Keleti Ujság, 1921. április (4. évfolyam, 63-79. szám)
1921-04-07 / 67. szám
Csütörtök, 1921. április 7. 5. oldal A ki nem fizetett nyugdijak A minisztertanács — mint ahogy a „Keleti Újság" már megírta — elrendelte, hogy az állami alkalmazottak nyugdijait 1921. évi január elsejétől kezdődőleg egy-egy arányban fizessék ki. A rendelet kizárólag csak az állami nyugdíjasokkal foglalkozik, nem intézkedik azonban a törvény- hatósági tisztviselők felől, úgy szintén a postai nyugdíjasok felől sem, akiket nem tekintenek állami tisztviselőknek, hanem nyugdijaikat saját pénztárukból folyósították. A postai alkalmazottak nyugdijilletékeive! újabban ismét foglalkozott a minisztertanács és elhatározta, hogy egységes eljárás végett a nyugdíjas postások illetékeit is ugyanazok az adópénzíérak folyósítsák, amelyek a többi nyugdíjasokat fizetik. Ä minisztertanács rendelete mér a mult hónap közepén érkezett le az illetékes pénztárakhoz azzal a fölszólitással, hogy április elsejéig tartoznak a postások nyugdijait is számfejteni, hogy a kifizetésekben fennakadás ne álljon be. A tárgyalások megkezdődtek az adópénzté.r és a posta nyugdijosztálya között és bár két hete tárgyalnak, még nem jutottak el odáig sem, hogy a nyugdíjasok egy részének a nyugdijszámláját számfejtették volna. A nyugdíjasok — özvegyek és árvák — miután elsején hiába jelentkeztek a posta nyugdíjpénztáránál a havi illetményük kiutalása végett, eljártak az adóhivatalnál is, hogy ameny- nyiben a teljes nyugdijaikat nem kaphatják meg, legalább nyugdijuk egyrészét utalják ki előleg képen, hogy a legsürgősebb kötelezettségeiknek eleget tehessenek. Jogos és méltányos kérésüket az illetékes hatóságok elutasították, nem törődve azzal, hogy száz és száz család a hivatalos vaskalaposság miatt éhezik és nyomorog. A postai nyugdíjasok, újabban küldöttségileg akarják fölkeresni az állami adóhivatal vezetőjét, hegy áprilisi nyugdijukat — dacára annak, hogy mér egyizben elutasították őket — előlegképen utalják ki részükre. Remélhetőleg az illetékes tényezők meg fogják érteni őket. Annak dacára, hogy tényleg szép dolog a hivatalos rend, de ott talán még sincs helye a bürokratikus szigorúságnak, ahol nyomorgó özvegyek és árvák ellátásáról van szó. A törvényhatósági nyugdíjasok szintén küldöttségileg keresték föl Mefhes prefektust, hogy nyugdijaikat olyan arány szerint fizessék, mint az államiakat. Methes a küldöttségnek megígérte, hogy kérésüket párto- lólag fogja a kormányhoz fölterjeszteni. Értékpapírok behozatala Magyarországról A budapesti román misszió közlése — A magyar kormány feloldotta az értékpapírok kiviteli tilalmát (Kolozsvár, ápr. 6.) A romániai állampolgárok és intézmények Magyarországon levő érték és áru letétéivel kapcsolatosan a Budapesten tartózkodó román gafzdasági-pénzügyi misz- szió a következő közlést adta ki: 1. Kiviteli tilalom. A magyar kormány az alant felsorolt korlátozásokkal a magyar földön levő értékek és effektek kivitelét hatályon kívül helyezte. A tilalom a következőkre áll fenn: a. ) érmébe vert vagy feldolgozatlan arany, ezüst egész tiszta vagy félig feldolgozott állapotban mint, félgyártmány: b. ) állami papírok (részvények, földhitel kötvények, állami kötvények stb.) melyek arany vagy idegen államok valutájában (fontsterling, frank, márka stb.) vannak megállapítva; c. ) további intézkedésig a 4 százalékos korona-járadék, a 4 százalékos földtehermentesi- té8i-kötvények és a 4 százalékos tisza-szegedi kölcsön-kötvények elsőbbségi jegyei: d. ) a műtárgyak és tudományos értékű tárgyak e. ) az Osztrák-Magyar Bank lebélyegzetlen koronái. 2. Szabadon kivihetők. Romániai alattvalók, erdélyi magánfelek és intézmények, valamint a csatolt területek hasonlóan, akik magyar földön érték letétekkel és effektekkel rendelkeznek kivihetik az országból; 1., hadikölcsön kötvényeket; 2„ magyar állami értékpapírokat, részvények, földjegyek, magán- és állami kötelezvényeket, melyek koronára szóiénak: 3., külföldi értékpapírokat (melyek kibocsátási helye nem Magyarország) függetlenül, hogy milyen valuta szerint szerkesztettek meg: 4., a külföldi valutákat, beleértve a nem magyar, lebélyegzett bankjegyeket. A román misszió nem elégedett meg e magyar kormányi rendelettel és tárgyalásokat kezdett meg a magyar kormány képviselőivel a ggETTOBaiB B—MlWWIiyW——BBMB—WIW—Wl kiviteli tilalom a) és b) pontjában foglaltak mentesítésével. A misszió figyelmezteti azonban a letét és értékpapirtulajdonosokat, hogy letéteik elszállításával várjanak az ügy végleges elintézéséig, amig a román pénzügyminisztérium is nem szabályozza a maga részéről végérvényesen a behozatal kérdését. A postások fizetése Uj fizetési rendszer — A lakbérek szabályozása (Kolozsvár, április 6. Saját tnd.) A kapcsolt területek postásainak inkadrálása következtében előállott morális és anyagi anomáliáról beszámoljunk már olvasóinknak. Az egységesítés elhamarkodott végrehajtása a legnagyobb megpróbáltatások elé állították a kapcsolt részek állami hivatalnokait. Ugyannyira, hogy a postai alkalmazottak 30—35 százaléka megválni készült állásától, lile dr. kolozsvári postaigazgató, aki az inkadrá- lás végrehajtása alkalmával rámutatott azokra a súlyos következményekre, amely a helyzet meg nem javítása esetén előállott volna, a bukaresti megbeszélések alkalmával azt kérte a vezérigazgatóságtól, hogy az inkadrálás szerinti fizetési alapokat olyan arányban emeljék fel, hogy az igy elért alapfizetések az inkadrálás előtti összfize- téssel egyenlő nívón álljanak. A vezérigazgatóság lile dr. indítványára az előterjesztést a közlekedésügyi minisztériumnak a fizetésemelésre vonatkozólag meg is tette. Az előterjesztés megvitatására, amennyiben indoklásait a közlekedésügyi minisztérium elfogadta, a napokban tartották meg a minisztertanácsot Bukarestben, melynek eredményekén! az összes nagyromániai postások fizetését április elsejéig visszamenőleg huszonöt százalékkal felemelték. A fizetésemelés következtében előállott változott helyzetre vonatkozólag kérdést intéztünk a jelenleg lile dr.-t helyettesítő Pocol Viktor dr. főtanácsos, helyettes igazgatóhoz, aki a következőket mondotta munkatársunknak: — A napokban hozott minisztertanácsi határozat a fizetésrendezés kérdésében hozott csak változásokat. A minisztertanácsi határozat az óroméniai inkadráláá óta egész Románia területén lévő postások fizetését körülbelül huszonöt százalékkal emelte fel. A huszonötszázalékos fizetésemelés általában túlhaladja az inkadrálás előtti összfizetést. Csak a nagycsaládu hivatalnokoknál van némi eltérés. Ugyanis a családi pótlék a nagycsaládoknál legtöbbször túlhaladta az alapfizetést s ezt most teljesen eltörölték. — Az inkadrálás a lakbérilleíék tekintetében is hozott némi kárpótlást. Ugyanis az óromániai postástörvény szerint a hivatalnokok lakbérilletékeiket nem a rangbeosztás szerint, hanem családtagjainak arányában állapítja meg. Ez pedig tekintetbe véve még a mostani huszonötszázalékos fizetésemelést, jóval túlhaladja az inkadrálás előtti lakbérilletékeket. E szerint a gyerekkel biró családos hivatalnok lakbérilletéke a meglevő törzsfizetésének harminc százaléka, a gyerektelen családos hivatalnoké huszonöt százalék. a nőtlen hivatalnoké pedig húsz százaléka az évi törzsfizetésnek. Munkatársunknak arra a kérdésére, hogy az alkalmazottak, hogy vannak megelégedve az uj fizetés rendezéssel a következőkben válaszolt Pocol dr. főtanácsos. — Hivatalnokaink s segédszemélyzetünk megvannak elégedve az uj fizetési viszonyokkal. Annál is inkább, mert az inkadrálás előtti fizetési illetményeknél csak a törzsfizetés volt állandó, a pótlékok pedig a viszonyokhoz mérten állandóan változtak, mig ellenben a mostani felemelt fizetés állandó jellegű s csak emeléséről, leszállításáról pedig sohasem lehet szó. — A morális kérdésekben vannak még némi aggályaik a hivatalnokainknak. Az inkadrálás következtében előállott rangbeli eltolódások sérelmesek, azonban remélhető, hogy a legrövidebb idő alatt ezen a téren is fognak történni váltó- zások UTORTts ZONGORÁT sSnVjaaz'útaI MAROSVASÁKHELYKE ÉS TEKINTSE MEG; 4R7ÉKEL.Y ÉS RÉTI ífRDÉLYRÉSZI BÚTORGYÁR R.-T. BUTORTERMSIT NAGYOBB SZÁLLÍTMÁNY makaróni, dió, citrom, narancs, ; Eladás naivban szardínia, különböző fűszer-, csemege- : és kicsinyben! és gyarmatáruk érkeztek 1 I. Pop céghez Cluj,C.Victoriei 2 ■ti« míi^ ............—---— EfdéEy igazgatása Az áüamiitkápságok uj elnevezése — Megmarad a régi hatáskör — Rendelei készül a cenzúra eltörlésérő! és a gyülekezési jog szabályozásáról' (Kolozsvár, ápr. 6. Saját tud.) Az erdélyi államtitkárságok ügye egyelőre — Tanasescu belügyi államtitkár bukaresti utjával — megoldást nyert és pedig abban a formában, hogy az államtitkárságok más elnevezés alatt megmaradnak anélkül, hogy hatáskörük csorbát szenvedne. Minţ „igazgatóságok“ működnek majd tovább, amig a kormány újabb elhatározásra nem jut. Nagyon jól tudjuk, hogy az államtitkárságok fenntartása körül milyen harcot folytattak az erdélyi képviselők, akik az igazgatóságokká való átalakulást a feltétlenül szükséges decentralizált közigazgatás legsúlyosabb veszedelmének tekintették, A megoldás formailag a régi királyság politikusainak ad igazat, érdemileg azonban teljesifi az erdélyi román képviselők blokkjának kívánságait. Nyilvánvaló azonban, hogy ezzel az átalakítással tulajdonképpen megtörtént az első jelentős lépés ahhoz, hogy az önálló hatáskörrel biró államtitkárságoknak egyszerű adminisztratív jellegű igazgatóságokká történt degradálása a hatáskör tekintetében is megtörténjen. Tanasescu belügyi államtitkár, aki bukaresti útjában a kormányt informálta azokról a veszélyekről, melyeket az államtitkárságok feloszlatása rejt, ma tért vissza Kolozsvárra és a fontosabb közigazgatási reformokról* a következőket mondotta: — Az államtitkárságoknak igazgatóságokká való átalakulása befejezett tény, úgyhogy most már mint igazgatóságok működünk. Ennek azonban csak külső jelentősége van, mert a hatáskör teljesen megmarad s tovább is az eddigi formában működik tovább az államtitkárok kolozsvári tanácsa. Személyi változásokat sem jelent ez az átalakulás. A pénzügyi államtitkárság élén álló Muntean Zachariás dr. mondott csak le államtitkári megbízatásáról. A pénzügyi állam- titkárság, illetve most már a pénzügyi direktorá- tus ügyeit Manaiüa miniszteri delegátus vezeti tovább. — A közeli napokban rendelet jelenik meg, amely a cenzúra és a gyülekezési jog kérdését szabályozza. Megszüntetjük az eddigi előzetes cenzúrát s ehelyett a lapok szerkesztőségére bízzuk a cenzúrázást. — Ez egyúttal azt jelenti, hogy minden állaraellenes sajtócselekmény esetén a legnagyobb szigorúsággal fogunk eljárni, amennyiben most már magát a lapot, nem pedig a cenzort terheli a közvetlen felelősség. — A gyülekezésekre vonatkozó engedélyek megadásának a jövőben csak egy és pedig köz- igazgatási fóruma lesz. Ez adja meg az engedélyeket, miután a katonai hatóság, illetve az állambiztonsági rendőrség felfogását kikérte. A kérvényeket közvetlenül a polgári hatósághoz kell intézni és ez adja meg az engedélyeket is — A közélelmezési kérdésekben igen jelentős kormányintézkedés a megyei prefektusokra ruházza a szállítási engedélyek megadásának jogát. A belügyi minisztérium keretében ugyanis most szervezik meg a közélelmezési államtitkárságot s amig ez működését megkezdheti, a prefektusokra hárul a közvetlen engedélyek megadásának joga, — Az agrárkérdésben sikerült a kormány és az ellenzék között a megállapodást létesíteni, úgyhogy most minden valószínűség szerint a javaslat a legrövidebb időn belül parlamenti szankciót nyer.* Ugyancsak a parlament előtt fekszik a közigazgatási törvény javaslata is. A nagy antant is hadművelettel és biokáddal fenyegeti Magyar- országot (Budapest, április 6. M. T. /.) Párisból jelenti a Reuter-ügynökség: 4-én Londonban fél- hivatalos kommünikét adtak ki, mely szerint értesítették a magyar kormányzót, hogyha az exkirály csütörtökig nem hagyja el Magyarországot, az antant megkezdi a hadműveleteket Magyarország ellen és blokádot rendel el.