Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-14 / 209. szám
CInj«Kolozsvár, 1929■ szeptember 14. SzOBlbăt ELŐFIZETÉS 1 évre 12C0 lej, félévre évre 300 lej, egy hóra 100 lej. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4 Telefon: 5-08, 6-94 és 3-64. ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON* 1 évre 56 pengő, félévre 29 peng®, negyedévre 15 pengő. 12 oldalas szám ára XII. évfolyam 209-ik szám Egyes ára fillér Zarándokúira indultak a székelyek Most ötven esztendeje, szeptember 15-én, a székely népnek akkor hivatott képviselői ültek össze Sepsiszentgyörgyqn s csodálattal, hálával eltelve állottak meg a székely mult emlékeiből összegyűjtött kincsek tárháza előtt, mit egy nemes asszony történelmi gondoskodása és nagylelkűsége ajánlott fel nemzete javára. Néhai Cserey János özvegye, Zathureczky Emilia volt a székely népnek az a soha el nem feledhető nagyasszonya, ki a családi kúriából kihozta azokat a kincseket, amelyek a székely múltnak titkát és értékeit rejtegették magukban s amiket részben ő gyűjtött össze, szerencsés hozzáértő segitőke- zek közreműködésével és azt mondotta: legyen e kincs az egyetemes székely nemzet vagyona. ötven esztendővel ezelőtt, szeptember 15-én, délelőtt 10 órakor gyűltek össze a székely népnek akkor hivatott képviselői s a hála, csodálat érzésein kivül elteltek azzal a reménységgel, amit ehhez a kulturális tárházhoz fűztek. Írást csináltak arról, hogy „a székely nemzet nevében átvettük“. Az egész székely népnek ez lett az egyetemes tulajdonjogba átszállott első vagyona. Kultúrájának első gyűjteménye, aminek értékére, tanító erejére a székely művelődés uj fejlődésének alapkövét kívánták lerakni. A múltnak küzdelmes emlékei, a jövőnek sejtelmes aggodalmai szakadtak fel a telkekből, amikor azt az Írást, amiben kötelező kijelentéseket tettek a székely nemzet nevében, megcsinál- ták. Az aggodalomban utat tört reménységgel öntötte ki lelkét Potsa József ezekben a mélységekből feltört mondatokban: — A nap és a hold világánál mi a létért küzdünk. Kitartó küzdelmünk megtartá érintetlenül e földet és aki ismeri népünket, a» kétségbe nem esik: élni és virágozni fog és az utolsó is magyarul áldja Istenét... Nekünk nem voltak váraink, hová kincseinket, múltúnk ereklyéit elhelyezzük. A mi erőnk a ka- runk volt, amit ég feló emelünk és Istenünk .élni engede. A székely nép fiai most, az ötvenéves évfordulón megindultak zarándokúira a kincseknek azóta gyönyörűen felhalmozott szentgyórgyj tárházához, a székely nép egyetemének kultúrpalotájához. Ama egykori nemzeti képviselet tagjainak emléke előtt s főképpen a nemzetség áldott emlékű naav- asszonya előtt igyekszik beszámolni a rnqt kornak gyermeke arról, ami azóta történt, a nepnek mai életéről, gazdasági erőfeszítéseiről éppen úgy mint az emberi művelődés uiIvvM^h e]er‘.fe;>lődési stációkról. Beszámolni arról, hogy élet van még a székely családi hajlékok fedelei alatt, pedig orkánzugással !Äneimi V,har ,kaPaszkodott bele a háztetőkbe és magaval szeretett volna raeadní múltat és jelent. Nagy erő van abban az örökölt, de mar nem elkeserítő, hanem élethivatásunkra rámutató tudatban, amibe igy kapcsolta bele reménységeit a nyugodtabb kornak elmerengő gondolkozója: 1 — A mi erőnk a karunk. • A népeknek és nemzeteknek a földi hivatásra elbocsátásánál a székelységnek a bölcsőjére ezt a sorsmondatot vésték fel: a szegénységnek gyermeke. Ebből a szegénységből kellett kikovácsolni az életrevalóságnak A rutének a Népszövetségtől a legszélesebbkörii autonómiát kérik A memorandum figyelmezteti a Tanácsot, hogy a cseh kormány^ zással elégedetlen nép forradalom előtt áll — Fényképeket tér fesziettek be azokról a rutén lakosokról, kiket Csehszlovákia tíz éves évfordulóján véresre vesszőztek (Genf, szeptember 12.) Gerovski, az Erdős Kárpátokban élő rutének központi végrehajtóbizottságának elnöke emlékiratot nyújtott be a Népszövetséghez, melyben a nemzetközi aeropág közbelépését kéri annak elérése érdekében, hogy Csehszlovákia végre tegyen eleget a békeszerződésben vállalt kötelezettségének s adja meg a rutén Felföldnek a Mii Icrand-féle kísérőlevélben is kilátásba helyezett széleskörű önkormányzatát. * ' A memorandum felpanaszolja, hogy Csenszlovákia makacsul elzárkózik az autonómia megadásától s ezzel a rutének önkormányzatát biztosító írásos szerződések értéktelen papirrongyokká váltak. A Népszövetség eddig nem lépett fel a kötelezettségét meg nem tartó Csehszlovákiával szemben és sajnos a hatalmak sem szentelnek figyelmet a rutén Felföld ügyének, holott az autonómiát a hatalmak is garantálták. A memorandumot Gerovski eljuttatta a főtitkárságon kivül a Népszövetség valameny- nyi tagállamához is. Az emlékirathoz mellékelt levél részletesen felsorolja a rutén sérelmeket. A rutének minden évben kérték tiz év óta a Népszövetséget, hogy autonómiájuk érdekében lépjen közbe s a panasszal foglalko zó népszövetségi hármasbizottságnak évről- óvre meg kellett állapítania, hogy Csehszloacélját, a műveltség népi versenyében a tisztes rangsort, az életképességnek jókedvű önbizalmát, ami sohasem tud elcsüggedni, hanem énekkel, mesével, örömmel tudja bearanyozni a szakadatlan küzdelmet a létért, a fennmaradásért, a reánktörő ellenséges indulat feletti biztos győzelemért. Amely virágos kertet varázsolt a szegénységből az egész Székelyföldre, hogy higyjék, akik hallanak róla, de azok is, akik benne élnek, hogy nem nyomorfészek az, hanem szerelmes, csillogó Tündérvölgy. Ezelőtt ötven esztendővel, szeptember 15-én kiáltványt fogalmaztak meg Sepsi- szentgyörgyön „A székely nemzethez“. Tud- tuladták, hogy a kincs együtt van arra, hogy uj fejlődésnek az útja nyíljon meg s hogy ez a kincs, amit nemzeti birtokba vettek, nagy feladatra kötelez. A múzeum meg van — Írták — ami összekötő hid a székely nemzet múltja és jelene között. A hid akkori pilléreire uj iveket kellett építeni, uj pilléreket lerakni az ingoványos talajba is, a sziklafalakra is. Â muzeum tárházára a munkás, ambiciózus, derék, gondos dolgozók ráhúzták a nagy iveket, amelyek a vákia nem felelt meg vállalt kötelezettségének s az autonómiát nem adta meg. A hármasbizottságot nem érheti vád, hogy feladatát nem látta volna el kellő pártatlansággal és eréllyel. A bizottság tagjai személyesen Is közbeléptek a cseh kormánynál, de fáradozásaik hiábavalóknak bizonyultak, mert nem kaptak egyebet, ígéreteknél. Csehszlovákia kormányának e magatartása — Írja a kísérőlevél — nem mutat különös nagy tiszteletet a Népszövetség iránt. A rutén Felföldet cseh tisztviselők, cseh nyelven igazgatják. Ezt a területet a csehek Csehszlovákia Macedóniájának, vagy Boszniájának tekintik, mert az idehelyezett tisztviselők kétszeres fizetést kapnak. A kísérőlevél megállapítja, hogy a rutén nép a legbékésebb népessége volt mindig Ivözépeurópának, de amennyiben autonómiáját nem kapná meg, az Erdős Kárpátok földje uj európai tűzfészekké válik s forradalmak réme fog fenyegetni, mert az elégedetlen nép türelme végpontjához érkezett el. A oeadványhoz csatolt melléklet ismerteti az Erdős Kárpátok területi viszonyait s fényképeket terjeszt be a Népszövetséghez azokról a rutén lakosokról, akiket Csehszlovákia fennállásának tizedik évfordulója előestéjén vassodronnyal cseh csendőrök véresre vesz- szőztek. mai jelennel kötik össze a múltat. Gyönyörű intézmény ma, aminek gazdagon felgyújtott, tudományt hirdető kincseinek szépségén és sokaságán megragyog a nemzeti önérzet büszkesége. Ezen a kulturális pilléren azonban annak a hatalmas boltivnek kell kiindulnia, amely a messzi jövőbe nyúlik ki, hogy az összekötő boltozat, ami a múltból a jelenig eljutott, megszakadás nélkül nyúljon előre az időnek kiszámithatatlanul előttünk álló végtelenségébe. Hogy igaza legyen az önbizalomba vetett reménységnek, mely hitet szögezett le: — És az utolsó is magyarul áldja majd Istenét. Eleddig semmi kétség abban, Hogy ez igy lesz. A szentgyörgyi zarándoklás napjai, a félszázados hálaadó ünnep, a népélet históriai beszámolói fogadalmat jelentenek az ezután következendőkre. A Székely Nemzeti Muzeum történelmi emlékei hirdetik, hogy, könnyű nekünk az időknek terhével szemben az erőt megtalálnunk, mert a mi erőnk a mi karunk, amit most is égnek emelünk, mert ebben bizni akarunk és bízni kell, hogy tudjunk. Zágoni István. Mai számunk 12 oldal
