Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)

1929-09-20 / 214. szám

4 XU. BVF. 214. SZÁM. Eüu&nUüutú mm oafwaa—a—■ Amikor a. tükör beszélt Michelin-nek Volt egyszer egy nő, akit Michelinnek hivtak. Nem volt nagyon szép. Egy este a tükörben né­zegette magát, eztmond* ja a tükörnek: „régóta bántasz te engem. Ma este azonban meglásd széppé teszem magam.“ „Próbáld meg hát — felelte a tükör gúnyo­san. — Már sok év óta ismerlek és tudom, hogy te sohasem lehetnél szép. Bőröd olyan ke­mény és ráncos, akár egy narancshéj. Látom a ráncokat képződni a szemeid körül és látom a kitágult pórusokat az orrodon. Nem, ez lehe­tetlen, valóban lehetet­len." Micheliné mosoly­gott és elkezdett hasz­nálni egy krémet, azu­tán kinyitotta a púderes dobozát. „Tehát, amint látom uj púderrel próbálkozol“ — mondja a tükör. „Igen, — mondta Mi­cheliné,miközben vékony puderréteggel vonta be az arcát. — íme milyen szép és termé­szetes szint kap az arcom és milyen bár­sonyossá és simává teszi ez a púder arc­bőrömet.“ „Igen, ámde mi lesz egy két óra múl­va? — kérdezte a tükör, — az orrod fénylő s arcod is, akár egy tükör, fényes lesz.“ Micheliné a fejét rázta. „Éppen ebben tévedsz. Egy barátnőm tanácsolta, hogy használjam ezt a pudert, mert nem olyan, mint a többi. Ez tejszín­habot tartalmaz, ennélfogva érákon keresz­tül odatapad a bőrre. Az orr és az arc fé­nye reámnézve többet nem létezik.“ „Ez akkor valami uj“, — mondja a tükör. „De ez nem is minden — folytatja Mi­cheliné. — Ez a púder a benne levő tejszín­habnál fogva, sohasem szivja fel a bőr természetes ned­vességét, ami kiszárítaná a bőrt, ráncokat idézne elő és mindenféle felhámfogyaté­kosságokkal borítaná el.“ — Ezt mondván Micheliné, le­tette az asztalra a púder­pamacsot és íme arca elra­gadó volt, olyan tisfcta, olyan bársonyos és olyan diszting- vált, hogy a tükör is elámult. „Sohasem hittem volna, hogy ez lehetséges — mondta a tükör. — Ez a púder nem­csak csodálatossá teszi a teintedeţ, de olyan üdévé és olyan finommá is, akárcsak egy fiatal leányé. Remélem, ezentúl rendszere­sen fogod használni.“ „Légy nyugodt e tekintetben — felelte Micheliné, látható elégtétellel nézve magát a tükörben — ezentúl és amig élek nem fogok más púdert használni, csak a Toka­ion pudert“. Jegyzet: A Tokaion pudert a Compag­nie Tokaion, Paris készíti. Kapható blokk- alakkan is. A Tokaion pudert mindenütt határozott szavatossággal árusítják, úgy, hogy ha nem volna megelégedve, pénzét azonnal és teljes egészében visszaadjuk. N. B. A Tokaion púder kapható a szo­kott dobozokban, dobozonként 80 leiért és dupla dobozban, dupla mennyiséggel 120 leiért. ■’. A Tokaion púder kapható mindé* niiít és a Parfümerie Elitei cégnél Bu­cureşti, Calea Victoriei No. 39. Fehérek és feketék A berlini rádió-kiállitás világsikere — A német technika teljesítménye Csaknem hárommillió „fehér" hallgató, — hogy a feketékről ne beszéljünk Mihály Dénes telekor ja (Berlin, szeptember 18.) Ma ért véget a német rádiókiállitás, amelynél igazán nem tudni, mi volt nagyobb: a sajtósiker, a kö­zönség érdeklődése, a tényleges teljesítmény, vagy pedig a kitűnő megszervezettség. Az állandó kiállítási csarnokok mellett áll a hatalmas berlini szikratorony s az al­jában a szikrakiállitások csarnokai. De ezek nem állnak, banem állandó mozgásban van­nak. Nőnek. Egész Berlinben nincs olyan hely, ahol félórát lehetne gyalog menni anélkül, hogy hatalmas építkezésre ne akad­jon az ember. Itt a szikrakiállitások csarno­kai mellett nem lehet egy félóráig úgy állni, hogy azok ne nőjjenek, ne bővüljenek. Többezer négyzetméter a mai ki­állítás alapterülete s ez az óriási tér ebben a pillanatban került tető alá, — de mellette már tovább dolgoz­nak és újabb területet ásnak fel, töltenek fel, alapoznak, emelnek, fednek. Szédületes üzem. Aminthogy az egész német rádió-ipar széditően fejlett, kitűnő elméleti megalapo­zottsággal dolgozik és a reklámnak minden fajtáját felhasználja. Ide fel is vonult mind­ez, olyan részletességgel, hogy az ember lé­legzete eláll és olyan fölénnyel, hogy arra kell gondolni: .igen, ez a legtöbb, ma senki többet és jobban nem tud, ez a téteje min­dennek. Egy dolog meglepett: a szakirodalom, itt aránylag kicsi. Helyette inkább a német szikraujságok bontják ki az akciójuk lobogó­ját; nagyrészük olyan régimódi köntösben jelenik meg, hogy az már fájdalmas s az ember csak úgy érti ezt meg, ha arra a pro­gramúira gondol, amelyet a világ valameny- nyi rádió-leadója (talán Moszkvát kivéve) a világba szemetel... akkor azután, ha ezt is megértette, még jobban fáj az, ami fájt. Hangszórók birodalma Uj, szenzációtverő, szivverés-elállitó nincs ezen a kiállításon; mert hiszen a távol­balátás sem uj. De az, ami van, remek. Saj­nos, nem lehet semmihez hozzáférni, semmit alaposan megnézni, semmiben elgyönyör- ködni: mindenhez sort állnak az emberek, annyian vagyunk. S a csarnokok boltozatai minden elszigetelt kamrák ellenére is mor- ! molva fogják vissza a rengeteg rádió és a rengeteg ember zsivaját, ők maguk is szinte ordítanak, úgy harsog rajtuk vörös betűkkel a Funkstunde reklámja. Végig a falak mentén mindenütt kis kamrák vannak beépítve: ide cipeli be a ké­szülék gyáros az áldozatát és ha száz füle volna, akkor is televerné a hangszórójával. (Egy mérnök barátom mondta, hogy sok fülkében az asztal alá, még külön hangerő- sitőt is beépített a ravasz gyáros, amiről a vevőnek nem szólt. Lehetséges? nem tudom, nem vagyok rádióta.) Bent a teremben az­után egymás hegyén-hátán a rengeteg állás és bizony, a szabad teremben is be-bekapcsol- ják a készülékeiket. Amig végigmentem az egyik csarnokon, tizenkét különböző felvevőből hallót tam az ötödik szimfóniát, a végén úgy követett a bűbájos scherzo, hogy már nem is volt szép... Gramofon is van ezerszám, közte a legmódisabb s a legol­csóbb: egy kis motor, amelyet a konnektorba kapcsol az ember... egy kis lemeztányér raj­ta, ennyi az egész és szól, ahogy akarod. Hamar el a statisztikákhoz, minden né­met kiállítás gyöngyeihez! Itt vannak, meg­vannak! Vagy nyolc térkép, Nagy-Berlin egyes kerületeiről: hogyan reagáltak, mit válaszoltak a posta ugyanannyi komoly körkérdésére. A kapott válaszokat azután összefoglal­ta egy statisztikába. Persze az ilyen eljárás (a vevő megbe­csülése) okozza azt, hogy a német hallgatók száma rohamosan növekszik és ma hárommillió körül áll, a bejelentetteké. Biztos, hogy vannak be nem jelentett „feketék“ is, akik mindenütt vannak, de ezekről semmiféle statisztika se tud, igy hát a dolog annyiban marad. Mihály Dénes sikere Sűrűbb tolongás és zugó néptömeg áll a Mihály Dénes távolbalátó készülékei előtt. Mihályt jól ismerik a németek, a berliniek különösen: szabad óráiban, amikor nem akart távolbalátni, megcsinálta a hires-neves Ring­bahn és Stadtbahn biztonsági- és jelzőrend­szerét, amely eladdig bizony ócska vala... Ezóta nincs szerencsétlenség a fenti vasuta­kon, amit a németek nem felejtenek el Mi­hálynak. A készülékek, amelyekkel a távol­ból lehet látni ugyanazt a semmit, amit itt közel láthat az ember, telehor nevet visel­nek s az emberen jókais borzongás fut vé­gig... Igen, valósággal a távolba lehet látni velük, olyanformán, hogy az ember például telefonon beszél egy fülkéből, valamelyik is­merősével és ugyanakkor látja is az illetőt, egyelőre még tökéletlen vibrálással, va­lami kísérteties sötét tükör élő hátterében. Más rendszerű távolbalátógépek is van­nak itt, a német birodalmi posta, többféle rendszerrel is dolgozik. Mindet üzemben lát­hatod, mind ngy van beállítva, hogy az ál­dozat, akit látnod lehet, a szomszéd fülkéből „lesz feladva“, szóval a feladás helye is ugyanaz a kiállítás eme ritka esetében. Az áldozatok — többnyire csinos szőke leányo­kat használ a posta ehez — sötét ernyő előtt állnak és valami speciális fénnyel vannak megvilágitva, ami regényes színezetet ad en­nek a komoly, talán gyilkosán komoly talál­mánynak. A képtáviratozás — persze dróttalanul — már olyan ósdi do-« log, hogy az egyenesen bántó... Feladó és leadóállomás itt a kiállitáson kétméterre vannak egymástól s a kettőtől egy kakaslé­pésre a hivatásos „távfényképész“: aki jó pénzért lefényképez; a filmet (mert film- negativról dolgozik ez a gép) rácsavarja egy unottarcu, fehérköpenyes fiatalember egy hengerre és a másik hengerre egy üres fe­hér papírlapot csavar rá egy még fiatalabb, de nem olyan unott ifjú; a két henger fo­rogni kezd és az üres papirra csikókban raj­zolódik a fénykép, a Te fényképed... Jó pénz­ért elviheted, a tied. Egész nap mozog a két henger, az emebereknek hallatlanul hízeleg­het, hogy a levegő, amelyet lebecsültek, levegőinek néztek, moist egyszerre itt a szemük láttá­ra megteszi azt a szívességet, hogy átkoz ve titi önmagán becses pofázmányuk jólismert. de soha eleget nem látott vonásait. Az ember ngy jön el innen, hogy mond- hatatlanul elszomorodik. Olyan szép mindez és olyan kicsinyes az, amire használják; az ember nem becsüli meg önmagát, talán soha­se lesz ennek vége... Föltalálja a távolbalá­tást, odaáll a tükör elé és negédes önmaga- kelletéssel szemenköpi a túlsó parton emberi hangra és emberi látványra vigyázó szeren­csétlent a Santa Lucia vazelinszagu dalla­mával. Minek nektek rádió és minek a tá­volbalátás, emberek? Pap József. m rí n El B Ét Botorain *e tartós­ságát garantálják legmodernebbül berendezett szárítóink! Ne sajnálja az utat Marosvásárhelyre és győződjön meg, hogy a legszebb bútoro­kat legolcsóbban részletfizetésre is a Székely ét Réti Rt. Bútorgyárában vásárolhatja, Vifágir.árkás zongorák és pianinók nagy választékban! — Rajzainkkal utazón* kai meghívásra kiküldjük.---------

Next

/
Thumbnails
Contents