Ítéletében jobban meg nem bizhatunk, bizony jobb, hogyha Istenre bízzuk az emberiség sorsát.
