Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-16 / 211. szám
A „KELETI ÚJSÁG“ vasárnapi melléklete XI! ÉVF., 211. S?ÁM ■jfrrTffTBwrwyMitmrn irnnwn Erdélyi hadifogoly kalandos élete Afganisztánban, Amanullah véres udvarában és India poklában HARMADIK KÖZLEMÉNY miiül«® kimagasló alakjánál megtaláljak * kedvenc illaté sert is, A régi keleti fUatazerek Azok a keleti nők, akik a tradíciók In; ragaszkodnak és akiket még nein ejtett meg a párisi illat- aserxnüvészet, még ina is a jázmint, a mosuszt ás a többi régi keleti illatszert kedvelik. Az indiai par- főmök leggyakrabban használt alapanyaga még ma is s eaandál fából készített olaj. Az indiai illatszerek nem olyan változatosak, mint a közelebbi keleti illatszerek, melyek különféle virágeszonciákat is használnak, de az indiai nölgyek inkább hazájuk fűszeres illatait kedvelik. Nemcsak magukat, hanem még fátyólukat i* illatosítják és ugyancsak ezrei a szandálfából készült paríőmmel, amitől az szép mély aranytónust kap éa az illatot is állandóan tartja. A japánok ugyanezt társaságban és ünnepélyes keretek között csinálják. Ez a ceremónia tulajdonképen nem komoly, de mégis igen ünnepélyes keretek között tartják meg és Kiko-Konak, magyarul tömjén-náthának nevezik. A kínai illatszerek leginkább Arábiából és a Szandálfaszigetekről származnak. A Eillippini-szigetek szépei szinte bebur- kolódznak a Sampaguita-virág illatának ködébe s ugyanezt a virágot fonják éjfekete hajukba ie. Mit ad ki Anglia és Amerika kozmetikára? Az illatszerek európai története tulajdonképen 1190-ben kezdődik, amikor franciaországi Fülöp Ágost az illatszerkéazitő „művészeknek“ privilégiumot adott. Angolországi Erzsébet királynő nagyon szerette az illatszereket s talán ez volt az oka annek, hogy azok Angliában a tizenhaotdik században annyira elterjedtek, bár ogy 1763-ból származó skót krónika még egy parfőmkészitő mestert se említ. 1860-ban azonban már 60 illatszerkészitő mester volt Londonban és 80 Parisban. Azt azonban állíthatják, hogy a kozmetikai eszközök használata sohasem volt annyira elterjedve, mint napjainkban s ha a statisztikai kimutatásokat kissé figyelemmel kísérjük, valóban csodálatos számokkal fogunk találkozni, Angliában a női toilett- cikkekre kiadott összegek meghaladják a heti 400,000 fontot és ennek az óriási összegnek jelentékeny, mondhatnék legnagyobb része púderre és egyéb kozmetikai készítményre esik. Németországból becslés szerint évente 170 tonna kozmetikai szert szállítanak Angliába, sőt egy angol gyár is, mely hetenként ogy tonna aropudert gyárt és ad el. Angol statisztikák szerint az amerikai Egyesült Államokban évente 85.5uu.0G0 fontot költenek női toilet, te-cikkekre. Ebből arepudorre 6,385.000, különféle krémekre 5,995.000, illatszerekre 3,056.000 egyéb prepáiutumokra, hajfestőszerek stb. pedig 2,912.000 font esik. A keleti szépségek titka állandó problémája az asszonyoknak, hogy az idegen uemzetek leányai hogyan érik el és hogyan ápolják a maguk karakterisztikus szépségét. A felelet pedig igen egyszerű: növényi olajok, mandulaolaj azokna' akik teint-jtiket világosabbá akarják tenni, míg amir, aki* úgy gondolják, hogy valamivel eötétebb arcbőr jól illenék nekik, használjanak olívaolajat. A tapasztalt háremből gyek igen gyakran használnak pálmaclajat is. Az ókor egyiptomi szépségei különféle balzsamokat használlak, melyeknek ke* esi titkát szentelt tradíciók őrizték, de bizonyára mégsem voltak komplikáltabb készítmények g készítésük ritka sem volt rejtettebb, mint akár a római p&trksiusnők babvirágból és náreisgu- mókból készült kenőcsei akár a modern szépségeknek liliomból, citromból vagy egyéb növényekből készült „'’arázsszerei“. - . ' A rouge a középkorban Fürdő- és toilettevizek használata szintén az ókorig nyúlik vissza, de itt is minden kornak meg volt a maga divatja, illetve meggyőződése, hogy mi a legjobb a szépség ápolása azé inputjából. Neró császár gyönyörű felesége Poppea osászámő szamártejben fürdött, a középkorban, a tizenhatodik században a toj- és a vörösbor-fürdők voltak a divatosak. A polinéziai nők friss zöld narancsokat használnak szappan gyanánt, de még ennél is érdekesebb1 a japán gésák szokása, akik arc«zappan helyett frissen lehúzott kigyóbőrt használnak és azt állítják, hogy ez az arcnak különös kifejezést ad. Do semmi nj sincs a nap alatt, ügy látszik, hogy ez a régi mondás különösen igafc a szépség ápolás tudományában. A szemöldököknek ma divatos vékonyitása már háromezer év előtt is divatos volt. L. D. H. Afganisztán borzalmaiból, ahol az ártatlan gyermekeket is bezárják a bűnös anyával. Sángeorsan Lázár óradnai erdész folytatja hadifogságán nah kalandos történetéi. Aa afgffn uralkodók • hódításon és vagyonszerzésen kívül nagyon kevés gondot fordítottak népük gazdasági és kulturális életének fejlesztésére. Az afgánok között ma is kevés az írástudó, különösen az öregebbek Között. Habibullah, Abdul Raohman fi* (1902-től 1919-ig) volt az első íelvilágosodott afgán uralkodó. 17 éves uralkodása alatt müutakat, vízvezetékeket, iskolákat, villákat és több hasznos középületet építtetett s nemcsak Kabul főváros, hanem a többi afgán városok fejlesztését is elősegítette. A közbiztonság is megerősödött s lassanként sikerült a veszedelmes rablóbandákat megfékezni. Habibullah Emir szigorúan megtiltotta az idegenek fosztogatását és súlyos büntetéssel sújtotta a gyakori gyilkosságokat. Parancsára minden idegennek, aki az országba került, udvaránál kellett jelentkezem® s ezek részére a saját vagyonából állandó exisztenciát biztosított. De neki is meg volt az az őseitől öröklött szokása, hogy az országában meggazdagodott idegeneket nem engedte kivándorolni s ha mégis elhagyták Af gamsztánt, vagyonukat erőszakos utón elkoboztatta, sőt a távozó idegeneket orvval meg is gyilkoltatta. A borzalmak tanyája Habibullah a vad afgán népet különféle szigorú eszközökkel igyekezett jó útra téríteni, de ez a szándéka csak kis részben sikerült, mert az afgán börtönöket továbbra is több ezer számra töltötték meg & rablók és gonosztevők, akiket sikerült elfogni és rab bilincsbe verve nehéz fogságban tartani. Gyakran megtörtént, hogy az Emir az egyre halmozódó büntettek miatt feldühödve csapatszámra vezettette a megrögzött gonosztevőket as ágyú csöve elé, ahonnan egyenként lövette ki a bűnösöket vagy fel- akaazttatta, sőt agyonköveztette őket nép-j Ítélet utján, hogy a többi bűnösök okuljanak az elrettentő példán s a börtönben megjavulnak. De a rettenetes ítéletek ellenére is a bandichanák (börtönök) állandóan zsúfolva voltak láncravert rabokkal. Egy Ízben engedélyt kértem egy udvari ember utján s sirpurti rabház megtekintésére, ahol az ügyeletes tiszt vallomása szerint 7348 férfi és női rab volt elzárva évek óta Mellette volt » vesztőhely, amelyik a királyi palotától mintegy másfél kilométer távolságban feküdt A rabház parancsnoka, aki százados rangot viselt, megengedte, hogy félórára megtekintsem a szomorú ház lakóit. Nehány ezüst rnpiát rézpénzre váltottam fel e az aprópénzt zsebembe téve, elindultam a börtön felé, A parancsnok kikötötte, hogy a rabokhoz agy szót sem szólhatok, mert ez szigorúan tilos. Azután a börtön- őrökkel kizavartatta a rabokat a bandichana udvarára, nekem pedig a kapuban kellett megállanom, megfigyelés végett. Egyszerre rémes látvány tárult szemeim elé. A szerencsétlen férfi és női rabok tolongva vánszorogtak ki az udvarra • amikor észrevették, hogy egy gyerman (idegen) kívánságára hajszolták ki őket sötét ódáikból, fájdalmasan üvöltöttek, a férfiak szakállukhoz kapkodtak, a nők jobb kezükkel homlokukat ütögették, ami a keletieknél azt jelenti, hogy murdurit (alamizsnát) kémek. Minden lépésnél ijesztően csörögtek nehéz rabláncaik, arcuk eápadt és kiéhezett volt. Zsebembe nyúltam e aprópénzemet a szerencsétlenek közé szórtam, de a nálam levő rézpénz még százszorosán is kevés lett volna, hogy a nyomorultak helyzetén javítson. Annyira megborzad- • tam ettől a rémes látványtól, hogy sietve menekültem ki a börtön udvaráról, ahonnan a vesztőhely megtekintésére indultam. Nekem és bajtáreaimnak, akik as Emir vendégei voltunk, megengedték, hogy a kivégzéseknél jelen lehessünk s igy mint szemtanúnak alkalmam volt nehány borzalmas ítélet végrehajtását közvetlenül megfigyelni. Egy kivégzés 1917 junius 13-án akasztásra Ítélték Abdul Mah- mad csnrekari lakost. Az volt a bűne, hogy 1912-ben egy afgán gazdának a feleségét elrabolta. A gazda 1917 márciusában tudta csak meg, hogy hol rejtőzik a felesége s ekkor azonnal jelentést tett a kot- valnál (bíró), akitől engedélyt kapott a rejtekhely felkutatására. A kotval egy tisztviselőt küldött ki vele - s ők ketten Csurekarban kora reggel Abdul Mahmad lakására mentek, ahol a férj felismerte elrejtett feleségét. Erre Abdul Mahmádot és az elrabolt asszonyt azonnal vasra-verték, Kabulba vitték s ott a sirpurti bandichanába zárták. Az asz- szonynak időközben három gyermeke született Abdái Mahmad tói ■ ezeket aa ártatlan kis gyermekeket la együtt átírták be édesanyjukkal. A kérdéses napon mindnyájukat az Emir elé vezették, ahol a Koráni Seriff (főpap) és a mullák (papok) tanácsára Habibullah Emir mind a két bűnöst halálra Ítélte. Abdul Malhmadot szuronyos őrök a vesztőhelyre kísérték, az elrabolt asszonyt azonban afgán törvény szerint átadták volt férjének, hogy hatalmába vegye és szabad akarata szerint cselekedjék vele. Eszerint a férjnek joga volt hűtlennek vélt feleségét népitélet utján megköveztetni, vagy 6 maga is lefejezhette, ellenben az is hatalmában állott, hogy feleségének megkegyelmezzen. A férj megk^gyel- mezése esetében sem az uralkodó, sem a papság nem emelhetett kifogást. A halálraitélt Abdul Mahmadot felső karján szájakkal összekötözték, a szijj lelógó részét egy hivatalos egyén tartotta, az elitéltet fegyveres katonák
