Keleti Ujság, 1921. január (4. évfolyam, 1-14. szám)

1921-01-12 / 7. szám

1 6. oldal. KÖZGAZDASÁG 009 Pusztulnak a rónaszéki sóbányák Nem kell a só, a legfehérebb só (Máramaros8ziget, jan. 11. Saját tud.) Már 1534-ben, amikor János király Máramarost Grittinck adományozta (megvesztegetési díjként) az akkori „hatórmegállapitónak“, Rónaszéke sóbányáival járult az ajándék értékének emeléséhez. Szigettől délke­letre, havasokkoszoruzta csendes völgyben fekszik a fegfehérebb sót adó sora a különböző századok­ban megnyitott aknáknak. A 10—11 akna évről-évre zárult be, úgy hogy ma csupán a Ferenc-akna van üzemben, de ennek az aknának is meg vannak számlálva napjai. A mellette elhúzódó János-tárnál megtöltő viz áttört az elválasztó sófalon s pusztulásnak teszi ki a Ferenc-aknát is. Be a bányák közé két szállító vasút közleke­dik. Amint egyik — a fővonal kupéit megszégyenítő kényelmessége — kupé ablakán kitekintünk, tavaszi délelőtt verőfényében tündöklik a kis bényászfészek. A szerteszét, mintegy elhintve levő terjedelmes E lncstári, tiszti lakások mellett megkapó tisztaság­án sorakoznak a kis bányász putrik. Mind egy-egy régi tiszta pohár. S a jó benyomásu kép kellős közepén hatalmas mélységű ür, belecsüng a sóma­lom egyik szárnya. A tátongó ür, a hatalmas „föld- éaitás" el is fogja nyelni lassacskán az egész falut. A bányákba tóduló viz kiolvasztja a sóréteget, ■ sóalapokon nyugvó hatalmas támfák kirothadnak, nem szivattyúzzák, nem vezetik le a bányavizeket, nem pótolják a támfákat, nem javítanak semmit, — de semmit. Ez az egész falu, annak egész lakossága a só­ban falólja létének alapját. Nem a falu általános fazdasógi helyzete áll itt fenn, hanem a telepé. A Bányatelepé. A bányából él, kell hogy megéljen kicsi, nagy, a pap, a boltos, a bányafőnök, a csil »8 fiu^ de ettől függ léte a sóért épített, jól szerve tett 35 kilométeres vasútnak és személyzetnek is Es itt terem a legfehérebb só . . . Amint a bánya telepén jövök-megyek, ke resve-keresek egy zugot, egy müvet, ahol gazda lógós, emberséges munkafolyamatot láthatnék. Se hol sem láthatok mást — csak a pusztulást. S amint az egyedüli s ugylótszik utolsó Fe renc-aknába a gyanúsan rángatódzó liften lefelé ereszkedem, nyavalyássá leszek a gondolattól, hogy innen soha fel nem jöhetek s soha nem mondhatom el a nyilvánosságnak a pusztító „gaz- dálkozást." Lent a tárnában megnyugtatnak aztán, hogy van egy „mentőkijárat“ is. A lejárat torka pedig tzorul össze a beomlások okozta talajcsuszások miatt napról-napra. 120 bányász pedig naponta jár te ide verejtékezni, bebizonyítani, hogy: „Ilyen a bányász élete..." Meg vagyok győződve, hogy nem kell mér só az emberiségnek ... De nem értem, hogy miért egy lej az ára 1'5 kgr. sónak? Itt a tárnában vagonszámra hever a kitermelt »0. A bányászok alig tudnak mozogni a kitermelt lótól, mert hónapok óta nem szállítják a sót. A 8Óvágók pedig, ha azt kérdem, hogy nem-e (élnek attól, hogy idezárja őket egyszer a beom- Iá8? — sápadt arcuk mosolyra fanyarodik s mondják, hogy: „Nem olyan szép a mi életünk, hogy félteni legyen érdemes ...“ AitóI nem írok, hogy a mentőkijárat mennyire .mentő“ kinézésű, arról sem hogy nyomasztó a nemtörődömség, amellyel a pusztulást megakadá­lyozni igyekeznek és arról sem írok, hogy évek &ta nincs üzemvezető mérnöke a telepnek ... A bányafőnök emberséges indulattal van a bá­nyászok iránt, — de ennyi az egész. A baj elhárí­tására szükséges eszközök nenj állanak rendel­kezésére. Mi lesz, ha beomlik a Ferencz-bánya ? Mi lesz, ha besülyed az egész falu? Hova megy a néhány »záz bányász-család ? Nem „ásitás“ ez, ami az első jele a végnek. Segítségért kiált ez az ür!“ Tőzsdetudósítások. (Budapesti tudósítónk jan. 11-ikJ távirati jelentése.) Budapesti tőzsdén azirány­K t megszilárdult. Déli vasút 2850. Közúti 1640. ocsini 8000. Urikány-zsilvölgyi bánya 7000. Ganz- danubius 25300- Magyar hitel 2060. Osztrák hitel 1135. Angol-magyar 1085. Magyar-olasz 517. Keres* kedelmi bank 8275. Salgó 8900. — Valuták: Márka B'30. Lej 7'47. Svájci Fr. 92‘50. Fr. frank 36‘30, Font sterling 2200. Dollár 582. Olasz lira 20. Dinár 14*25. Rubel 2.90. Grokol 671. Leva 6 50. Bécsi tőzsde. Márka 9‘52. Lei 8 77. Szr. fr. 104. Fr. frank 40. Dollár 671. Sztokol 770. Magyar bank­jegy 1.17. Bukaresti tőzsde. (A Damian-ügynökség január 10-iki jelentése.) Márka 1.07. Svájci frank 12.50. Francia frank 4.65. Font sterlig 2.80. Dollár 74. Dlasz lira 2.70. Dinár 1.90. Drachma 5.25. Leva 0.80. förök líra 0.50. Osztrák korona 0.22. Magyar ko- (One 0.24 NYILTTÉR ooo E rovat alatt közlőitekért nem rAlíal felelősséget a szerkesztőség. „Minthogy Jelinek Rezső lupeni-i fényképész műtermét átvettem, kérem hitelezőit folyó évi január 15-ig nálam személyesen vagy írásban jelentkezni“. Cecília Eliasch APRÓHIRDETÉSEK további ezó 1 Leu. t d. u. 5 óráig vese át a Hírlapíródé Plata Unirii Szemfedelek nagy meny- nyiségben érkeztek Erdélyi Simon papír-, rövid-ésnortn- bergi áruk nagykereskedé­sében, Sír. Regina Maria 37. sz. (volt Deák Ferenc-utca). _____________________828 Utazót keres kolozsvári nagyvállalat. Nyomdai és könyvszakmában jártas előnyben részesül. „Jó fel­lépés és életrevalóság“ jeli­gére a kiadóhivatalba kér ajánlkozást. __________0377 Kereskedelmit végzett urileány, több évi irodai gyakorlattal, gép- és gyors­írásban jártas, jegyzői iro­dában állást keres. (Megke­reséseket kiadóhivatal í továbbit. ___________2043/a Zongora, kereszthuros, rö­vid, kitűnő hangú, kifogás­talan állazotban, elsőrang— gyártmány jutányos áron el­adó. Cím a kiadóhivatalbau ____________________2045 Román uriasszony, hlva- talnoknő, jó állásban levő magas növésű úriember is- merettségét keresi. Levelet e lap kiadóhivatalába „Flo­rica“ jeligévé kér. ____2042 Angol, vagy francia ne­velőnő azonnali belépésre kerestetik. Bövebb'felvilégo- srtást nyújt a kiadóhivatal, __________________0235oa Szakácsnő kerestetik vi­dékre, erdőtisztviselők kö­zöskonyhájára. Főzésben és háztartásban teljesen jártas, egyedül álló urinő előnyben részesül. Cim a kiadóhiva­tal ban. ______________2034 Német, magyar és romá­nul beszélő állami tisztvise­lő gazdaságnál gazdatiszti, magáu vállalatnál utazói vagy irodai alkalmazást ke­res. Megkereséseket „ Meg­bízható“ jeligére e lap kiadó- hivatala továbbit. 2031 Tisztviselőnő és irodave­zető kerestetik a Gazdák biztosító intézeténél Kolozs­várt, Clui Str. Regina Maria 35 (Deák Ferenc-u.) 2038 Német gyermeknevelőnő gyermekek mellé aznnal fel­vétetik. Goldstein, Fürdő-ut­ca 5.________________2029 Reáljogu gyógyszertár in­telligens városban (megye­székhely) sürgősen eladó. Ajánlatokat Erős Aladár gyógyszerész elmére Déva ____________________2039 Románul, németül, magya­rul jól beszélő, érettségizett fiatalember, volt katonatiszt, megfelelő állást keres. — Jártas mindenféle kereske­delmi ügyekben, különösen fűszer, gyarmatáru-szakmá­ban. — Megkereséseket „Ki­váló munkaerő“ jeligére kiadóba kér. — ______2032 Eladó Egerlat vasút ál­lomásra szállítva egy darab 0 méter hosszúságú 1 méter átméretü kazán. Kettő darab Boiler 6 és 5 méter hosszú és 70 cm. széles és egy lend­kerék 250 cm. átmérővel. Bő­vebb felvilágositást ad. Br. Bornemisza uradalom. Szi­lágycseh. ____________2035 40 HP. 8zivógázmotor angol gyártmányú, azonnal üzembevehető, ab waggon 55.000 leiért eladó. Bővebbet: „Hercules" Gépműhely Roh- lik és társa Temesvár, Jó- zsefváros Nap-utca 5. 2030 Okleveles tanítónő leány- gyermek mellé nevelőnői állást keres. Megkeresések Nagybánya. Gurnesevits J. „V i{z p e r t“ címre 'külden­dők. ________________2043 Kolozsvári nagy lapválla* lat keres kalifikációval bí­ró ügyes fiatalembert ad­ministrativ munkához. Per­fekt román (esetleg román nemzetiségű) és gépiró előny­ben részesül. Cim a kiadó­ban ________________0943 Felsőipariskolát végzett, hosszabb gyakorlattal ren­delkező technikus bárminő műszaki ‘állást keres. Szi­ves megkeresések „Ambí­ció“ jeligére a kiadóba. 242 Lapkiadó, és Nyomdai Műintézet rt. Cluj-Kolozse&r, Egyetem-u. 3. Cenzurat: E. D. MĂCELĂRII). Ili Leszállított árak Míg a készlet tart 111 Vasché-talp minden súlyban kg. 72 Leitől 80 Léig Goldstein Sándor bőrraktárában Cluj, Piaţa Unirei 13 Phönix kénsav- és vegyi termékek gyár résxv.-tár». R Baia-Mare Nagybárya, gyár Alsóferme^ely. Termékei; Izgdlfc 98—99 százalékos, békebeli minőségben. Továbbá vasgálic, kénsav minden minőségben, ecetsav 80 °/o- 08 étkezési célokra, glaubersó, sósav, ólomcukor, cinkweisz, vörösréz és ólom tömbökben kapható. THEIL FRIGYES FÖNN GUSZTÁV Orlati posztó­gyár képviselősége. Állandó raktárt tart: finom férfi és női divatszővetek- ben, finom posztókban és flanellekben Raktár: Calea Regele Fer­dinand ÍÍ6. (volt Ferenc József-út) Sül. AN&HEL i: OLUJ| I MŰSZAKI CIKKEK ÁLLANDÓ RAKTÁRA Gátér- és körfűrészek, csiszoló korongok, eredeti cserebogár, eleetrit és tirolít védjegyű. Eredeti ,,Bürck”-féle controllórák, aszbeszt kllngerit stb. tömítőanyag, :: :: j: Viflenyéfcáfc :: Forrasztó-lámpdk. Piaţa M. Viteazul 401 (volt Széchenyi - tér) 1 2 drb 220 voltos egyen­áramú 4'/2 lóerő motor es 1 dynamo Vh lóerős A. E, G. gyártmány eladó MÉDI KÉZFINOMITÓ BOROSTYAN-CRÉM KÖHÖGÉSELLENI CUKORKÁK készítő flokr-gyógyszertár Kapható: Dr. Nagy Monostori-ut, Lukács Unió-u. Megnyílt! Az első erdélyrészi Megnyílt! ÉKSZERGYÁR arany és ezüst áruk nagybani gyártása Órák, óraalkatrészek és foarnitara nagykereskedés Sebeid-féle arany ezüst átvényező és választó intézet Fogászati arany és forrasztó készen kapható Róth és Goldberger Cal. Reg. Ferdinand 37. jjg Vadbőröketf minden mennyiségben veszek a EISENSTÄDTERf SZÜCSÁRUHÁZA Calea Victoriei 2. sz. ® Telefon 149. m FORGÁCSECETET, zamatos, kristálytiszta, magas sav- tartalmut száliit vaggontételekben is, prompt vagy későbbi időpontra a VINEGRA ECETGYÁR b. t. Tg. Bfluraş-Marosvâsârhely ELAD 8 mészégető kemence belül tűz­álló téglákkal I kOIflmbzéki ceigasor 1000 kg. teherbírással 8 köfuró I drb félstabil gőzkazán, 8 at­moszférára engedélyezve I drb comp. condensatie nélküli stabil gőze, ép légcompresorral I álló légkazán süritett levegő- gyUjtésére. I drb comp. condensatios stabil- gőzgép a keretes köfürészek hajtására I drb dupla keretes kőfUrész 1 ,, légnyomásu kővéselő gép 2 „ köfuró gép 2 ,, kőfaragó kalapács és I furá ' karima, gyémántokkal I drb emelő daru I „ dupla hajtószij és kűlőm- böző szerszámok megtekinthetők GÉBOR 3áüOS nr ntbafgazttdsdra BRHR YIGSKáR, (Déva mellett.) Részletes atbafga- zttdssal szolgál a Ggnlofehérvárf Takarékpénztár m. r. t. S^ulahhé- rvár (Slba-3alfa) atex^t

Next

/
Thumbnails
Contents